Az alapjövedelem erkölcsileg megalapozott, politikailag indokolt és gazdaságilag – még Magyarországon is – kivitelezhető. Az alapjövedelem ideológiailag feladja a(z) – európai perifériaországokban mindenképpen – fenntarthatatlan liberális gazdasági meritokrácia eszményt, és helyére a posztindusztriális kapitalizmus értékeit megtartó, jólléti-kapitalista igazságosság eszményt helyez. Ez hatalmas dolog, ehhez képest a javaslat  esetleges hibái: apróságok. 

Braun Róbert írása.

basic-income.jpg

Kép: Boiling Frogs

Új, jólléti fordulatra van szükség Magyarországon. Azok az álmok, melyek a nyugat-európai mintájú jóléti államhoz kötődtek, legkésőbb az uniós csatlakozást követő két-három évvel szertefoszlottak. Vele foszlott semmivé a magyar baloldal ajánlata Magyarországnak. Vannak, akik ezt még mindig nem hiszik el és csinálnák tovább ugyanazt, csak jobban. Remek. Ha jobban csinálják, még nagyobb lesz az egyenlőtlenség, a reménytelenség és a szélsőjobb iránti vágyakozás.

A Párbeszéd Magyországért/MegújulóMagyarországért Alapítvány javaslata az alapjövedelem bevezetésére kiemelkedően fontos mozzanat a jólléti fordulat felé vezető úton. Először fordul elő, hogy egy parlamenti párt megérti, hogy az új jólléti fordulat – és ezzel a nyugatos Magyarország – nem felülről lefelé, hanem alulról felfelé építendő. Ideje elvetni a rendszerváltás meritokratikus leszivárgás elméletét, mely a „perverz újraelosztást” támogatja. Ezzel a PM – immár hivatalosan – megcsinálta a magyar baloldal Bad Godesbergjét. Az alapjövedelem ideológiailag feladja a(z) – európai perifériaországokban mindenképpen – fenntarthatatlan liberális gazdasági meritokrácia eszményt, és helyére a posztindusztriális kapitalizmus értékeit megtartó, jólléti-kapitalista igazságosság eszményt helyez. Ez hatalmas dolog, ehhez képest a javaslat  esetleges hibái: apróságok.

Az alapjövedelem fontosságáról több helyen írtam már (itt és itt), az összes támogató érvet nem érdemes ehelyt megismételni. Röviden: az alapjövedelem erkölcsileg megalapozott (lsd. Van Parijs: Real Freedom for All, What (If Anything) Can Justify Capitalism), politikailag indokolt (lsd. Stiglitz: The Price of Inequality) és gazdaságilag – még Magyarországon is – kivitelezhető (lsd. a LÉT munkacsoport anyaga)  A PM/MMA javaslatának indokolása alapos és fontos, megvalósítási javaslata nagyobbrészt a LÉT ajánlatát követi, néhány ponton eltérve attól – elsősorban az alapjövedelem kivezetésében, a finanszírozás forrásaiban, illetve abban, hogy a javaslatot kiegészíti egy, az alapjövedelem kétszeresét kitevő nettó minimálbérrel. Mégegyszer: ez egy jó javaslat, érdemes a támogató vitára és örülök, hogy a PM hivatalosan is kiáll az alapjövedelem mellett. Fontos, hogy van a javaslatról vita, még akkor is, ha e vita gyakran méltatlan a téma fontosságához: a vitázók jelentős részének sem a gazdaságpolitikai, sem a közpolitikai „tények” nem homályosítják el a piac mindenhatóságába és a fizetett munka nemesítő hatásába vetett bizalom táplálta éleslátását. Vannak dolgok, amit a javaslathoz képest én is másképp látok: ilyen a minimálbéres foglalkoztatásra ösztönző járulékkedvezmény, a kivezetés módja és más, kevéssé lényeges kérdések. Ezeken mind lehet finomítani. Hasonlóképp a többletfinanszírozást biztosító javaslatokon. Ráadásul: az alapjövedelem kapcsán a legkevésbé fontos a finanszírozás. Nem azért, mert a fiskális alkoholizmus szenvedélye hajt, hanem azért, mert a bázisszemléletű költségvetéspolitika nem alkalmas jelentős ideológiai modellváltás fiskális alátámasztására. A PM-nek – értem – mégis így kell a javaslatot indokolnia, hiszen ellenzéki parlamenti pártként fiskális hitelességét megőrzendő nem tehet mást, mint a létező költségvetés tételeit szálazza szét és rajzolja újra. A javaslaton nem számonkérendő továbbá, hogy miért nincs benne a teljes humán tőkével való gazdálkodás közpolitikai fordulata az oktatástól az egészségügyig és a segítő szakmák átalakításától a közbeszerzési tranzsparenciáig. Ha lesz progresszív baloldali közpolitikai ajánlata valakinek, nyilván mindez benne lesz. Tudjuk, erre mind szükség van: a Biztos Kezdet családi házaktól a kimeneti elvárásokat érvényesítő, készséget és „témákat”, nem pedig elavult ismereteket oktató tudáson keresztül, a fejlesztési csapdákat elkerülő szociális támogatási rendszerig. És akkor a börtönök reformjáról, a közmunka eltörléséről nem is beszéltünk. Az alapjövedelem minden esetre jó kezdet. 

Az alapjövedelem új eszmei keret és (köz)politikai ajánlat; hitelességét és érvényességét nem megnyerhetetlen áltudományos hitviták vagy a jelenlegi fiskális részletekben elvesző tili-toli, hanem politikai stratégiai tudatosság és módszeres, politikai tapasztalatot és érzékenységet igénylő kivitelezés kínálja majd. Remélem lesz hozzá (lelki) erő és közpolitikai finesz.

Én bátorítanám a PM-et és másokat, akik az alulról építkező jólléti fordulatot támogatják, hogy legyenek radikálisabbak és távlatosabbak. Ágazati béralku-képes szakszervezeti mozgalom hiányában a jólléti állam veheti át – ideiglenesen – az ágazati béralkuk szerepét és ágazati „önkéntes alapbér” konstrukciókat terjeszthet elő (a brit baloldal által javasolt önkéntes megélhetési bér mintájára), különböző módon elősegítve, támogatva az önkéntes ágazati alapbér érvényesítését (transzparens közbeszerzési előnyök, beszállítói láncok támogatása, adókedvezmények, uniós támogatások érvényesítésének feltétele stb.). Hasonképpen javasolható, hogy a vállalatok kötelezően legyenek kénytelenek megosztani nyereségük egy részét a munkavállalókkal, amiképpen ezt az angol Labour a közelmúltban javasolta.

Ám ami a valódi fordulatot jelenthetné, az egy, az európai perifériaországok progresszív pártjaival való közös fellépés javaslata lenne. Egy ilyen kezdeményezés abból a felismerésből táplálkozhatna, hogy a jólléti fordulat a központ-államok ellenkezése és hatalmi túlsúlya mellett csak akkor hajtható végre, ha e társadalmak közös erővel képviselik, hogy a geopolitikai ámokfutás után a gazdaságpolitikai merkelizmusnak is véget kell vetni, és az európai közpolitika fókuszába az egyenlőtlenség radikális csökkentését és a társadalmi igazságosság eszményének a köz- és gazdaságpolitikai érvényesítését tűzzük ki célnak. Európában, ahogy Magyarországon is a szélsőjobb áll szemben a progresszióval. A jobboldali pártok fokozatos sodródnak és próbálják a hagyományelvű szavazókat azzal ámítani, hogy ők a kisebbik rossz. Ebben a verbális agressziótól (a bevándorlás ellenességtől a közmunka dicsőítéséig) a fékek és ellensúlyok teljes lebontásáig és az állam puccsszerű elfoglalásáig (state capture) a társadalmak mentálhigiéjének függvényében széles a paletta, de sajnos az irány és a következmény egyértelmű. Ennek ma – ahogyan Magyarországon, úgy Európában is – csak a progresszív baloldal állhat ellen. E baloldali gondolkodás alappillére a harmadik generációs alapjogok érvényesítésének igénye, a társadalmi igazságosság eszményének közpolitikai megvalósítása, valamint az ehhez szükséges támogatás megszerzése. A PM jó úton jár, egyelőre mindenki más vagy a régi lejárt rendszerváltó lemezt karistolja vagy szélsőjobboldali fából akar álbaloldali vaskarikát faragni. 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr17322986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Braun Róbert: A Párbeszéd Magyarországért alapjövedelem javaslatáról 2015.04.02. 16:13:02

Az alapjövedelem erkölcsileg megalapozott, politikailag indokolt és gazdaságilag – még Magyarországon is – kivitelezhető.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingyenebed 2015.04.01. 16:49:25

így is van.
nem kell itt a fiskális tili-tolival vacakolni annyit.
az elv a lényeg.

lehet olyat, hogy ha legközelebb adót kell fizetnem, akkor inkább csak megírnám a nav-nak, hogy ne tili-tolizzanak már annyit?
és hivatkoznék Braun Róbertre.

vagy ezt így nem fogadják el?

braunrobert 2015.04.01. 19:31:25

@ingyenebéd: a "fiskális tili-tolit" a költségvetési sorok közötti átrendezésként értettem, ez mondjuk a szövegből világos, érti, aki érteni akarja. Az, hogy a ktsvetésfőösszege mennyi, mekkorra a hiány, ill. hogy vezet-e eladósodottsághoz, azt ez nyilván nem érinti. Aki ismeris költségvetéstervezést - Ön láthatóan nem, ha az adóbeszedésre hivatkozik - az tudja,hogy vannak determinációk és vannak szabad ktsvetési források, ami mindenkori politikai döntés, hogy mire szánjuk. Ráadásula sorok és kategóriák (melyek tipikusan a minisztériumok mintköltséggazdák struktúráját követi) nem kőbe vésettek, ezek között is lehet átrendezni, például kevesebbet szánni infrastrukturális fejlesztésre vagy a vízügyi hivatal fenntartására és ennek a kiadásait áthelyezni pl.alapjövedelem finanszírozásra. Ez nyilván sért érdekeket, de része a költségvetési tili-tolinak. Ettől még hivatkozzon a NAV-nál nyugodtan rám :)

ingyenebed 2015.04.02. 11:49:46

jé!
olvasgatja.
tök jó.

na akkor a történethez tartozó szja táblát dobja mán fel ide.

végignéztem azt a 98 oldalas fna tanulmányt, de nem igazán lett világos, hogy akkor kinek mennyibe is kerülne itten ez a világmegváltás.

jó lenne, ha valami főprogresszív kézenfogna és végigvezetne, mert elmaradtam a fejlődésben.

integrans 2015.04.02. 13:03:06

Mi az alapjövedelem?

Az újraelosztásból származó részesedése mindenkinek. Vagyis a jogos jussa.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.02. 16:14:58

Braun Róbert írása.

Nincs kérdésem.

ggaborx 2015.04.02. 16:28:54

Nekem 2 kérdésem van (már régóta):

- mindenkinek járna vagy csak akinek nincs fizetése?

- gyerekeknek is járna vagy csak felnőtteknek?

Egyszerű, eldöntendő kérdések.

braunrobert 2015.04.02. 16:35:31

Mindenkinek járna --- ezért feltétel nélküli (épp ezért jelenti a harmadik generációs alapjogok / szociális jogok érvényesülését). Természetesen rengeteg technika van arra (adó, járulék stb.) hogy azoktól, akiknek a jövedelme valamekkora mértéket meghalad, visszavegyuk a támogatást. A PM és a LET munkacsoport javaslata szerint gyermekeknek is járna, a felnottekehez képest 50%-os mértékben.

luis5 2015.04.02. 16:40:24

1. Szeretnek 1 db országot latni ahol ezt bevezettek es mukodik
2. Mint a kommunistak, ez az ötlet is kihagyja az EMBERI tényezőt.
3. Ebbol következik h felgyorsija es ösztönzi az ötlet hatulutoit. Mert mi akadalyozza meg a fix jövedelem (felnottnek 50 E, gyereknek 25E /hó)
Igerete a megelhetesi gyerekgyartast? SEMMI! Se dolgozni nem kell erte (kozmunkat se) se iskolaba jarni. Ezt az otletet ontudatos iskolazott egyedekbol allo tarsadalom eseten is necces megvalositani, nalunk ongyilkossag.

ggaborx 2015.04.02. 16:43:03

Na ha ez így van, akkor az én véleményem erről:

1. ha bármikor szóba kerül, vagy csak a sorok között rejtve de azonos eredménnyel ott van a rendszerben, hogy "a jövedelme valamekkora mértéket meghalad, visszavegyuk a támogatást", akkor ez is csak egy silány segély semmi más.Te is azt írod, hogy "támogatás".

2. Ha a gyerekeknek is jár, akkor ez nem más mint egy másik segély új köntösben.

Az az érdekes, hogy a nagy "gondolkodók" valahogy mintha mégse tudnának logikusan gondolkodni és ha véletlenül valami egészen forradalmian új jut eszükbe azonnal hozzáigazítják azokhoz a rendszerekhez, amit éppenséggel ki szeretnének váltani vele. Ez olyan mint régebben az a törvény, hogy az autómobil előtt piros zászlóval kell sétálnia valakinek :)

Majd akkor lehet komolyan beszélni ilyesmiről, ha az "ötletgazdák" képesek túllépni az aktuális rendszer alapelvein, mert enélkül csak a új neveket adnak régi jól ismert dolgoknak.

luis5 2015.04.02. 16:47:00

Remélem hogy ezt a lila ujbalos bolcseszremalmot a magyar tarsadalom mielőbb a szemetdombra hajitja. Lehet h a liberalis kozgazdak gazdasagi erdemeken alapuló otlete igazsagtalan, de ez az ötlet egyenesen senkit nem ösztönöz semmilyen teljesítményre ha azt latja hogy az általa megtermelt GDPt 0 teljesítményű csoportokra pazaroljak

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.04.02. 16:49:57

@beszélő majom: Beszélő majom kommentje, nekem sincs.

Ettől függetlenül az alapjövedelem ordenáré demagóg baromság, az igazságtalanásg non-plus-ultrája.
Sajnálom.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.04.02. 16:50:33

@luis5: Valamelyik arab sejkségben van... mondjuk ott olaj is, ami finanszírozza.

Bafana 2015.04.02. 16:59:33

Az ötlet halad a kommunizmus felé. A lusta ember azt mondja, minek dolgozzam, van "alapjövedelmem", eltart más. A szorgalmas, becsületesen dolgozót meg visszafogja. Mért dolgozzak, nekem abból nem lesz több, csak az ingyenélőket tartom el.

bekerült 2015.04.02. 16:59:45

@luis5:
Már miért lenne öngyilkosság ?

Az nem öngyilkosság, hogy a sok alapítványt, szociális intézményt, karitatív egyesületeket, egyházakat, stb. tartunk el csak azért, hogy a segélyezésre kapott pénzek 80%-át elkölthessék a működésükre ?

Iszonyú kiadásaink vannak a semmiért, mert a szegények ebből csak keveset látnak !
Jó példa erre a Roma Önkormányzat "Híd a Munka Világába" programja. STB.

Szerintem az az igazi öngyilkosság amit most folytatunk és igenis ideje, hogy újra gondoljuk a dolgainkat.

Fel se tudom fogni, hogy mitől félnek sokan ezzel kapcsolatban.
A legtöbb ellenérv azt szajkózza, hogy a munka nélkül kapott jövedelem, nem ösztönöz a munkára .

Tessék már megmondani, hogy a közmunka mennyire ösztönöz a munkára !
A lógásra és a tessék lássék munkára igen, de értelmes munkára aligha !
Sőt, megakadályozza azt, hogy rendes állás után járjon valaki, mert még arra se jut ideje.

Végre van egy épkézláb ötlet, ami újnak mondható szemléletet hozna és ezt se vagyunk képesek felkarolni !

Meg kell vitatni és ki KELL alakítani a megfelelő formát. Csinálni kell, hogy a gyakorlatban lehessen az élethez igazítani.

Jó az elképzelés, nem csak támogathatónak tartom, hanem szükségesnek is !

DFK 2015.04.02. 17:19:17

Tök jó, ha munka nélkül kapsz 50000-t, akkor miért dolgoznál 70000-ért, hisz az a 20000 különbség még a munkábajárás többletköltségeit se biztos, hogy fedezi. Vagyis nem vagy előrébb, ha dolgozol, legfeljebb fáradtabb, kimerültebb, elhasználtabb. gyakorlatilag elértéktelenítik a munkát.
Azt megmondták már, hogy az alsó középosztálynak havonta mennyibe fájna az ingyenélők eltartása (családipótlék, családi adókedvezmény megszűntetése, adóemelés)? Mert én úgy vélem ez egy 2 gyerekes, kétkeresős család esetében havonta (!) 76000 (csp + adókedvezmény!) plusz még adóemelés.

DFK 2015.04.02. 17:22:03

@braunrobert: vagyis a szorgalmasakat büntetnétek. Mert akinek mondjuk van 300 ezer nettója, az még nem gazdag, de azért van ilyen fizetése mert a, tanult az isten barma jó sokat valamint b, sokat dolgozik (napi 10 órát)és c, feltehetőleg olyan a munkája, amit a hugyos Józsi bá nem tudna és nem is akarna elvégezni.

integrans 2015.04.02. 17:51:45

Igazságtalanság az,
amikor az alapvető javakból egymást kirekesztik az embertársak.

Miközben természeti és műszaki bőség is van már.

integrans 2015.04.02. 17:54:31

Aki tagadják az alapjövedelmüket, azok a maguk érdeke ellen is beszélnek rém oktondi módon.

DFK 2015.04.02. 18:17:16

Igazságtalanság az, amikor valaki semmi másból nem hajlandó élni, csak a mások teljesítményéből.
A baloldali esélyegyenlőség az, hogy nem felemeljük a törekvőket, hanem lehúzzuk azokat, akiknek sikerült feljebb kapaszkodni kemény munkával.

integrans 2015.04.02. 19:51:46

"Az alapjövedelemre azért van szükség, mert egy nem önellátó társadalomban a magas munkanélküliségi arány már nem az emberek hibájából következik, hanem ezt a kapitalista termelői-fogyasztói rendszer logikája okozza. Az alapjövedelem megvédi az embereket a társadalmi kirekesztéstől, az egzisztenciális félelmeitől. Ez még azt is jelenti, hogy megszűnik a munkanélküliek megbélyegzése, ami a jelenlegi rendszerben elkerülhetetlen. Egy olyan társadalom, melyik ezt a megbélyegzést elfogadja, megsérti az emberi méltóságot és a munkához való jogot."

==T== 2015.04.02. 20:47:24

@braunrobert: Mindenkinek járna?

Aztán mitől olyan nagy szám az, hogy valaki létezik, hogy ezért még pénzt is kapjon?

Persze olyan pénzt, amiért valaki más dolgozott meg.

Az a nagy helyzet, hogy önök ugyanaz a kártékony és veszélyes banda, mint a 100 évvel ezelőtti bolsevik elvtársaik voltak.

==T== 2015.04.02. 20:49:11

@luis5: A ballib választást akar nyerni. mivel 80-as IQ fölött a kutya nem bízik már bennük, ezért minden mindegy alapon megpróbálkoznak azzal, hogy beígérik más pénzének a szétoszogatását. Volt már, mikor bejött.

integrans 2015.04.03. 02:53:45

Miközben az alapjövedelem világszerte téma és több Nobel díjas közgazdász is ajánlja.

Tehát sem nem bal, sem nem jobb oldali a dolog. Hanem társadalmi, gazdasági szükségszerűség.

Amúgy meg sokan még ebbe a félelemvallásba vannak beleragadva, mivel ezt verték a fejükbe nem kicsit emberietlenül: penztaoizmus.reblog.hu/a-felelemvallas?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201504

integrans 2015.04.03. 03:00:30

- Egyértelműen nincs más emberi méltóságot tiszteletben tartó megoldás, mint az Európai alapjövedelem bevezetése! Mindenki jobban jár! Mindenkinek hasznára válik! Állj ki a jogaidért, és csatlakozz te is, terjedsz az alternatívát! Egyetemes alapjövedelem - havi fix. mozgalom 11.600 kedveli www.facebook.com/Alapveto.Jovedelem

DFK 2015.04.03. 09:23:22

@integrans: Aztán miből? Ja, azok pénzéből, akik tanultak és/vagy dolgoznak.
Persze hogy ideges leszek, amikor a rikárdóknak akarják szétosztani azt, amiért én küzdöttem meg.
Nem magától lett alsó középosztálynak megfelelő fizetésem. 15 évesen tudtam, hogy keményen kell tanulnom, hogy bejussak az egyetemre ( a családnak nem volt pénze magántanárra, hát magamnak kellett tanulni). Érettségire már volt egy középfokú nyelvvizsgám. Az egyetemen nem buli-szakra jártam. Harmadéves koromban elmentem laborba szakdolgozónak (diákkörösnek) (ja, ehhez tudni kellett, mit akarok csinálni). Miután megismertem leendő feleségem, vizsgaidőszakban nem volt randi. Utána PhD iskola, alatta még egy nyelvvizsga.A Phd után az iparba mentem dolgozni. Hát ez volt az ára a jövedelmemnek. Aki irigyli, az csinálja utánam, de ne a zsebembe turkáljon.

DFK 2015.04.03. 09:25:28

@integrans: ezek a javak nem maguktól lesznek ám. Az sajnos nem fog menni, hogy 10 ember megtermeli, másik 90 meg csak vesz belőle.

ingyenebed 2015.04.03. 09:27:49

@integrans:

jézusom.
ez mi ez link?

pénzről, hitelről, gazdasági elméletről beszélni egyetlen adat, függvény, bármilyen gazdasági tény, mérés nélkül?

és még te szövegelsz itt negtévesztésről?
az egész mondókád egy bullshit úgy ahogy van.

ingyenebed 2015.04.03. 09:29:10

@integrans:

miért is?

akkor miért nem a munkaidőt csökkentjük?

annak még értelme is lenne.

ingyenebed 2015.04.03. 09:29:53

@integrans:

miféle "jogos" jussa?
szerinted jogos.
szerintem meg nem.

DFK 2015.04.03. 11:55:15

@ingyenebed: Gondolod, bevallják, hogy a középosztály és az alsó középosztály kifosztásából akarják finanszírozni?

DFK 2015.04.03. 11:57:32

@braunrobert: Ha mindenkinek jár, akkor miért is kell adóval/járulékkal visszavenni egyesektől? Vagyis mégsdem jár mindenkinek, hiszen ha adod és elveszed, akkor nem adtad.

integrans 2015.04.03. 13:39:50

Jól látszik, hogy vannak, akik 19. századi gondolkodással próbálnak válaszokat adni a 21. századi kérdésekre.

integrans 2015.04.03. 17:40:22

„a kormányoknak fenn kell tartaniuk a társadalombiztosítási garanciákat az alapvető jövedelemhez és egészségügyi ellátáshoz, az alapvető termékekhez és szolgáltatásokhoz való általános hozzáférés biztosításának érdekében.
” Nils Muižnieks - Európa Tanács emberjogi biztosa

Asidotus 2015.04.07. 01:56:04

Tegyük hozzá, hogy a tervezett összegek, miszerint felnőttnek 50 ezer, gyereknek fele, egy kétgyermekes családnál 150 ezer Ft-ot jelent havonta. Ez ma Magyarországon még bőven a szegénység kategóriája, miközben egy ilyen családnak a létminimuma 254 ezer Ft (2013-as adat). Ez aztán valóban megoldja a szegénységet

borzimorzi 2015.04.11. 08:55:16

Most már csak az a kérdés, hányszor kell még megbuknia a doktriner kommunizmusnak ahhoz, hogy az ilyen javaslatokat tevő elmeroggyantakat kiröhögjék, ahogy kell? Magyarországon ez csak akkor lesz bevezethető, amikor majd olyan olajmezőket fedeznek fel itt is, mint amilyenek Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok alatt vannak.

Brutális tárgyi tévedés és a modern nagyvállalatok tökéletes nem ismerése, ha valaki azt képzeli, hogy a vállalatok nem osztják meg a profitot a dolgozókkal. Pont az ellenkezője az igaz. Lassan már nincs is olyan multi, ahol ne működne dolgozói részvényopciós program, illetve a prémiumot ne (részben vagy egészben) a vállalat saját részvényeiben adnák. Mi ez, ha nem a profit megosztása a dolgozókkal, valamint a dolgozók ösztönzése arra, hogy a céget minél nyereségesebbé tegyék?

Komplett kabaré az is, hogy Braun Róbert szerint az alulról jövő kezdeményezés lényege az, hogy kihajítjuk az ágazati béralkukat meg általában az érdekegyeztetés alulról jövő kezdeményezéseit. Majd helyettük felülről, a jogalkotás felől nyakon öntjük a társadalmat a munka nélkül is dukáló alapjövedelemmel. :-)

Ennek semmiféle tisztességes indokoltsága nem létezik, pláne nem manapság. Magyarország az EU tagja, amely egy 450-500 milliós munkapiac. Aki itt munkát akar, az talál is. Persze, nem fogják a szájába hozni, utána kell mennie. De ez módjában áll mindenkinek. A képzetleneknek van mezőgazdasági idénymunka szerte az EU-ban. Jellemző, hogy Magyarországon a legszegényebbek is annyira fenn hordják az orrukat, hogy ilyen munkákra Romániából kell szerződtetni embereket. Olyan településekre, ahol van bőven közmunkás meg segélyes, aki elvégezhetné, ha méltóztatna időben felkelni. A képzettek pedig bőven megtalálják a számításukat az EU munkapiacán. Németországban nagyjából mindenkinek akad munka, aki képes egy csavart meghúzni. Orvosaink tömeges elvándorlása pedig közismert tény. 2010 óta 5-600ezer honfitársunk ment el itthonról Nyugatra dolgozni, tehát a dolog működik.

Mármint ez a dolog működik. Szemben az alanyi jogon járó alapjövedelem koncepciójával, ami sehol sem működik, kivéve e leggazdagabb arab olajállamokat.

Magyarországnak egyelőre az a fő gondja, hogy ha a GDP-termelők elvándorlása ilyen ütemben folytatódik, akkor az adóbevételek megcsappanása miatt már a valóban jogos jussokat, mint pl. a nyugdíjakat és más szociális ill. eü. ellátásokat sem fogjuk tudni miből kigazdálkodni. Ilyen helyzetben még egy ekkora agyrémmel előállni: az ország tudatos tönkretételére tett kísérlet.

Agyrém. De egy szempontból hasznos. Most már legalább tudom, hogy soha többet nem szavazok olyan pártra, amelyik ezzel a PM-mel akár csak szóba áll vagy állt, szövetkezik vagy szövetkezett valaha is.

Üdv:
b

borzimorzi 2015.04.11. 09:41:05

@bekerült: Ostobaság. A közmunkának nem az a célja, hogy munkára ösztönözzön, hanem az, ami annak idején a Kádár-korban a kapun belüli munkanélküliség célja volt. Azokat az embereket, akiknek a munkája még a minimálbért sem érte meg a munkáltatóknak, napi 8 órára kivonták a hivatásos bűnözés tevékenységeiből. Addig se loptak, amíg a gyárudvaron söprögettek, magyarán megmondva. A közmunkának ugyanez a célja. Esetleg még annyival kiegészítve, hogy ha valaki nem dolgozott egy napot se rendes munkahelyen, pedig már 46 éves is megvan, akkor az rákényszerül, hogy ne délben keljen. Ezzel esetleg pici esély nyílik arra, hogy más munkahelyen is számításba veszik majd, hiszen ha közmunkásként meg tudott jelenni időben a munkahelyen, akkor talán más munkahelyen is képes lesz rá. De a valóságban ez nem így van, mert aki 46 éves koráig soha nem dolgozott, viszont délben kelt, az életvitelszerűen az éjszakai órákat bűnözéssel töltötte. Azért került olyan későn ágyba, hogy csak délben tudott kikelni.

Az alanyi jogon járó alapjövedelem csak megerősíteni a legbutább embereket abban a tévképzetükben, hogy őnekik már a puszta létezésük is olyan nagy kegy, hogy a társadalom ezt köteles pénzzel honorálni. Már bocsika, de mi lesz a következő? Külön prémium azért, mert szuszog? Karácsonyi jutalom azért, mert ver a szíve? Esetleg célprémium azért, hogy nőjön a haja meg a körme? Kabaré az egész úgy, ahogy van.

Üdv:
b

a nagy hohoohooo 2015.04.11. 18:08:04

@borzimorzi: A közmunka mi?
Derága Baro...ehhez Simicskával szólva jogodban áll hülyének lenni,de te visszaélsz ezzel a jogoddal,dőzsölsz benne.Orbán mondjuk a 2010-ben kezdődő ciklus elején véghezvitt némi adóreformot, ami a vállalkozókat segíthette volna. De aztán valahogy mégsem szaporodtak el ezek a vállalkozások, egyre kevesebb befektető jött külföldről is az országba. Az egész világ lassan kijött a gazdasági válságból, és Orbán politikájának egy kis sikere csak ennyiből lett, hogy ha mindenhol élénkül a gazdaság, akkor Magyarországon is. Ehhez a kis növekedéshez nem kellett semmit sem tenni.
A külföldi tőke közismerten attól fél, hogy állandóan változnak a törvényi keretek, kiszámíthatatlan a kormány politikája. Nincs jogbiztonság, év közben vezetnek be adókat, sőt, akár visszamenőlegesen is törvénykeznek. A bankok attól szenvednek, hogy bankadót róttak ki rájuk, és most a devizahitelesek megmentésénél is ők szívnak. Ha ennek eredményeként kivonulnának az országból, akkor ennek durva következményei lesznek. Mert ugye Széchenyi óta tudjuk, hitel nélkül nehezen megy a vállalkozás.
Ennek eredményeképpen Orbán munka alapú politikája alatt köztudottan igen kevés igazi munkahely jött létre, csak, amennyi a gazdasági fellendülés alapján várható, vagy annyi sem. Ezt a kudarcot próbálta meg Orbán azzal ellensúlyozni, hogy óriási közmunka programot indított be. No de míg egy vállalkozó a bevételből fizeti a munkás fizetését, jó esetben szociális és nyugdíjbiztosítását is, addig a közmunkás az állam, az adófizetők pénzébe kerül. A közmunkás a munkanélkülihez képest, aki segélyt kap, annyiban jobb, hogy dolgozik valamennyit, "szokja a munkát", hogy be kell járni dolgozni, hogy emberekkel kell kijönni, hogy munkaképes állapotban kell lenni. Ellenben sokkal kevesebb ideje van munkát keresni, mint a munkanélkülinek. A közmunka másik hátránya, hogy ellentétben az igazi munkával, ahol a vállalkozó a munkás körmére néz, a közmunkás egyáltalán nem dolgozik olyan sokat, nem sok igazi értéket hoz létre. A közmunkaprogram eredményessége tehát kétséges, nem meglepő módon nem is járt eredménnyel: a közmunkások elenyésző része jutott el az igazi munkához.
Az eladható tudású ember veszélyes a NER-re,nagyüzemileg távolítják el az országból az önálló gondolatokkal és vállalkozó készséggel rendelkező, egyúttal szakképzett rétegeket.
A "felső"(?) pár százalék gengszterhadnak csak az útjában állnak a maffia jellegű államszervezet működtetésében.
Ide kisigényű szavazó szektások kellenek az EU-ban kötelező látszat demokrácia fenntartásához és a nagybefizető multikat olcsó munkaerővel történő feltöltéséhez.
A legnagyobb társadalmi szegmenst kiadó alsó rétegeket nem is érdekli hogy mi történik a fejük felett, mivel a napi létezést+utódnevelést meghaladó igényeik soha nem is voltak. Vállalkozást sem azért indít közülük már aki indít mert mindenáron vállalkozhatnékuk van, vagy annyira buzog bennük a startup szellem, hanem mert máskülönben rövid úton éhen halnának.
Orbánnak sokkal jobb tudatlanságban tartani a társadalmat, kontrollálni, hogy mit tanulhatnak az iskolában, stb, mert akkor néhány üres szólammal biztosítja az újraválasztását. Az, hogy emellett a társadalom jó része nyomorban él, azt pont leszarja, elég ha ő elpálinkázgathat a Tiborc tanyán.

a nagy hohoohooo 2015.04.11. 18:09:39

@borzimorzi: Ahogy múlik az idő, egyre kisebb esély van kilépni a közfoglalkoztatásból, és durván rontja a kilépési esélyeket, ha valaki nem először vesz részt közmunkában.Ilyen felállásban az elmélet és a józan paraszti ész szerint is az a racionális döntés, ha arra hajtok, hogy elnyerjem a közfoglalkoztatást. Arra megy el az energiám, és az már legtöbbször nem fér bele, hogy mellette állást is keressek.
Azért több tíz évi munkaviszony után, ha megszűnik az állása az illetőnek, ne adj isten elmúlt 50, alaphangon 1,5 év mire talál új állást, ha talál! Ehhez "támogatásként" visszakap az általa befizetett un. Munkaerőpiaci járulékából munkanélküli ellátásként 3 hónapig max. 70 e Ft-t. Utána mehet állami rabszolgának, mert ez a közmunkabér még a közüzemi díjakra sem elég, nemhogy enni, esetleg utazni tudjon az állása interjúkra. Kösz! Több diplomával, OKJ-s képesítéssel! Magyarország jobban teljesít!!
Az oktatás és "népjóléti" rendszer pedig a következő generációk előtt is becsukja a kitörés lehetőségének ajtaját. Az elkövetkező nemzedékeket röghöz kötött, lehetőségek, ambíciók és önálló vélemények és gondolatok nélküli, harmadrendű állampolgárokká(?) silányítja.
Sajnos az általános iskolai, valamint a gimnáziumi oktatás elsilányítása pont ezt a célt szolgálja.Ráadásul a mostani közmunkások ötöde nagyjából olyan ember lehet, aki most ugyanazt a munkát végzi, amit korábban nem közmunkásként végzett. Őket az önkormányzatok egyszerűen kirúgták, majd visszavették őket alacsonyabb bérért
Ilyen felállásban az elmélet és a józan paraszti ész szerint is az a racionális döntés, ha arra hajtok, hogy elnyerjem a közfoglalkoztatást. Arra megy el az energiám, és az már legtöbbször nem fér bele, hogy mellette állást is keressek.
Az igazi bumeránghatás az lesz, amikor az ötvenegynehány éves közmunkások elmennek nyugdíjba és rácsodálkoznak a nyugdíjukra! Remélem Orbán a közelükben lesz!

bekerült 2015.04.11. 18:46:03

@borzimorzi:

Már ne haragudj, de pont az a begyepesedett gondolkozás az oka, hogy ott tartunk, ahol most is.

Már megy a közmunka és mi az eredménye ?
Mit oldott meg ?
Semmit az ég világon, csak a cseszegetést gyakorolhatjuk a jobboldal nagy örömére.
Ebben nagyok a FIDESZNÉL és a JOBBIKNÁL, csak nem mennek vele semmire.
Éppen úgy , mint az átkosban a KMK-al.

Mi a francot értek el a gyáron belüli munkanélküliséggel? Csak rontották a munkamorált és idegesítették a még dolgozni tudó és akaró embereket is.

Ugyan ez a közmunka is, tele alibiből kitalált tennivalóval és azt immel, ámmal végző, lapátra támaszkodóval.

Kidobott pénz és semmire nem nevel, hacsak arra nem, hogy, hogy kell a semmittevést lázas tevékenységnek bemutatni. esetleg kicseszni a dolgozókkal és a rendes munkakörökből elbocsájtani embereket, majd visszavenni őket közmunkába, hogy bért tudjanak megtakarítani, stb.

Nem szolgál az egész semmi másra, csak arra, hogy ki tudjátok élni a mások feletti hatalmatokat és látszólag uralkodni tudjatok másokon.

Vegyétek már észre, hogy ez a világ elmúlt és, ha boldogulni akarunk, akkor új megoldások kellenek.

Ti is tudjátok, hogy az a rengeteg kiadás, ami szinte minden látszat nélkül megy el, szinte kínálja annak a lehetőségét, hogy eredményesebben költsük el. A segélyek jórésze el se jut a szegényekhez és elmegy a működési költségekre minden látszat nélkül. Sokan egész jól megélnek belőle.
Tudok olyan vállalkozót, aki közgyógyellátást kap, és tudok olyan közmunkást, aki gyesen van, stb.

A bűnözési tevékenységet se a közmunka fogja háttérbe szorítani, legfeljebb a felderítés fog a számukra könnyebb lenni és az infót is könnyebben kicserélhetik.

Régen a gyárból is kilopták amit kiakartak és az csak kamu, hogy ettől csökkent a bűnözés.

A bűnöző attól retten vissza, ha tudja, hogy nem úszhatja meg büntetlenül, de soknál még ez sem akadály.
Meg vannak az eszközök a bűnözés visszaszorítására, csak élni kellene vele és odafigyelni.
Pintér két hét alatt ígért rendet és már eltelt 5 év és a bűnözés csak nő !

Mára már nem elég egy munkahelyen, ha be megy valaki dolgozni. Ha nem végzi rendesen a munkáját, akkor páros lábbal rúgják ki őket és aludhatnak egész nap.

Kabaré az egész, hogy képtelen vagy új dolgokat és szemléletet befogadni. Te is olyan vagy mint az egyszeri takácsok, akik lerombolták a gépeket, hogy ne lehessen velük termelni.

Eljárt az idő felettetek, hál istennek, jöjjenek az értelmesebb emberek.

Potato 2015.06.16. 16:07:48

Csak azt tudnám hogy miből lesz érték a pénz mögött alapjövedelemnél. A multinacionális vállalatot nem fogja érdekelni hogy te alapjövedelmet kapsz-e vagy sem, ő az árúért ugyan annyi értéket akar majd kapni mint amennyit most.

Szerinted orosz szénbányász le fog menni a kedvedért szenet bányászni, hogy te azt az "ingyen" kapott pénzedből megvehesd? A favágó le fog menni fát vágni csak hogy te ne fázz? Hogyha pedig mindenki kapná akkor mivel lennél előrébb mint most? Semmit nem jelentene akkor hogy 100E vagy 150E ft van a számládon, mivel pontosan ugyan annyi árút termelne meg az ország mint előtte.

Az egész alapjövedelem úgy baromság ahogy van. Amit pedig a pm-esek akarnak az nem más mint egy átnevezett segély, amibe az ország végképp beledöglene.

A súlyos szociális problémákkal egyetértek, bár a baloldali(és a "jobb"oldali) politika sokat ártott már az országnak az abszurd, logikátlan, ostoba embereket jutalmazó szociális hálóval, erre nem az alapjövedelem jelentené a megoldást. Nem is a közmunka, ami szintén egy hihetetlenül ostoba baromság, egyszerűen hitelből egy értékteremtést jutalmazó gazdaságpolitikát kellene kialakítani. Jó példa erre a "röghözkötés", te kapsz teljesen ingyen oktatást az államtól, cserébe annyit kér hogy dolgozz pár évet az országban. Az ilyen típusú segélyeknek VAN ÉRTELME! Annak amit ezek az új kommunisták akarnak nincs.

A kommunista típusú újraosztást pedig lehet éltetni, látjuk mennyire bejött anno, még ma is fizetjük a kádár bácsi hiteleit. Ha pedig nem hitelből menne akkor mondjátok már el hogy miben különbözne az egyszerű pénznyomtatástól az amit akartok? Vagy mégnagyobb újraosztást akartok? Feltétel nélküli újraosztás csak még nagyobb igazságtalanságot és nyomort szül hosszú távon, ezt be kellene látnia már minden kommunistának. A melós már most is a fizetése 50-60%-át leadózza, és megy a lakatos rikárdónak segélyre, meg ebből fizeték a kádár bácsinak a hitelét és amiből 40 éve építette a jóléti társadalmat. Erre akartok még rátenni egy lapáttal? Segítsünk lakatos rikárdónak, de ez mivel lenne más mint az eddigi segélyezési rendszer? Semmire nem ösztönözne, ugyan úgy a dolgozó emberektől kellene elvenni a megtermelt javadalmakat. Az pedig baromság hogy a segélyezési rendszer miatt jut kevés pénz a szegényeknek, a roma önkormányzat költsége kb 0,0001% ahhoz képest amennyit a postás bácsi kivisz minden hónapban a sok segélyen elő embernek. Meg lehet nézni gdp arányosan mennyit költ az állam nyugdíjra, segélyre, oktatásra, és utána el kell gondolkozni azon hogy mi marad, és mennyi adót kellene ahhoz beszedni hogy még alapjövedelemre is legyen pénz.

Ha igazságos szociális hálót akartok akkor vigyetek logikát a segélyezési rendszerbe, motiváljátok az embereket a fejlődésre, tanulásra, adjatok ingyen kaját, szállást azoknak akik nehéz helyzetben vannak de értéket akarnak előállítani és legyen feltételhez kötve a segély. Kommunizmus már egyszer megbukott, teljes újraosztáshoz pedig nem vagyunk eléggé gazdagok hogy eltartsuk azt a több millió munkakerülő embert akit az abszurd segélyezési rendszeretek kitermelt a kommunizmus és az elmúlt 20 év alatt.

Potato 2015.06.16. 16:14:37

@integrans: 19 század óta magától vágja ki a fa magát? Igen, sokat fejlődött az emberiség, de a népesség is pár száz millióról 7 milliárdra nőtt. Baszhatod hogy több a kaja, ha több az éhes száj ugyan ott vagy.

"Igazságtalanság az,
amikor az alapvető javakból egymást kirekesztik az embertársak.

Miközben természeti és műszaki bőség is van már. "

Ez rém ostobaság. Milyen alapvető javad van neked hogyha nem állítasz elő semmit? Hogyha haszontalan vagy egy társadalomban miért járna neked bármi is? Műszaki bőségre már reagáltam az előbb, természeti bőség pedig baromira nincs meg. Sőt, egyre kevésbé van meg. Mintha nem is ezen a bolygón élnél. De ezt már a kommunistáktól megszoktuk, sosem a realitás talaján járnak.

integrans 2015.06.17. 00:07:25

@Potato: a realitás az, hogy a bolygón eleve minden csak használatra, térítésmentes kölcsönbe van minden élő részére.

Potato 2015.06.18. 13:29:55

@integrans: Nem teljesen értem hogy ennek mi közbe bármihez. Ettől még neked nincs jogod felélni a mások, munka által előteremtett javait.
Az alapjövedelem nem más mint lopás, csak ti úgy akartok lopni hogy ezt az állam csinálja helyettetek. Ez most is megvan az adók révén, de ott legalább megvan az elvárás/jutalmazás rendszere.

Alapjövedelemnél ugyan az lenne mint az eszetlen segélynél, sok buta ember elköltené cigire, piára, emellett meg lehet nézni hogy néznek ki azok az önkormányzati lakások(15-20 millió forint értékű lakásokról van szó) amiket APRÓPÉNZÉRT adtak oda a dolgozó emberek adójából az ingyenélőknek. Ma már egy forintot nem ér a legtöbb. Hogy megéri ezért tönkretenni a dolgozó embereket, csak azért hogy az ingyenélőknek jobb legyen. Bravo.

integrans 2015.06.24. 13:09:00

@Potato: Vagyis nem érted meg a földi életünk valóságos tényszerűségeit, és mindössze a megszokott tévhitek szerint ítéled meg a dolgokat, és közben átvered saját magad az orrod előtt írásban.

integrans 2015.06.24. 13:13:57

- Figyeld csak mire mutat rá: Karl Widerquist az Amerikai Egyesült Államok alapjövedelem-hálózatának egyik koordinátora,
aki az egész világra kiterjedő hálózatért is tevékenykedik. A BIEN montreali kongresszusán vele készített interjúm most
magyar felirattal elérhető itt. A Föld erőforrásait és minden földterületet tulajdonná tettek, magán- vagy állami tulajdonná,
mondja Karl Widerquist. Az embereket nem kérdezték meg, hogy ők ezt így akarják-e. A Föld mindenkiért van és mindannyiunké.
Ha egyesek azt, amit nem ők hoztak létre, a Föld kincseit a saját tulajdonuknak tekintik,
akkor – így Widerquist – ez csak úgy elfogadható, ha ennek fejében kárpótlást adnak és mindenkinek valamennyit visszafizetnek.
Mindenkinek tartoznak egy részesedéssel belőle. Egy feltétel nélküli alapjövedelemmel.
Ahogyan földterületek és a Föld kincsei mindenkit megilletnek, ugyanúgy,
ha a természet ajándékai kevesek tulajdonában vannak, mindenkit megillet egy feltétel nélküli alapjövedelem."

vimeo.com/119334844

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.06.25. 22:41:45

@integrans: Ha a Föld javait kevesen kisajátították maguknak sokak kárára (ahogy most, és már régóta, van), akkor miért az a jó (elfogadható, igazságos, helyes) megoldás, hogy ebből egy kis alamizsnát (alapjövedelmet) visszajuttatnak a meglopottaknak?
És miért nem az, hogy az egészet egyenlően osztják el?

ingyenebed 2015.06.26. 09:48:36

@ipartelep:

a "Föld javainak egyenlő elosztása" konkrétan mit jelentene a gyakorlatban?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.06.26. 15:18:18

@ingyenebed: A szabadság, egyenlőség, szolidaritás hármasból a középső megvalósulását jelentené.
Ez ugye, amit feltettem, az egy kérdés volt, nem pedig állítás. A lényege az, hogy ha már "kiderült" (mindig is tudtuk), hogy bár a Föld mindenkié, de mégis egyenlőtlenség van, sőt kizsákmányolás is van, sőt az még fokozódik is, akkor ezt belátva, miért kell megállni egy nyomorúságos könyöradomány kompenzációnál, ami az alapjövedelem lenne. Ez kicsinyesség, gyávaság, és szűk látókör. Miért nem akarják az egyenlőség eszméjét megvalósítani? Erről szólt a kérdésem.

integrans 2015.06.27. 16:15:27

@ipartelep: Nem eszmékről van szó. - Mire is lehet reális esély?

Meg hát, aki nem tud megélni, az az életét veszítheti. Tehát?

ingyenebed 2015.06.28. 00:23:19

@ipartelep:

azt kérdeztem mit jelent a Föld javainak egyenlő elosztása a gyakorlatban? mi köze ennek az alapjövedelemhez?

nem beszél magyar?
süti beállítások módosítása