Ahhoz, hogy leomolhasson a fal, először a hatalomról alkotott korábbi meggyőződések építményének kellett összeesnie. Kialakult egy olyan helyzet, amikor minden lehetségesnek tűnt. Létrejött az a momentum, amikor eltűntek a korábbi hierarchiák, ez az “őrület pillanata”, ahogy Sidney Tarrow fogalmaz. A gazdasági, külpolitikai fejlemények mellett az NDK-nak a kegyelemdöfést az 1989. november 9-i este jelentette. A kelet-német polgárok azt tették, ami minden zsarnok rendszer számára a legveszélyesebb: megmutatták, hogy többé már nem félnek.

Mikecz Dániel írása.

A berlini fal leomlása mindenki számára ismert szimbolikus esemény. Népek bebörtönzésének, Európa kettészakításának végét jelentette. Nem utolsó sorban a 25 évvel ezelőtti események előrevetítették a későbbi német egység létrejöttét. Az egységét, ami a német nemzeti törekvés központi eleme immár kétszáz éve. Ismerjük a külpolitikai, gazdasági környezetet, ami az 1989-es év, az Annus Mirabilis eseményeihez vezetett. Egy összetett, sokszereplős folyamatban azonban nem lehetséges és nem is érdemes kiemelni egy-egy tényezőt. Vitathatatlan az amerikai külpolitika vagy a szovjet vezetés által meghirdetett peresztrojka és a glasznoszty jelentősége. A Szolidaritás és más kelet-európai ellenzéki mozgalmak rést ütöttek a kommunista ideológia és hallgatás falán. A lengyel és a magyar demokratizálódás példát mutatott a kelet-németeknek is. A német evangélikus egyház, mint a kevés össznémet intézmények egyike nyújtott menedéket az alternatív, ellenzéki csoportoknak. Természetesen az NDK polgárainak bátorsága és kiállása nélkül nem következett volna be a változás. Ők voltak a lipcsei hétfői tüntetések aktivistái, ők skandálták félmillióan november 4-én a berlini Alexanderplatzon, hogy “Wir sind das Volk!”. Az pedig végleg elbizonytalanította a hatalmat, amikor sok százezer kelet-német menekült el Csehországon és Magyarországon keresztül, ami a kiutazási szabályok fellazításához vezetett. Ahogy mondani szokás, az NDK állampolgárai a lábukkal szavaztak.

“Azonnal és haladéktalanul” - válaszolta határozatlanul Günther Schabowski, a politbüro szóvivője 25 évvel ezelőtt, arra a kérdésre egy nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy mikor lépnek életbe az új kiutazási szabályok. Schabowski rosszul tudta ezt, a szabályok másnap hajnali 4 órakor léptek volna életbe, a kiutazáshoz pedig szükség lett volna útlevélre továbbra is, de ez nem zavarta a berlinieket, akik a nyugat-német tévéből értesültek arról, hogy “megnyílt a határ”. Először a Bornholmer Strassénál lévő átkelőpontnál tűntek fel a kelet-berliniek, majd itt fél órával éjfél előtt már nem is ellenőrizték a zavart határőrök az útleveleket. Nem véletlen a helyszín, az itt lévő átkelő kötötte össze a nyugat-berlini Wedding kerületet a keleti Prenzlauerberggel, ami már akkor is - ahogy a Stasi egy jelentése fogalmaz - “ellenséges, negatív és dekadens elemek” lakóhelye volt. A kerületben mégis többségben voltak a munkások, akik kíváncsiságuk kielégítése végett vonultak az utcára, majd egymást bátorítva lettek egyre többen a falnál az enyhe novemberi estén.

Ahhoz, hogy leomolhasson a fal, először a hatalomról alkotott korábbi meggyőződések építményének kellett összeesnie. Kialakult egy olyan helyzet, amikor minden lehetségesnek tűnt. Létrejött az a momentum, amikor eltűntek a korábbi hierarchiák, ez az “őrület pillanata”, ahogy Sidney Tarrow fogalmaz. Az NDK ekkor még a varsói szerződés tagja volt, az országban több, mint félmillió szovjet katona és civil alkalmazott tartózkodott, az állambiztonsági minisztérium, a Stasi kötelékében 180 ezer besúgó jelentett, azonban ennek akkor már semmi jelentősége nem volt. A legfelső szinten tapasztalt bizonytalanság és zavar, az események visszafordíthatatlanságának felismerése folytán az egész pártállami hatalmi gépezet elvesztette reakció- és működőképességét. A gazdasági, külpolitikai fejlemények mellett az NDK-nak a kegyelemdöfést az 1989. november 9-i este jelentette. A kelet-német polgárok azt tették, ami minden zsarnok rendszer számára a legveszélyesebb: megmutatták, hogy többé már nem félnek.