A Dinamó Műhelynek az április 6-i választásra vonatkozó állásfoglalása kiállás a szavazás szükségessége mellett. Április hatodikán egy jog- és szociális biztonság nélküli Magyarország választ. Olyan emberek sokasága, akik egy jelentős része évtizedek óta kiszolgáltatott, kisemmizett és cserbenhagyott politikai és egzisztenciális értelemben egyaránt. De választanak azok is, akik nem mennek el az urnákhoz. Ha nem szavazunk, akkor a helyzet reménytelenségét és ma még beláthatatlan ideig tartó konzerválását választjuk

Eljött a rendszerváltás utáni Magyarország legfontosabb és legszomorúbb országgyűlési választásának napja.

Számos hozzánk tartozó dolog, ami így vagy úgy, de 2010 előtt adott volt, ma már hiánycikk. Hiányzik a remény, hogy érvényesíteni tudjuk állampolgári jogainkat, hogy a politikai döntéshozók a méltányosságot és az emberi jogokat nem kérdőjelezik meg. Ebben az országban a demokratikus fékek és ellensúlyok eszközei is hiányoznak. A köztársasági elnök sem őrködik a köztársaság felett – ami nincs, afölött nem is lehet –, mentségére legyen mondva, nem is arra szerződött. Immár teljes mértékben hiányzik a szociális biztonság joga is. Az elmúlt négy évet megelőzően is milliók éltek napról napra úgy, hogy csak akkor hallottak a szociális hálóról, amikor kihúzták alóluk, de ma már a szegények – és nem a szegénység! – ellen ideológiai alapokon álló osztályharc zajlik. A lakosság háromnegyedének nincs egy havi tartaléka, egy állásvesztés azonnali lecsúszást és a társadalomból való kirekesztést jelenthet, az államra ugyanis biztosan nem számíthat. Ilyen feszültségben élni embertelen, ilyen létbizonytalanságban és rettegésben jövőt választani szinte képtelenség.

Ahogyan a második Orbán-kormány a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak érdekin, jogain tapos, ugyanúgy lábbal tiporja a környezeti értékeket. A domináns politika tegnap még az Alaptörvényben jövő generációk érdekiről és fenntarthatóságról beszélt, manapság pedig megköti a paksi paktumot és kiszolgáltatja az országot.

Lehet demokráciaelméleti vitákat folytatni a második Orbán-kormányról, az első Orbán-rendszerről, de mégis csak fiatalok lépnek le egyik hónapról a másikra;  a nincstelenekre ellátás helyett büntetés vár; a kismamák munkajogi védelem nélkül maradtak, eközben a kormányzó politikusok a gyermekvállalás fontosságáról papolnak; az erkölcstant olyan politikusok vezetik  be, akiknek szakértői szerint a zsidók haláltáborba deportálása idegenrendészeti eljárás volt; akiknek korábbi köztársasági elnöke „doktorijának” hamisságát addig tagadta, amíg végképp nem lett közröhej tárgya a becsülete. 

Sajnos, hiányzik Orbán rendszerének a valódi ellensúlya is. Mint azt a Dinamó Műhely indító kiáltványában is kifejtettük (Dinamó: az új bal. Népszabadság, 2013. december 3.) a magát baloldal(i)nak tekintő politikai oldal  a ‘ráncfelvarrások’ ellenére is válságban van, nem tudta feldolgozni saját múltját, és nem talált hangot a kor lokális és globális problémáinak megfogalmazásához. A politikai baloldal egy 2014-es kedvező választási eredményt sem a megújult baloldaliságának köszönhet majd. Ma sokan vannak Magyarországon, akik elégedetlenek a demokratikus ellenzék teljesítményével. Sokan vannak, akik szerint olyan politikusok is jelen vannak abban, akik inkább visznek, mint hoznak. A kormányváltó együttműködés listájának csekély ereje szerintünk azokban lakozik, akik tetteikkel és nem sajtóközleményekkel vívták harcaikat a rendszerrel szemben.

Az elmúlt négy év az elvesztett remény és a csalódás időszaka lehetett egy demokráciában élni akaró és megújult baloldalra vágyó állampolgárnak. Éppen ezért ez a választás az eddig legszomorúbb azok között, amelyeken eddig részt vettünk. Ez a szavazás nem azt hozza el, amelyre Magyarországon milliók várnak, és egy kormányváltás ellenére sem lehetünk már biztosak abban, hogy ezzel megoldást találunk az ország súlyos gondjaira. Így ma sokan ezzel a bizalomhiánnyal és „megfojtott reménnyel” mennek el szavazni.

Április hatodikán egy jog- és szociális biztonság nélküli Magyarország választ. Olyan emberek sokasága, akik egy jelentős része évtizedek óta kiszolgáltatott, kisemmizett és cserbenhagyott politikai és egzisztenciális értelemben egyaránt. De választanak azok is, akik nem mennek el az urnákhoz.

Ha nem szavazunk, akkor a helyzet reménytelenségét és ma még beláthatatlan ideig tartó konzerválását választjuk. Otthonmaradásunkkal jóváhagyjuk a szegények üldözését, a középosztály lecsúszását, a nők és férfiak viszonyának torzítását, a kirekesztést és a demokratikus intézmények kiüresítését. Rábólintunk a Putyin-Orbán paktumra és hazánk a sokak által jósolt szélsőségesség erősödésére. 

A mostani választás nem arról szól, hogy megszerettük-e azokat, akiket nem akarunk szeretni, hanem, hogy mit gondolunk mások és saját jogainkról. Tudunk-e bízni abban, hogy mielőbb visszakapjuk azokat, vagy beletörődünk abba, hogy azok elvesztek.

Ezért szavaznunk kell. Ez a választás ugyanis a jogok visszavételéről, egy „talán” érvényesítéséről, továbbá a választás szabadságáról és felelősségéről szól. Arról, hogy legyen esély arra, hogy április 6-a után a demokrácia alapértékei, a törvény előtti egyenlőség, a szolidaritás újra fontos legyen.