A Dinamó Műhely kéréssel fordult szerzőihez, hogy osszák meg velünk, véleményük szerint mi vezetett jelen állapotainkhoz, hogyan jutottunk el 2014. április hatodikáig, mi következik mindabból (a baloldalra nézve), hogyan érzik magukat. Ahány szerző, annyi vélemény, ezt ígérjük. Személyes reflexiók jönnek, néhol terápiás jelleggel, mindenesetre okulásra a nálunknál okosabbaknak, a baloldalnak. Szabadon választott műfajú reflexiók, gomboljuk újra a dolgokat.

Böcskei Balázs nyitóírása.

Sok évvel ezelőtt, 2010 nyarán egy barátommal az I. Baloldali Történelmi Vereség értékelésekor készítettük közösen az alábbi lapszámot egy kellemes este. Az este folyamán az általam (korábbi) éveken át referenciapontnak tartott, olvasott, kedvelt és elunt Mozgó Világ egy potenciális 2000-es számából "modelleztünk" egy 2010-est. Mivel alig változott 10 év alatt, fejből mentek a nevek.

Minden cím kitalált, saját gyártmány, ha bármi köze van a valósághoz, az csak a véletlen műve. (Na, persze.) Lehet, hogy sokak szerint nem vagyunk szellemesek, aláírjuk, de ha nem, úgy a valóság sem az, a valóság pedig ez a kitalált lapszám. Amely 2010-es, de akár 2014-es is lehetne (és lesz is). Mert a helyzet az, hogy nem változott semmi. Ugyanazok a felütések, ugyanazok a témák, ugyanazok az irányok. Ami új, az az, hogy második helyett a harmadik az Orbán-kormány. 

Mozgóból álló világ lett a magyar baloldal (és szubkultúrája). Holott az álló világ alatt ott vannak már a témák, amelyek természetesen csak akkor jönnek fel, ha lenézünk az folyóirat-szerkesztés asztala alá. Ez a 2010. júniusi, barátommal készített Mozgó (Álló) Világ lapszám lenne az én reagálásom 2014. április 6-ra. Nem teljes értékű, nem alapos, nem igazságos, de igaz.

Fotó: Flickr/ Kevin Spencer

Vári György írása.

Elmondom most már, barátaim, akinek nem inge, ne vegye magára: végigtolhattátok, srácok, megint, ahogy akartátok. Nem lehetett elmondani, hogy az összefogásnak baromira semmi értelme, mert a politikai fantáziát az, hogy mindenkit vegyünk be, még a Schmuckot is, ha lehetett volna, nem pótolja. Az „összefogás”, amelybe a gyurcsányista keménymag belehajszolt mindenkit közületek, nem ajánlat és nem üzenet. Ha igen, akkor legfeljebb annyi, hogy tényleg semmi, de semmi nem jut eszünkbe azon kívül, hogy előguberáljuk Fodor meg Kuncze Gáborokat. Nem lehetett elmondani, mert rögtön jöttetek a realitásérzékkel meg a politikai racionalitással, hogy csak így, egyedül így lehet. Ez jött ki belőle, a racionalitásból meg a realitásból. Ezt produkáltátok úgy, hogy nem lehetett elmondani, hogy nem, nincs 2010 elé visszaút, hogy fel kell így vállalni ezer vállalhatatlan arcot és így azt is, amit képviselnek. Hogy azt üzeni ezzel a szocpárt és a környezete, hogy semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Hogy a munkát, az invenciót és a következtetések levonását nem lehet megspórolni a Gyurcsány és a Mesterházy összefogásával, akkor se, ha még maga a Fodor is csatlakozik. Nem hittétek. Most akkor nézzetek szépen körül. Kéretik a közeli jövőben azoknak, akiket érint, a „racionalitás” és a „realitás” szavakat szolidabban, kissé szégyenlősebben és főleg sokkal kevesebbszer használni.

Ez a történet, az ancien régime története ma végre végleg véget ért. Egyszer és mindenkora. Ha minden alternatíváját segítetek bedarálni ennek a semmiféle intellektuális megújulási képességgel nem rendelkező „régi baloldalnak”, amely feleannyi szavazatot kapott, mint a Fidesz, amelyet nem megvertek, hanem másodszorra is ronggyá vertek, akkor egy alternatíva marad: a felívelő, erősödő Jobbik, amely de facto osztozott az ezüstön a Nagy Összefogással, rengeteg helyen végzett másodikként. A Ti harcotok, barátaim, többször is végig lett harcolva még azután is, hogy már rég véget ért. Legyen elég ennyi, mielőtt még ennél is nagyobb baj lesz.

Sokan már talán elfelejtették, hogy Orbán Viktor egy kiszivárgott beszédében arról beszélt, hogy 12 évig tervez kormányozni.  S hogy erre jó esélye van, az már 2010-ben látszott: a baloldal neoliberális véleményformálói nem tudtak, nem is akartak baloldali alternatívát megjeleníteni. A baloldali térfél lényegében üresen maradt.  Így foglalhatta el Orbán a „centrális erőteret”, s így jutottunk odáig, hogy a szélsőjobboldal és a baloldal támogatottsága nagyjából egyazon szintre került. Orbán regnálása -  ha a jelen körülményekből indulunk ki  -  annyira ígérkezik hosszúnak, mint Ferenc Józsefé. Tehető-e ellene bármi  is érdemben?

Kis Miklós írása.

Fotó: Flickr/ lintmachine

A Dinamó Műhelynek az április 6-i választásra vonatkozó állásfoglalása kiállás a szavazás szükségessége mellett. Április hatodikán egy jog- és szociális biztonság nélküli Magyarország választ. Olyan emberek sokasága, akik egy jelentős része évtizedek óta kiszolgáltatott, kisemmizett és cserbenhagyott politikai és egzisztenciális értelemben egyaránt. De választanak azok is, akik nem mennek el az urnákhoz. Ha nem szavazunk, akkor a helyzet reménytelenségét és ma még beláthatatlan ideig tartó konzerválását választjuk

Ami a szerzővel megtörtént az elmúlt években, az nem ritka számba megy. Egy nemzedék egyes tagjai ezért vagy azért, de kiléptek az árnyékból, a csendből és aktivizmusra adták a fejüket. Nincs idejük, nem akarnak várni, mert ha most várnak, idővel nem lesz, mire várni. Budapest Pride-szervezéstől a mindennapos aktivizmusig, a holnapi politikai küzdelemig. Érted, értünk, mindenkiért.

Rózsa Milán írása. 

Tamás Gáspár Miklós írása a magyar baloldalról és jobboldalról.

Fotó: Flickr/ Alexandre Duret-Lutz

Rauschenberger Péter levele abból az alkalomból, hogy nagyböjt van, és mindjárt választunk.

Fotó: Wikimedia Commoms/ idézet Márk titkos evangéliumából Irgalmas Alexandria Theodornak irott levelében

Az Orbán-kormány összehozza a családot. Míg pár éve a családban hatalmas politikai ellentétek feszültek, addigra ma a kormány önzésének legkiszolgáltatottabb szféráiban tapasztalta meg az egészségügy, az oktatás szétverését és a munkavállalói jogok kiüresítését. Ma már nincs is semmilyen vita otthon. Egyetértés van: most rossz. 

Oláh Noémi írása.

OV-generáció maradtunk. Egy baloldali nemzedék félbeszakadt. Mert megint az okozza a dilemmáját, mint politikai öntudatra ébredése óta mindig: Orbán Viktor. Csakhogy a sztori nem elsősorban rólunk, hanem a védtelenekről, a szerencsétlenekről, a megfosztottságban élőkről szól. A kérdés pedig azért mégiscsak az: miként tehetünk többet azokért, akik miatt ebben az eszmekörben leltünk otthonra? Úgy, hogy közben Orbán politikájának viszont nincs morális vagy eszmei tartalma. 

Pető Péter írása

Fotó: Flickr/ Seth Tisue

Bölcsődei gondozási díj van, bölcsődei férőhely nincs. Kötelező óvodáztatás van, óvodai férőhely nincs. Intézményi zsúfoltság van, szolgáltatás nincs. Nyári gyermekétkeztetési program van, rászoruló gyermekek hozzáférése érdemben nincs. GYES  van, emelés nincs. Oktatás Államtitkárság van. De minek? Ha azt mondjuk, hogy „nem könnyű gyermeknek lenni napjainkban Magyarországon”, akkor kisautóval dob fejbe bennünket a gyerek, ha meghallja – túl finoman fogalmaztunk ugyanis. De nevelőszülőnek lenni sem csak a szereteten múlik. Nagyon nem. Felháborítóan nagyon nem.

Kovács Ádám írása

Fotó: Flickr/ csereháti roma gyerekek fotózták közösségüket egy ENSZ program keretében