A lázadás, igazságkeresés, ön- és létismeret szép szavak. Főként, ha saját helyükön használják őket, s nem pusztán dialógust színesítő referenciaszavakként lebegnek, mondjuk egy filmben, hanem konkrét hétköznapi szituációk indokolt cselekvéssorozatai által sejlenek fel bennünk, nézőkben. A Donnie Darko c. filmben egy kamasz lelki tusái révén kapunk elbizonytalanítási kísérletet eddigi világképünkkel szemben arra vonatkozóan, hogyan is kellene érett fejjel gondolkoznunk, hogyan kellene fellépnünk a mindannyiunkat körülvevő igazságtalanságok, béklyók, hierarchiák, szellemmegnyomorítási kísérletek ellen.

Másik Farkas Zsolt írása.

Kép: creepyshake

Többszörös marginalitást felmutató már nem török, még nem német punk munkanélküli squatolós főhős, önazonos underground világ, önpusztításból megtisztulásra sarkalló szerelmi szál, erős török (értsd: autokratikus) társadalomkritika egy belülről jövőtől.

Kép: wuestefilm

Az utolsó és végső környezetszennyezés a földrajzi kiterjedés elpusztításával lesz egyenlő, amikor is a szuperszonikus közlekedés és a telekommunikációs eszközök fejlődése a világot drámai mértékben lekicsinyíti, és ily módon a jelentést száműzi a társadalmi viszonyokból. A korábbi korokban a tér geometriáját tették alkalmassá a gyorsulás elérése (versenypályák, stadionok), ma a sebesség formálja át világunkat és városainkat, és száműzi az olyan valóságos jellegzetességeket, mint a tér, az erőfeszítés, az időtartam vagy a fizikai fáradtság érzése. „Csak pár perc marad az emberből." (Sylvére Lotringer) 

Horváth Márk írása.

Kép: Uberkreative

Súlyosan téved az Amnesty International (AI) abban, hogy a prostitúció legalizálása biztonságosabbá teszi a prostitúcióban használtak életét. Új-Zélandon, Németországban vagy Hollandiában, ahol legalizálták a prostitúciót, bebizonyosodott, hogy ez  a szexkereskedelem azonnali masszív növekedéséhez vezet. Nő a férfiak által generált kereslet és így kínálatra lesz szükség. Vagyis naponta újabb és újabb áldozatokra, különösen, hogy a prostitúcióban lévő nők halálozási rátája 40%-kal magasabb, mint a kortársaiké. Az AI által adaptált megközelítés a prostitúciót elkerülhetetlennek tekinti, és nem teszi fel a legfontosabb kérdést: miért van szükség egyáltalán prostitúcióra?  Emberi jogi szervezethez méltatlan módon az Amnesty különbséget tesz áldozat és nem áldozat között, az alapján, hogy az alanyt vizsgálja. Az Amnesty International a világ vezető emberi jogi szervezete, így ez az állásfoglalása évtizedekre vetheti vissza a svéd modell globális bevezetését és ezen keresztül a prostitúció eltörlését

Halász Sári írása.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi közgyűlése 2015.08.11-én javaslatot szavazott meg új szakpolitika kidolgozására, amelyet a 'szexmunka dekriminalizálásának' neveznek. A közgyűlésen elfogadott javaslat a szexkereskedelem minden szereplőjét dekriminalizálná, így a prostituált személyek mellett, a prostitútorokat is, beleértve a striciket, kerítőket és bordélyház tulajdonosokat, ami a rendszer áldozataira nézve katasztrofális következményekkel jár.

A most elfogadott határozat effektíve egyenlőség jelet tesz prostitútor és  prostituált személy jogi kezelése között. Teszi ezt annak ellenére, hogy a női jogvédő és prostitúciós kizsákmányolást túlélők csoportjai intenzív kampányba fogtak és hogy a közgyűlés elé volt terjesztve egy ellenjavaslat is, amely szerint a dekriminalizációs követelés csakis a prostitúcióban használt személyek védelmére terjedjen ki.

A prostitúcióban használt személyek jogait valóban védő szervezetek kezdettől elutasítják a 'szexmunkás' kifejezést. Ez neutrális hangzásával eltakarja a tényt, hogy a prostitúcióban a vásárlók abszolút többsége férfi és a megvásároltak abszolút többsége nő illetve kislány, így ellehetetlenítve azt, hogy a prostitúció rendszerét a patriarchális elnyomás rendszerén belül értelmezzük és kimondjuk; a prostitúció feltétele a nők és férfiak közötti egyenlőtlenség. Arról nem is beszélve, hogy „szexmunkásnak” titulálja magát rengeteg strici, amit elősegít az a tény, hogy az ún. szexmunkás szakszervezetekbe legtöbbször bejárásuk van a prostitúció haszonélvezőinek is.

Az AI által adaptált megközelítés a prostitúciót elkerülhetetlennek tekinti, és nem teszi fel a legfontosabb kérdést: miért van szükség egyáltalán prostitúcióra? Talán azért nem, mert erre a kérdésre egyetlen lehetséges válasz létezik: prostitúcióra azért van szükség, mert van rá kereslet; vagyis azért tekintik eltörölhetetlennek, mert abból az axiómából indulnak ki, hogy ha egy férfinak feláll, akkor valakinek a rendelkezésére kell állnia. Az indítvány azt kérdezi, joguk van-e nőknek árulni magukat, de nem kérdezi meg hogyan és miért kerülnek a nők a prostitúcióba és nem kérdezi meg, hogy a férfiaknak joguk van-e megvásárolni őket.

A nők prostitúcióba  kerülésének fő okát jól példázza a görögországi krízis és az azt követő megszorítások, amelyek következtében 150 %-kal nőtt a prostitúcióba kényszerült személyek száma az országban. A prostitúciós kizsákmányolás mindig leginkább a legkiszolgáltatottabbakat érinti, hiszen esszenciális feltétele az emberek közti hatalomkülönbség. Az AI dokumentuma ennek ellenére következetesen „felnőtt partnerek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexnek” nevezi a gazdasági kényszer hatására létrejövő szexuális kizsákmányolást.

Az AI dokumentum állításaival szemben, a gyermekek és felnőttek nem két megkülönböztethető csoportját alkotják a prostitúcióban használtaknak, hanem gyakran ugyanazok az emberek az életvonal két különböző pontján: átlagéletkoruk a beszervezésükkor jelenleg 13 év. Semmi nem magyarázza meg, hogyan válik valaki áldozatból nem áldozattá a 18. születésnapján.

Emberi jogi szervezethez méltatlan módon az Amnesty különbséget tesz áldozat és nem áldozat között, az alapján, hogy az alanyt vizsgálja. Szerintük a 'szexmunkás', aki önként választja „hivatását” megkülönböztetendő a prostitúciós célú emberkereskedelem áldozataitól. Valójában az áldozatnak nem a választásokra képes, öntudatos ember az ellentéte, hanem az elkövető. Áldozathibáztatás azt kérdezni, mit csinál az áldozat, hogyan gondolkodik, milyen ő és nem azt: történt-e elkövetés, megsértettek-e alapvető emberi jogokat. Az áldozat ugyanis nem szerep, nem típus, hanem viszony két ember között. Amíg ez a retorika alakítja a nézőpontokat, láthatatlan marad az összes elkövető  férfi, és az a „joguk”, hogy használják, megalázzák, kínozzák és megöljék a megvásárolt nőket, akiknek a helyzetével egyébként pontosan tisztában vannak.

Súlyosan téved az AI abban, hogy a prostitúció legalizálása biztonságosabbá teszi a prostitúcióban használtak életét. Új-Zélandon, Németországban vagy Hollandiában, ahol legalizálták a prostitúciót, bebizonyosodott, hogy ez  a szexkereskedelem azonnali masszív növekedéséhez vezet. Nő a férfiak által generált kereslet és így kínálatra lesz szükség. Vagyis naponta újabb és újabb áldozatokra, különösen, hogy a prostitúcióban lévő nők halálozási rátája 40%-al magasabb, mint a kortársaiké.

Az egyetlen valóban emberi jogi alapú megközelítés a svéd modell. Ez a modell kriminalizálja az elkövetőket (a „klienseket” és striciket) és dekriminalizálja az áldozatokat (a prostituált személyeket), akiknek komplex kilépő programokat (lakhatás, álláskeresés, pszichológiai/traumafeldolgozó támogatás) biztosít, ezzel a prostitúcióba kerülés eredeti okait célozva meg.

Az Amnesty International a világ vezető emberi jogi szervezete, így ez az állásfoglalása évtizedekre vetheti vissza a svéd-modell globális bevezetését és ezen keresztül a prostitúció eltörlését. 

További információ:

http://stop-prostitucio.hu/

Fogyasztói oldalról az Uber szolgáltatása kezdetben mágikus erővel bír. De az említett surge price miatt az olcsóbb viszonylagos. Az Uber nem fejlesztett ki olcsóbb üzemanyagot, a gépkocsipark költségei is idővel meg kell jelenjenek az árakban, akkor is, ha ezt bedolgozó sofőrjeire terheli a vállalat (esetleg direkt hasznot húz a gépkocsilízingből is). Ha az árelőnyt akkora saját árréssel akarja tartani a vállalat, mint a mostani, akkor mindenképpen csak olcsóbb munkaerőre tud alapozni, másra nem. Célja, hogy ezt a munkaerőt minél jobban hasznosítsa, akkor is, ha ez olyan folyamatos figyelmet igényel a sofőröktől, ami akár balesetekhez is vezethet. Az Uber agresszív terjeszkedését elsősorban saját munkavállalóik finanszírozzák – ami azért „ügyes” húzás. Ebben az üzleti modellben csak egy garancia van: a cég 20%-a. Minden más bizonytalan. Ez nem a sharing economy igazából. Nem arról van szó, hogy valaki már amúgy is úton van, nosza osszuk meg a költségeket és utazzunk együtt: az a telekocsi, carsharing,ez is rontja az üzletet, de épp azért, mert nem üzleti alapon működik. Az Uber akár tipikusan másodállású sofőrjei egyértelműen pénzt keresni indultak akár egy taxis. Az Uber egy taxitársaság, amelyik nem vagy nem mindig tartja be a taxitársaságokra vonatkozó szabályokat.

Antlfinger Edvárd írása.

Kép: exo

Az ellenzéki menet a Keleti pályaudvarról a Nyugati pályaudvarra vonul, hogy tartsa a jó irányt. Evvel azt szimbolizálja, hogy a keleties zsarnokságból a nyugatias „nyitott társadalom” felé tart, a keleties elmaradottságból a nyugatias haladás felé. Normálisnak, azaz „természetesnek” tekintik a többé-kevésbé fiktív „nyugati” állapotokat, amelyekkel szemben szintén „természetesnek” – csak meghökkentő teológiai fordulattal a „bűnös, megromlott természet” sajátosságának – vélik a sokat ostorozott, tüzesen szidalmazott „keleties/magyaros” tulajdonságokat, rutinokat, „hagyományokat”, amelyek paradigmatikus megtestesítője „az államfüggő kádárista kisember”, a sok évszázados elnyomás által kondicionált szolgalélek. Tamás Gáspár Miklós írása.

A Behódolás a politikai elit kritikája is egyben. Tanulságos, hogy miközben „az utolsó hatvannyolcasok, a haladáspártiság döglődő múmiái, akik szociológiai értelemben már kivéreztek, de behúzódtak a média fellegvárába, ahonnan átkaikat a korszak bajaira szórják”, a fűtött, ideológiailag telített párizsi légkörben a párbeszéd ellehetetlenül és átadja a helyet a szóbeli csatározásoknak és az eszmerendszeri kiátkozásnak. Nevezett körök reakciósnak, sőt fasisztának kiáltják ki ellenfeleiket, végül pedig ez az antifa kulturális hegemónia a sors iróniája folytán felgyorsítja Le Pen térnyerését. Íme a (feldolgozatlan) történelem- és Vichy-komplexus, amely a maga minden kényszerével „politikai ősrobbanásba” torkollik: a 2022-es választáson a muszlim jelölt győz. Ráadásul nagy arányban, hiszen – és ez már csak mondhatni, a crème brûlée – végül a második fordulóban mind a jobb-, mind a balközép szellemi szekértáborok a Muszlim Testvériség jelöltje, a rendkívül ambiciózus és tehetséges (és a regényben Franciaországot idővel stabilizáló) Ben Abbés mellé állnak, Le Pennel szemben. A Behódolás után az ember óhatatlanul is elgondolkozik azon, hogy mik Európa megmaradt értékei?

Iványi Márton írása.

Kép: konyvkultura.kello.hu

Ha van is polarizáció, miért nincs Nyugat-Európában olyan fajta, koppányos-istvános hasadás, mint nálunk? Azért, mert a nemzeti és állami keretek kiépítése a maga korában közös társadalmi feladat volt, ami nem állította végletesen szembe egymással azokat, akik egyébként ideológiailag szemben álltak. Ez bizony egy fix hagyomány, amelyre még válsághelyzetekben is lehet építeni. Bármennyire is lesajnáljuk ma a nemzetállamot meg a nemzeti szuverenitást, ki kell mondanunk: liberális demokrácia nincs stabil nemzetállami fejlődés nélkül, s a mi fejlődésünkből ez a stabil fejlődés módfelett hiányzik. Hogyan is várhatjuk, hogy egy hosszú távú nemzetállami fejlődés nélkül ugyanazt vagy akár csak megközelítőleg ugyanazt produkáljuk, mint a számunkra oly nagy vonzerővel bíró országok? Az, hogy ma nem hozható létre olyan nemzetállam, mint az európai fejlődés korábbi szakaszaiban, magától értetődő, ám messze nem azt jelenti, hogy nem is gondolkodhatunk róla. Az „Istvánok” nem söpörhetik le a kérdést azzal, hogy a nemzetállamnak befellegzett, s aki akár csak emlegeti is a fogalmat, az retrográd és nacionalista. A toleráns gondolkodástól ez fényévnyire van; és akik így gondolkodnak, ne csodálkozzanak azon, hogy a „Koppányok” hada oly erőteljesen növekszik.

Csizmadia Ervin írása.

Kép: Nol

Korántsem evidencia, hogy társadalmaknak szükségük lenne olyan figurákra, akik, anélkül, hogy valamilyen praktikus szakma vagy egzakt tudomány tudorai lennének, feljogosítva érezhetik magukat arra, hogy „pusztán” nézzenek. Miért is nem foglalkoznak valami hasznossal. A tőkés termelési mód uralta társadalmakban a művészet is csak egy a javak, termékek, áruk előállításának különböző szférái közül. A piactól és a politikai hatalomtól való eltávolodás mértéke szabja meg  a művészeti mező belső differenciálódását. Azok a művészek, akik a gazdasági vagy politikai dominánsokat szolgálják ki, ugyan sikeresebben váltják át kulturális tőkéjüket anyagi vagy hatalmi előnyökre, de elesnek a morális és esztétikai legitimációt biztosító aura megszerzésétől. Minél bonyolultabban kódolt egy-egy műalkotás, annál kevésbé fog rajta bármely másik igazságtermelő mező ideológiája, de annál nagyobb a veszély, hogy kizárólag a művészeti mezőn belül lesz dekódolható: a legelismertebb alkotók olyan messzire mennek ebben, hogy szinte csak az íróknak és a beavatottaknak írnak. A művészeti mező igazságtermelő képességétől megfosztott társadalom jóval kiszolgáltatottabb a gazdasági dominánsoknak.

Sipos Balázs írása.

Kép: oliver-perry.com

Józsefváros ma egy forró és árnyékos, izzadt és izzadós, sejtelmes és bűnös, szomorú és reménykedésben bővelkedő, Palotanegyeddel hivalkodó, környékének felújítása (ez errefelé mindig betonozást jelent) ellenére Lujza utcákkal leszakadó, munkás és értelmiségi, középosztálybeli és underclassban bujkáló, őrzött, kontrollált és megúszni akaró, kriminalizáló és hajléktalanokat felsegítő, feltűnősködő és meglapuló, fényképezhető és fényképet kézből kiverő, divatos és pólót hasra felhúzó, dzsentrifikált és kapualjak mögé visszahúzódó, renyhe és boxos, gasztro slammer és földre szotyizós, Aurórában fixi bringával zakatoló és 99-es buszon jegy nélkül utazó, csendes és Népszínház utcával fülsiketítően hangos, felújított és antik kerület. Ebben a kerületben idővel valami történni fog, innen valakiknek idővel el kell mennie.

Böcskei Balázs írása.