És akkor idén ismét spanyol PRÁJD! Erről fog szólni e bejegyzés, így az alábbi csak annak lehet igazán érdekes, aki nem tesz magasról a melegek helyzetére, aki bármennyire is (de inkább azon túl) szociális érzékeny, vagy akit érdekel, hogy milyen egy komfortos országban élni.

A szerző képeivel.

Esküszöm, hogy igyekszem nem folyamatosan Magyarországot oltogatni, az összehasonlításokat mindenki tegye meg a saját fejében. Inkább csak leírom, hogy milyen Spanyolországban. Már ha le tudom, mert sajnos nem áldott meg olyan írói vénával az egyesek szerint kizárólag hagyományos családmodell-párti Isten, hogy akár csak századrészben is vissza tudjam adni azt, ami itt történt az elmúlt hétben.

A prájd ugye nem egy nap, hanem egy hét. Köztudott, hogy minden spanyol városnak van egy „tematikus” fesztiválja. Pamplonában a bikákkal futnak tíz napig a San Ferminesen, Malagának ott a Feria de Málaga, Sevillában a Feria de Abril során lovakon, öltönyben és flamenco ruhában fröccsözve táncolnak egy hétig a cirkuszi díszletek között, Valenciában a Fallas során két hétig tűzijátékoznak és pirománkodnak az utcán, majd a felvonulás napján máglyán elégetik az összes szekeret. Buñolban paradicsommal dobálják egymást, Cádiznak álarcos karneválja van, a Kanári-szigeteknek szintúgy. és még lehetne folytatni! Egy spanyol város, évente egy utcai fesztivál (Nem tartozik ide, de Barcelonának is van egy egyhetes gay fesztiválja augusztusban.).

Madridnak a Pride jutott. És büszkék rá. Olyannyira, hogy a polgármesternő, Ana Botella (azaz Üveg Anna) fűnek-fának hangoztatja külföldön, hogy tessék megnézni Madridot, büszkék vagyunk a nyitottságunkra, és jöjjön csak minden európai ide örömködni. Amúgy a nő idén homofóbnak lett titulálva (!) és hihetetlen utálat lengte körül az egész prájdon (!), mert az egyik színpadot nem engedélyezte annak okán, hogy a lakosokat sérti a reggeli nyolcig tartó mindennapos zaj. Itt ez a homofób – no comment. 

Szóval mindeddig nem tudtam, de a prájd valóban Madrid saját fesztiválja, és így hát egyáltalán nem csak a melegeké. Szerda óta voltak koncertek a belvárosban, számos színpadon és valami hihetetlen embertömeggel. Elképesztő a turisták mennyisége ilyenkor. Csütörtökön volt egy magassarkú futóverseny, amit sajna kihagytam (csak nézni terveztem). Ilyenkor szó nélkül felveszik a platformcipőt a heterok, ledobják a textilt és valami hihetetlent bénáznak, az emberek pedig szakadnak a röhögéstől. Ja, és a célvonalnál nem válnak buzivá varázsütésre.

Ezeken a napokon a bárok a belvárosban kitelepülnek az ulicára (főleg a melegnegyedben [ami Európa legnagyobbja], de természetesen nem csak ott), az emberek hajnalig isznak, vicces jelmezekben vannak, és a diszkók embertelen mennyiségű partit ontanak az érdeklődőknek.

A legkirályabb élmény viszont mindig a szombati nap a felvonulással. Ez nem nevezhető tüntetésnek, mert a kutya nem tüntet semmi ellen. Pár embernél van tábla, főleg a papokra vannak berágva, gondolom megsértődtek, hogy nem minden pap ad össze egynemű párokat. Páran meg a polgármesterasszonyt gyalázzák. Nagyjából ennyi volt a „tüntetés” jelleg, a legtöbb táblán poénok voltak, biztonságos szexre való felhívás, vagy csak simán egymás szeretetére buzdító jeligék. A dolog délután hat és este tizenegy között történik Madrid legszebb sétányán, amit NEM zárnak le, nem is lehetne, olyan tömeg van. Sok százezer ember, de milliónál biztosan több, hiszen a fél várost átíveli. Már délután négy-öt körül  kitelepül mindenki italokkal, alakítgatják a jelmezeiket, érkeznek a családok a gyerekekkel, felállnak az árusok, mindenki próbál pár négyzetcenti helyet találni, stb. Aztán hatkor indul a banzáj. Az a pár rendőr, akiket láttam, a menet előtt törték a tömeget szép lassan egy járgánnyal, nehogy valakit eltiporjanak. Jöttek a gyalogos csoportok, rengeteg dobos csoport, akik őrületes hangulatot csináltak, emellett konfettit dobáltak és vízi pisztollyal lőttek. Persze, bárki beállhatott, mert nem választotta őket el semmi. Mindenki énekelt, éljenzett, zászlót lengetett. Legelöl az önkormányzat ment. Igen, azt írtam, hogy önkormányzat, képviselő-testület. Aztán Spanyolország minden megyéje küldött kis csapatot zászlókkal, dobosokkal, show-elemekkel. Néhány ország is képviseltette magát a saját zászlóikkal, egyesek szekerekkel vonultak. 

A gyalogosok után még több szekér (partybusz) jött rommá díszítve. Mindegyikből ordított a techno, a nyitott tetejük meg tele volt partizó emberekkel, akik dobálták az óvszert,zászlókat, konfettit, akármit, a bármit. Az egész tömeg énekelt némely számoknál, tudniillik a helyi meleghimnuszok az ország legismertebb slágerei, olyanok, mint otthon az Afrika, vagy a Csavard fel a szőnyeget. Volt szekere politikai pártoknak, cégeknek, multiknak, melegbároknak, diszkóknak, társadalmi szervezeteknek. a Google-s is volt.

A legkirályabb az egészben a gyerekek és családok jelenléte. Bár már nagyjából mindent megszoktam az itteni életben, de még mindig könny szökik a szemembe, amikor látom, hogy kijönnek babakocsistul, nagymamástul, a nagyi az aliennek öltözött travikkal fotózkodik csillogó szemmel, a gyerek meg a lufikkal játszik, színes nyalókát majszol meg tapsol a sok színes embernek. Embernek. Ezek után nem lehet meglepő, hogy a társadalom ilyen amilyen, hogyha már gyerekként jófejnek nevelik őket. Nem egy vagy kettő babakocsit láttam, hanem megszámlalhatatlant. Elképesztő mennyi gyerek volt, pinduriktól egészen a tinikig. Egyik képemen egy körülbelül 10 éves gyerek fotózkodik a hihetetlenül kidolgozott izomzatú lenge, színes öltözetű torreádor fiúkkal. Miért? Mert tetszett neki a ruhájuk, vagy mert mindig torreádor akart lenni, vagy csak úgy, mert miért ne.

Rengeteg öreg házaspárt láttam (férfi-nő, ugye itt ez nem egyértelmű), akik kijöttek, megittak egy fröccsöt, volt kicsi zászlójuk, tapsoltak, énekeltek, fotózkodtak, majd hazasétáltak. A férfi szivárványos zászlóba burkolózva a feleségével kézen fogva (!). Imádtam. Ilyenkor mindig visszatér az emberiségbe vetett hitem. Azt meg sem említem, hogy minden ember bőre más színárnyalatú volt, mert az alapból is jellegzetessége madridnak.

A heterók jelenlétet meg mi sem írja le jobban, mint az, hogy a meleg brazil barátom odament egy egyedül álldogáló sráchoz elmondani neki, hogy mennyire szép. A srác meg mosolygott, és köszönte, de mondta hogy sajna heteró. Ezek után beszeltek öt percet, majd számot cseréltek, az este során meg cseteltek, es megdumálták, hogy egyik nap leittasodnak együtt.

Éjjel a vonulás után pedig igazi varázserdővé alakult a belváros, olyan, mint színes végeláthatatlan, befoghatatlan kavalkád az utcákra telepítve. Hömpölygő tömeg, mindenki színes (vagy kevés) ruhában, sokan jelmezben, alkalmat leső kínai sörárusok gurulós szatyorral, erősen ittas, eső-kelő emberek, ablakból ordító házibulizók színes zászlókkal. Koncertek némely tereken. És mindez reggel nyolcig. Ja, és még itt is lehetett látni gyerekeket, már akik tovább bírták, bár azt be kell vallani, hogy itt már tényleg lehetett merészebb dolgokat látni. Volt, aki teljesen csóréra volt vetkezve, volt, aki gyermekméretű Hófehérke jelmezben tolta két méteres létére.

Most megkaphatnám, hogy ha kiviszed a serdülő, pubertás gyermekedet, akiről idővel kiderül, hogy meleg, akkor biztos lehetsz benne, hogy ez nem a Prájdtól van, nem attól az élményétől lett meleg.Anélkül is. Ha pedig alapból nem az, akkor ettől sem lesz az. Toleráns annál inkább.
 Ha gyermekem lenne, tuti, hogy kiskorától tudná, hogy létezik a tárgyalt dolog, és azt is, hogy teljesen mindegy, hogy neki mi tetszik. Én ugyanúgy fogom szeretni és az emberiség emberrésze lesz bárhogyan is érezzen, a többi meg ne érdekelje. 

Műbránert most nem láttam, bár biztos volt, ugyanis ezt szokták a szememre vetni a prűdök vagy elvakult egyháziak, amikor azt merem mondani, hogy a prájd az jó dolog. Hogy valaki egyszer rózsaszín bibliát osztott és műpéniszt viselt hozzá, atyaég. És akkor mi van, igen, elvétve van ilyen is. 

A prájd vasárnap éjjeli egyik zárómondata az volt, hogy mutassuk meg a világnak, hogy Spanyolországnak nem a jamón (sonka) az egyetlen exportterméke. Exportáljunk toleranciát a világba! (Én persze a könnyeimmel küszködtem alatta.)

Azt hiszem, hogy megtettük.

BÜSZKE VAGYOK ARRA, HOGY MADRIDI VAGYOK!

ESTOY ORGULLOSO DE ESTAR MADRILEÑO!