Noha a rendszerváltás a szabadságra, szolidaritásra és személyes felelősségvállalásra teremtett kereteket és feltételeket, mégis a kicsinyes illetékesség lett, maradt a divat. Legalább egy nappal előbb tudd, merre megy holnap a világ. A világ az, amiből mi ’89-ig kimaradtunk, és ami olyan kaotikusan, kiismerhetetlenül és sokszínűen toppant be, hogy attól csak elszédülni lehet. El is szédültél, de letagadtad, mert ha szédelegsz, akkor – azt mondják – ez a világ nem is való neked.

Fehér Renátó írása.

Fotó: Csoszó Gabriella/FreeDoc

Ezek a fotók a Benczúr utcai épületben folyó előkészületeket mutatják be. Számomra a fények és árnyék kontrasztja a képeken azt a feszültségét jelzik, amit egy ilyen ingatlan kihasználatlansága kelt mindannyiunkban. Hatalmas, gyönyörű, lepusztult terek, amelyekben emberek élhetnének, lakhatnának, mozoghatnának. A képek egyszerre szomorúak és bizakodóak: mélységes szomorúság van bennük amiatt, hogy a terek „alapállapotukban" üresek, kihasználatlanok, belakatlanok. Ezzel együtt hatalmas bizakodás is van bennük: az aktivisták tevékenysége, jelenléte újra életet, szeretetet és gondoskodást hoz a térbe.

Udvarhelyi Tessza írása.

Alig fél év, és a bankjegyekkel betömött száj, a pénz-cunamiban megfulladó alak tökéletes metaforának bizonyul, és egyre több ember képes pontosan dekódolni. Egyrészt a közpénzből kistafírozott hatalmi elitre, pénz-zabálókra asszociálunk, másrészt a gátlástalan pénzszórás közepette elpusztuló kisemmizettekre, nincstelenekre. Egyrészt azt jelenti, hogy nem volt hiába az az akció március tizennegyedikén a Vigadó előtti téren, az aktivisták nem hiába vállaltak kockázatot. Másrészt azt, hogy nem volt hiába mindezt megörökíteni, dokumentálni, és a dokumentumokat közzétenni.

Nagy Gergely írása.

Nem szabadna elbontani, csak egy új feliratra lenne szükség. “Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt években aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt”. Ezt a jobboldali Márai Sándor írta a naplójába, amikor másfél évvel a felállítása után, 1944. október 6-án felrobbantották Gömbös Gyula szobrát.

Nyáry Krisztián írása.

Fáradt és szenvedélyes követése képekkel mindannak, amit fontosnak tartok, amit képes vagyok megragadni, követni, amibe képek nélkül is beleállnék…Nem tudom kibírtam volna-e az elmúlt éveket fotózás nélkül, nem tudom, le tudtam volna-e a dühömet csillapítani. Nem tudom, ha nem lettem volna aktívan jelen, túl tudtam volna-e élni mindezt… Illetve de, tudom. Tudom, hogy nem.

Csoszó Gabriella írása.

Mit is ünneplünk karácsonykor? A messiást. Az emberré lett Isten születését ünnepeljük, aki felébreszti bennünk a részvétet, a szolidaritást. Akit felnőtt korában is úgy gúnyolnak, hogy Galileai (’peremvidéki’). Akinek a lénye kifejezi, hogy a társadalom peremén születőknek az esélyein is múlik a jövőnk. Mert ami most jön, az a hosszú építkezés ideje, mert arra van szükség, hogy minden egyes ember megtalálja a felelősségét abban, hogy ez az ország élhetőbb legyen.

Románné Bolba Márta írása.

Megszoktuk, hogy megkapjuk készen, előre gyártva a dolgokat. A korosztályom már kész legendákat, kész hősöket kapott, például Ramones, The Clash, Sex Pistols, The Casualties, The Exploited, ETA, 88-as csoport, Marina Revue, QSS, és még sorolhatnám. Miközben a kézhez kapott legendákkal elkezdtünk azonosulni, nagyon messzire sodródtunk egy dologtól, amit én magam a punk egy alapvető „dogmájának” tartok: a punk az egyéniség ünnepe.

Franky boy írása.

Kedves Habony Úr!

Kérem segítsen nekem! Adjon nekem tanácsot,hogy mit kell tennem ahhoz,hogy évente legalább azt a kis ötven millát megkereshessem én is. Igaz fizetni csak utólag tudok, ha már beindult az üzlet,no aztán becsülettel visszacsengetek én is. Bevallom eddig igazi lúzer voltam. Olyan balga gondolatok jártak a fejemben,hogy Tisztesség, Munka, Becsület és hogy majd meghozza a gyümölcsét. Hiszen csak így lehet. Güriztem mint állat, hogy a gyerekeimet el tudjam tartani. Lett is diploma a családban, no meg egy nagycsomó diákhitel. Most életkezdés albérletbe.Pedig dolgoztak ám a gyerekeim is a suli mellett, igaz nem voltak olyan szerencsések mint Rahel ( Tudja, a kis Orbán lány), de azért ők is a saját lábukon állnak.

Na nekem is most kezd kinyílni a szemem, hogy lehetett volna ezt másként is. Nem kicsit kell keresni,sok munkával, hanem sokat-nagyon sokat munkanélkül, hiszen a kicsiből adózni kell, a sokat a kutya nem kérdezi meg honnan van. De talán még nem késő. Hát ezért kérem segítsen nekem. Mi munkanélküliek csak tartsunk már össze!

Szuchánszki Márta Judit

Bankokban dolgozom, a Greenpeace dél-kelet ázsiai irodájában. Közös regionális irodában a manilai, filippinó munkatársakkal, ahová nemrég újra lecsapott a tájfun.

Az éghajlatváltozás Budapesten esetleg azt jelenti, hogy nincs télen hó vagy nyáron egyre melegebb van. De itt pusztitó tájfunokat jelent, amelyek a barátaim és kollégáim életét fenyegetik, a mindennapjaik része.
Az éghajlatváltozásért a gazdag, fejlett országok a felelősek, de a szegény országoknak okozza a legnagyobb pusztitást. Itt mindezt közelről is láthatom.

Baranyai Liza írása. 

Bihari László, a Zöld Pók Alapítvány munkatársa vall legújabb filmjük kapcsán:

Sokáig azt gondoltam, mennyire jófej vgyok, hogy vannak cigány barátaim. Mert úgy teszek, mintha mi egyenrangúak volnánk. Pedig ők cigányok. Most nem arról beszélek, hogy 12 éves koromban mit gondoltam, hanem hogy felnőtt koromban. Tehát azt gondoltam, hogy azért persze ők "csak" cigányok. Meg azt is, hogy vannak köztük, akik egészen olyanok, mint mi: azok voltak a barátaim. Pár éve kezdtem felfogni, hogy tulajdonképpen ez hogy is van valójában.

Tehát hogy nincs olyan, hogy a magyarok azok alapból "emberebbek", vagy többet érnek születésüknél fogva. Pedig nem kaptam rasszista nevelést. Hanem valami olyasmit tanultam gyerekkoromban, amit nagyon sokan gondolnak ebben az országban. Hogy van valami, amit nem illik kimondani, de mindannnyian tudjuk. Nekem ez volt az, amit nem mondtam ki, és magamnak se mondtam el. És ebből a sztoriból kilépni nem olyan, mint amikor az ember valami nemes cselekedetet hajt végre, hanem olyan, mint amikor rájön, hogy valamit rosszul tudott. És most azt érzem, hogy ezzel a történettel nem lehetek egyedül, amivel most nem magamat akarom mentegetni.

Inkább azt szeretném mondani, hogy ha ezt sokan gondolják így, akkor valszeg ennek köze lehet mindahhoz, ami a cigányok és a magyarok együttéléséről mondható. Ráismerek a saját korábbi érzéseimre, ahogy elnézem a mai viszonyokat.

Ettől a kis coming outomtól teljesen függetlenül csináltunk egy kisfilmet most nemrég ugyanerről a problémáról. Egy olyan magyar faluról, ahol már túl vannak ezen a felismerésen.