Az alvásszükségletet általában időpocsékolásnak vagy pedig a figyelem nem kívánatos ellazulásának tekintjük. Így „téli álmot alszik” mondjuk egy metaforával, amikor azt akarjuk például kifejezni, hogy a nép beletörődött az elnyomásba. Ma, amikor a kapitalizmus az emberi életet megszakítatlan munkára vagy fogyasztásra szeretné leredukálni, lehet, hogy át kéne alakítanunk az alvást kísérő elképzeléseinket.

Jonathan Cary írása.

Fotó: Ludwig Gyűjtemény

Ha tetszik, ha nem: a rendszerváltás után felnőtt generációk számára már nem evidencia az antifasiszta hagyomány, sőt, komoly átértelmezés folyik ezen a téren, éppen azon az alapon, hogy a náci és a szovjet birodalom két egyforma „gonoszat” képviselt, vagyis végeredményben eltűnik a politikai-ideológiai különbség a két megszálló hatalom, ha a második világháborús szerepvállalásukat nézzük, az agresszor és a megtámadott között.  A nácizmus-kommunizmus között azonosságot feltételező totalitárius elmélet, amelyről amerikai szerzők bizonyították be, hogy hidegháborús ideológia volt, ma már sokak számára olyan evidencia, mint szüleik számára volt valamikor az antifasiszta hagyomány. Ez az elmélet a mainstream magyar történetírásban is egyre inkább teret nyer, nem utolsósorban azért, mert közös pontot jelent a liberális és a nacionalista történelemfelfogásban. További probléma a (hiányzó) nemzeti önismeret. Az antifasiszta hagyomány „átírása” nemcsak az emlékeket szépíti meg, hanem leveszi az utódok válláról a nemzeti múlttal való őszinte szembenézés, ha úgy tetszik, nemzeti önismeret terhét. Milyen rendszereket és politikai erőket fognak támogatni azok a fiatalok, akik a nemzeti múltat kizárólag angyali glóriával övezve képzelik el?

Bartha Eszter írása.

Fotó: FreeDoc/Csoszó Gabriella

Anyu rettenetesen kiakadt és elszomorodott. Azt mondja, nagy gáz lehet a korosztályommal, ha ilyenek, mint Áron, vászonra kerülhetnek. Én meg egy hete nem térek magamhoz. Mi, húszasok-harmincasok átmeneti időben születtünk, láttuk, ahogy a szüleink várnak valami jobbra, aztán csalódnak, mi meg már belenőttünk ebbe a sodródó, minden mindegy, lesz, ahogy lesz állapotba. Megfogadjuk, hogy hétfőtől változtatunk, befejezzük, elkezdjük. Aztán persze sose csináljuk. Anyuék meg csak nyelik a mi hülyeségeinket. Mennek bele a nyugdíjas évekbe, de még hajtaniuk kell, mert nincs melónk, vagy keveset keresünk, de szeretünk színházba meg moziba járni, meg a haverok ma este is meghívtak bennünket az Ankertbe. Nincs tanulság.

Mátyás Eszter írása.

Kép: Origo

A „jó” szakszervezet az, amelyik nem tüntet, nem sztrájkol, csendben marad, és majd a fehér asztalnál oldja meg a dolgokat. Ennek egyik ára, hogy míg 1992-ben még 2,7 millió tagdíjfizető volt, ma ma 4-500 ezer tagról szólnak a becslések. Ilyen helyzetben a szakszervezeti egyesülés örvendetes dolognak számítana. 250 000 taggal nem vitás, hogy a legnagyobb és egyben megkerülhetetlen konföderáció jönne létre. Két szereplő nem érdekelt az egyesülésben: Orbán Viktor és a közszféra dolgozóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). Az alábbi írás áttekinti mindazt, amit a sajtóból nem látni, sőt, az egyes szakszervezeti vezetők (ön)érdekeit is leleplezi, egyúttal forgatókönyveket vázol fel a november 21-i kongresszus elé és mögé. Komoly a tét: megalkuvás és halál, vagy tisztességes vezetők és erős képviselet.

Buchinger Manó írása.

 “Elképesztően sok határtsértőt fogtak el a hétvégén” – olvasom a hírt és megjelenik előttem Hasszán rongyos cipője és agyongyötört talpa. Ezt a rengeteg gyaloglástól elhasználódott és sebes lábat a múlt héten láttam, amikor arról kérdeztem, hogyan jutott el idáig. Hasszán, a “határsértő” huszonéves szíriai fiatalember, aki közgazdasági egyetemet végzett Damaszkuszban és konokul arra vágyik, hogy ne gyilkolják meg. Néha arra is gondol, hogy doktori fokozatot szerez, de egyelőre az életben maradással is kiegyezne. Törökországon, Macedónián és Szerbián át kutyagolt ide, hogy menedékre leljen, amíg a háború otthon véget nem ér. Hasszán, a “határsértő” fapados menekült; a csempészek megmutattak neki, hol kell átjönni a szerb-magyar zöld határon, ő pedig útnak eredt és addig sántikált, amíg a magyar határőrök össze nem szedték.    

“Haathi” írása.

Az elmúlt napok egyik legfontosabb eseménye volt, hogy a Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma megszerzett és nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, melyek szerint Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnökének komoly munkája van a nagy multik „adóoptimalizálási” gyakorlatában. Olyan botrány néz ki, amely nem csak az ő elnöki székét, hanem az európai polgároknak az EU-val szemben egyre csökkenő bizalmát is veszélyezteti.

Szilágyi Péter írása.

„Kinek a felesége Kovácsné?” tette fel mosolyogva a kérdést az egyik beszélgetős műsor vezetőnője, majd saját hirtelen jött teljesítményének megörülve hozzátette: „Ez az évszázad kérdése. Kinek a felesége Kovácsné?” Kovács Béla, jobbikos európai parlamenti képviselő  ügyét kibontakozó cikket olvasva több pontján is déjà vu élménye volt a szerzőknek. „Kovácsnénk” Magdájuk eredeti, vagy „valós” vezetéknevéről nem állnak elő tippekkel. Előbbi esete már csak azért is különleges, mert bár a dossziéja a kádárista, kialakult állambiztonság dokumentációs kereteiben maradt fent, története alapvetően az előző időszakok titkosrendőrségeivel kapcsolatos. Az alábbi írás célja, hogy rámutasson azokra a módszertani és elméleti kérdésekre, melyek az információszerzés nemének vizsgálatához általában kapcsolódnak.

Pető Andrea és Welker Árpád írása.

Ahhoz, hogy leomolhasson a fal, először a hatalomról alkotott korábbi meggyőződések építményének kellett összeesnie. Kialakult egy olyan helyzet, amikor minden lehetségesnek tűnt. Létrejött az a momentum, amikor eltűntek a korábbi hierarchiák, ez az “őrület pillanata”, ahogy Sidney Tarrow fogalmaz. A gazdasági, külpolitikai fejlemények mellett az NDK-nak a kegyelemdöfést az 1989. november 9-i este jelentette. A kelet-német polgárok azt tették, ami minden zsarnok rendszer számára a legveszélyesebb: megmutatták, hogy többé már nem félnek.

Mikecz Dániel írása.

Milán meghalt. Tulajdonképpen ennyi. Vége. Rózsa Milán, egy kedves barátom, egy vállaltan meleg férfi és az egyik legelszántabb, legőszintébb, tisztább szívű aktivista súlyos depresszióval küzdött, és most alul maradt. Jött a vonat. 

Bibó István neve hallatán a legtöbb történelem iránt érdeklődőnek főként a történettudomány, a jogfilozófia vagy a demokrácia témakörében született írások jutnak eszébe. Azonban Bibó István nem pusztán a magyar szellemi életben nyújtott maradandót, hanem politikai tevékenysége miatt is a 20. századi magyar történelem legmeghatározóbb alakjai között tartható számon.

Samu Gergely írása.