Miért hagytuk, hogy így legyen? Miért jutottunk ide? Hová?
2014.04.12. 12:00
Egy újabb személy, egy újabb választási reflexió, egy újabb érzés.
Unger Anna írása és zenéi
Fotó: Flickr/ Fiona McAllister
1. Hogy érzed magad?
„Most, tudom, rajtam a sor
Mesélni kell, de hogy mondjam jól
Talán úgy, pont úgy, ahogy volt a képeken
Talán úgy, ahogy én képzelem
Vagy csak azt kéne mondanom
A mesékbe soha ne nézz
És mégis csak azt mondom
A valóság már az élethez túl kevés”[i]
2. Miért hagytuk, hogy így legyen?
Miért jutottunk ide? Hová? kekeckedhetnék, hiszen még hivatalos végeredmény sincs. Egy hét sem telt még el – nemcsak gyászra, de még egy banális csalódás emésztésére is több idő kell ennél. Kicsit lehetne akár nyugton is maradni – a nekrológról már lekéstünk, a temetési beszédhez pedig legalább 8-10 napot ér adni. Nem jöttem se temetni, se dicsérni. Miért jutottunk ide? Túl közel van még minden ahhoz, hogy elemezni lehetne. Lesz rá még sok idő. Csak a magyarázkodást, a visszamenőleges újraírást (egyik oldalról), és az utólagos okoskodást, az elhaltnak látszó paripa rugdosását (másik oldalról), azt most (még) ne, ha kérhetem. Ahogy volt, úgy volt.
[i] Már a galambok se repülnek, szerzők: Presser Gábor – Sztevanovity Dusán. A dal Zorán Majd egyszer… című albumán jelent meg először, 1995-ben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek