Az alapjövedelem a biztos alap
2015.03.30. 08:52
Az alapjövedelem több mint szociálpolitika. Az alapjövedelem egy újbaloldali jövőkép. 25-50-75-100: 25 ezer a gyerekeknek, 50 ezer a munkanélkülieknek, 75 ezer a várandós anyáknak, 100 ezres nettó minimálbér a munkavállalóknak.Az alapjövedelem a biztos alap. Az alapjövedelem a lépcső, amelyen felfelé indulhatunk.
Scheiring Gábor beszéde Megújuló Magyarországért Alapítvány "Alapjövedelem az élhető Magyarországért" c. konferenciáján.
Kedves Vendégek!
Tisztelettel köszöntöm önöket a Megújuló Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért pártalapítványának konferenciáján.
Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek (teltház), s külön köszönöm az előadóknak a részvételt, a szervező csapatnak pedig a szervezést.
Amikor a PM pártalapítványát létrehoztuk, azt gondoltuk, az országnak bátor jövőképekre van szüksége, és építkezésre, mellyel erősíthető a zöld baloldali társadalmi világ. Ezért dolgoztuk ki az alapjövedelem javaslatunkat, és ezért van most ez a konferencia.
Tisztelt Vendégek, Kedves Barátaim!
Egy köztársaságban az állampolgárok egyenlők, a jog előtt egyenlők vagyunk, méltóságunk egyenlő.
Ugyanakkor, ha körülnézünk, azt látjuk, hogy ma Magyarország nem ilyen hely:
1. Milyen ország az, ahol négymillió ember létminimum alatt?
2. Milyen ország az, ahol a minimálbér még a létminimumot sem éri el?
3. Milyen ország az, ahol minden negyedik ember súlyos nyomorral küzd?
4. Ahol 130.000 gyermek alultáplált?
5. Ahol a munkanélküli segély összesen 3 hónapig jár, míg a munkanélküliként eltöltött idő átlag 20 hónap?
6. Ahol egyre kevesebben érettségiznek le, és egyre kevesebben felvételiznek a magyar egyetemekre?
7. Ahol a kiskeresetűek fizetését vágják meg az egykulcsos adóval?
8. Miközben a leggazdagabbak kaszálnak, pl. Pintér Sándor 9 millióval visz többet haza havonta?
9. A Rogán Antalok lakása pedig csak nő, a Mészáros Lőrincek földje gyarapodik, és lehet, hogy Simicska Lajos most szívózik, de ne feledjük, hogy ő az Orbán-rendszer eddigi legnagyobb nyertese.
10. Milyen ország az, melynek vezető kormánytisztviselőit tiltják ki Amerikából korrupció miatt, pl. Vida Ildikót, az adóhatóság elnökét?
11. Milyen ország az, ahol Szijjártó Péter első kézből értesül Tarsoly Csabától a Questor bedőléséről, és amire Orbán Viktor nem azzal reagál, hogy a betéteseket védi, hanem a kormány zavaros befektetéseit menekíti?
A globalizáció és a rendszerváltás vesztesei Orbán Viktortól megváltást vártak, és mit kaptak? A „mindenki annyit ér, amennyije van” világát.
A másodrendű állampolgárok világát.
Apám itt született Kispesten, én egy kerülettel odébb Lőrincen egy munkáscsaládban, innen kerültem egyetemre. Ma már tudom, hogy ehhez nem csak a szüleim kemény munkája kellett, amiért egyébként hálás vagyok, hanem szerencse is.
De nem mindenki volt ilyen szerencsés a családomban, így sajnos közelről tudom, mit jelent az állandó létbizonytalanság, a belerokkanás a gürcölésbe, a kiszolgáltatottság, mit jelent kígyózó sorokban várni az állásinterjúra. Sajnos ezek az élmények ma milliók számára mindennaposak. Pedig nekik is jár a lehetőség, hogy előbbre jussanak. Pedig mindenkit meg kell illessen az esély a biztos megélhetésre.
Sajnos azonban ma ez nem így van.
Mit lehet tenni, kedves barátaim?
Az időközi választások azt mutatják, hogy a Fidesz meggyengült, de a baloldali ellenzék mintha még nem talált volna magára.
A baloldal identitásválságban van! Nincs olyan ajánlata, amire a választók bizalommal tekintenének.
Gyökeresen fel kell forgatni az ellenzéki politizálást! Új és hiteles baloldali ajánlatot kell adnunk.
Mi, újbaloldaliak azt valljuk, olyan politikára van szükség, amelyik világosan tagadja a „mindenki annyit ér, amennyije van világát”, és azt mondja, hogy „minden ember egyenlő”.
Mi, újbaloldaliak azt valljuk, olyan politikára van szükség, amelyik nem azt mondja, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”, hanem azt üzeni, hogy „mindenki ehessen, hogy dolgozhasson vagy tanulhasson”.
Tisztelt Vendégek!
Az alapjövedelem több mint szociálpolitika. Az alapjövedelem egy újbaloldali jövőkép.
A Párbeszéd Magyarországért és a Megújuló Magyarországért alapjövedelem javaslata, amit majd Tordai Bence kollegám részletesen bemutat, a bizonyíték, hogy Magyarország lehet olyan hely,
-ahol senkinek sem kell az éhezéstől félnie,
-ahol senkinek sem kell kirakóst játszani a számlákkal,
-ahol nem kell egyetlen nőnek sem félnie a gyermekvállalástól,
-ahol nem kell egyetlen fiatalnak sem futószalagoknál robotolni, hogy kifizesse a tandíját,
-ahol a minimálbér nem éhbér, hanem a tisztes megélhetés alapja.
25-50-75-100:
-25 ezer a gyerekeknek,
-50 ezer a munkanélkülieknek,
-75 ezer a várandós anyáknak,
-100 ezres nettó minimálbér a munkavállalóknak.
Kedves Barátaim!
Az alapjövedelem nem megoldás mindenre,
-nem vakolja ki a kórházakat, de segít kifizetni a számlát,
-nem váltja ki a teljes szociálpolitikát, de radikálisan egyszerűsíti,
-nem helyettesíti a beruházásokat, de élénkíti a keresletet,
-nem ad többet a jól keresőknek, de létbiztonságot ad mindenkinek.
Az alapjövedelem a biztos alap.
Az alapjövedelem a lépcső, amelyen felfelé indulhatunk.
Az alapjövedelem az újbaloldal jövőképe, mely visszaállítja az állampolgári egyenlőséget és a hitet a köztársaságban.
Mert nincs másodrendű állampolgár!
Az alapjövedelem azt jelenti, a Magyar Köztársaság nem egy szűk elit játszótere, hanem mindannyiunk közös otthona.
El kell söpörnünk az Orbánok, Rogánok, Lázárok, Habonyok és Mészáros Lőrincek kiváltságos világát, és olyan
országot kell építenünk, ahol mindenkinek egyenlő esélye van.
Valódi köztársaságot kell építenünk, ahol állampolgárként mindenki egyenlő.
Ez kínálja az alapjövedelem.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és tartalmas délutánt kívánok mindenkinek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ingyenebed 2015.03.30. 10:29:03
ha leközölné a dinamo blog, lenne szíves.
Geo_ 2015.03.30. 11:28:38
frob 2015.03.31. 10:09:44
téridő2 2015.03.31. 10:11:31
ÁLLAMPOLGÁRKÉNT egyenlő (tehát a társadalmi együttélés elfogadott de aktualizáható szabályaai mindenkire egyenlően vonatkoznak - ennél seemivel sem több), de egyénenként, emberként mindenki KÜLÖNBÖZŐ.
Akkor van e megkülönböztetésnek jelentősége, ha felismerjük, hogy mennyire túlterebélyesedett már az állam, mennyire mindenbe bele avatkozik, abba is, amihez semmi köze nincs (nyilván azért, hogy a társadalom erőforrásaiból aránytalanul nagy részhez juthasson szűk réteg, az ún. politiaki elit és 'gazdasági'(?) kegyeljei). Az állam kizárólagos feladata a nemzet (nem az állam!) tagjai éleltbenmaradási és boldogulási esélyeinek fenntartása és esetleg növelése.(éjjeli-, biztonsági őr feladat, semmi több!)
SENKINEK nem kell adni semmiféle "alapjövedelmet", hanem a lehető legkevesebbet kell elvenni bárkitől is. Ennyire egyszerű.
Traktoros lány 2015.03.31. 10:18:45
csababácsi 2015.03.31. 10:34:21
+ aki nem akar dolgozni 2 fő szülő 50+50, vagy 50+75(mert folyamatosan terhes), plusz 5-8 gyerek kapásból 125-200.
Jó esetben nettó 400e a semmittevésért.
Hmmmm......
BB 89 2015.03.31. 10:44:47
Vagy - mint Surányi esetében - látott, csak bármit megtenne, hogy ismét bekerüljön a hírekbe.
Netuddki. 2015.03.31. 10:53:56
A buzi politikusok meg azon dolgoznának... Eh4 Ez is egy bullshit. Egy politikus meg a munka?
vajdasagi 2015.03.31. 10:56:03
Én mint egy viszonylag sikeres vállalkozó kijelentem: legkésőbb aznap költöztetem el a cégemet az országból, amint ezt bevezetik. De még inkább korábban: amikor az ilyen badarságokat beszélő politikusok népszerűsége elkezd növekedni.
Hát nem látjátok, hogy ez a Haza végleges eltüntetésével járna? Egy kis népszerűségért mindent vállaltok?
És ne jöjjön nekem senki a szolidaritással: állítom, hogy életem során sokkal több adómmal támogattam a szegényeket, mint Scheiring Gábor. Aki szégyellheti magát. A Surányi is elmehet a búsba.
Traktoros lány 2015.03.31. 10:59:21
Parajpuding 2015.03.31. 10:59:22
Annak a 4 milliónak mind el kell menni szavazni, mert bármilyen a választási rendszer, sokkal többen vannak, akiket az orbán-rezsim kifoszt, mint az agyhalott fidesz szavazók. Tehát megpróbálhatnak így is tenni ellene. Vállvonogatás nem elég. Vagy ha ennyit tudnak, akkor maradjanak nyomorban.
turista a saját országában 2015.03.31. 11:02:01
turista a saját országában 2015.03.31. 11:12:53
A Medgyessy-kormány 100 napos programja - bár fontos, és szociális oldalról nehezen vitatható intézkedéseket tartalmazott - néhány éven belül tönkrevágta az államháztartási egyensúlyt. Az ország akkori állapotában nem volt képes kigazdálkodni a tanárok, egészségügyi dolgozók 50%-os béremelését, stb.-t. A közgazdászok előre figyelmeztettek, de sokunk szemében ez csak utólag, évek múltán vált világossá, amikor már baj volt a költségvetéssel.
fifibá55 2015.03.31. 11:13:00
Alick 2015.03.31. 11:17:47
Alick 2015.03.31. 11:22:29
2015.03.31. 11:39:45
100% személyi jövedelemadó-kedvezmény a következő havi maximumok figyelembevételével:
- 50000 forint saját jogon ("Cost of Sales"
- 30000 forint minden eltartott családtag után.
Pont.
fay rodisz 2015.03.31. 11:42:18
A szavazóbázis derékhadát ők alkotják.
téridő2 2015.03.31. 12:55:57
Ki az a privát szektor? Te? Én? Ö?
Nem TV-t kell nézni, hanem 'széklábakat faragni', vagy túrni a földet, termelni, alkotni, megpróbálni értéket teremteni, olyan értéket, amire másoknak szüksége van. Nem megy az egyik? Nem feladni, csinálni valami mást, valami újat. (olyasmit tapasztaltam máshol: legalább öt dolgot kell megpróbálni, mire abból egy bejön).
Hazánkban sok olyan mélyszegénynek nevezhető otthon van, ahol ott a telek üresen, gondozatlanul, egyetlen (gyümölcs)fa nélkül. S várják a segélyt.
1) Elvonni a segélyt.
2) CSak természetbeni gyermektámogatás:
ingyenes oktatás, ingyenes iskolai egyenruha, ingyenes napi (min. 3-szori) étkeztetés. S mindezt maximum megyei önkormányzati (adó!) bevételekből.
3) AZ állam csendőrséget, rendőrséget, határőrséget, katasztrófaelhárítást működtet (mást nem, pl. úthálózatot, közműveket, közlekedést, egészségügyet sem!)
4) Ez vitaalap.
5) Közmegegyezésre kell törekedni.
csaknem minden embernek. Ahol viszont 70-80 %-os munkanélküliség van (legfeljebb közmunka), ott nem lehet arra hivatkozni, hogy "az állam nem fog elvenni".
téridő2 2015.03.31. 12:57:27
" a privát szektor alapvetően elegendő munkát és jövedelmet tud biztosítani "
Ki az a privát szektor? Te? Én? Ö?
Nem TV-t kell nézni, hanem 'széklábakat faragni', vagy túrni a földet, termelni, alkotni, megpróbálni értéket teremteni, olyan értéket, amire másoknak szüksége van. Nem megy az egyik? Nem feladni, csinálni valami mást, valami újat. (olyasmit tapasztaltam máshol: legalább öt dolgot kell megpróbálni, mire abból egy bejön).
Hazánkban sok olyan mélyszegénynek nevezhető otthon van, ahol ott a telek üresen, gondozatlanul, egyetlen (gyümölcs)fa nélkül. S várják a segélyt.
1) Elvonni a segélyt.
2) CSak természetbeni gyermektámogatás:
ingyenes oktatás, ingyenes iskolai egyenruha, ingyenes napi (min. 3-szori) étkeztetés. S mindezt maximum megyei önkormányzati (adó!) bevételekből.
3) AZ állam csendőrséget, rendőrséget, határőrséget, katasztrófaelhárítást működtet (mást nem, pl. úthálózatot, közműveket, közlekedést, egészségügyet sem!)
4) Ez vitaalap.
5) Közmegegyezésre kell törekedni.
(csak ennyi, a másikban benn maradt egy darab idézett szöveg - bocsi)
Abendsen 2015.03.31. 13:04:23
MACISAJT 2015.03.31. 13:05:14
Amikor a PM pártalapítványát létrehoztuk, azt gondoltuk, az országnak bátor jövőképekre van szüksége, és építkezésre, mellyel erősíthető a zöld baloldali társadalmi világ.
1. Milyen ország az, ahol négymillió ember létminimum alatt?"
Érdekes, hogy pl. a "nagy elődöt" és felelősségét nem említette...
Pedig kéznél volt:
Bajnai Gordon
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bajnai Gordon
Bajnai Jerusalem.jpg
A harmadik magyar köztársaság
7. miniszterelnöke
Hivatali idő
2009. április 14. – 2010. május 29.
Előd Gyurcsány Ferenc
Utód Orbán Viktor
A Magyar Köztársaság nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztere
Hivatali idő
2008. május 15. – 2009. április 16.
Előd Szabó Pál (gazdasági és közlekedési miniszterként)
Utód Hónig Péter (a miniszter hatáskörét gyakorló közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterként), illetve Varga István
A Magyar Köztársaság önkormányzati és területfejlesztési minisztere
Hivatali idő
2007. július 1. – 2008. május 14.
Előd Lamperth Mónika
Utód Gyenesei István (önkormányzati miniszterként)
Született 1968. március 5. (47 éves)
Szeged
Párt Együtt
Foglalkozás közgazdász, politikus
Iskolái Budapesti Corvinus Egyetem
Bajnai György Gordon (Szeged, 1968. március 5. – ) magyar üzletember, politikus. 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban. Gyurcsány Ferenc lemondása után 2009. április 14. és 2010. május 29. között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
téridő2 2015.03.31. 13:26:57
Ennek a szónak az "államosítással" (illetve az "állami tulajdon") szavakkal együtt van értelmezhetősége.
Akkor viszont fel kell tenni a kérdést: mekkora államról is beszélünk? Mi is az állam JÓL MEGHATÁROZOTT feladata?
"Magyarországon túl kevés a piaci szereplő," Legalább 10 millió! KEvés?
Minden ember alkotni képes! Tessék olyat alkotni, ami másnak érték és kell neki. Más alkosson olyat, ami nekem érték és kell nekem.
Elvileg milyen egyszerű. Csakhogy ezért sokat kell dolgozni, kezdve az odafigyeléstől, a tanuláson át a sok-sok erőfeszítésig.
"...nevetséges ez a libertariánus gondolkodás a világ ezen részén."
Pl. ez is egy alkotás, ha valaki tényleg jót nevet ezen, jó hangulata támad és utána kétszer annyit tud (tudom is én, pl. gólt rúgni a görögöknek) alkotni.
Traktoros lány 2015.03.31. 14:12:40
A szavazóbázis derékhadát ők alkotják."
Igen. A PM= Fidesz! :)
Alick 2015.03.31. 14:15:33
Ha kiszárad a tenger – tartja egy kínai mondás – a halak egymás nyálából táplálkoznak...
Alick 2015.03.31. 14:20:08
Ma Baker 2015.03.31. 14:29:53
Recs Kázmér 2015.03.31. 15:31:32
Legyen inkább 150 rugó, és akkor még olcsón számoltam magam
von Putri 2015.03.31. 15:37:17
A PM eljutott odáig, hogy a csillagos eget is beígérheti, ha hatalomra kerül. Mert ezzel tutira nem fogják hazugságon kapni
téridő2 2015.03.31. 16:00:43
Nem bizony, erre mondtam azt, hogy tesssék (szinte) mindent otthagyni az embereknél, tessék minimális közterheket jelentő államot csinálni.
(hogy ezt egyesek libertáriusnak nevezik, leejtem, a lényeg a minimális állam)
Tesco-s árak: hány település van hazánkban? Hány tesco van?
Egy tojást hány forintért tojik egy tyúk az udvarban a falusi portán (akik a háztájit, vagy a "tengerit" magunknak meg is termelik? Amin hízik az a büdös, de jó húsú koca is....
igaz, szegény párát akkor is meg kell etetni, ha épp a "Való világos" "legősibbfoglalkozású" bigét lehetne nézni ...)
téridő2 2015.03.31. 16:30:24
"El kell söpörnünk az Orbánok, Rogánok, Lázárok, Habonyok és Mészáros Lőrincek kiváltságos világát..."
Alick 2015.03.31. 18:26:54
Az alapgondolat tetszetős, de a közmegelégedésre való alkalmazása (a népesség "hozott anyag", jórészt kádárista állambácsis szocializációval) legalább olyan komoly feladat (még az ezt hangoztató USA-ban sem jött össze teljesen), mint a másik oldalon az alapjövedelem gazdasági megvalósítása lenne...
ember100 2015.03.31. 19:20:00
Nem tudom mia a baja az itt fanyalgóknak ?
Van ilyen a világon máshol is .
ÁTVESSZÜK mint pl. a finnektől az atomerőmű titkosítást , a legmagasabb áfát , baltás gyilkost ( Ó bocs , azt átadtuk) , éves auttómatrica árat .....
EZT átvehetjük pl, kuwaittól .
Arogáns megmondta ilyen meg ilyen van máshol a világon .
Átvesszük :):):):)
Csak semmi demagógia !!!!!
talicskás munkásember 2015.04.01. 08:39:00
Jó, tudom, ez hosszú lista, nagyrésze csak ötlet, nem is biztos, hogy jó. De szedje már össze valaki a használható ötleteket és programot nyújtson, ne kedvezmények és ingyenebéd ígéretével akarjon előtérbe kerülni.
sterimar 2015.04.02. 11:01:48
Alick 2015.04.02. 13:22:03
"nekik erőfeszítés nélkül joguk van részesedni a javakból, mert nekik az jár."
Oké, mi lenne az alternatíva?
Közmunka? A Kádár-korszakbéli téesz + mezőgazd. feldolgozóipar kombó? Piaci alapú munkahelyek létrehozása varázspálcával? Önellátás + házias kézműipar - a harmadik világ színvonalán? Koncentrációs tábor a munkanélkülieknek?
Tőlünk nyugatra és nálunk is nő a szociálisan támogatott tartós munkanélküliek száma...
integrans 2015.04.04. 15:40:50
"A világ egyik legnagyobb bankjának a főközgazdásza, Klaus Wellershoff szerint is megvalósítható és működhet a feltétel nélküli alapjövedelem."
- A garantált alapjárandóság bevezetése, mindenkinek megélhetési stabilitást jelent.
A garantált alapjárandóság bevezetése, egyszerűen szükséges össztársadalmi beruházás.
A garantált alapjárandóság bevezetése, emberi alapjog érvényesítés.
„a kormányoknak fenn kell tartaniuk a társadalombiztosítási garanciákat az alapvető jövedelemhez és egészségügyi ellátáshoz, az alapvető termékekhez és szolgáltatásokhoz való általános hozzáférés biztosításának érdekében.” Nils Muižnieks Európa Tanács emberjogi biztosa - Csatlakozz az alapjövedelmi mozgalomhoz, magadért, mindenkiért: www.facebook.com/Alapveto.Jovedelem
____törült____ (törölt) 2015.04.09. 09:27:53
____törült____ (törölt) 2015.04.09. 09:34:42
Igen. Korunk egyik legbizarrabb mémje, hogy a bal-és jobboldalon mindenki azt hiszi, hogy az állami vállalat, a központi tervezés óriási kudarc, és inkább bármi mást, inkább szénné adóztatni a magáncéget és abból segélyezni, de ettől még mindenáron magáncégnek kell termelnie. A központi tervezés és állami tulajdon túlságosan tabuvá vált.
A helyzet az, hogy az Wal-Mart éves árbevétele az egész magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar durván harmincszorosa. Ha ekkora léptékben is lehet központilag tervezni?
A másik dolog, hogy egy nyugdíjalap meg egy állam durván hasonlóan működik részvényesként. Egyik sem vállalkozó.
A Kádár-rendszer hibája ott volt, hogy helyből nem volt piaci környezet. Ha van piaci környezet, működik az állami tulajdon is.
Tehát: igen. Annyit kellene tenni, hogy egy téesz-szövetség fejének valami nagyspíler amerikai menedzsert tenni meg, fizetést alig adni, csak nyereségrészesedést, de abból sokat, termelje meg a világpiacon. Működne, mert ez tökéletes kapitalista logika, álllami tulajdonban.
Utolsó kommentek