Az Uberhez hasonló új üzletek lényege a megosztásra épülő gazdaság, vagyis az, hogy a gazdaság szereplői – tulajdonosok, szolgáltatók, közvetítők, fogyasztók – megosztják egymással szükségleteiket/vágyaikat és a szükségletek kielégítésének eszközeit – marketinges nyelven: ‘demokratizálják’ a cserét. Optimálisabban osztják el a bevételeket egymás között, mint a hagyományos iparágakban, ahol a tőketulajdonosoknál landol a bevétel legnagyobb része. Ez bizony baloldali dolog, tehát épp ellenkezőleg van. A progresszió egyik nagy feladata, hogy támogassa a nagyvállalatok politizálódását (és demokratizálódását), ebben pedig az innovátorok bizony inkább barátaink, mint ellenfeleink – ettől még persze az Uber fizessen több adót –, de védjük meg őket, mert ők jelentik az élhetőbb jövőt, mindenféle értelemben.

Braun Róbert írása.

Kép: pinterest.com

Ritka, hogy a progresszió kárhoztassa a technológiai fejlődést, de hát az országban, ahol a kormányszóvivő magyar zászlóba burkolózik akkor, mikor a fél világ az utóbbi évtized egyik legszebb – mondjuk amerikai – alkotmánybírósági ítéletét köszönti, már semmin nem lepődünk meg. Pető Péter – akit persze semmiképp nem említenék közös lapon Kovács kormányszóvivővel – kissé zavaros írásban ítéli el a baloldal nevében az Ubert, a munkahelyeket megszűntető technológiai fejlesztéseket és az alkalmazásokra épülő szolgáltatásokat, melyeknél „nincs termelékenység, nincs munkaerőigény, van viszont globális térben utaztatott bevétel.” Miközben ez persze egyszerű tévedés, azért érdemes szétszálazni, miről is lehet itt szó.

Az Uber és a cikkben szintén említett airbnb nem elsősorban attól un. megszakító (disruptive) technológia, hogy egy ügyes applikációt fejlesztett, hanem attól, hogy hagyományos iparágak üzleti modelljét változtatta meg. Ezek a hagyományos iparágak – pl. a személyszállítás vagy a szálláskínálás – az esetek többségében éppoly, a munkásokat, beszállítókat, gyakran a fogyasztókat – elnyomó, kizsákmányoló módon működtek, mint a hagyományos kapitalizmus valamennyi iparága. Ezen új üzletek lényege a megosztásra épülő gazdaság, vagyis az, hogy a gazdaság szereplői – tulajdonosok, szolgáltatók, közvetítők, fogyasztók – megosztják egymással szükségleteiket/vágyaikat és a szükségletek kielégítésének eszközeit – marketinges nyelven: ‘demokratizálják’ a cserét. Optimálisabban osztják el a bevételeket egymás között, mint a hagyományos iparágakban, ahol a tőketulajdonosoknál landol a bevétel legnagyobb része. Ez bizony baloldali dolog, tehát épp ellenkezőleg van, mint amiképp azt Pető gondolja.

Ráadásul már hogyne lenne ‘termelékenység, munkaerőigény’: nem az Uber szállítja az utasokat és nem az airbnb takarítja ki a lakást, hanem emberek, aki dolgoznak. Kétségtelen szabadabban választják meg, hogy mit-mikor, néha azt is, hogy mennyiért, de sokat dolgoznak és ezért jóval több pénzt kapnak, mintha bérmunkát vállalnának. Az Uber például a közvetítésért a fuvardíj 20%-át kéri, ennyi az ő díja, vagyis az ÁFÁ-val csökkentett fuvardíj 80%-a a sofőrnél marad. Apropos ÁFA: bizony fizetnek adót, például a forgalom után, hisz a magyar törvények szerint állítanak ki nyugtát és fizetik meg az adókat.

És akkor nézzük a globális térben utaztatott bevételeket: ez valóságos, ám egyáltalán nem egyedi probléma, talán nem lepi meg az olvasót, hogy míg Kovács úr, aki dűzniket állít elő a kis üzemében Kiskunmajsa-alsón nem utaztatja a bevételeit, a multinacionális nagyvállalatok – a hagyományos iparágakban éppen úgy, mint a digitális világban – bizony nagyon is. Ebben tehát nincs különbség újak és régiek, technológiai vagy hagyományos cégek között. Ez valós probléma, kell ellene harcolni, mert a globális adóoptimalizáció a közszolgáltatásoktól von el forrást, ami súlyosabban sérti a szegényebbek érdekeit, mint az ezen szolgáltatásokat megvásárolni is képes jobbmódúakét, de ennek semmi köze az Uberhez vagy az airbnb-hez. Ez alapvetően glokális (helyi és globális) szabályozási kérdés, valamint erősen függ a kultúrától. A demokratikus szabályozást és szabályozó intézményeket erősíteni (és átláthatóbbá tenni) kell, a kultúra formálható – például példamutatással, meg fogyasztói tudatossággal. Nem lesz hibátlan, de javulhat.  

A termelékenység gazdaságtana itt valóban izgalmas, mégha nem is úgy, ahogy Pető gondolja. Az egyéni döntésen (és nem technológiai innováción és hatékony munkafolyamatokon) alapuló termelékenység trükkös: a viselkedési közgazdászok – egyébként épp a taxisofőrök példáján keresztül – mutatták be, hogy a sofőrök nem akkor dolgoznak tovább, amikor sok fuvar van (pl. esős napokon), hanem amikor kevés az ügyfél. Ennek oka az – mutatta be Kahneman és Tversky -, hogy a sofőrök a saját bevételi referenciapontjukhoz optimalizálnak, nem pedig a kínálat és kereslet összefüggéseihez. Vagyis amikor gyorsabban elérik a szokásos napi értéket, akkor jól hazamennek, amikor meg nem jön az utas, akkor kuliznak tovább. Van termelékenységi ügy, de épp arról kell és érdemes beszélni, hogy a racionális döntések elméletére épülő hagyományos közgazdaságtan helyett miképpen kell és érdemes a viselkedési közgazdaságtan heurisztikákra és elfogultságokra épülő döntéshozatali struktúráit alkalmazni például a termelékenység növelésénél.

Az, hogy a technológia munkahelyeket szűntet meg, csak részben igaz: egy csomó embert valóban gépek fognak helyettesíteni. Más emberek meg vadonatúj munkaformákat fognak végezni – ezek részben magasabb képzettséget igénylő pozíciók, részben meg olyan szolgáltatásipari állások, ahol vagy nem automatizálható a munkafolyamat vagy előnyösebb az emberi részvétel. Emellett természetesen ezernyi új, ma még elképzelhetetlen állás és munkaforma jön létre, ezért például én most nem is próbálom elképzelni, mert vannak nálam kreatívabbak erre.

Az egyenlőtlenséggel harcoló, demokratikusabb világban hívő progresszió számára a technológiai fejlődés két további szempontból lehet érdekes. Az egyik, hogy mit tehet a politikai közösség a kiszolgáltatottság és a szegénység csökkentésében, illetve hogy – ismét: a politikai közösség, nem feltétlenül az állam – mit tehet a nagyvállalati működésre épülő globális kapitalizmus megszelídítése érdekében. Az elsőről sokat írtam már: alapjövedelem, magasabb minimálbér, jövedelemkorlátok, progresszív és a tulajdont is érintő adóformák bevezetése például a megoldás felé mutat, most ezeket itt nem ismétlem el.

A másik terület érdekesebb: merthogy jelenleg a globális nagyvállalatok a legnagyobb politikai befolyású társadalmi szereplők, velük lenne érdemes a progressziónak foglalkozni, nem pedig a technológiai innovátorokkal. A nagyvállalatok demokratizálása igazi progresszív kihívás: a cél az, hogy e vállalatok működése ne a felvilágosult abszolutizmus, hanem a participatorikus demokrácia szerkezetét és formáját öltse. Például mindazok, akikre hat és akik hatnak e vállalatok működésére, azoknak beleszólásuk lehessen a stratégiai döntéshozatalba, képviselethez jussanak, mint vállalati polgárok, és így kevésbé lehessen őket elnyomni és kizsákmányolni. Kicsit közgazdászabban: a negatív externáliák internalizálódjanak, a morális kockázat, az információs egyenlőtlenség és az ebből származó kiszolgáltatottság csökkenjen.

Ebben a nagyvállalati politika demokratizálásán és egyenlőség-elvűbbé tételén túl páldául az is az izgalmas, hogy a jövőben itt jöhet létre a legtöbb új munkahely. Éppenúgy, ahogyan a huszadik század a közjó képviselete, érvényesítése intézményi struktúráinak átalakításával teremtette állások százezreit, éppenígy teremthet majd a nagyvállalatok demokratizálása megszámlálhatatlan új munkahelyet. A jövő nagyvállalata egészen biztosan nem úgy fog kinézni, mint ahogyan ma ismerjük.

A cél nem a versenyelv és a meritokrácia megszűntetése a gazdaságban, hanem a versenyelv szabályozása és a vállalatok politizálása. A demokratikus politikai közösségek kis lépésekkel, de az emberi méltóság megvédése, az emberi jogegyenlőség kiterjesztése irányába haladnak – lsd. mondjuk a hét eseményeit az Egyesült Államokban az Obamacare újabb alkotmányossági megerősítésétől a melegházasság elismeréséig. Hasonló folyamatnak kell történnie a gazdaságban is: a kiszolgáltatottság, az érintetti egyenlőtlenség csökkentése csak a vállalatok és a gazdaság politizálása révén sikerülhet. A technológiai innováció, a diszruptív technológiák elősegítik ezt a folyamatot, egyrészt csökkentik a hagyományos nagy szereplők erőfölényét – így nyitottabbak lesznek a demokratikus változásra –, másrészt az új vállalatok már más működési elveket képviselnek, egyenlőbbek, bevonóbbak, jobban értik és érzik azt, hogy a gazdaság szereplői nem függetlenek a társadalomtól, amelyben működnek.

Persze még nem érzik eléggé, ezért optimalizálnak részben adót. A mi dolgunk, hogy megszorítsuk őket: részben szabályozási, részben hagyományos politikai eszközökkel. Az Occupy nem csak a kormányok, a nagy nemzetközi megszorításpárti intézmények, hanem a nagyvállalati adóoptimalizáció ellen is küzd. A progresszió egyik nagy feladata, hogy támogassa a nagyvállalatok politizálódását (és demokratizálódását), ebben pedig az innovátorok bizony inkább barátaink, mint ellenfeleink – ettől még persze az Uber fizessen több adót –, de védjük meg őket, mert ők jelentik az élhetőbb jövőt, mindenféle értelemben.