Többszörös marginalitást felmutató már nem török, még nem német punk munkanélküli squatolós főhős, önazonos underground világ, önpusztításból megtisztulásra sarkalló szerelmi szál, erős török (értsd: autokratikus) társadalomkritika egy belülről jövőtől.

Kép: wuestefilm

Másik Farkas Zsolt írása.

Irgalmatlanul nehéz szubkulturális témában autentikus művet alkotni. A (posztpunk) rétegvilág bemutatása sok esetben megmarad felejthető atmoszférafestő háttérkuriózumnak. Az alakok általában sematikusan tipizáltak, sok esetben divatos állázadók. Ez a szint a közönséges filmek világa. Ez is egy lehetőség. De szerencsére nem hasznosított sorvezető az ilyen filmekhez csupán címének metaforikussága tekintetében hasonlatos Fallal szemben számára. Ugyanis itt, hogy úgy mondjam shakespeare-i szerkesztettségű a dramaturgia. Aki már felnőtt, pontosabban érett fejjel olvasott Shakespeare-t, az tudja, miről beszélek. A szüzsé többrétegű, az alakok finoman árnyaltak, a kibomló (réteg)világ archetipikus: lent-középütt-fent egyaránt ábrázoltatik. Ám nem fekete-fehéren sematikus leosztásban. Tán ezért nem véletlen az előbbi (mára szokatlanná vált) dőlten kiemelt szenvedő szerkezet. Fatih Akinnak és Birol Ünelnek hála még ma is létezhet ilyen szerkezet, ahol van egy pörgős, akcióval teli réteg elalvás ellen az álló sorban lévő duhaj parasztoknak és egy értelmezésre váró konnotatív értelem az ülő nézőknek is. Igen, úgy tűnik, a Fallal szemben végre nemcsak a pénztáraknak, hanem a nézőknek is kínál lehetőséget. Manapság ez egy film részéről ugyancsak ritka gesztus. Többszörös marginalitást felmutató már nem török, még nem német punk munkanélküli squatolós főhős, önazonos underground világ, önpusztításból megtisztulásra sarkalló szerelmi szál, erős török (értsd: autokratikus) társadalomkritika egy belülről jövőtől.