Korunk politikai cselekvést realitivizáló, pacifikált, elégtelenségben konformizáló képalkotásának legnagyobb csalárdsága annak – képi, és csak is képi – felmutatása, hogy a politika lájkolható, a cselekvés pedig tulajdonképpen a cselekvési helyzet reprezentációja. Nem kell cselekedni, csak megmutatni a cselekvési helyzet szükségességét, erő helyett elsődlegesen szenzitivitásra hangolni a befogadót. Jelen fotók eseményei nem csak eredménytelenségükben mutatják fel a politikai cselekvés depolitizált felfogásának kudarcát, hanem azáltal is, hogy tárgyuk alapján felszólítanak kritizálhatatlanságukra, hogy el kell fogadni azt, hogy e cselekvő híján lévő események reprezentációja az eredményességük indikátora. Ahol a kép, a színháziság, a szolidaritás katalizálásának körültekintő szemlélete dominál, ott kompromisszum van, ott a változtatni akaró nem a saját logikája alapján jár el, hanem enged annak, amellyel szemben ilyen, a politikát a kép kárára instrumentalizáló, cselekvést és ént elfojtó szemlélettel nyerni úgysem tud – ezt a 2010 utáni időszak alternatív politikai cselekvéseinek eredményességei bizonyítják is.

Böcskei Balázs írása.

Képek: FreeDoc

2014. július 28-án Bécsben több mint 1000 rendőrt vezényeltek ki a Pizzeria Anarchia elleni akcióban, amikor is egy előre bejelentett kilakoltatási akciót a házat megszállva tartó punkok és alternatívok kívántak megakadályozni. A  Mühlfeldgasse 12. környéke csatatérré változott, a házfoglalók estig tartották az épületet, délután rendőrségi péncélautó is érkezett a helyszínre. A ház környezete úgy nézett ki, ahogyan az ellenállásra és az igazság felmutatásra berendezkedett vitális politikai aktivitástól elvárhatjuk.

2014. szeptember 28-án Budapesten az AVM aktivistái házfoglalási akciót hajtottak végre a VI. kerületben. Az eseményen hajléktalanok és fedéllel bíró aktivisták egyaránt résztvettek. A rendőrség fellépésére nem volt szükség, mert az érintettek a „házfoglalást” csak figyelemfelkeltő akciónak szánták. Rendőrségnek és államnak tetsző, hangtalan akció volt, amellyel a cselekvés szintjén szolidaritást vállalni akaró csak annyiban tudott, hogy az „eseményen” készült fotókat megosztotta. A Pizzeria Anarchia akció kapcsán készült fotókról a(z) (ultra)baloldali hagyományoknak megfelelően magától értetődően hiányozik az ablakban gitározó férfi, a szívecskéket formáló alakok és hátterek. A Pizzeria Anarchia „rendezői” nem fotóztatták magukat, nem keverték össze a fotó általi reprezentációt a cselekvéssel. Tartották magukat, mentek előre, visszahúzódtak, nem volt idő a beállításokra.

Korunk politikai cselekvést realitivizáló, pacifikált, elégtelenségben konformizáló képalkotásának legnagyobb csalárdsága annak – képi, és csak is képi – felmutatása, hogy a politika lájkolható, a cselekvés pedig tulajdonképpen a cselekvési helyzet reprezentációja. Nem kell cselekedni, csak megmutatni a cselekvési helyzet szükségességét, erő helyett elsődlegesen szenzitivitásra hangolni a befogadót.

Képek: FreeDoc

Jelen fotók hűen mutatják, hogy ha engedünk a fotóztathatóság „politikájának” azzal a konkréttól, a téttől fosztjuk meg a politikát. Ami konkrét és tétje van, az megélhető és csinálható. Jelen fotók eseményei nem csak eredménytelenségükben mutatják fel a politikai cselekvés depolitizált felfogásának kudarcát, hanem azáltal is, hogy tárgyuk alapján felszólítanak kritizálhatatlanságukra, hogy el kell fogadni azt, hogy e cselekvő híján lévő események reprezentációja az eredményességük indikátora. Ahol a kép, a színháziság, a szolidaritás katalizálásának körültekintő szemlélete dominál, ott kompromisszum van, ott a változtatni akaró nem a saját logikája alapján jár el, hanem enged annak, amellyel szemben ilyen, a politikát a kép kárára instrumentalizáló, cselekvést és ént elfojtó szemlélettel nyerni úgysem tud – ezt a 2010 utáni időszak alternatív politikai cselekvéseinek eredményességei bizonyítják is. Egy olyan világban, ahol a politika élvezete előbbre valóbb, mint a politika, ahol a politika élményjellegge és fotózhatósága fontosabb, mint amiért fotózzuk, ott csak a fotók száma nő, a tehetetlensége komfortossága keményedik, és az indoktrináció-, a zártság- és az élcsapat-attitűd erősödik.

A fotó(zhatóság) (szempontjai) nem előzeti(k) meg a politikai cselekvés indokát, különben csak erősítik a depolitizált, szomorú, tehetetlenségre „sarkalló” hozzáállást. Éppen ezért a politika ilyetén megjelenítését bírálni kell, vissza kell adni a fotónak azt a lényegét, hogy csak akkor készüljön el, ha azt mutatja fel, hogy emberek is képesek tetteket végrehajtani, amikor a fotó nem elválaszt a politikától, hanem összeköt a cselekvéssel. Amikor nem a vesztes pozicíójából indul ki.

Rendkívüli állapotban a politikai művészet nem a „hősiesség semlegesítését, a katonai erények marginalizálódását, valamint a békés-társas affektusok pedagógiai eszközökkel történő ösztönzését” kell hogy szolgálja. (…) Aki a jövőben szebbé akarja tenni a világot, annak a világ elcsúfításában is sokkal tovább kell mennie, mint a rabló- és merénylőromantika valaha álmodhatta volna. Többé már nem elég a gonosz néhány virága: az egész kertészetre van szükség.” (Peter Sloterdijk)

A szöveg az Öngyújtó című kiállítás (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, Budapest, 2015. szeptember 14.) egyik installációjának falszövege.

Csoszó Gabriellának (FreeDoc) a szöveg ismeretének hiányában nem volt módja dönteni a hozzájárulás kérdéséről.