A ballib értelmiség klasszikus lukácsi értelemben vett élcsapatként vezette végig a nyugati procedurális minták átvételének a folyamatát. A néppel alapvetően párthatározatokon keresztül kommunikált, és saját elitköreibe bezárkózva örvendezett annak, hogy a Nyugat, ha a buszvezetőkhöz és takarítókhoz még nem is, őhozzá már megérkezett. A sors iróniája, hogy ezt a velejéig autoriter jellegű osztályhatalmat végeredményben a nyugatról átvett procedurális minták söpörték el. Holott Magyarország tényleg mennyország lehet, ha az állam segít, hogy vállalkozz, mert nem döglesz meg az utcán, mert hasznos tudást kapsz az iskolában és egyetemen stb. És találni kéne pár embert, akiről el is lehet hinni, hogy ezt komolyan gondolják.

Kodaj Dániel írása.

Azt, hogy ki lesz jó miniszterelnöknek, nem Heller Ágnes és Konrád György döntik el, a legendabeli belvárosi szalonban. Hanem a választó. Ez az első hír. (Nem pedig az, hogy Schiffer András ellen Kálmán Olga bevetette a női viták legrettegettebb fegyverét, a „Látom, hogy feszült vagy”-ot.) A második, ehhez szorosan kapcsolódó hír, hogy a választók döntően arra az üzenetre vevők, miszerint Magyarország Mennyország.

Az az üzenet, miszerint Magyarország Mennyország, olyan komponenseket foglal magában, mint hogy jó itt élni (jobb, mint máshol), jó magyarul beszélni, jó lenne ezt az országot minél gazdagabbá és sikeresebbé tenni, hogy a magyar kultúra nagy és erős kultúra, a magyar vidék csodálatos, hogy a házipálinka jó, és hogy számunkra előbbre valóak azok érdekei, akik mindezzel egyetértenek, mint azoké, akik nem.

Ez az üzenet elgondolhatatlan a ballib értelmiség alfahímjei és alfanőstényei számára, mert ők (a kádárizmus egykori belső vagy külső ellenzékeként vagy művelt technokratáiként) abban a rögeszmében élnek, hogy Magyarország civilizációs hátrányban szenved, amit csak úgy tud leküzdeni, ha bizonyos nyugati procedurális mintákat kérdés nélkül átvesz. Ehhez társrögeszmeként az az elképzelés társul, hogy a fentiekkel ellentétes politikai törekvések per definitionem illegitimek, és a nyilvánosságon keresztül le kell ugatni mindenkit, aki ezt megkérdőjelezi.

A ballib értelmiség klasszikus lukácsi értelemben vett élcsapatként vezette végig a nyugati procedurális minták átvételének a folyamatát. A néppel alapvetően párthatározatokon keresztül kommunikált, és saját elitköreibe bezárkózva örvendezett annak, hogy a Nyugat, ha a buszvezetőkhöz és takarítókhoz még nem is, őhozzá már megérkezett.

A sors iróniája, hogy ezt a velejéig autoriter jellegű osztályhatalmat végeredményben a nyugatról átvett procedurális minták söpörték el. A procedúrák érzéketlenek az általuk generált eredmény természetére – azt az üzenetet, hogy Magyarország mennyország, és nem civilizálni kell, hanem hagyni szabadon kibontakozni, egy szavazási mechanizmus még akkor sem tudja illegitimnek nyilvánítani, ha nyugatról vették át.

A „Magyarország Mennyország” üzenetet jelenleg kétféle változatban árulják a politikailag sikeres pártok. A Jobbik a „Magyarország Mennyország (de elrontják a zsidók, cigányok stb.)” változatban árulja. A Fidesz pedig a „Magyarország Mennyország (ha ismersz egy fideszest, ha nem nyitsz vitát, ha nem vagy hajléktalan stb.)” formában árulja. (A kormányváltók, ha tettek bármi gesztust a szlogen felé, abban a formában árulták, hogy „Magyarország Mennyország, ha megint hatalomra kerülök.”)

Ha van kiút, ahhoz ezt a szlogent alighanem korlátozó feltételek nélkül kellene árulni, a sok negatív „de” és „ha” helyett a „mert”-eket hangsúlyozva: Magyarország mennyország, mert az állam segít, hogy vállalkozz, mert nem döglesz meg az utcán, mert hasznos tudást kapsz az iskolában és egyetemen stb.

Persze az ilyen üzenetek megfogalmazása előtt mindenekelőtt be kéne látni, hogy Magyarország tényleg mennyország, vagy legalábbis az lehet. És találni kéne pár embert, akiről el is lehet hinni, hogy ezt komolyan gondolják.

Az OECD legújabb kutatása szerint Magyarország a legboldogtalanabb ország. A magyarok érzelmi és fizikai szükségletei rosszul vagy egyáltalán nem elégülnek ki, ami nyilvánvalóan hatással van arra, hogy az állampolgárok közössége mint csoport (szupercsoport), milyen döntéseket hoz, és hogyan funkcionál a hétköznapokban. Érdemes végiggondolni, hogy a választások eredménye pszichológiai szempontból hogyan függ össze azzal, hogy miként bánunk a szükségleteinkkel, hogyan törünk azok kielégítésére; milyen mértékben vagyunk képesek meghaladni ösztönös, sokszor destruktív működéseinket; és milyen mértékben vagyunk képesek nemzetként, közösségként jó munkacsoporttá alakulni, azaz milyen mértékben válunk képessé arra, hogy céljainkhoz rendelt feladatainkat jól és sikeresen végrehajtsuk. Az alapvető feltevések szintjén működő csoport.

Lőrincz Éva írása.

Fotó: Flickr/ Daniel Proulx

De létre kell hozni egy új, jogos erőt. Ami végre hitelesen, a múlt súlyos terheitől mentesen képviselni tudja a kisembereket, azaz a lét peremén élőket.

Clashfarkas Zsolt írása, kiáltványa.

Fotó: Flickr/ Punk Marciano

                                             (fotó:Origo)

Dragomán Zsolt írása.

Török Zsolt akkorát Konrádozott és Nagykörútozott az imént, hogy az akár bőven elmehet egy Magyar Fórum olvasói levélnek is. Nem azért, mert antiszemita kiszólást tett, - felesleges minden nyilvánvalóan ostoba megszólalást antiszemitizmusnak bélyegezni -, hanem mert Török mondatai annak színvonalán fociznak. Hogy a mondatok nem antiszemiták, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Fodor Gábor szerint azok, s mint tudjuk, amit Fodor mond, annak tuti, hogy az ellenkezője igaz.

Szerintem legitim tevékenység bírálni a véleményvezéreket, ezen a fórumon bőven jelentek és bizonyára fognak is megjelenni ilyen tartalmak, de talán színvonalasan kellene művelni. Mint a lazaságot. Meg a 200 millió legyűjtését. Meg a bajai videót.

Török Zsoltnak, akiről meggyőződéssel hiszem, hogy szénné olvasta Konrád György könyveit, idézettel kedveskedem A cinkos c. könyvből (amely könyv kiadásának annyira azért nem örült Török Zsolt elődpártja): „Minden politikai kalandom próba-tévedés, csak a módszer rossz?”

Ismerős kérdés MSZP?

S akkor még egy Konrád, hogy Török Zsoltnak is igaza legyen: „Kelet-európai értelmiségek, egy kis hatalomért lemondunk a gondolkodásról; lehet, hogy mi vagyunk a világtörténelem első szerencsétlen uralkodó osztálya. Az eszmealkotók átalakulnak eszmefelügyelőkké, de ha mindenki fegyőr, nincs többé fegyenc.” Igazából Török Zsolt ezt akarta mondani, csak gondolta, úgyse értenénk. Jogos, hülyék vagyunk mi hozzá.

Ennyit erről, ma is megújult az MSZP, megújul holnap is.

A kis zöld emberek (így nevezte el az orosz és az ukrán sajtó egyaránt a felségjelzés nélküli katonaságot, egyszerre utalva ezzel a ruházatuk színére, illetve azonosítatlanságukra) jelenlétében megrendezett népszavazással márciusban a Krím orosz birtokká változott. A kérdés – mi történik azóta a keleti országrészben? Ahogy a többség állítja – a „krími szcenárió” megismétlése? 

Fedinec Csilla írása.

Fotó: Flickr/ Sasha Maksymenko

Fotó: Flickr/ Chris Devers

A poszt szerzője jelen volt a Szabadság téri emlékmű elleni tiltakozáson éppúgy, mint a Kishantos "einstandolása" elleni összesen. Most is tiltakozik. 

Emlékszünk még erre a kampányvideóra?

Amikor a kormányváltó szövetség kampányban felhelyezte térképére Váradi Andrást, aki kicsivel elszántabban küzd a földjéért, mint bárki a Jókai utcából, és helyesen vele hirdették a kormányváltók: nem adják a földet. „Nem hagyjuk” – halljuk az antifasiszta, demokrata, kordonbontó kormányváltók hangját, akik ahogyan az emlékezetet, úgy a földet is megvédik (Galamus-olvasóknak: most nem hasonlítottuk össze a kettőt, végtelenül primitív dolog lenne).

Ehhez képest Kishantos ügyében minden ott folytatódott, ahol a kampány előtt abba maradt: helyiek, Greenpeace, LMP és az egy szem Szabó Rebeka (Együtt-PM), mint 2014 tavasza után törvényhozáson kívüli ehemalige kormányváltó. Ennyi politikus volt tegnap jelen. (Meg persze Jobbik megyei vezetője, de azon mi már nem csodálkozunk, hogy ahol nincs baloldal, ott van Jobbik. Kezdünk hozzászokni.).

Holott jól együtt voltak a brigádok. Bár, tegyük hozzá, Pesten. Az MSZP választmányi  ülést tartott, hol romakérdésben rendpárti húrokat pengetett, az Együtt-PM EP-kampány nagyrendezvényt szintén szép számban. Kishantosról szó sem esett ezeken a rendezvényeken, nem hogy ha már így együtt vannak, esetleg elindultak volna. Végülis, mi történt volna? Hitelesnek mutatkoztak volna? Spontánok lett volna végre egyszer?

Nem mentek, de majd jön a „nem hagyjuk”, ami megint azt fogja jelenteni, hogy az ATV-ben elmondjuk, szörnyű, ami itt van. Egyszerűen borzasztó. Esetleg kimegy egy sajtóközlemény. Kettő. Holott Budapest-Kishantos távolság 63 kilométer, és képzeljék el az MSZP, Együtt-PM küldöttek, lehet autópályán is menni. Pesten kívül nem csak földutak vannak már. Némely MSZP-s ezt pontosan tudhatja, „autópálya, tudod, izé, autópálya, érted”.

De nem mentek, nem álltak traktorok elé, nem replikáztak a rendőrökkel, nem akadályozták meg. A zöldek, az LMP és Szabó Rebeka volt az, akinek tegnap fontos volt Kishantos. Akiknek tehát tulajdonképpen a 2014-es országgyűlési kampány előtt is fontos volt. Biztos a mai közönyért is Schiffer András stílusa és ostoba összehasonlítása a felelős. 

63 kilométer. Nem volt erre a baloldalnak 10 kisbusza és/vagy 25 gépkocsija és 50-100 aktivistája/politikusa. Nem volt, mert nem akarták, hogy legyen. Vége a kampánynak.

És Kishantosnak is. "Nem hagyjuk", persze. Látjuk.

Egy újabb személy, egy újabb választási reflexió, egy újabb érzés.

Unger Anna írása és zenéi

Fotó: Flickr/ Fiona McAllister

"Nyilvánvalóvá vált, hogy a neoliberális dogmatizmusba belesüllyedt (ál)baloldal történelmi méretű vereséget szenvedett, le is kell tűnniük a történelem színpadáról, mert minden baloldali politikát és értéket meggyaláztak." Az alábbiakban változtatás nélkül közreadjuk az Eszmélet szerkesztőségének a választások utáni politikai helyzetet elemző és értékelő állásfoglalását.

Gyerekek, csendben kéne lenni, mert a ti világotok már nem jön el. Lehet, hogy lesz jobb, és kell is hogy legyen, de az nem olyan lesz mint régen. Jobbik van, főleg Fidesz van, 4 millió sonkával és narancssárgával kihúzott számlapapírokkal megvehető választó van - és mi is inkább a sonkát választjuk majd, ha már végképp nem lesz tovább.

Sebők Miklós írása.

Fotó: Flickr/DerWunderbareMandarin