2014. január 7-én már látszott, hogy ez az esemény valószínűleg egyike lesz a kevés hiteles megnyilvánulásnak, amelyre a katasztrófa hetvenedik évfordulója alkalmat ad majd: a képeken civilek egy csoportja megtisztítja a roma genocídium Nehru parkban álló emlékművét. A képek a civil tudatosság, önszerveződés és a köz dolgaival való aktív törődés dokumentumai, és produktumai egy sajátos, részvételi (azaz nem csupán megfigyelő és dokumentáló) fotóhasználatnak.

Kékesi Zoltán írása.

Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc

2014. január 7-én már látszott, hogy ez az esemény valószínűleg egyike lesz a kevés hiteles megnyilvánulásnak, amelyre a katasztrófa hetvenedik évfordulója alkalmat ad majd: a képeken civilek egy csoportja megtisztítja a roma genocídium Nehru parkban álló emlékművét. A képek a civil tudatosság, önszerveződés és a köz dolgaival való aktív törődés dokumentumai, és produktumai egy sajátos, részvételi (azaz nem csupán megfigyelő és dokumentáló) fotóhasználatnak.

Az esemény kimondatlanul is utalt arra a számtalan nehézségre, amellyel az évfordulós megemlékezéseknek szembe kellett nézniük: utalt a közterek jelentése és használata feletti állami felügyeletre, a város magára hagyott és megszállt tereinek kettősségére; utalt a közösségi emlékezet intézményeinek állami függőségére és a hivatalos múltpolitika revizionista történelemképére, a mániás tagadásra; az antagonisztikus emlékezetformák nyomasztó dominanciájára; a nemzeti történelem elbeszélésének „fehér” hagyományaira és hegemón mintáira, amelyekben nincs méltó és számottevő helye a cigányságnak; utalt az etnicizálódó nemzetfogalom által uralt politikai térre és a marginalitásra, amelyben a roma magyarok minden tekintetben élnek, ezen belül a kulturális önképviselet alig-alig meglévő tereire,­ és egyáltalán arra, hogy hiányzik nem pusztán történelmi tapasztalataik elemi ismerete, de az elbeszélés jogának elismerése is. És persze utalt a köztéri emlékművek nehéz(kes) örökségére, amely – akár csak mint közös terünk része ­– igényli a közösség fenntartó erőfeszítését, de legalább figyelmét.

Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc

Mindez ­– a képek és az esemény láthatatlan kontextusaként ­– könnyen rekonstruálható, magától értetődő összefüggés: sok mindennek kell megváltoznia ahhoz, hogy egyszer magyarázatot igényeljen majd.