“Elképesztően sok határtsértőt fogtak el a hétvégén” – olvasom a hírt és megjelenik előttem Hasszán rongyos cipője és agyongyötört talpa. Ezt a rengeteg gyaloglástól elhasználódott és sebes lábat a múlt héten láttam, amikor arról kérdeztem, hogyan jutott el idáig. Hasszán, a “határsértő” huszonéves szíriai fiatalember, aki közgazdasági egyetemet végzett Damaszkuszban és konokul arra vágyik, hogy ne gyilkolják meg. Néha arra is gondol, hogy doktori fokozatot szerez, de egyelőre az életben maradással is kiegyezne. Törökországon, Macedónián és Szerbián át kutyagolt ide, hogy menedékre leljen, amíg a háború otthon véget nem ér. Hasszán, a “határsértő” fapados menekült; a csempészek megmutattak neki, hol kell átjönni a szerb-magyar zöld határon, ő pedig útnak eredt és addig sántikált, amíg a magyar határőrök össze nem szedték.    

“Haathi” írása.

Hasszán lelke még a talpánál is sebzettebbnek tűnik. Szaggatottan beszél, tekintete fogva tartja a tekintetem, azt szeretné, ha az mindent elmondana helyette, amit az angolsága nem tud átadni. Olyan dolgokat látott Szíriában, amit embernek soha nem lenne szabad látnia és olyan akadályokon kellett magát átküzdenie, amivel életveszélyben lévő embereknek soha nem kellene szembesülnie. A szíriai polgárháború több mint három éve zajlik, de onnan Európába menekülni egyre nehezebb. Olaszország nemrég befejezte a ‘Mare Nostrum’ kutató és mentő műveletet, az új európai misszió, a Triton szinte csak a határokat védi. Így szinte biztos, hogy a Földközi-tengeren meg több menekült fog a tengerbe fulladni, pedig idén már több mint háromezren haltak meg.

„A rendőrök és a polgárőrök 100 csoportban összesen 771 illegális migránst fogtak el, a főleg Koszovóból és Szíriából érkező határsértők Ásotthalom, Mórahalom és Röszke térségében próbálkoztak” - olvasok tovább, és eszembe jut a harmincas éveikben járó Abdul és Fatima összekulcsolódó keze, ahogy két hokedlin ültek lányaik között, amikor pár hete náluk jártam. Abdul, az „illegális migráns” pár éve még jómódú kereskedő volt a szír fővárosban, aki a legjobb iskolába járatta a gyerekeit, és büszke volt arra, hogy felesége muszlim nőkent dolgozik és sikeres fodrász. Egy rommá lőtt városban vészeltek át két és fél évet, a férfi naponta önkéntes szanitéckent kockáztatta az életet másokért. A két kezével temetett el vadidegeneket, ismerősöket és rokonokat, gondolatban talán már apját is, akiről egy éve semmi híre. Amikor helyzetük tarthatatlanná vált, elengedte szerettei kezét és elmenekült Europába, hogy utat törjön a biztonság felé. Egy évig nem látták egymást.

Hasszánnak és Abdulnak fogalma sincs, hogy a magyar hatóságok és a sajtó illegálisnak titulálja őket, amiért egy háborúból érkezve, életüket mentve vízum és meghívólevél nélkül jöttek át a határon. Azt viszont pontosan tudják, miért jönnek a zöld határon át, éjjel, titokban, csempészek kezén. Európa akarja így, amikor falakat épít, tornyokat húz fel és megakadályozza, hogy legálisan jöjjön ide, akinek a nemzetközi jog szerinti védelem jár. A Borsod-Abaúj-Zemplénnél nem sokkal nagyobb Libanon eddig több mint 1 millió szíriai menekültet fogadott be, Európa alig százötvenezret. Ők a legelszántabbak, akiknek sikerült magukat háborgó tengeren, török katonán, bolgár szögesdróton, macedón börtönön és szerb határőrön átverekedniük.

Abdul, az „illegális migráns” felesége kezet szorítja, Fatima bátortalanul mosolyog vissza rá. Ahogy kezük összekulcsolódik, aznap ötödszörre is megfogadják, hogy többet nem válnak el egymástól.

A posztban szereplő menekültek neveit biztonsági okokbol megváltoztattuk.