Valami úgy tűnik végleg elromlott az MSZP-ben, meg a DK-ban. Nem elég a csúfos választási eredmény április 6-án, nem elég a sok kiábrándult szavazó, úgy tűnik semmiféle alternatívát nem képesek felmutatni már. Ehelyett inkább beszállnak a cigányozásba, hátha attól majd visszamegy hozzájuk valamennyi választó. Ennyi erővel fel is köphettek volna egyet, és nyugodtan aláállhatnának.

Kovács Ádám írása.

Forrás: Flickr

Valami úgy tűnik végleg véget ért a baloldalon. Míg eddig legalább fenntartották a látszatát annak e mélyen tisztelt politikus urak és hölgyek, hogy ők toleránsak és előítéletmentesek, most inkább a Jobbikkal, meg a kormányoldallal kezdenek egymásra licitálni a „cigányozás”ügyében. Persze, ne várjunk túl sokat tőlük: a szocikból például eddig is hiányzott a kreativitás, főleg, ha társadalompolitikai ügyekről volt szó. Ha valamelyik ellenzéki társuk megszólal egy témában, akkor papagájként elismételgetik ugyanazt. Semmi önálló gondolat, semmi teljesítmény, semmi innováció. Hát nem csoda, hogy „cigányügyben” sem történt semmi a szocialisták kormányzása alatt sem.

Ha ez a stílusváltás ilyen könnyen megy, akkor kérdezném, hogy miért nem sikerült az elmúlt 25 évben valamilyen értelmes kisebbség, és szegénypolitikát útjára indítani? Ugyanis volt itt minden, csak épkézláb roma intergáció nem, az biztos. Voltak elkülönített százmilliók, amik a legrászorulóbbakat el sem érték, voltak visszaélések roma ösztöndíjakkal (amit hol politikusok, hol bennfentesek, többségében nem romák követtek el!), volt vita az etnikai hovatartozásról szóló adatok gyűjtéséről, ám összességében nem igazán történt semmi.

A 2002-ben hatalomra került Medgyessy-kormány alapvető változásokat ígért az addigi, több, mint 10 éve tartó töketlenkedéshez képest. A kormányprogram sok célt tartalmazott, több beavatkozási területen, a 2002-ben elfogadott kormányhatározat pedig az intézményi átalakításokról rendelkezett. Csakhogy egy épkézláb romaügyi programot 2004-re sikerült csak elfogadni, ám addigra a legtöbb szakember fejvesztve menekült a romaügytől, ugyanis a nagyívű elképzelésekről már látszott, hogy azokból bizony alig valami tud majd megvalósulni. Hiába voltak folyamatos tárcaközi egyeztetések, ha minden minisztérium azon igyekezett, hogy a lehető legkevesebbet kelljen foglalkozni a romák helyzetével és lehetőleg minél kevesebb pénzt kelljen költeni a minisztérium büdzséjéből erre. Az irányításért felelős minisztériumok, illetve a koordinációért felelős szervezetek állandóan változtak, mely lassította a döntéshozást. Sőt, egy új szereplő megjelenése mindig új nézőpontot hozott magával és újabb, ám gyakran a korábbiaktól eltérő célok kitűzésével járt együtt. 2006-ra a kezdetben önállónak induló „romapolitika” ebben a formájában teljesen meg is szűnt. A finanszírozás a kezdetektől napjainkig többcsatornás, össze-vissza költjük tehát a közpénzeket, amelynek egy részéről valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy végül hol is értek/érnek célba. Az EU-ra előszeretettel mutogatunk, hogy de hát ez a szemét Brüsszel csak egy-két éves projekteket enged megvalósítani, hosszú távú programokra nincs keret. Persze, arra sem most, sem korábban nem volt szándék, hogy a saját Nemzeti Fejlesztési Tervünket megpróbáljuk úgy kialakítani, hogy abból legalább megkíséreljük megvalósítani az utóbbit. „Brüsszel a hibás”, és kész! A tökölés, a korrupció, a semmittevés, a felelősség áthárítása tehát úgy tűnik, végeláthatatlanul folynak tovább.

Közben az érdekképviseleti rendszer állandó botrányokkal terhelt. A kormány és egy ellenzéki által vezetett cigány szervezet között borítékolhatóak a konfliktusok.  Emellett az OCÖ - ma már Farkas Flórán által vezetett ORÖ - is gyakran kerül az újságok címlapjára. Előfordult már, hogy az elnökválasztással kapcsolatosan, ugyanis egy-egy választás után az adott kormányhoz hű képviselők próbálják megszerezni a hatalmat a szervezetben.  Az OCÖ két legismertebb politikusa, jelenlegi, illetve korábbi vezetője ellen pedig folyt bűntető eljárás. Ezek a konfliktusok azért is nagyon veszélyesek, mert nem csak az adott szervezet megítélését rombolják, hanem a teljes magyarországi cigányság presztízsét is.

Ezalatt viszont csak ezek a dolog jutnak azoknak, akikkel tényleg kéne kezdeni valamit: a nincstelenség, a kiszolgáltatottság, a kirekesztettség, a tehetetlenség, a munkanélküliség. És a helyzet napról napra valóban egyre rosszabb. Hogy miért van ez? Azért mert a munkaerőre nincs fizetőképes kereslet, az ország jó részében gyakorlatilag nincs infrastruktúra, a közszolgáltatások kezdenek elérhetetlenek lenni (tucatszám látok olyan lakásokat, ahol még WC sincsen!), ahol a közoktatás színvonala a legpocsékabb minőségű, ahol nincs közbiztonság, ahol másnap nincs mit enni, vagy ahol a szociális, gyermekjóléti szolgáltatások is elérhetetlenek. Ezek a semmi szigetei, és így megy ez immár több mint két évtizede. Így nőnek föl generációk. A semmiben. Így, hogy lemondott róluk a magyar állam.

Gyurcsány Ferenc a következő kérdést tette fel a Facebook-oldalán: „És tényleg csak a dermesztő szegénység vagy a gyalázatos előítélet az oka mindennek, vagy más is ott van a háttérben?” Kedves Ferenc, igen, van más is a háttérben. Hogy L. Ritók Nórát idézzem: a „tanult teheteletlenséggel” való lét. Azért van ez így Kedves Ferenc, mert többek között az Ön kormányzati ciklusa alatt sem történt semmi érdemi: ezeknek az embereknek el lett engedve a keze, magukra lettek hagyva, néha kaptak egy kis segélyt, néha kaptak pár forintot. De nem történt semmiféle hosszú távú befektetés: nem tanítottátok meg ezeket az embereket a 21. század kihívásai szerint élni, nem vittetek hozzájuk minőségi oktatást, nem foglalkoztatok tudásátadással. Vagy ha meg is ígértétek, pénzt már nem adtatok rá. Ehelyett erőlködnek az anyagi ellehetetlenüléstől állandóan rettegő civilek, hogy valódi, élő közösségeket hozzanak létre a semmi szigetein, hogy képessé tegyék ezeket az embereket a normális és emberhez méltó életre, hogy fejlesszék és így segítsék őket. Mellesleg ők azok, akiket az egyesek szerint „kiváló képességű” Lázár János épp most próbál teljesen tönkre tenni.

Nem segély kell, valóban, mert az nem elég. Nem is közmunka, legalábbis abban a formában biztosan nem, amit az Orbánék megvalósítanak. Ide képessé tevés kell, fejlesztés, közösségi tervezés, mediáció, és még sorolhatnám. No meg pénz. Megfelelően elköltve. Olyan dolgok ezek, amik jelentéséről úgy tűnik nem csak a jobb, hanem a baloldal politikusainak jelentős részének halvány lila gőze sincs. A tudásátadás nekik is elkél tehát, vagyis, ha kérhetem, inkább ne is foglalkozzon se a kormány, se az ellenzék a hazai cigányság helyzetével. Csinálják azt a civilek. Az igazság az, hogy már sokkal előrébb járnánk „cigányügyileg”.

De, ha már cigánybűnözés, felhívnám a figyelmet arra is, hogy a kategória létjogosultságáról már a rendszerváltás előtt is folyt vita, ráadásul még az olyan termékekben is, mint a Belügyi Szemle. Többek között a „ki a cigány” kérdésről is elég sokszor esett szó, de arról is, hogy az ezzel kapcsolatos rendőrségi statisztikák objektív kategória híján totálisan megbízhatatlanok. Beszélt, írt erről a kérdésről Tonhauser László, Moldova György (akinek a riportkötete alapján azt gondolhatnánk, hogy anno minden roma gazdag volt), vagy Tauber István. Utóbbi amellett érvelt, hogy a „pohár félig üres”, ám arra lyukadt ki, hogy a „pohár félig tele van”.

Hol van tehát a tájékozottság, hol vannak az önálló gondolatok, hol van a kreativitás, hol van az innováció, hol van a teljesítmény?

Na, szóval akkor, hogy ez lenne az Orbánékkal szembeni hiteles alternatíva?

Na, ne vicceljünk.

Ez kérem a politikai semmi szigete.

A Ramones egy olyan szinte már elviselhetetlenné váló zenei válságponton hozott újat, amikor a művészinek szánt gitárszólók és maratoni számok közti összekötő felkonfszövegek töltötték ki a koncertek üresjáratait, ám ehelyett a Ramones tagjai a one-two-three-four feszes keretét adták, mintegy zenei villámháborújuk metaforájaként, hatalmas lökést és egyúttal követendő zenei mintát adva az épp megszülető punknak.

Clashfarkas Zsolt írása.

„Miskolc a miskolciaké”

 Pásztor Albert

Para-Kovács Imre írása

Éppen húsz éve történt, hogy Kecskemét felé mentünk néhány Narancsos kollégával és Kőszeg Ferenccel, hogy a helyi könyvtárban ünnepeljük a liberalizmust, amikor jött a hír, hogy az SZDSZ beszáll az MSZP mellé a kormányba. Kőszeg nem nagyon akart hinni a fülének, ahogy mi sem. Nem voltunk elég képzettek politikailag.

Most nem fogom értékelni ezt a húsz évet, megtették mások, semmit sem tudnék hozzátenni, csak azt, hogy ennek a húszéves koalíciónak a kezdetektől fogva jellegzetes szaga volt.

Mintha pille palackokat égetne a szomszédban hugyos mackónadrágban egy őstermelő.

Ez a koalíció akkor is fennmaradt, amikor az SZDSZ megszűnt, a holdudvar kisebb-nagyobb lelkesedéssel, utálkozva, fogcsikorgatva szavazott Gyurcsányra, Bajnaira, Mesterházyra, tévében mondott okosakat, hogy miért is kell vállalni a vállalhatatlan baloldalt. Mert a jön a Fidesz, és sötétség lesz, valamint ellopják az országot.

Jött a Fidesz, sötétség lett és ellopták az országot, az MSZP és a DK pedig végre felmondta ezt a kényelmetlen szövetséget a liberálisokkal és baloldaliakkal, amikor Pásztor Albertet jelölte Miskolcon.

Én speciel megkönnyebbültem, kösz, Gyurcsány!

Nem kell többé a kisebbik rosszat jónak hazudni, a helyzet egyértelmű: demokrata, liberális, baloldali nem szavazhat olyan pártra, amelyik mentegetni próbál egy fekete öves rasszista kijelentéseket tevő rendőr-politikust, maradt, ami maradt, nem sok, de legalább nem kell szemen köpni magunkat.

Mert az az érv, hogy öt éve Pásztor meggondolatlan kijelentéseket tett, de életműve nagyszerű, nos, ez egyszerűen ostoba hazugság, hiszen nyilvánvaló, hogy harmincvalahány éve etnikai alapokra helyezve a bűnüldözést, a magyarok rendőrfőnöke, nem a cigányoké.

Miskolc a miskolciaké, és a cigányok nem miskolciak. A cigányok nem magyarok, a cigányok nem polgárok, kiknek védelmére a rendőrkapitány is felesküdött, hanem bűnözők.

Minden szocialista és DK-s megszólaló csak ront a helyzeten, a mi rasszistánk nem rasszista, az ő rasszistájuk nagyon rasszista, meg kell ezt érteni, különben is Miskolcon nem szeretik a cigányokat, jöhet egy csomó szavazat.

Világos a helyzet, húsz év hosszú idő, biztos én is sokat változtam, az MSZP-ről nem is beszélve, csak a cigányok helyzete nem változott semmit, sem Miskolcon, sem máshol. Pásztor Albert és támogató szerint erről a cigányok tehetnek, esetleg Orbán Viktor.

Szerintem meg nem, és ezzel útjaink különváltak.

Magyarországon sötét van.

Jobb, ha hozzászoktatjuk a szemünket.

Próbált volna meg a miskolci „baloldali” (?!) polgármesterjelölt hasonlókat mondani a zsidókra vagy a melegekre – azaz olyan emberekre, akiket automatikusan a középosztályhoz sorolnak – , akkor a DK és az MSZP is elborzadva tiltakozott volna. (…) A kelet-európai antifasizmus és antirasszizmus próbaköve nem a zsidógyűlölet (ezt a többség egyelőre elutasítja), hanem a cigánykérdés, másodsorban pedig a heteroszexizmus.

Tamás Gáspár Miklós írása.

Ma, július 13-án Szlovéniában parlamenti választásokat tartanak. Az Egyesült Baloldal egyik képviselőjével készült interjút közlünk ennek apropóján. 

A szlovén Kezdeményezés a Demokratikus Szocializmusért (IDS – Inicijativa za demokratični socializem) annak az Egyesült Baloldalnak a tagja, amely a Demokrata Munkapárttal (DSD) és a Szlovén Fenntartható Fejlődésért és Ökoszocializmusért Párttal (IDS) együtt a májusi európai parlamenti választásokon a szavazatok 5,48 százalékát szerezte meg. Annak okán, hogy ez az új baloldali formáció első sikeres szereplése volt Szlovéniában, Luka Meseccel, az IDS képviselőjével beszélgettünk.

Gerusija: A legutóbbi EP-választásokon a voksok 5, 48 százalékát szerezték meg. Mit jelent ez az IDS számára, s miként gondolkodnak az Európai Parlament szerepéről?

Luka Mesec: Egyrészt ez hatalmas siker az IDS és az Egyesült Baloldal számára, főként ha a „balközéphez”, a Szociáldemokratákhoz vagy a Pozitív Szlovéniához hasonlítjuk az eredményünket. Új baloldali erőként – radikális programmal és megfelelő eszközök híján – pusztán csak 1 százalékkal kevesebb szavazatot kaptunk, mint a pillanatnyilag legnagyobb parlamenti párt, a Pozitív Szlovénia (PS) és 2 százalékkal kevesebbet, mint a nagy hagyományú Szociáldemokraták (SD), amely párt 10 ezer tagot számlál.

Másrészt vitatható, hogy mi idézte elő ezt az eredményt. Értelmezhető úgy is, hogy az említett két párt gyenge szereplése kellett a sikerünkhöz. Hiszen a Pozitív Szlovénia a választások előtt egy hónappal kezdett szétesni frakcióbeli nézetkülönbségek miatt, míg a Szociáldemokraták a hihetetlenül népszerűtlen elnökük miatt vesztették el választóik nagy részét.

Hogy melyik értelmezés helyes, július 13-án, a parlamenti választások napján, kiderül. Nem lesz könnyű dolgunk: egyfelől a Szociáldemokraták új elnököt választottak, aki nyomban egy „baloldali blokk” építésébe kezdett; másfelől a politikai színtéren megjelent egy új szereplő, Miro Cerar, aki bizonyos tekintetben nagyon érdekes figura. Mondhatni, Cerar a „mai mainstream ideológia megtestesülése”: mindazt hordozza magában, ami az embereknek kell. „Felelősségteljes” ötvenes férfi, jól ismert személyiség és ügyeletes moralista egy személyben. Valamint – és ez a legfontosabb – alig körvonalazott a mondandója, bárki rávetítheti a maga politikai eszményeit. Fellépése pillanatában máris a szlovénok egyharmadának támogatottságát élvezte.

Meglehetősen kellemetlen helyzet ez a számunkra, hiszen eddigi választóink egy része feltehetőleg a Szociáldemokratákat vagy Cerart választja majd, bennük lát ugyanis lehetséges kihívót az olyannyira félt, „szlovén Orbánnak” elkeresztelt Janez Janša ellen.

Gerusija: Az IDS az új baloldali és antikapitalista párt, s mint ilyen, nemcsak Szlovéniában, de az egész régióban egyedülálló, a szervezeti tapasztalataiból pedig a születendőben lévő baloldali mozgalmak sokat meríthetnek. Az IDS hogyan épül fel, a párt szerkezete miben különbözik a XX. századi kommunista és szocialista pártok struktúrájától? Miként viszonyul a megvalósult szocializmus és a szociáldemokrácia tapasztalatához?

Luka Mesec: Az IDS egy roppant dinamikus és demokratikus pártszervezetet kívánt létrehozni, amelyben bázisnak nagy szerepe van, a döntéseket pedig „alulról” hozzák meg. Nem egyetlen vezetőt neveztünk ki, hanem kollektív vezetőséget, ún. Párttanácsot. A tanácsba 30 főt a párt kongresszusa juttat, 27-et pedig a helyi bizottságok neveznek ki minden ülés előtt. Az egész szervezetet érintő kérdéseket előbb a helyi bizottságok vitatják meg, s csak ezután szavaz a tanács.

A közvetlen demokrácia másik formája a referendum. Alapszabályzatunk előírja, hogy a stratégiai fontosságú döntésekről a legszélesebb körben határozzunk, tehát a párt egész tagságának bevonásával. Például referendum útján dőlt el az is, hogy induljunk-e a parlamenti választásokon. A párton belül a közvetlen demokrácia ezen formáit gyakoroljuk, a különböző XX. századi pártok mindezekkel nem éltek. Megkíséreljük az egész tagságot bevonni a párt működésébe, a vitákba, ezáltal kívánjuk elkerülni, hogy a vezetőség elidegenedjék a tagságtól, mint ahogyan az a kommunista és szociáldemokrata pártok többségében megtörtént.

Gerusija: Másrészt fontos kérdés az is, miként igyekeznek majd nagyobb szavazóbázisra szert tenni: hogyan múlják felül más pártok meglévő stratégiáját, s a lakosság mely részére számítanak úgy, mint mozgósítható szavazók?

Luka Mesec: Bernd Riexinger, a német Baloldal (Die Linke) egykori elnöke egyszer azt mondta: „a politika számunkra azt jelenti, hogy miként vonhatóak be az emberek.” Ez azt jelenti, hogy a szocialista párt nem kezelheti az embereket egyszeri „szavazóként”, hanem állandóan azon kell fáradoznia, hogy a munkájába, döntéshozatali mechanizmusaiba és különböző kampányaiba bevonja őket. Emiatt olyan fontos a párton belüli demokrácia is. Az embereket meg kell erősíteni abban, hogy a saját munkájuk, aktivizmusuk és részvételük a döntéshozatalban hozzájárul ahhoz, hogy az általuk elképzelt arculatára változzék a világ.

Gerusija: Ha megfigyeljük a Balkánon, vagy szűkítve a kört, a valamikori Jugoszlávia országaiban tevékeny pártokat, azt láthatjuk – lett légyen szó önmagát baloldalinak nevező vagy szélsőjobbos pártokról –, hogy mindőjük hasonló gazdaságpolitikát képvisel, neoliberális politikát, amely a gazdasági konszolidációra, a megszorításokra, a munkahelyi törvények liberalizálására, a privatizációra stb. épít. Ellenben az IDS a neoliberális intézkedések ellen szólal föl. Milyen különutas  gazdaságpolitikát képvisel az IDS, s miként gondolja megvalósítani?

Luka Mesec: Az IDS készített egy programot Fejlődési modell Szlovénia és az Európai Unió számára címmel, amelyben felsorakoztatjuk a szociális politikának azokat az eszközeit, amellyel kilábalhatunk a válságból. Milyen eszközökről van szó Szlovénia esetében?

Az egyik az lenne, hogy a „rossz bank” segítségével, melyet az állam alapítana, tehermentesítenénk az adósságaik alól a szlovén vállalatokat és bankokat, melyek így állami tulajdonba kerülnének (amennyiben ez még nem történt meg, mert a három legnagyobb szlovén bank pillanatnyilag állami tulajdonban van).

A második lépés nem vezethet a privatizáció felé, ahogyan a kormány tervezi, hanem az állami tulajdon mellett kell kitartani. A bankok felett egy állami holding venné át az irányítást, olyan ügynökség, amely Szlovéniában az állami tulajdont kezeli, s amely a dolgozókkal egyetértésben hozna válságintézkedéseket az egyes vállalatokban – ezáltal pedig megmaradnának a munkahelyek.

Harmadik lépésként megnövelnénk a munkások szerepét a vállalatokban, és bevezetnénk a „nyitott könyvek” politikáját. Ez azt jelentené, hogy a munkásoknak belátása lenne a vállalati tevékenységekbe – a vezetőség a munkások ellenőrzése alatt állna, választások lennének a munkások jelölésével az igazgatói posztra... Hasonló próbálkozásokat tennénk a magánvállalatok esetében is, a meglévő igazgatási formák felhasználásával és terjesztésével.

Végül, de nem utolsósorban, az állami holdingban összpontosuló állami vagyon a gazdaság koordinálására is szolgálna, hasznunkra lenne az iparpolitika, a fafeldolgozó-ipar és az elektrotechnika terén (melyek Szlovénia számára meghatározó gazdasági ágazatok), s ezzel a ösztönöznénk a dolgozóknak az önigazgató szövetkezetekben való társulását.

Ez még nem szocializmus, hanem csak átmeneti időszak lenne. Ilyen intézkedésekkel rövid távon elérhetnénk a gazdaság növekedését, azt, hogy új munkahelyek szülessenek, csökkentenénk a munkanélküliséget, s növelnénk a munkásdemokráciát a vállalatokban, mint ahogyan az egész gazdaság demokratikusabbá válna.

Sajnos a programunk még nem olvasható magyar (és horvát/szerb) nyelven, de dolgozunk rajta, szlovénül azonban az internetes oldalunkon megtalálják. [1]

Gerusija: Szlovénia az Európai Unió része, de egyben a perifériája is. Milyen politikát képvisel az IDS az EU-val szemben?

Luka Mesec: Az EU-tagság miatt Szlovéniában a szocialista politikát manapság még nehezebb keresztülvinni. Az EU-ra tekinthetünk úgy, mint az európai tőke intézményére, amely az „európai összetartozás” nevében volt a neoliberalizmus letéteményese. A mostani EU így a leginkább globalizált „egyesült államok” a világon, amelyben azonban a tagállamok nem működnek együtt, hanem versengenek egymással. Ebben a versenyben a nemzetek fölötti intézkedések révén az államok elvesztik monetáris és költségvetési függetlenségüket, így nem marad más a számukra, mint hogy „versenyelőnyüket”  a munkaerő költségeinek csökkentésével vagy az életminőségének rontásával őrizzék meg.

Ilyen politikai-gazdasági keretek még a mérsékeltebb keynesiánus politikát is ellehetetlenítik, nemhogy a szocialistát. Az állam kizárólag olyan sakktáblán mozgathatja bábuit, amelyet liberális szabályok uralnak. Emiatt sok tagország gondolkodik azon, hogy kilépjen az EU-ból, ám ez igen kockázatos lépés lenne. Vegyük például, hogy egy kis ország mégis feldönti a táblát, ám nyomban számíthat rá, hogy a valutáját valósággal megszállnák a spekulatív piacok – ne feledjük, az euró védelmet biztosít a spekulánsokkal szemben. Emellett az európai államok szankcióira is számíthat, ami tovább növelné a szegénységet.

A Kezdeményezés a Demokratikus Szocializmusért ezért az EU megreformálását szorgalmazza. Az intézmények demokratizálását kívánjuk, továbbá azt, hogy az Európai Központi Bank finanszírozza a tagállamok tartozását (mint minden valamire való központi bank...), végezetül pedig számon kérjük, hogy az Európai Stabilizációs Mechanizmus segítségével gazdaságilag megújuljon az EU, különös tekintettel a perifériára szorult országokra.

Világos, hogy ezeket az elképzeléseket nem a parlamenten keresztül tudjuk megvalósítani. Más erő kell ehhez: egyrészt a munkásosztály szolidaritása, a baloldali pártok és szakszervezetek segítségével, másrészt a periféria országainak szövetsége, körülbelül az „el nem kötelezettek” mozgalmaként.

Gerusija: Az EU-ról szólván fontos kérdés, hogy az IDS milyen kapcsolatban áll más baloldali pártokkal, például a görög Syrizával, melyet Önök az új baloldali pártok modelljének tartanak.

Luka Mesec: Valóban fontos, hogy szövetséget alkossunk az EU-beli szocialista pártokkal, úgy mint a Die Linke és a Syriza. Ezeknek a pártoknak és más mozgalmaknak a segítségével igyekezünk előmozdítani a reformokat az Európai Unióban.

Gerusija: A Európai Parlamenti választások után helyhatósági és parlamenti választások előtt áll az IDS. Milyen programmal és célokkal állnak elő a választásokra? Mit várhatunk Önöktől a következő időszakban?

Luka Mesec: Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Szlovéniában, s az IDS-ben úgy határoztunk, hogy ismét az Egyesült Baloldal koalíciójában indulunk, ahol a Szlovén Fenntartható Fejlődésért Párt (TRS) és a Demokrata Munkapárt (DSD) mellett a Negyedik Blokk lesz még a szövetségesünk, amely eddig is részt vettek különböző mozgalmakban. Ősszel pedig helyhatósági választások várnak ránk. Mindez lehetőség a számunkra, hogy kiépítsük támogatói körünket. A legnagyobb kihívás számunkra azonban nem is a választások lesznek, hanem a liberális intézkedések elleni eddig legkeservesebbnek ígérkező harc: az év végéig ötven, eddig állami tulajdonban lévő vállalaton kíván túladni az állam; véghez akarja vinni a felsőoktatás reformját, amely után az egyetemisták 40 százaléka kényszerül majd tandíjat fizetni; valamint szó van az egészségügy liberális megreformálásáról is... A választások mellett ezeken a frontokon is meg kell állnunk a helyünket, hogy még időben kiépítsünk egy szocialista mozgalmat.

[1] http://www.demokraticni-socializem.si/

Az interjút készítette: Aleksandar Matković

Magyarra átültette: Kocsis Árpád

És akkor idén ismét spanyol PRÁJD! Erről fog szólni e bejegyzés, így az alábbi csak annak lehet igazán érdekes, aki nem tesz magasról a melegek helyzetére, aki bármennyire is (de inkább azon túl) szociális érzékeny, vagy akit érdekel, hogy milyen egy komfortos országban élni.

A szerző képeivel.

A modernkor kezdete óta minden haladó mozgalom és párt szembetalálta magát azzal a kérdéssel, hogyan viszonyuljon a társadalmi, nemzeti, vallási hagyományokhoz. A válaszok koronként és országonként változóak, de a hagyományok és a modernség megfelelő egyensúlya és összhangja minden modernizációs folyamat egyik kulcseleme. A magyarországi progresszió egyik fő problémája immár 100 éve, hogy viszonya a nemzeti hagyományokhoz rendezetlen és ellentmondásos. 

Rácz Gábor írása. 

Kép: Derkovits Gyula: Dózsa

Kocsis Máté nem Józsefvárosban gondolkodik, hanem egy nyitott, fincsiskedő, laza, fogyasztásbarát milliőben, ahol élni nem egy élet, hanem egy élmény. Pár év és ennek a kerületnek le kell cserélni a nevét is, mert egy bárhol fellelhető, előállítható, megtervezhető tőkefelhő lesz, amelynek sok köze már nincsen saját történelméhez és csak rá jellemző szociális szövetéhez.

Egy józsefvárosi lakos írása.

Clashfarkas Zsolt punkemlékezete.

Fotó: Flickr/ seven resist

Konok Péter az omladozó vályogházakba hitelből vásárolt plazmatévékről, a stadionépítésekről, a szolidaritásról és az államról. 
Velősen. 

Fotó: Flickr/ Hartwig HKD