A kis zöld emberek (így nevezte el az orosz és az ukrán sajtó egyaránt a felségjelzés nélküli katonaságot, egyszerre utalva ezzel a ruházatuk színére, illetve azonosítatlanságukra) jelenlétében megrendezett népszavazással márciusban a Krím orosz birtokká változott. A kérdés – mi történik azóta a keleti országrészben? Ahogy a többség állítja – a „krími szcenárió” megismétlése? 

Fedinec Csilla írása.

Fotó: Flickr/ Sasha Maksymenko

Az emberi természet már csak olyan, hogy a leggyakrabban azt felejtjük el, hogyan is kezdődött. 2013. november huszonegyedike, a „Ne gyújts rá!” Világnap olyan csütörtöki napnak indult, mint az összes többi. A káros füstölgés terén Ukrajnában javult a helyzet, mióta 2012-ben betiltották a dohányzást a közterületeken. Az alkoholfogyasztásban azonban, a Világbank szerint, az első három helyen áll társbérletben Belarusszal és Oroszországgal. Az aznapi lapokban az újságolvasók egy része minden bizonnyal azt böngészte, bár az ukránok nem voltak érdekeltek, hogy kialakult a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság teljes mezőnye. Aki emberek közé vágyott az ukrán fővárosban, azt többek között a várostörténeti múzeumba késő délután nyíló kiállításra invitálták, ahol megtekinthették azt a különleges, interaktív történelemkönyvet, amely egyszerre mutatja be a retrospektív múltat és az extrapolált jövőt. Az eseményt a sajtó a futurisztikus jelleg előtérbe helyezésével harangozta be: a kijeviek megtudhatják, milyen lesz az életük 30–40 múlva. Ezen a napon jelentették be Kijevben a politikai hatalom, hogy nem fogják aláírni Vilniusban a társulási szerződést és a szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unióval.

Az ennek nyomán megindult tiltakozási hullám Európa-párti tüntetésként indult, de igen gyorsan a regnáló hatalom elleni belpolitikai tiltakozássá nőtte ki magát, belesűrítve a több mint két évtizedes államfejlődés összes, elsősorban szociális és társadalmi disszonanciáját. A gazdaságról külön nem kell beszélni, az magától értetődő: a kétezres évek elején volt néhány nyugodtabb év, de egyébként csak a bajok. Kisebb-nagyobb tüntetések mindig voltak, azonban most először történt meg, hogy valamelyik oldal egységet tudott felmutatni, a mérsékelttől a radikális erőkig bezárólag. A jobbközép politikai szereplőként nem ismeretlen, az emberek élénken emlékeznek korábbi sikertelenségeikre a hatalomban. Azonban a szélsőségek új szerepfelfogása és szerepvállalása, a nemzeti gondolat mentén való konszolidálódás képviselete láthatóan igyekszik kimozdítani a holtpontról az ukrán államiság legsikertelenebb projektjét – a nemzetiesítés elmaradt folyamatát. Olyannyira, hogy ami nem volt reális az elemzők jó része számára már 2013. november 21-i bejelentés előtt sem, az 2014. március 21-én mégis bekövetkezett: a 28 EU-tagország és Ukrajna Brüsszelben aláírta az EU–ukrán társulási megállapodás politikai részét. Lássunk reálisan: rábólintottak az eredeti terv 2–3%-ára.

A február végén hatalomba került ukrajnai politikusok valamennyien a 2012-ben megválasztott parlament padsoraiból kerültek ki, ahol az erőátrendeződés technikai értelemben az addig legerősebb párt, a Régiók Pártjának bomlása, illetve osztódása következtében vált lehetségessé. Az új hatalom cselekedeteiből az látszik, hogy a három plusz egy legfontosabb feladat: a gazdasági csőd elkerülése, a nyelvtörvény átírása, a szeparatizmus megakadályozása, és a politikai legitimáció érdekében a május végére kiírt előrehozott államfőválasztás előkészítése. A gazdasági csőd állapota – nem kétséges. A nyelvtörvénnyel való foglalkozás – nem bölcs döntés abban az országban, ahol ez „örökös probléma”, és az ország lakosságának mintegy 95%-át teszi ki az ukrán és az orosz lakosság, az összes többi etnikum aránya együttesen sem éri el az 5%-ot. Nem okos dolog az sem, hogy az április elején bejelentett, elkerülhetetlen drasztikus áremelkedések első hullámába bekerültek a gyógyszerek is.

Naponta áramlanak a hírek az ukrán hadsereg rossz állapotáról, a részleges mozgósításról, a politikai fordulat előidézésében megkerülhetetlen szerepet játszó, a hivatalos erőszakszervezeteken kívüli fegyveresek legalább egy részének lehetséges állami kontrolljáról – valószínűsíthetően ez is szerepet játszott a Nemzeti Gárda újjáélesztésében. És persze ott vannak az állami erőszakszervezetek, elsősorban a rendőrség, amely esetében tagadhatatlanul az állam iránti hétköznapi lojalitásnál mélyebb morális dilemmákat rejtő állapot a kijevi öldöklésben való részvétel és az utána következő, velük szembeni atrocitásokkal, majd pedig az elvárt „megtisztulással” való szembenézés okán egy forrongó országban.

A kis zöld emberek (így nevezte el az orosz és az ukrán sajtó egyaránt a felségjelzés nélküli katonaságot, egyszerre utalva ezzel a ruházatuk színére, illetve azonosítatlanságukra) jelenlétében megrendezett népszavazással márciusban a Krím orosz birtokká változott. A kérdés – mi történik azóta a keleti országrészben? Ahogy a többség állítja – a „krími szcenárió” megismétlése?  Vagy az eseményeket a helybeliek által az új politikai hatalomnak tulajdonított extrémitástól való félelme mozgatja? Oroszország így kívánja erősíteni pozícióját a tervezett Oroszország, Egyesült Államok, EU és Ukrajna négyoldalú találkozó előtt, ahol egyébként Oroszország először „állna szóba” a kijevi vezetéssel, amelynek nem ismeri el a legitimitását? Ha egyáltalán sor kerül erre a találkozóra – a pillanatnyi helyzetben azt feltétlenül pozitívan kell értékelnünk. A Krímen nem dördült el fegyver, Kelet-Ukrajnában azonban már emberek haltak meg. A hatalom nem ura a helyzetnek, amitől egyre bátrabbak a fegyveres elégedetlenek.

Az események hatására április 14-én Olekszandr Turcsinov megbízott államfő felvetette annak lehetőségét, hogy a május 25-i államfőválasztás napján országos referendumot is tartsanak az ország egységéről. Ha a tudomány – érv, akkor valóban az egységnek van több híve. Ha a politikai racionalitás működik – akkor is. Az elnökválasztás – mérföldkő, a kampány elkezdődött. Rendkívüli állapot az ország bármely részében az adott országrészt kizárja a választásból, ami által értelmetlenné válik maga a választás. Ezért nincs, egyelőre, rendkívüli állapot, hanem terroristaellenes műveleti eljárás. Azonban a választás napja pillanatnyilag inkább távolodik, mint közeledik.