Az ember addig tud húst enni, amíg nem érti meg és érzi át, honnan jön és milyen következményekkel jár amíg az állatból húst gyártanak. Én túlestem rajta, vegetáriánus lettem. Elmondom, miért és hogyan.

Elöljáróban: én is szeretem a sült kolbászt, a füstölt sonkát. Csak nem eszem. 

Azt is tudtam rég, hogy a nagyüzemi állattartás rossz, az állatoknak nagyon sok szenvedést okoz, a környezetpusztító, éghajlatváltoztató tevékenységek közül pedig az első helyen áll. Ennek jelentőségét az eddigi legforrób nyár után nem kell ecsetelni. És az állatokat is „szerettem”, mindig is.

Vay Márton írása. 

(Látod, hogy mi van az asztalon?)

Aztán ahogy az lenni szokott, egyszerre megnőtt az igényem a homályban hagyott dolgok tisztázására. Az egész túl fontos ahhoz, hogy bizonytalan félmegoldásokkal intézzem el. Nem ért meglepetésként: minél többet tudtam meg a húsiparról, annál távolabb kerültem a húsevéstől. Ez törvény, ami mindenkire azonos módon hat, ezért  tartják távol a vágóhidaktól egyaránt a lelkes húsevőket és az állatvédőket.

Ami viszont meglepetésként ért: nem fáj különösebben a szívem a mustáros virslik után: egyszerűen sokkal kevésbé kívánom őket.

Úgyhogy aki nem fél tőle, annak összeszedem, mik voltak a nálam döntőnek bizonyult tények, és hogy nekem milyen tapasztalataim vannak a húsról való lejövetellel. Általánosságában jól felfogott érdekünk tudni, honnan jön a táplálékunk, húsevőként pedig alapvetű kötelességünk is: ennyivel tartozunk a tányérunkon fekvő állatnak.

Mit látnak? Azt, amiről beszélünk. 

A kiskapu, miszerint a bio minősítésű hús előállításánál számottevően kevesebb állatkínzás történik, nem állt sokáig. Nem tömik őket vegyszerekkel, és a zsúfoltság sem egyezik meg a normál nagyüzemi keretekével, de a szabad tartás elég gyakran annyit jelent, hogy az állatok „kimehetnek” az istállóból egy kicsi kapun át egy kicsi udvarra, amennyiben az nyitva van. Ettől még a vágásig eltelő idő ugyanúgy állatkínzás, a vágás, szállítás pedig szintén.

Az állatkínzás szót a hétköznapi értelmében használom, vagyis súlyos, kínzó pszichés vagy fizikai fájdalom hosszan tartó vagy állandó, tudatos okozása. A törvény szerint a nagyüzemi állattartás általános technikái kivételt képeznek az állatkínzás kritériumai alól, függetlenül az okozott szenvedés mértékétől.

Döngve zárult a halas kiskapu is. A halfarmokon tenyésztett állatok a malacokhoz, sertésekhez hasonlóan szörnyű körülmények között élnek, és ők se buták, a fájdalmat ők is pontosan érzik. A halászat során pedig a kifogott halak 60-90%-át döglötten dobják vissza, hiszen nem, vagy kevésbé jól lehet őket eladni. Az eredmény: egy kis tonhal, egy kis lazac fölöslegesen és tömegesen elpusztított élőlények halálával jár. Az óceánok elsivatagosodnak, ma a nagy ragadozó halaknak tizede él a tengerekben az ötven évvel ezelőttihez képest.

Ugrottak a halak is.

A nagykapu a nagyüzemi állattartás, úgy általában. Tej, tojás és húsfogyasztásunk majdnem száz százaléka származik innen.

Ha az állatokat szenvedésre képtelen és értéketlen lényeknek tekintem, akkor sem vállalható, hogy pénzemmel támogassam és tartsam fel ezt az iparágat. Az állati fehérjékkel való táplálkozás ugyanis nagyon rossz hatékonyságú, ahhoz, hogy az állatokat etessük, felfoghatatlan mennyiségű ivóvizet, termőföldet kell elhasználni. Ha egy hektáron emberi táplélkozásra termelünk növényeket, sokkal több mindenkit lehet jóllakatni, mint ha a földön megtermelt növényeket takarmányozásra fordítjuk, és az így eltartott állatok húsával tápláljuk az embereket. 

A nagyüzemi állattartás a legnagyobb felelőse a globális felmelegedésnek, az édesvíz fogyásának, az esőerdők írtásának, az óceánok elsivatagosodásának és a fajok kihalásának. Ahhoz, hogy a tartási körülményekbe ne pusztuljanak bele az állatok, antibiotikummal kell tömni őket. Ahhoz, hogy minél hamarabb elérjék a vágósúlyt, hormonokkal is tömik őket. Ezt mind kipisilik, és mint ahogy az emberi vizeletből is visszajutottak a gyógyszermaradványok az ivóvízbe, úgy történik ez itt is, több nagyságrendel nagyobb mennyiségben. Az így tömött állatok húsát aztán megeszük: az állatok antibiotikumos kezelése jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy mind több ember válik az antibiotikumokra rezisztenssé.

De tekintsük mégis az állatokat azoknak, amik a valóságban: érző, gondolkodó, szenvedni képes lényeknek. A nagyüzemi állatttartás lényege, hogy minél kevesebb mozgást tegyen lehetővé, hiszen ha mozog az állat, kalóriát éget, vagyis kisebb lesz a vágósúlya. Így az egész életüket kalodába zárva vagy szorosan egymáshoz préselve töltik. Ettől nyilván agresszívek lesznek, ezért bármiféle érzéstelenítés nélkül szedik ki a fogaikat, vágják le a farkukat, csőrüket – ez egyébként a baromfik legérzékenyebb testrésze. Különben kínjukban egymásnak mennek neki. 

A húsipar mentségére legyen mondva, hogy a tartással okozott szenvedéseket igyekeznek minél rövidebbre venni. Hiszen minél hamarabb lesz "vágásérett", annál nagyobb nyereség. Ez a gyorshízlalás a tyúkoknál például olyan jól megy, hogy ha az emberi súly és az emberi életkor léptékeire vetítjük át, akkor mozgáshiánnyal és hízlaló táppal tíz éves, 140 kilósra növelt gyerekek tömegét kapjuk. Akiket ekkor levágnak.

Hogy a halál megváltás lenne?
Ezzel kapcsolatban a leginkább karaktergazdaságos választ egy amerikai kutatás ad. Itt az amarikai mezőgazdasági minisztériummal együttműködésben önkéntesen részt vevő vágóhidakat vizsgáltak meg a szakértők előre bejelentett időpontokban. Nem rejtett kamerával, hanem személyesen, a helyszínen, a dolgozókkal egy légtérben, vagyis minden adott volt, hogy a valósnál sokkal jobb képet kapjanak a helyzetről. Még így is arra jutottak, hogy a vágóhidak 32%-án van jelen a rendszeres, tudatos állatkínzás, szadizmus. Még egyszer: önkéntesen részt vevő vágóhidak, előre bejelentett időpontok, semmi rejtett kamera, nem szélsőséges állatvédők, a dolgozókkal egy légtérben tapasztalták. Rendszeres, tudatos szadizmus.

De mi van, ha direkt nem kegyetlenkednek velük?

A minden jól megy forgatókönyve sem túl jó. És nyilván nem megy minden jól. A kábítás nagyon gyakran elégtelen. Ennek oka egyszerű: ha túlságosan kiütik az állatot, akkor kivéreztetéskor nem pumpál a szíve, és ezzel a munkafolyamatot súlyos másodpercekkel lassítják le. Így a kábítás mértékét inkább kicsit alultervezik, aminek köszönhetően tudatánál van jelentős részük, amikor fejjel lefelé lógva elvágják a torkát és elvéreztetik. Nem ritkán még a forrázóban, pörzsölőben és a nyúzásnál is. A vágóhidak védekezése: de hát ez mindenhol, mindennap előfordul.

Igen, ez mondjuk valószínűleg igaz.

De én így nem akarok húst enni. Igazából tejtermékeket se akarjak, és tojást se, hiszen a tej és tojás gyártására tartott állatok élete nem jobb, csak hosszabb a húsukért tartott társaiknál. Már amelyiknek lesz élete: hiszen minden tojóra jut egy hím kiscsibe, minden tehénre egy hím boci, akikre nincs szüksége az élelmiszeriparnak. Az előbbieket amint kikeltek a tojásból bedarálják vagy egy zsákban gyűjtik össze, ahol megfulladnak és / vagy az alsókat agyonnyomják a felsők. Ideális esetben gázzal végeznek velük. A bocik "mennek" a vágóhídra, ott még járni se kell tudni.

A tejet és a vajat könnyedén lehúztam a listáról: a növényi tejek ugyanolyan jók, csak kicsit más az ízük, a margarin pedig megfelel. Tojás nélkül remekül elvan a legtöbb általam sütött sütemény és a palacsintába se kell. Teljesen vegán mégsem akarok lenni, a fagylaltban, a pizzában található tej és tojás még elviselhető a lelkem számára és eszem ágában sincs minden szószt és kekszet átvizsgálni, hogy van-e benne tej vagy tojáspor.

Több olyan kistermelőt ismerek, akinél szívesen születnék újjá mint haszonállat, jobban ki vannak elégítve természetes igényeik és jobb feltételek között élnek mint egy átlagos földlakó homo sapiensnek. Számos értékes őshonos tájfajta állat tűnt volna el már rég a földről, ha nem lenne igény a tejükre, húsukra. Tehát megfelelő tartási körülmények közül továbbra is nyugodtan fogok tejtermékeket és tojást venni. Akkor is, ha ez macerásabb.

Hátra van még a klasszikus para, hogy hú, akkor alultáplált leszek.

Nem leszek. Ma már csak azok a nagymamák gondolják, hogy az egészséges táplálkozáshoz kell a hús (lehetőleg sok!), akiknek nagyobb a szíve mint a tájékozottsága. A tudományos konszenzus egyértelmű: még a vegán étkezéssel is minden szükséges tápanyagot be lehet szerezni. Igaz, tudatosan kell táplálkozni, de hát a húsevőknek is oda kell figyelniük ha el akarják kerülni a vegyszermaradványokkal gazdagított vágóhídi és tejipari hulladékot. Vagyis valamire mindenképp oda kell figyelni, ha nem akarok allergiás, rákos, asztmás, stb lenni.

És hogy ezzel szegényebb lett-e az étrendem?

Neméppen. Mint szinte mindenkinek, húsevőként nekem is a menüm 80%-át kb egytucat étel tette ki, hiába az elérhető és megfizethető hústartalmú ételek elvben sok ezres választéka. Ennyi féle étel pedig bőven és bármikor rendelkezésre áll akár szigorú vegán alapokon is. Vagyis: a gyakorlati választék és változatosság változatlanul megmaradt.

Hiányzik?

Időnként persze. A cigaretta is hiányzott, amikor leszoktam. Amikor beérett a döntés, biztos voltam benne, hogy lesz olyan szalonnasütés, amikor elcsábulok, és ezt nem éreztem tragédiának. Ma már nem vagyok ebben olyan biztos.

Először csak a vágy hajtott, hogy megszűntessem a megrendelő és fenntartó pozíciómat a létező legdurvább állatkínzás, a nagyüzemi állattartás rendszerében. És mint ahogy a cigaretta letétele után csökken egyre az idővel a visszaszokás esélye, úgy látok egy oldalast vagy paprikás kolbászt egyre kevésbé gusztosos ételnek, és egyre inkább egy egész életében kínzott élőlény egy részének. Aminek testembe fogadására szerencsére nincs szükségem.

A fotók forrása: a Choose Veg videója

Az adatok nagy része Jonathan Safran Foer: Állatok a tányéron című könyvéből vannak.