Valami úgy tűnik végleg elromlott az MSZP-ben, meg a DK-ban. Nem elég a csúfos választási eredmény április 6-án, nem elég a sok kiábrándult szavazó, úgy tűnik semmiféle alternatívát nem képesek felmutatni már. Ehelyett inkább beszállnak a cigányozásba, hátha attól majd visszamegy hozzájuk valamennyi választó. Ennyi erővel fel is köphettek volna egyet, és nyugodtan aláállhatnának.

Kovács Ádám írása.

Forrás: Flickr

Valami úgy tűnik végleg véget ért a baloldalon. Míg eddig legalább fenntartották a látszatát annak e mélyen tisztelt politikus urak és hölgyek, hogy ők toleránsak és előítéletmentesek, most inkább a Jobbikkal, meg a kormányoldallal kezdenek egymásra licitálni a „cigányozás”ügyében. Persze, ne várjunk túl sokat tőlük: a szocikból például eddig is hiányzott a kreativitás, főleg, ha társadalompolitikai ügyekről volt szó. Ha valamelyik ellenzéki társuk megszólal egy témában, akkor papagájként elismételgetik ugyanazt. Semmi önálló gondolat, semmi teljesítmény, semmi innováció. Hát nem csoda, hogy „cigányügyben” sem történt semmi a szocialisták kormányzása alatt sem.

Ha ez a stílusváltás ilyen könnyen megy, akkor kérdezném, hogy miért nem sikerült az elmúlt 25 évben valamilyen értelmes kisebbség, és szegénypolitikát útjára indítani? Ugyanis volt itt minden, csak épkézláb roma intergáció nem, az biztos. Voltak elkülönített százmilliók, amik a legrászorulóbbakat el sem érték, voltak visszaélések roma ösztöndíjakkal (amit hol politikusok, hol bennfentesek, többségében nem romák követtek el!), volt vita az etnikai hovatartozásról szóló adatok gyűjtéséről, ám összességében nem igazán történt semmi.

A 2002-ben hatalomra került Medgyessy-kormány alapvető változásokat ígért az addigi, több, mint 10 éve tartó töketlenkedéshez képest. A kormányprogram sok célt tartalmazott, több beavatkozási területen, a 2002-ben elfogadott kormányhatározat pedig az intézményi átalakításokról rendelkezett. Csakhogy egy épkézláb romaügyi programot 2004-re sikerült csak elfogadni, ám addigra a legtöbb szakember fejvesztve menekült a romaügytől, ugyanis a nagyívű elképzelésekről már látszott, hogy azokból bizony alig valami tud majd megvalósulni. Hiába voltak folyamatos tárcaközi egyeztetések, ha minden minisztérium azon igyekezett, hogy a lehető legkevesebbet kelljen foglalkozni a romák helyzetével és lehetőleg minél kevesebb pénzt kelljen költeni a minisztérium büdzséjéből erre. Az irányításért felelős minisztériumok, illetve a koordinációért felelős szervezetek állandóan változtak, mely lassította a döntéshozást. Sőt, egy új szereplő megjelenése mindig új nézőpontot hozott magával és újabb, ám gyakran a korábbiaktól eltérő célok kitűzésével járt együtt. 2006-ra a kezdetben önállónak induló „romapolitika” ebben a formájában teljesen meg is szűnt. A finanszírozás a kezdetektől napjainkig többcsatornás, össze-vissza költjük tehát a közpénzeket, amelynek egy részéről valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy végül hol is értek/érnek célba. Az EU-ra előszeretettel mutogatunk, hogy de hát ez a szemét Brüsszel csak egy-két éves projekteket enged megvalósítani, hosszú távú programokra nincs keret. Persze, arra sem most, sem korábban nem volt szándék, hogy a saját Nemzeti Fejlesztési Tervünket megpróbáljuk úgy kialakítani, hogy abból legalább megkíséreljük megvalósítani az utóbbit. „Brüsszel a hibás”, és kész! A tökölés, a korrupció, a semmittevés, a felelősség áthárítása tehát úgy tűnik, végeláthatatlanul folynak tovább.

Közben az érdekképviseleti rendszer állandó botrányokkal terhelt. A kormány és egy ellenzéki által vezetett cigány szervezet között borítékolhatóak a konfliktusok.  Emellett az OCÖ - ma már Farkas Flórán által vezetett ORÖ - is gyakran kerül az újságok címlapjára. Előfordult már, hogy az elnökválasztással kapcsolatosan, ugyanis egy-egy választás után az adott kormányhoz hű képviselők próbálják megszerezni a hatalmat a szervezetben.  Az OCÖ két legismertebb politikusa, jelenlegi, illetve korábbi vezetője ellen pedig folyt bűntető eljárás. Ezek a konfliktusok azért is nagyon veszélyesek, mert nem csak az adott szervezet megítélését rombolják, hanem a teljes magyarországi cigányság presztízsét is.

Ezalatt viszont csak ezek a dolog jutnak azoknak, akikkel tényleg kéne kezdeni valamit: a nincstelenség, a kiszolgáltatottság, a kirekesztettség, a tehetetlenség, a munkanélküliség. És a helyzet napról napra valóban egyre rosszabb. Hogy miért van ez? Azért mert a munkaerőre nincs fizetőképes kereslet, az ország jó részében gyakorlatilag nincs infrastruktúra, a közszolgáltatások kezdenek elérhetetlenek lenni (tucatszám látok olyan lakásokat, ahol még WC sincsen!), ahol a közoktatás színvonala a legpocsékabb minőségű, ahol nincs közbiztonság, ahol másnap nincs mit enni, vagy ahol a szociális, gyermekjóléti szolgáltatások is elérhetetlenek. Ezek a semmi szigetei, és így megy ez immár több mint két évtizede. Így nőnek föl generációk. A semmiben. Így, hogy lemondott róluk a magyar állam.

Gyurcsány Ferenc a következő kérdést tette fel a Facebook-oldalán: „És tényleg csak a dermesztő szegénység vagy a gyalázatos előítélet az oka mindennek, vagy más is ott van a háttérben?” Kedves Ferenc, igen, van más is a háttérben. Hogy L. Ritók Nórát idézzem: a „tanult teheteletlenséggel” való lét. Azért van ez így Kedves Ferenc, mert többek között az Ön kormányzati ciklusa alatt sem történt semmi érdemi: ezeknek az embereknek el lett engedve a keze, magukra lettek hagyva, néha kaptak egy kis segélyt, néha kaptak pár forintot. De nem történt semmiféle hosszú távú befektetés: nem tanítottátok meg ezeket az embereket a 21. század kihívásai szerint élni, nem vittetek hozzájuk minőségi oktatást, nem foglalkoztatok tudásátadással. Vagy ha meg is ígértétek, pénzt már nem adtatok rá. Ehelyett erőlködnek az anyagi ellehetetlenüléstől állandóan rettegő civilek, hogy valódi, élő közösségeket hozzanak létre a semmi szigetein, hogy képessé tegyék ezeket az embereket a normális és emberhez méltó életre, hogy fejlesszék és így segítsék őket. Mellesleg ők azok, akiket az egyesek szerint „kiváló képességű” Lázár János épp most próbál teljesen tönkre tenni.

Nem segély kell, valóban, mert az nem elég. Nem is közmunka, legalábbis abban a formában biztosan nem, amit az Orbánék megvalósítanak. Ide képessé tevés kell, fejlesztés, közösségi tervezés, mediáció, és még sorolhatnám. No meg pénz. Megfelelően elköltve. Olyan dolgok ezek, amik jelentéséről úgy tűnik nem csak a jobb, hanem a baloldal politikusainak jelentős részének halvány lila gőze sincs. A tudásátadás nekik is elkél tehát, vagyis, ha kérhetem, inkább ne is foglalkozzon se a kormány, se az ellenzék a hazai cigányság helyzetével. Csinálják azt a civilek. Az igazság az, hogy már sokkal előrébb járnánk „cigányügyileg”.

De, ha már cigánybűnözés, felhívnám a figyelmet arra is, hogy a kategória létjogosultságáról már a rendszerváltás előtt is folyt vita, ráadásul még az olyan termékekben is, mint a Belügyi Szemle. Többek között a „ki a cigány” kérdésről is elég sokszor esett szó, de arról is, hogy az ezzel kapcsolatos rendőrségi statisztikák objektív kategória híján totálisan megbízhatatlanok. Beszélt, írt erről a kérdésről Tonhauser László, Moldova György (akinek a riportkötete alapján azt gondolhatnánk, hogy anno minden roma gazdag volt), vagy Tauber István. Utóbbi amellett érvelt, hogy a „pohár félig üres”, ám arra lyukadt ki, hogy a „pohár félig tele van”.

Hol van tehát a tájékozottság, hol vannak az önálló gondolatok, hol van a kreativitás, hol van az innováció, hol van a teljesítmény?

Na, szóval akkor, hogy ez lenne az Orbánékkal szembeni hiteles alternatíva?

Na, ne vicceljünk.

Ez kérem a politikai semmi szigete.