Őket hagyta most itt Kiss Péter, a baloldali polgároknak eggyel kevesebb olyan politikusa van, akin saját húszas-harmincas párttársai a háta mögött jókat rötyögnek, mert ő olyan, mint egy ódivatú ember, aki arra jó, hogy lakossági fórumozzon, mert ő ért a „kisemberek nyelvén”. Remélem, a gyászolók idővel leteszik azt a terhet, ami egy barát, elvtárs elhalálozásával jár. Reméljük, aki pedig ismét önkormányzati képviselő akar lenni, szintén eléri célját. Utóbbiaknak a holnap már erről szól.  

Böcskei Balázs írása.

Ukrajnában a Leninesőként elhíresült akcióhullám pár hónap alatt több száz Lenin szobrot zúzott ripityára. A civilek félmilitáns akciójukkal eljátszották a triumfális diadalt, amely szimbolikus gesztusra az oroszoktól tankkal és nehézfegyverrel jött a válasz. Az ideologikus emlékművekről döntést hozni annyi, mint a társadalom jövőjének irányáról dönteni. Hazákban a Szabadság téren hónapokig kitartó „permanens tüntetések” hoztak be a hazai gyakorlatba alternatívákat: így az Eleven Emlékmű vagy az újabb Szabadság színpad. Ezek a fórumok olyan közösségi szituációkat idéznek elő, amelyek helyzetbe hozzák a közösségi alapú szerveződés formáit, mint a beszélgetőkör, filmklub vagy színház. Az, hogy melyik stratégiát választjuk - rövidtávú terroristát vagy a hosszú távú tudattréninget - azt is jelzi, hova zárkózunk fel.

Német Szilvi írása.

A fő probléma továbbra is az, hogy a roma mozgalomnak nincs politikai súlya. A közép- és kelet-európai régió országaiban a potenciális roma szavazók száma akkora, hogyha együtt szavaznának, befolyásolni tudnák a nemzeti kormányok összetételét. A roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ezek a testületek alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodnak, politikájuk átlátható és konszenzuson alapul, a választókerületek elszámoltathatják vezetőiket, és a bizalom – a pakiv – lesz a siker útja. A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük. Miért lenne ez másképp a romák esetében? Nincs rövidebb út.

Bíró András írása.

Mintegy 300 ember gyűlt össze. Az ok felháborító, a cél nemes. Mint az köztudott a Hankook munkásainak szakszervezeti titkárát rendkívüli felmondással kirúgta, mert az a munkaidőn kívül, saját pénzén tanulni merészelt. A szolidaritás vezette az összegyűlteket, a szolidaritás eszmeisége, amely egyre csekélyebb mértékben van jelen társadalmunkban. Sajnos jól beazonosítható okai vannak annak, hogy az egykori erős szakszervezeti mozgalmak romjain csupán 300 ember jött el az eseményre. 

Ferencz Norbert írása. 

Forrás: Dolgozók Lapja

Márpedig a romákkal baj van. Ez már-már többségi közmegegyezésnek látszik. Volt egy rövidnek tűnő – a felszínnél alig mélyebben szántó – európai civilizációs behatás Magyarországon: a politikai korrektség elvárása, ennek megfelelendő történtek jelentős verbális gesztusok és halovány, szigetszerű kezdeményezések integrációs célkitűzésekkel. De a mélyben nem történt változás. És most, hogy a közgondolkodást súlyosan befolyásoló politikai elit is túltette magát e nyomasztó külső kényszeren, nyíltan felszínre tör a zsigeri akarat: szűnj meg problémának lenni, de most! Mert a valóság az, hogy arrogáns asszimiláláson kívül sosem létezett egyéb alternatíva. Az együttéléshez elfogadás kell – no, ebben sosem voltunk erősek. Elvárásokat támasztani – ebben és erre szocializálódtunk - kell-e bemutatni a magyar oktatási rendszert? Arra azonban, hogy kitől mi várható el, nem ügyelünk. Nem ügyelünk arra, hogy a teljesítésekhez szükséges képességekhez hozzásegítsük egymást.

Ercse Kriszta írása.

fotó: Litera

Random-ország

Álmomban felmásztam a Szabadság híd
egyik turulmadarára, rágyújtottam, megvártam,
amíg a parázslás átjárta a testemet egészen a lábujjamig,
aztán amikor lángolni kezdtem, ellöktem magam
az ég felé. Egy légvételnyi huzatbuborékból
lestem a vidéket, és azt gondoltam, azt mormoltam,
hogy ez Random-ország.

A GMO-fagyi visszanyal: a génkezelt haszonnövények – amelyeket évtizedeken át azzal az ígérettel erőltettek rá a gazdákra, hogy kisebb vegyszerfelhasználás mellett nagyobb termést érhetnek el –, kezdenek egészen másképp működni, mint a reklámokban. A gyakorlatban tapasztalt „kisebb termés – több vegyszer” modell nem igazán tetszik a termelőknek, ezért aztán a pórul járt parasztok most a géntechnológiai ipar óriásain, a Monsanto-n és társain akarják elverni a port.

Nem rég mutatták be a hazai mozik Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmjét, amely a romagyilkosságok elkövetőinek történelmi perét tárgyalási napról tárgyalási napra dokumentálta. Már a film előzetese is fájdalmas, és a film egésze is feladatot ad nekünk azt illetően, hogy átgondoljunk közelmúltunkat, tegnapunkat, fellépjünk a mindennapi gyűlölettel és rasszizmussal szemben. Ennél jobban csendre és csendet parancsoló, (le)szorítóbb filmélmény nem volt mostanában a magyarországi mozikban. A valóság szorító.

Hajdú Eszterrel, a film rendezőjével a Dinamó Műhely szerkesztői készítettek interjút.

Forrás: IDFA

A marseille-i hiphop más mint a párizsi. Erővel teli, lázadó, öntudatos. Szövegelői közül egy Keny Arkana is, aki szövegeiben és a mindennapjaiban is aktívan támogatja az alterglobalizációs és a polgári engedetlenség mozgalmakat. A hiphop számára egy eszköz a változáshoz: nem a rádióállomások hallgatóit akarja szórakoztatni, hanem felébreszteni az embereket és tudatosságra sarkallni őket. A köztisztviselők és a szociológusok közül sokan a lázító rapperek egyikének kiáltották ki. Lehet, hogy a jövőben a hiphop – és a zene – egyre nagyobb teret kap az aktivizmusban és a politikai palettán? Vajon Keny és a hozzá hasonló zenészek hozzák el a változást Franciaországban?

Kanya Andrea írása.

Forrás: www.because.tv

Ha utazok, szeretek elvegyülni városban: sétálgatni cél nélkül messze a turisták járta negyedektől, beülni egy eldugott kis helyi kávézóba, megkóstolni furcsaságokat a piacon, beszélgetni az emberekkel az aktuálpolitikai helyzetről vagy közös nyelv híján csak egymásra mosolyogni. A teljes képhez hozzátartozik a zene is, az a  zene, amit az ott élők „csinálnak”, amit az ott élők hallgatnak, amiben elmondják az érzéseiket, vagy hogy mit gondolnak a világról. Így ismertem meg Keny Arakanát is mikor egy pár évvel ezelőtt eljutottam Franciaország legnagyobb kikötővárosába, Marseille-be.

Ami Portugáliában a fado, Indiában a szitáron megszólaltatott hindusztáni dallamok vagy a giccstől csöpögő bollywoodi slágerek, az Marseille-ben a társadalmi kritikákkal tarkított politikai hiphop. A marseille-i hiphop más mint a párizsi. Erővel teli, lázadó – de nem agresszív–, sokkal öntudatosabb. Zenei alapjaiban is más, a bevándorlók zenei gyökereiből táplálkozik, így dallamvilágában megtalálható a blues és ragga is. A különbség a város történetére és a multikulturális környezetére vezethető vissza.

Marseille Franciaország második legnagyobb városa és egyben a legnagyobb kikötőváros, ami több évszázada fogadja és engedi útjára a hajókat – és ezzel együtt a csempészárút, kábítószert és a bevándorlókat is – a világ minden tájáról. A város főleg a kábítószerrel és bandaharcokkal kapcsolatban kerül a bűnügyi híradásokba. A számos Oscar ellenére is kiváló film, az 1971-es „Francia kapcsolat” is egy sötét és bűnös világot mutat be a kikötőkről és a mellette elterülő városról. Összehasonlítva azonban a bűnözési statisztikákat más nagyvárosokéval, közel sem olyan rossz a helyzet, mint amilyen rossz a város híre.

A munkanélküliség napjainkban már a francia átlag körül van (14 % körüli), de egyes peremkerületekben – és főleg a fiatalok között – még mindig akadnak olyan részek, ahol eléri a 40%-ot. Ennek egyik oka a bevándorlók nagy száma és az alacsony iskolázottság.

Forrás: http://www.smithsonianmag.com

A legnagyobb menekülthullám Algéria függetlenné válása után 1962-ben érte el a várost, amikor rövid időn belül több mint 150 000 ember érkezett, hirtelen megnövelve ezzel a lakáshiány mértékét és a munkanélküliséget. A főleg Afrikából folyamatosan érkező muszlim tömegek mellett, akik a legnagyobb etnikai és vallási kisebbség, az utolsó évek bevándorló hullámát a kelet-európából szerencsét próbálni érkezett fiatalok adják.

Bevándorlók adják a helyi, több mint ezer hiphop csapat zenészeinek többségét is, akik a non-profit Radio Grenouille-nek bőven adnak játszani való muzsikát. A várost járva szinte minden sarkon tehetséges fiatal csapatok előadásába és freestyle versenyekbe botlunk. Ebből a környezetből nőtt ki a máig egyik leghíresebb marseille-i rap csapat az IAM, majd a Bouga, a PSY4 és Keny Arkana is.

Az IAM a marseille-i hiphop aranykora. Az 1997-ben megjelent „L'École du micro d'argent” a legtöbb példányszámban eladott és máig az egyetlen francia rap koncepció album. Híres balladája, a „Demain c'est loin” (A holnap messze van), az egyik alapműve az old school francia hiphopnak. Gazdag szókinccsel, ügyes szójátékokkal, slágerbarát refrén nélkül kilenc percen át szól a szociálisan érzékeny, társadalmi kritikával átszőtt szöveg egy kétségbeesett városról.

Az IAM mellett külföldön is az egyik legismertebb előadó az argentin gyökerekkel rendelkező, aktivistaként is ismert Keny Arkana. Kenynek zaklatott gyerekkora volt, fiatalon árvaházba került. Egyes források a feldúlt fiatalkori éveire vezetik vissza hogy rendőr-, rendszer- és erőszakellenes felnőtt vált belőle. Ami biztos, hogy már 12 évesen szövegeket írt, és 14 évesen közönség előtt rappelt.

Forrás: http://www.htbackdrops.org

Szövegeiben és a mindennapjaiban is aktívan támogatja az alterglobalizációs és a polgári engedetlenség mozgalmakat. Zenei munkája egyesül a Appel aux sans Voix egyesület (Hívás a hangtalanoknak) és La Rage du peuple (Az emberek dühe) mozgalomban vállat szerepével. A hiphop számára egy eszköz a változáshoz: nem a rádióállomások hallgatóit akarja szórakoztatni, hanem felébreszteni az embereket és tudatosságra sarkallni őket.

Forrás: http://www.desura.com

A La Rage du peuple-t többedmagával alapította meg 2004-ben, Marsielle Noailles negyedében. A mozgalom már többször részt vett a Szociális Világfórumon is – ami az alterglobalizációs mozgalom évente megrendezett találkozója – és kapcsolatban áll több hasonló mozgalommal világszerte. A La rage-al a 2005-ös francia zavargások alatt lettek ismertek, ahol többször részt vettek az egyeztetéseken, kiálltak a kormány ellen és az emberek jogaiért. A „La rage” című szám, ami a zavargásokra reagál, a mozgalom indulója lett.

A dal magával ragad. Nem fontos érteni a szöveget, aki hallgatja, érzi az erőt, a haragot és az emberek hangját mögötte. Keny szavaival élve a szöveg a reményről szól: „A düh van velünk és nem a gyűlölet. Véleményem szerint a düh konstruktív ezzel szemben a gyűlölet destruktív és passzív hangulat. Átfordítani a negatív dolgot egy pozitív mozgásba, arra késztet, hogy túllépj a saját korlátaidon. Szenvedély nélkül nem hagyhatod el a kitaposott utat, de reflexiókra is szükséged van hozzá.”

A banlieu-ként is ismert szegény, főleg afrikai bevándorlók által lakott negyedekből indult zavargásokért – amelyek Marseille kivételével szinte az összes francia nagyvároson végigsöpörtek – a köztisztviselők és a szociológusok közül is sokan a lázító rappereket kiáltották ki bűnbaknak. A külvárosi hiphop beszélt a „színvak” politikáról, a másodrendbeli állampolgárokról, és a társadalmi problémákról. Hét csapatot, akiket a kormány  erőszakos szövegekkel vádolt, betiltottak. Ez a gondolkodás csak elmélyítette és szította, de nem segített megoldani a problémákat és az egyébként is kényes integrációs kérdést. A kulturális szembenállás évek óta rárakódik a szociális feszültségekre és időnként kirobbanva jelzi, hogy még mindig nem született megoldás.

A zavargások után a francia rap megadta a választ a politikusoknak: a párizsi vonal a perifériára szorult emberek társadalmi struktúrába helyezését és a polgári jogokat látta alapvető kérdésnek. A megoldást a tolmácsolásban, az elfogadásban és a nemzeti szintű egyeztetésekben látta. A 2007-es választási kampány során sok rapper kiállt és hirdette a szavazás fontosságát.  

Marseille-ből Keny Arkana közvetítésével más válasz hallatszott: a nemzeti célok helyett a megoldás a világmérető szociális igazságot kereső mozgalmakban van. Hidakat kell építeni, amelyek összekötik a különálló közösségeket és a szolidaritás fontosságát kiemelve nemzetközi szintre kell emelni a párbeszédet. A La rage du peuple mozgalom építése is ezen az úton folytatódott. Jelmondata: „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!”

Ezekben az években és ebben a szellemben íródott első önálló albuma az „Entre le ciment et bell etoile” (2006). Az albumon megjelent „Nettoya au karcher”-ben is erős kritikát fogalmaz meg a francia politikáról.

Keny Arkana napjainkban is Marseille-ben él és a hiphop a politikai aktivizmusának platformja. Az elmúlt években három albuma jelent meg (Désobéissance (2008); L'Esquisse Vol. 2 (2011); Tout tourne autour du soleil (2012)) amelyeken az első nyomdokain haladva a változást és szolidaritást hirdeti az „Another world is possible” jegyében.

Azzal, hogy zenei formában fejezi ki politikai véleményét, nyilatkozik a társadalmi problémákról, sokkal szélesebb rétegekhez eljut mint más hasonló gondolkodók. Több embernek nyitja fel a szemét és készteti arra, hogy tudatosan gondolkodjon el a környezetében zajló eseményekről. Lehet, hogy a jövőben a hiphop – és a zene – egyre nagyobb teret kap az aktivizmusban és a politikai palettán? Vajon Keny és a hozzá hasonló zenészek hozzák el a változást Franciaországban?

A kínai minimálbér elérte a magyart, írja Pogátsa Zoltán blogjában. Noha maga az állítás, ahogyan azt a hozzászólások között többen is kiemelik, erős túlzás, kétségtelen tény, hogy a trend igaz. Kína egyre kevésbé az az ország, melynek versenyelőnye a rendkívül alacsony bérszínvonalon alapszik: trendszerűen igaz, a kínai bérek emelkednek, és lassan zárkóznak fel a magyarhoz. Az eset kapcsán három dolgot érdemes körbe járni: az egyik a kínai bérszínvonal kérdése, talán ez a legegyszerűbb; a második a kínai fejlesztéspolitika kérdése; és ehhez kapcsolódva a harmadik Magyarország helyzete.

Vigvári Gábor írása

Fotó: Flickr/ Jonathan Kos-Read