A gasztroforradalomnak nevezett fogyasztási gasztropornógráfia nem érdemelne egy blogbejegyzésnyi szót se, ha a 444.hu szerzője ne gondolná úgy, hogy nevetség és szégyen tárgyává kell tenni az olyan népszerű ételeket, mint a kárpáti borzaska, és persze az is méltánytalan, ha valaki olcsón merészel sokat enni. Mindezt teszi az ismert Laci bácsi ürügyén, közvetve is meghurcolva egy jóhiszemű, saját közösségében elismert embert. Holott nyilván az online újságíró is egy demokratikus, szolidáris és igazságos Magyarországon kíván élni. Csakhogy ez nem lehetséges anélkül, hogy fel- és elismernénk mások fájdalmait, félelmeit és tisztelnénk hagyományaikat, akár saját ízlésünktől távol álló kultúrájukat.

Böcskei Balázs és Mikecz Dániel írása.

Forrás: muchmusic.tumblr.com

„Fehérmákos báránykrémleves bazsalikomos habbal” – olvasható egy budapesti Bartók Béla úti középosztály által kedvelt – nem pedig „köz”kedvelt – teraszos „bár” étlapján. Komolyan gondolják.

Éppúgy, ahogyan a 444.hu online újságírója által kifigurázott Laci bácsi is, akinek országos elismerése magasabb, mint bármelyik az online térben osztálybarátoknak írogatónak. Lehet ez érdemtelen, lehet ezt leszarni, de vannak többségek és kisebbségek, és illik észre venni kinek melyik oldalra osztottak lapot, abból kiindulni, amikor gúnyolódni támad kedvünk.

Ezt nem jelenti azt, hogy előbbinek igaza lenne vagy érdemesebb, hanem csak annyit tesz, hogy a róluk folytatott online Hahota újságírás helyett sokkal érdekesebb lenne elgondolni azt, hogy Laci bácsik ízlésvilágának milyen társadalmi beágyazottsága van, kik és miért főznek, esznek, böfögnek és nyújtóznak el úgy egy bakonyi szelet után, ahogyan. Az is társadalmi-szociológiai jelenség, akárcsak az ahogyan egy slimfit tablettába és ingbe csomagolt fogja villáját, tartogatja szájában költőket is meghazudtoló mélységgel nézve a térbe a „nagyon speciális” húst, majd pedig rászagolja a boros poharat három, nappal co-working, este balcony office térben megtartott borszeminárium után.

Mindkettőn lehet gúnyolódni, de egyrészt minek, másrészt „az sem mindegy, milyen színvonalon vagánykodik az ember”. Az egyes vagy tömeges gasztronómiai szokások éppúgy kutatott társadalmi jelenségek, mint a szegénység vagy a gender, ha azokat nem figurázzuk ki, továbbá halálosan komolyan vesszük a különböző, követhetetlen tempóban születő studiesokat, úgy talán a kaja esetében sem annyira szellemes, ha valaki osztályvak. 

Laci bácsikon és egészen fura gasztrokultúrájukon rötyögni semmivel sem jobb, mint prolizni. Lévén ugyanaz. A „kívülállóknak” a proli-, panel-, kádári-, mackónadrágos, suhogós melegítő, roncsfilmes, pacalpörköltös melós, suttyó, mucsai, stb. világ étkezik úgy, ahogyan a Laci bácsik főznek, ők azok, aki megnézik mikor, mit, mennyiért, akiknek a legkisebb is számít, Tesco.

Korábban próbáltuk felmutatni a saját kultúrharcukból és mentális akolmelegükből nem mozdulóknak, hogy melyek azok a kulturális kirekesztő gyakorlatok, amiért sok honfitársunk a tőlünk is távol álló megoldást választja nem csak saját, hanem közös problémáinkra.

A gasztroforradalomnak nevezett fogyasztási gasztropornógráfia nem is érdemelne ennyi szót, ha a 444.hu cikk szerzője ne gondolná úgy, hogy nevetség és szégyen tárgyává kell tenni az olyan népszerű ételeket, mint a kárpáti borzaska, és persze az is méltánytalan, ha valaki olcsón merészel sokat enni. Mindezt teszik annak ürügyén, hogy közvetve is meghurcoljanak egy jóhiszemű, saját közösségében elismert embert.

Holott nyilván az online újságíró is egy demokratikus, szolidáris és igazságos Magyarországon kíván élni. Csakhogy ez nem lehetséges anélkül, hogy fel- és elismernénk mások fájdalmait, félelmeit és tisztelnénk hagyományaikat, akár saját ízlésünktől távol álló kultúrájukat.

Ezzel azonban minden tekintetben ellentétes a fogyasztási és kulturális kiváltságok fenntartását szolgáló narratíva, az újságírásba oltott cinizmus.