A Ramones egy olyan szinte már elviselhetetlenné váló zenei válságponton hozott újat, amikor a művészinek szánt gitárszólók és maratoni számok közti összekötő felkonfszövegek töltötték ki a koncertek üresjáratait, ám ehelyett a Ramones tagjai a one-two-three-four feszes keretét adták, mintegy zenei villámháborújuk metaforájaként, hatalmas lökést és egyúttal követendő zenei mintát adva az épp megszülető punknak.

Clashfarkas Zsolt írása.

Nagyon nehéz tárgyszerűnek és higgadtnak maradni a Ramones tagjainak most már teljes létszámú elvesztése kapcsán. Tán legnagyobb érdemük, hogy tökéletes és egyúttal utánozhatatlanul robbanékony stílusú átmenetet biztosítottak a hetvenes évek zenei életében, hatalmas lökést és egyúttal követendő zenei mintát adva az épp megszülető punknak. Egy olyan szinte már elviselhetetlenné váló zenei válságponton hoztak újat, amikor a művészinek szánt gitárszólók és maratoni számok közti összekötő felkonfszövegek töltötték ki a koncertek üresjáratait, ám ők ehelyett a one-two-three-four feszes keretét adták, mintegy zenei villámháborújuk metaforájaként. Fegyelmet, pontosságot, összeszedettséget és kirobbanó energiát hoztak és tudtak mindvégig fenntartani lecsupaszított zenéjükkel egy olyan már-már megcsontosodott poszthippinek mondható zenei közegben, ami valóban megérett egy szétverésre. (Lásd A fehérek lázadása című írásunkat.)

A Ramones-nak végül is sikerült az, ami Hitlernek szerencsére nem, Blitzkrieggel nyertek háborút. Átlag két perc körüli számhosszúságú tánczenéjükkel eléggé felgyorsították a néhol tízperces hard rock opusok ülővilágához szokott koncertlátogatók időérzékelését. A Ramones az adott aktuális koncertesemény idejére bombaként aktualizálta a pogoba csúcsosodó lázadásigényt, és nem pedig a szokásos párhuzamos univerzumokba képzelt kommunák kiépítésére fecsérelte el a nézőközönség drága energiát. Hajviseletük azért még nem szakított teljes egészében a hippikékkel, ám öltözködésük annál inkább volt elütő. Rövid bőrdzsekijükben és tornacsukáikban a laza new york-i munkanélküli fiatalok converse-es előképei lettek. Joey Ramone mondhatni a megdöntött mikrofonállványba kapaszkodva énekelte végig a koncerteket, míg Johnny és Dee Dee Ramone gitárosok kétoldali védőpajzsként, időnként rakétaként szertecikázva a színpadon vették körbe őt, a mozdulatlan mozgatót. Természetesen a koncert hevében a gitárosokról lekerült a bőrdzseki és szigorúan atlétatrikóban vagy ujja leszakított pólóban szó szerint szünet nélkül nyomták tovább a punkot. Nézzük csak most meg őket, és egyúttal emlékezzünk úgy rájuk, mint a punkos lázadás jogos megteremtőire: https://www.youtube.com/watch?v=IVhjBmcOP30