Mert mindig a fiatalok döntik meg a begyöpösödött autokrata rendszereket. Legalább is ott, ahol a fiatalok nem enervált öregemberekként élik életüket. Mert a zene egyesít, erőssé és fiatallá tesz. Akárcsak a Droogies.

Másik Farkas Zsolt írása.

Itt a Dinamón, a független honlapok egyikén, a zene világnapja alkalmából azokról a zenekarokról is meg kellene végre emlékezni, amelyekről szinte semmilyen érdemben használható információ nem lelhető fel a világhálón. Nem feltétlenül azért mert hallgathatatlanul szarok vagy jellegtelenek, inkább azért, mert sok esetben még a digitális forradalom előtt hozták létre zenéjüket és nem köthetők egy divatirányzathoz, egy érdekcsoporthoz sem. Így maradhattak kiválóságuk ellenére szerencsére láthatatlanok a mainstream számára. Mondhatni zenei gerillákká, szandinistákká, rendszeren kívüliekké nemesedve. Ezért még ma is frissek, átütőek, húzósak.

Akárcsak a Droogies, akik nem elcsépeltek és agyonhallgatottak. Hát persze, hogy németek és persze, hogy punkok. Persze, hogy fiatalok, lendületesek és életösztöntől duzzadók, amilyennek egy igazán küzdő baloldali jogos erőt elképzelünk. Nem politizálnak feleslegesen és tankönyvszerűen direktbe, inkább a szerelemről énekelnek dallamos, nukleáris robbanásszerű gyors ütemben. Ahogy egy tinédzser lázadótól elvárható. Mert mindig a fiatalok döntik meg a begyöpösödött autokrata rendszereket. Legalább is ott, ahol a fiatalok nem enervált öregemberekként élik életüket. Mert a zene egyesít, erőssé és fiatallá tesz.

Akárcsak ez.