„Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga.” – hirdeti az almásfüzitői timföldgyár bejáratának homlokzata. Ehhez képest A Budapest Bank vállalkozás-fejlesztő hitelét egyenesen azzal reklámozza, hogy „amit a céged mutat, mind te vagy.” A munkakapcsolatok és magánjellegű viszonyok elválaszthatatlanokká válnak, a rögzített munkahely hiánya együtt jár a felismerhetetlenül összekuszálódott aktív és inaktív életszakaszokkal. Napközben brainstorming és business launch, este egy kis networking, egész héten multitask, hétvégén meg team-bulding. Pihenés közben is munkát végzünk, hiszen a szórakozásra fordított idő is munkaidő, csak éppen a gazdasági rendszer fenntartásáért végzett önkéntes fáradtság. A kávézóban ülve ellátott pszeudomunka (meeting, e-mailezés, csetelés) mellett az igazi munka valójában az ott tartózkodás (kávézás, app-letöltés, sharing, lájkolás), amikor azzal dolgozunk, hogy fogyasztunk. Ez a szellemiség uralja a Szilícium-völgy munkához való hozzáállást, amelynek értelmében a munka szórakozás, önkifejezés, kommunikáción keresztüli kapcsolatépítés, kötöttségektől mentes kreatív tevékenység, ahol a kulcsszó az innováció. Röviden arról van szó, hogy a munka hobbi, az iroda pedig az otthonunk (home office helyett office home). Manapság nemcsak fizikailag és fizikálisan zajlik a munkátlanítás (dezindusztrializálással, a technológiai fejlődés által előidézett „szerkezeti munkanélküliséggel”, robotizációval és széleskörű automatizálással), hanem egzisztenciálisan is. A munka így lesz digitális tréfáink egyike.

Békés Márton írása.

Vonakodó liberális volt (vagy lett) Eörsi István, akiben azért folyton dolgozott a kommunista vírus. Leküzdötte, kigyógyult belőle, de rá is érvényes a régi mondás, hogy két dolgot nem lehet eltitkolni: a köhögést és azt, hogy kommunista az ember.Eörsi a maga módján nagy ember volt, elképesztően szellemes, okos, igazi képromboló, igazi lázadó, igazi engedetlen. Egyre reménytelenebb szerelem fűzte a magyarországi munkássághoz, amelyet egyre inkább áldozatnak látott, és nem a történelem szubjektumának. A szánalom nem forradalmi. 

Most éppen Eörsi-megemlékezések vannak Budapesten. Az internetes hirdetésen Eörsi látható Orbán Viktorral, amint Demszky Gáborék perőcsényi udvarán fejelnek. Nem rossz fénykép. Még Eörsit is Orbán Viktorral reklámozzák, mert Orbán a tuti. Itt tart a magyarországi szabadelvűség jelenleg.

Tamás Gáspár Miklós írása.

Kép: konyves.blog.hu

Lenin alakja és szerepe az orosz történelemben természetesen rendkívül ellentmondásos. Ezeket az ellentmondásokat Spiró új regénye azonban egyáltalán nem érzékelteti; éppenséggel egy nagyon leegyszerűsített, a totalitárius paradigma által ihletett képet közvetít a laikus olvasónak. Spiró nyilvánvalóan nem arra törekedett, hogy egy adott korban ágyazottan értse meg hősét, pontosabban antihőseit; egy kortárs álláspontot vetít vissza a múltba, amivel óhatatlanul is részese lesz a mainstream antikommunista diskurzusnak. Bartha Eszter írása.

Az csak a kisebbik gond, hogy a transzparencia hivatalos ideológiáját és szükségességét hirdetők inkább mernek online kritikusak és hangosak lenni, mint offline, ennél sokkal súlyosabb, hogy szemben az utópista-millenarista bódulat pápáinak állításával, az internet nem hozta el a tanácskozó (deliberatív) demokráciát. Digitális kommunkatív etika, együttműködés, bizalom helyett konformitáskényszer, nyomásgyakorlás és trollfelhő uralkodik, ez utóbbi megy falról falra, blogról blogra, emberről emberre. Közösségeik véleményhomogenitáson alapulnak, kommentjeik megerősítő és önkifejezésre vágyó, narcisztikus önpublikációk. Holott a csak online bátorság nem bátorság.

Böcskei Balázs írása.

Korunk politikai cselekvést realitivizáló, pacifikált, elégtelenségben konformizáló képalkotásának legnagyobb csalárdsága annak – képi, és csak is képi – felmutatása, hogy a politika lájkolható, a cselekvés pedig tulajdonképpen a cselekvési helyzet reprezentációja. Nem kell cselekedni, csak megmutatni a cselekvési helyzet szükségességét, erő helyett elsődlegesen szenzitivitásra hangolni a befogadót. Jelen fotók eseményei nem csak eredménytelenségükben mutatják fel a politikai cselekvés depolitizált felfogásának kudarcát, hanem azáltal is, hogy tárgyuk alapján felszólítanak kritizálhatatlanságukra, hogy el kell fogadni azt, hogy e cselekvő híján lévő események reprezentációja az eredményességük indikátora. Ahol a kép, a színháziság, a szolidaritás katalizálásának körültekintő szemlélete dominál, ott kompromisszum van, ott a változtatni akaró nem a saját logikája alapján jár el, hanem enged annak, amellyel szemben ilyen, a politikát a kép kárára instrumentalizáló, cselekvést és ént elfojtó szemlélettel nyerni úgysem tud – ezt a 2010 utáni időszak alternatív politikai cselekvéseinek eredményességei bizonyítják is.

Böcskei Balázs írása.

Képek: FreeDoc

Azt mondják, jobboldali időket élünk. Sorra törnek át a nacionalista pártok Európa szerte, Magyarországról nem is beszélve. És akkor jön egy kopott inges figura, és felforgatja a brit baloldalt. Hogyan hódította meg Jeremy Corbyn Európa egyik legidősebb szocdem pártját? Scheiring Gábor írása.

Az önfényképezés, a digitális nárcizmus netovábbja, a képi egoizmus radikális önfeltárulkozásának formájában zárja magába a fényképező-apparátust. A tükörben fotózó mobilkamera végső soron önmagát fényképezi, mi csak megnyomjuk a gombot, cserében véletlenül rajta maradunk a képen. Míg a korai fényképeken az emberek nem voltak hajlandóak felismerni magukat (csúnyának, merevnek tartották a róluk készült felvételt, vagy egyszerűen nem voltak a fotó-felismerés tudásának birtokában), addig most digitális retusáló alkalmazások segítségével lehet átmaszkírozni a vonásokat és a bőrt. A szex előtt és után közzétett fotó (before-after sex selfie) mindennek radikális beteljesülése.

Békés Márton-Kepe Nóra írása.

Budapest az a város, ahol majd’ minden utca volt már frontvonal és szinte minden tér döntött el csatát. „A város színház” (Lewis Mumford), ahol a kisszerű személyes drámák mellett történelmi tragédiák is lejátszódnak. A beruházások amnéziája révén a rehabilitációk felejtésre, a tőke áramlása pedig elporladásra ítéli az emlékjeleket. A város kontroll alatt tartása főként folyamatos megfigyeléssel, önmagunk digitális fegyelmezésével, a lecsendesítés reklámokba csomagolt parancsszavával, a nyelv lefegyverzésével és a városi környezet semlegesítésével történik. De a város még mindig test. Minden város antropológiai közeg, biológiai állomány és a testek összetalálkozása, a bőr súrlódása. Az áramlássá anyagtalanított metropoliszra adandó válasz nem más, mint a nagyváros megtestesítése, a test visszatérése a térbe és időbe.

Békés Márton írása.

Kép: Fortepan

Az ember addig tud húst enni, amíg nem érti meg és érzi át, honnan jön és milyen következményekkel jár amíg az állatból húst gyártanak. Én túlestem rajta, vegetáriánus lettem. Elmondom, miért és hogyan.

Elöljáróban: én is szeretem a sült kolbászt, a füstölt sonkát. Csak nem eszem. 

Azt is tudtam rég, hogy a nagyüzemi állattartás rossz, az állatoknak nagyon sok szenvedést okoz, a környezetpusztító, éghajlatváltoztató tevékenységek közül pedig az első helyen áll. Ennek jelentőségét az eddigi legforrób nyár után nem kell ecsetelni. És az állatokat is „szerettem”, mindig is.

Vay Márton írása. 

(Látod, hogy mi van az asztalon?)

A baloldal többnyire lapít. Néha megnyilvánul, néha parádézik a menekültekkel. Nem meglepő, hiszen fél: fél attól, hogy ha a morálisan konzekvens politikával felhívná a figyelmet a menekültek felé irányuló kötelességeinkre, akkor még további szavazatokat veszítene. Fél attól is, hogy ha bekövetkezik egy terrortámadás vagy éppen a menekültek között/menekültekkel lesz véres konfliktus, akkor kiáll majd Orbán Viktor és ezt mondja: minden a menekültimádó baloldal hibája. Fél tehát attól, hogy Orbán megint a falnál kezdte a politikát és innentől kezdve a menekültek konzekvens támogatása csak rossz vért szülhet. Ideje lenne rájönni azonban arra, hogy mekkora tévút az Orbánék által belénk hipnotizált többségi politizálás. Vegyük már észre végre, hogy vannak olyan dolgok (főleg morális kérdések), amelyek egyszerűen kívül esnek a többségi politikán és nem a többség kompetens benne dönteni, s a kisebbségnek is lehet igaza (gondoljunk bele abba, hogy civil segítség nélkül – ugyanis a magyar állam tulajdonképpen lemondott a menekültek segítéséről – hány és hány menekült, főleg kisgyermek szenvedett volna kárt, esetleg halt volna meg). Ebbe, az Orbánék által felállított csapdába bele kell sétálni: nincs más út morálisan. Vajon azt mikor vesszük észre, hogy a Magyarországon átutazó menekültek az Orbán-félék miatt kényszerültek arra, hogy elhagyják hazájukat: a hatalmi gőg, a számítás, a taktika, amely csak felhasználható erőforrásnak tekinti az emberek életét a zsarnoki rendszerek sajátja. S ez nálunk sincs másként! Orbán is homokszemnek tekinti a menekülteket a kis homokozójában, akikkel zsarolhatja a magyarokat, ahogyan tette azt öt évig, amikor különféle társadalmi csoportokat játszott ki egymás ellen.

Antal Attila írása.

Fotó: Budapest seen