Fáradt és szenvedélyes követése képekkel mindannak, amit fontosnak tartok, amit képes vagyok megragadni, követni, amibe képek nélkül is beleállnék…Nem tudom kibírtam volna-e az elmúlt éveket fotózás nélkül, nem tudom, le tudtam volna-e a dühömet csillapítani. Nem tudom, ha nem lettem volna aktívan jelen, túl tudtam volna-e élni mindezt… Illetve de, tudom. Tudom, hogy nem.

Csoszó Gabriella írása.

Megszólítottam nekem fontos embereket, van, akit személyesen ismerek, van, akit rég nem láttam, de jó volna tudni, hogyan gondolkodik egy közéleti eseményről, van, akit csak távolról ismerek, de fontos nekem… nagyon hosszú a névsor, akiket olyan jó lett volna, sőt…

Nem titok, van, aki nem tud most írni, elvesztheti a munkáját, ettől való félelem miatt óvatos, van, akit a magánélete vont ki a korábban aktív közélet(é)ből. Nincsenek szavak…

Ahogy várom a soraitokat, végigfutnak bennem is újra a képek, a tavalyi téltől bele a mába.

A hajnal, amikor a hideg kövön, kartondobozokon fekszem a Műcsarnok előtt (az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma és a Műcsarnok MMA-nak történt átjátszása után). Előttem, mögöttem a filctollal megírt tábláim: Kijejölt hely, Tiltott Zóna

Rendőrök jönnek, nem törődnek velem, én fekhetek, két utcaseprő jön, féltenek, megfázok, kérik, ne feküdjek a földön, végül egy szamuráj jön a Hősök terére, a Nap még nem kelt fel, a kora hajnalban én fekszem, ő fél-lábon áll hosszan, fotóznak mindkettőnket.

Városháza, Díszterem, a tiltakozásunk, erő, félelem, düh. Vigadó, szervezünk, erő, várakozás. A választás estéje. Otthon maradtam. Nincs fotó. Nincs erőm. A nyitott ablakon, behallatszik a szomszédban ünneplő, győztes párt, a semmitmondó, éppen ezért (is) fenyegető beszéd, veri vissza a hangot a tűzfal. Sírok. Szabadság tér. sms, vidéken ér, épp beemelik a szobrot – düh, lemondás. Taníthatok, sőt, csodálatos kollégák a diákjaim, a nehézség is öröm velük – fotózás és aktivizmus csoportunk – együtt dolgozunk, tanulunk, tanítunk a hajléktalan aktivista és a jobbsorsú fotósok. Házfoglalás. A testem korlátai. Még érzékenyebb tapasztalat a kiszolgáltatottságról. Pánik és félelem, ha bevezetik az internetadót, akkor a teher és kontroll elől végképp menekülnöm kell. Tömeg, remény, erő… Milán ölelése, megnyugvás, hogy kiengedték. Milán halála, nem szűnő hiány, düh és félelem a kiszolgáltatottságunk miatt…

Fáradt és szenvedélyes követése képekkel mindannak, amit fontosnak tartok, amit képes vagyok megragadni, követni, amibe képek nélkül is beleállnék…

Nem tudom kibírtam volna-e az elmúlt éveket fotózás nélkül, nem tudom, le tudtam volna-e a dühömet csillapítani. Nem tudom, ha nem lettem volna aktívan jelen, túl tudtam volna-e élni mindezt… Illetve de, tudom. Tudom, hogy nem.

Elindult a Dinamó Műhely egyik legfontosabb sorozata. Csoszó Gabriella egy személyében a 2010 utáni tiltakozási kultúra és események dokumentációs gyűjteménye, gépével mindenhol ott van, ahol az önszerveződés, a szolidaritás, az emlékek hiánya vagy fájdalmai, a politikai ellenállás projektjei teret kapnak. A Dinamó felkérte, hogy szólítsa meg barátait, és egy-egy képét kommentálják, éljenek reflexiókkal. Így fog Csoszó Gabriella nyitóposztja után többek között Udvarhelyi Tessza, Nagy Gergely, Kékesi Zoltán, Nyáry Krisztián, Erdős Virág, Böcskei Balázs és még mások képekről, üzeneteikről, küzdelemről írni Csoszó Gabriella válogatta fotók kapcsán.