„Mikor van itt a tettek ideje, ha nem ilyenkor?!” - Szerveződés a lakhatási jogokért Magyarországon, 1. rész

Általánosan elterjedt tévhit, hogy a magyarok passzívak és nálunk alig van hagyománya az állampolgári aktivizmusnak. Pedig az ország történelmét közelebbről vizsgálva kitűnik, hogy a kollektív állampolgári cselekvés igen gyakran központi szerepet játszott a fennálló hatalmi viszonyok átalakításában. Meggyőződésem, hogy ha jobban tudatában lennénk annak, hogy milyen szerepet játszottak elődeink a társadalmi változások elindításában, sokkal magabiztosabban állnánk ki ma is jogainkért és érdekeinkért. A Város Mindenkié aktivistájaként tudom, hogy miközben az előképek mozgatnak és inspirálnak, egyben nagyon fontos tanulságokkal is szolgálnak a mai küzdelmeinkhez. A nemrég megjelent, Az igazság az utcán hever című könyvemben többek között arra tettem kísérletet, hogy felgöngyölítsem a magyarországi lakhatási mozgalmak történetét. Noha még sok további kutatásra van szükség ezen a területen, ebben a cikk-sorozatban bemutatom a lakhatással kapcsolatos aktivizmus legfontosabb állomásait Magyarországon az 1900-as évek elejétől egészen a rendszerváltásig. 

Udvarhelyi Éva Tessza írása. 

A baloldalnak a félrevezetések leleplezésével, azaz mit jelent a hagyomány, mit jelent a nemzeti (jelenleg egy szűk csoportot: fideszes), és a saját hagyományos szimbólumaihoz való visszatérésével, valamint hagyományok teremtésével esélye lehet. A hagyomány szót pedig vissza kell szerezni, és el kell kezdeni hagyományt teremteni is. Az nem megoldás, hogy a baloldal is visszanyúlik, valamely, a szimbólumrendszerébe illeszthető hagyományhoz, ahogy az se megoldás hosszú távon, hogy a modernnel állítja folyton szembe, hiszen ami modern, az nem volt meg azelőtt/régen, így nem tudnak érzelmek kialakulni iránta.

Sebestyén Eszter írása.

Ha a cigányság ennyire differenciált, s ha roma politikai közösségnek nincs elég gazdasági erőforrása, nincs támogató, az „anyaország” szerepét magára vállaló entitás mögötte, és nincs fogadókészség a politikai és a szellemi elitben, valamint a médiában a romákkal való proaktív együttműködésre, továbbá nincs egy etnikai pártokat támogató választási, és tágabban: demokratikus politikai rendszer akkor, bármennyire is kezd formára lelni egy roma politikai identitás, nem lesz belőle politikai  közösség és e közösség érdekeit artikuláló politikai párt.

Erőss Gábor – Kovács Éva írása.

Pásztor Albert 2009-ben rendőrkapitányként elsőként „kötelezte el” magát az állam képviseletében az etnicizáló beszédmód mellett. Mit gondolt Pásztor Albert, milyen tudásra, érzékenységre, körültekintésre, felnőttségre, felelősségre vallanak mondatai egy olyan országban, ahol tarkójukra 88-as számot tetoválókat vezetnek rabláncon romák megölése miatt?! Körbenézett ő a hazában amikor "szociologizált"?

Mindenesetre a fiatal baloldaliak, aktivisták és az internetes közösségek egy emberként fordultak el a baloldal egyes pártjaitól Pásztor Albert jelölése után. Már aki még velük volt. Többségük soha. 

A baloldali szavazók egy része egyelőre kevésbé tudja elfogadni, hogy nem ezek az újságírók gyűjtötték össze Simon Gábor 200 millióját, ültek a Hunvald-per vádlottjainak padján, jelölték az antirasszizmusból nem kérő Pásztor Albertet, állították le az MSZP-t Rogán-ügyben, savazták a másik párt miniszterelnök-jelöltjét, verték arcon Gulyás Mártont. Akadnak, akik inkább az újságírókra haragszanak, de annyira, hogy képesek akár lemondani a Népszabadság-előfizetésüket is.

Fotó: Facebook

Fotó: Boris Németh

Ha a roma származású állampolgárok bevonódnak a politikai folyamatokba, akkor de facto szavazói csoporttá válhatnak, akikért – most már tényleg! – beindulhat a politikai verseny. A képviseletük többféleképpen is megvalósulhat: az országos, polgári pártok keretein belül, etnikai pártban vagy pártokban, sőt akár interetnikus pártokban is. A szociálisan leginkább kiszolgáltatott személyek és csoportok képviselete úgy egyébként is a baloldal egyik legfontosabb hagyománya és éltető ereje, és nagyon könnyen lehet, hogy a magyarországi romák egymástól eltérő, gyakran vegyes és konfliktusos, de semmiképpen nem egy közösséggé összeálló indentitásképteleit pontosan egy ideologikus és interetnikus párt keretein belül lehetne jól – úgy is mint effektíven és úgy is mint morálisan megfelelően – képviselni. 

Ravasz Ábel írása.

Fotó: Mike Horowitz

Másik Farkas Zsolt írása.

Ha az emancipatorikus politika nekünk nem tetsző verzióit kizárjuk a demokratikus küzdelemből, akkor még a defenzíva se lehet sikeres. A problémákat nem Putyin, Porosenko, Orbán, Lukasenka, Fico, Kaczyński, Berlusconi, Le Pen, Erdoğan, al-Sziszi stb. rosszindulata okozza, hanem a már nem polgári, kései kapitalizmus átalakulásai, politikai jellegének bizonytalansága vagy nyitottsága. Ezeknek az antidemokratikus erők homályosan a tudatában vannak – ezért kísérleteznek tekintélyelvű megoldásaikkal – , de a minden tekintetben legyőzött kelet-európai liberálisok még annyira se. Kezdetnek most elég lesz annyi, hogy belássák: ez a kapitalizmus nem az a kapitalizmus. Pedig az se volt valami hajde.

Tamás Gáspár Miklós írása.