Az elmúlt napok egyik legfontosabb eseménye volt, hogy a Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma megszerzett és nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, melyek szerint Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnökének komoly munkája van a nagy multik „adóoptimalizálási” gyakorlatában. Olyan botrány néz ki, amely nem csak az ő elnöki székét, hanem az európai polgároknak az EU-val szemben egyre csökkenő bizalmát is veszélyezteti.

Szilágyi Péter írása.

Persze Juncker most azzal takarózik, hogy hatékony adóharmonizáció híján előállhatnak ilyen helyzetek. De mellébeszél, ugyanis az ő miniszterelnöksége alatt köttetett meg Luxemburg és nagy nemzetközi vállalatok között a most nyilvánosságra került több száz adómegállapodás. Vastagon benne volt tehát a sztoriban, és nagy valószínűséggel csak újabb nagykoalíció megkötésével úszhatja meg ezt a botrányt, ugyanis az Európai Egyesült Baloldal-Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) elnevezésű frakció bizalmi szavazást kezdeményezett a Juncker által vezetett Bizottság ellen. Persze ismerve az EP erőviszonyait és a Bizottságról való parlament szavazás eredményét, nagy valószínűséggel nem fog most megbukni a volt luxemburgi miniszterelnök. Ugyanakkor a Lux-Leaks egész hivatali ideje alatt Damoklész kardjaként fog felette lebegni, folyamatosan bizonyítania kell, hogy nem csupán a levegőbe beszél, amikor a korrupció elleni harc fontosságáról beszél. És ez nekünk, európai polgároknak jó hír!

Jó hír, ugyanis az EU korrupciós elleni fellépései eddig felemás eredményeket hoztak, lényegi áttörést nem sikerült elérni. Hiába állt elő a Bizottság egy Anti-korrupciós jelentéssel, abban nincsenek átfogó javaslatok olyan problémák megoldására mint a lobbi-tevékenység szabályozása, a bejelentők védelme, pártfinanszírozás vagy összeférhetetlenség. Bízom benne, hogy megfelelő politikai klíma megteremtése esetén új fejezet kezdhető etekintetben. A Bizottság immár nem mismásolhat, ha túl akar élni, határozottan és egyértelműen el kell köteleződnie a korrupció elleni hatékony küzdelem mellett. Ehhez az kell, hogy az Európai Parlament is felismerje a lehetőséget, és folyamatos nyomás alatt tartsa a Bizottságot. Szükség van arra, hogy az egyes képviselők is prioritásként kezeljék a korrupciót, mert ügygazda nélkül nagyon könnyen kikerülhet a kérdés az európai közvélemény centrumából. A magyar MEP-k közül ezidáig Jávor Benedek ismerte fel a téma jelentőségét, honlapján lehetőséget biztosít arra, hogy az állampolgárok jelenthessék az európai forrásokat érintő csalásokat.

 A Lux-Leaksnek azonban nem csupán ennyiben van jelentősége. Szinte alig foglalkoztak a botrány kapcsán a botrány kirobbantóival, a tényfeltáró újságírókkal. Bebizonyosodott, hogy az újságírói társadalom, bennük is a tényfeltáró újságírók azok, akik nélkülözhetetlen watchdogjai Európának. Ahogy Jávor Benedek fogalmaz blogbejegyzésében: „Amennyiben az EU komolyan gondolja a korrupció elleni harcot, partnerként kell, hogy tekintsen ezekre (szerk: a tényfeltáró újságírókra) az orgánumokra. Nincs helye gyanakvásnak, nem elég csupán deklarációkat tenni, el kell érni azt, hogy az Unió hathatós és kézzelfogható segítséget adjon számukra” .

Szégyen, hogy pont a Bizottság javaslatára szűnt meg az a sor az unió jövő évi költségvetésében, amely ezen újságírók támogatását szolgálta! Egyértelmű, az európai polgárok érdeke, hogy a tényfeltáró újságírók jól tudják végezni munkájukat, ezért Juncker kezdhetné a korrupció elleni harc új fejezetét azzal, hogy visszaállítják a támogatást.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr976899297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2014.11.16. 14:06:20

na igen, "nincsenek hozzászólások"...

dont be such a jew 2014.11.16. 17:01:18

'Olyan botrány néz ki, amely nem csak az ő elnöki székét, hanem az európai polgároknak az EU-val szemben egyre csökkenő bizalmát is veszélyezteti.'

Bizalom az nem volt eddig se. Magyarország még olyan országnak számit a régióban, akit érdekel az EU sorsa - a 30%-os EP választási részvétellel...a szomszédaink már le se szarják

Erő e-meló 2014.11.16. 18:20:01

" Európai Egyesült Baloldal-Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) "

Kihagyták őket az osztásból?

Nem baj, jelentkezzenek a Norvég alapnál, aztán majd jut nekik is zsé

Gerardus A. Lodewijk 2014.11.17. 00:18:47

Milyen érdekes, hogy ezt a hírt éppen most dörrentették bele a nagyvilágba, és nem előbb, de nem is később, noha évtizedes maga a kritizált gyakorlat, amelynek léte nyílt titok volt eddig is, és aki védekezhetett volna ellene, az mindig is pontosan tudott róla, de hagyta. Az EU többi 27 tagállamának kormánya ugyanis mindig pontosan tudta, mi folyik Luxemburgban, és igenis tudtak volna tenni ellene, csak éppen nem vették maguknak a fáradságot.
Bizonyára a lehető legtotálisabb véletlen ez az időzítés!
Egyáltalán nem arra szolgál ám az egész képmutató álfelháborodás, hogy a Bizottság elnökén (akit első ízben választhattak részben maguk a választópolgárok is) keresztül az egész EU-t lejárassák.
Érdemben pedig úgy gondolom, nehogy már Luxemburg legyen a hibás azért, mert máshol magasabbak az adók.
süti beállítások módosítása