Az Orbán-kormány összehozza a családot. Míg pár éve a családban hatalmas politikai ellentétek feszültek, addigra ma a kormány önzésének legkiszolgáltatottabb szféráiban tapasztalta meg az egészségügy, az oktatás szétverését és a munkavállalói jogok kiüresítését. Ma már nincs is semmilyen vita otthon. Egyetértés van: most rossz. 

Oláh Noémi írása.

Be kell vallanom, most, hogy április hatodika pár nap múlva elérkezik, egyre jobban hat rám érzelmileg. Aggódás, tenni akarás és sietség keveredik bennem. Az addigi napok rendezettsége érdekében megpróbálom (terápiás jelleggel) kiírni magamból a saját valóságértelmezésem egy huszonéves, fiatal egyetemista lány szemével.

„Szimpatikus, hogy fiatal és felkészült.” – mondta az osztályfőnököm anyámnak, mikor meglátogatta a családunkat az Orbán-Horn miniszterelnök-jelölti vita napján. Ez volt az első, politikával kapcsolatos élményem. Pár évvel később a családomban lévő hatalmas politikai ellentétek miatt kezdett el komolyabban érdekelni a politika, szerettem volna tudni, hogy mi ezeknek az ellentéteknek az alapja, hiszen egy családban kézzelfoghatóbb dolgokon is lehetne vitázni. Aztán rájöttem, hogy a probléma gyökere sokkal összetettebb: a családtagjaim hajlamosak elnagyolt meggyőződésekhez, világnézetekhez, életérzésekhez igazítani az álláspontjukat, akár a saját tapasztalásaik ellenére is.

Ma már erre a domináns politika nem csak épít, hanem elő is állítja ezeket a sajátos világfelfogásokat, gerjeszti, felszítja őket és mindegyikhez ellenségképet párosít. Az Orbán-kormány ebben erős, minden korábbinál jobban szétfeszíti a saját valóságunkat, tapasztalásainkat, mindezt a saját érdeke által vezérelve. Teljesen elvált már a társadalomtól és arra törekszik, hogy totálisan átalakítsa.

Az Orbán-kormány szó szerint a saját tévképzetei mentén irányítja még a közpolitikai folyamatokat is: a hajléktalanokat bűnözőknek titulálja, még az ételosztást is megtiltja; a tanulókat deviánsnak minősíti, akikre rendőr kell, hogy vigyázzon; a fiatalokat hűtlennek tartja, hogy az egyetemi tanulmányaikat követően külföldön próbálnak szerencsét. Ezt az egész birodalmi, ellenséges ideológiát pedig pusztán azért építette fel, hogy legitimálja saját maga helyzetbe hozását: trafikokkal, stadionokkal, törvénytelen közbeszerzésekkel, Paks 2-vel, akár magával Putyinnal is.

Az egykori világnézeti vitákból háború, a felkészült, fiatal politikusból pedig egy tekintélyelvű, pökhendi, felelőtlen „uralkodó” lett.

A családom pedig az elmúlt pár évben a kormány önzésének legkiszolgáltatottabb szféráiban tapasztalta meg az egészségügy, az oktatás szétverését és a munkavállalói jogok kiüresítését. Ma már nincs is semmilyen vita közöttünk. Egyetértés van: most rossz.

Én is komoly dilemmába kerültem: hagyjak-e mindent hátra és gyorsan tűnjek-e el innen és próbáljak bejutni egy, a magyar felsőoktatás színvonalán messze túlmutató külföldi egyetemre, vagy próbálkozzak továbbra is itt? 

Az erre adott legrosszabb válasz az, ha befordulunk és a saját túlélésünkkel próbálunk törődni. Nem szeretném, hogy ez a szörnyű hangulat és kilátástalanság magával rántson, hiszen ez a feszített, ellenséges környezet teljesen széttördeli a társadalmat.

Én nem akarok ilyen országban élni és nem is fogom hagyni, hogy ilyen legyen. Ha mindenki így tenne, akkor hosszú sivárság várna erre az országra, úgyhogy ebben mindannyiunknak van felelőssége. Én felelősséget vállalok a családomért és az országért.

Mutassunk példát abból, hogy mit is jelent a felelősségvállalás, „szállítsuk ki a vonalból” a társadalmi szolidaritás legnagyobb gátját, az Orbán-kormányt.

fotó: Domaniczky Tivadar