Az osztályharcot, amely a Marxon nevelkedett 

                     történésznek a szeme előtt lebeg, ama durva és 

                     materiális dolgokért vívják, amelyek nélkül 

                     nincsenek finomak és spirituálisak sem. 

                     Ámde ez utóbbiak nemcsak úgy vannak jelen az 

                     osztályharcban, mint valami elképzelés a győztesre 

                     váró zsákmányról. Hanem bizakodás, bátorság, 

                     humor, furfang, tántoríthatatlanság, kitartás 

                     formájában ott működnek a harcban, és hatásuk a 

                     távoli időkig ér. Sohasem szűnnek meg újra és 

                     újra kérdésessé tenni minden győzelmet, amelyet 

                     valaha arattak a hatalmasok. Miként a virágok 

                     fordítják fejüket a Nap felé, valami titokzatos 

                     heliotropizmus révén az elmúlt dolgok mind a 

                     felé a Nap felé igyekeznek fordulni, amely 

                     fölkelőben van a történelem egén. Aligha van 

                     ennél kevésbé észrevehető változás, de a 

                     történelmi materialistának nem szabad szem elől 

                     tévesztenie.

                        Walter Benjamin: A történelem fogalmáról, IV,

                     (1940), ford. Bence György (1980)

Elképzelhető, hogy vasárnap, 2015. január 25-én a Sziriza megnyeri a görögországi választásokat (a helyzetről lásd: http://www.neues-deutschland.de/dossiers/327.html), hatalomra kerül – és csalódást okoz. Még ebben az esetben se, amely mindig előadódhatik, nem veheti el többé senki a görög néptől és egész Délkelet-Európától azt az érdemet, hogy itt kezdődött el a fordulat, amelynek révén többé nemcsak a kapitalizmus van a horizonton, hanem immár világtörténelmi ellenfele is: ez az ellentét határozta meg a kései modernséget, és ez határozza meg ismét.

A Sziriza, bár kommunista csoportokból áll (vö. https://www.jacobinmag.com/2015/01/phase-one/, http://www.thenation.com/article/195441/syriza-rising), nem hirdet és nem hajt végre kommunista forradalmat. Ilyen forradalom – békés forradalom se – nem lehetséges most. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a szívük mélyén forradalmi mozgalmaknak nincs tennivalójuk, s azt se, ahogy Kautsky óta hirdette a szociáldemokrácia, ameddig létezett (nagyjából 1968-ig): a proletariátusnak nincs egyéb dolga, mint fegyelmezetten várni a fejleményeket; majd eljő a nagy pillanat. A proletariátus mint politikai szubjektum nem létezik többé; az Októberi Forradalom projektje gyalázatosan összeomlott.

Ámde ameddig a kapitalizmus létezik, újabb és újabb politikai szubjektumok keletkeznek, mert strukturális szükségszerűség, hogy létezzenek: ameddig az érték a más javára végzett munka idejében jön létre, addig van és lesz antikapitalista politika.

A Sziriza célkitűzései roppantul szerények (vö. Vlad Levente Viski cikkével, http://www.criticatac.ro/27078/analiz-programului-syriza/ és lásd: http://www.humanite.fr/rena-dourou-syriza-seule-capable-de-guerir-la-crise-democratique-563520), a párt számol az európai erőviszonyokkal, a nemzetközi baloldal gyöngeségével, ellenfelei gátlástalanságával, az ancien régime mindenkori ravaszságával és ügyességével. Ugyanakkor támadása a már lejáratott és egyre gyöngülő hiperkapitalista-neoliberális politikával szemben, egyértelmű kötelezettségvállalása a szociális állam (részben) visszaállítására és (részben) fölépítésére, az adósságdiktátummal való szembeszállás, a szolidaritás a világ szegényeivel (rabjai a földnek): mindez nemcsak a görög nép támogatását szerezheti meg neki, hanem egész Kelet- és Délkelet-Európáét, ahol végre megszűnhet a különféle jobboldalak versengése (vö. http://nol.hu/archivum/archiv-323424-142474, 2004) mint az „only game in town”.

Slavoj Žižeknek igaza van (http://inthesetimes.com/article/17561/zizek_greece_syriza), amikor – T. S Eliot mondatát idézve – azt mondja, hogy vannak idők, amelyekben csak a hitetlenség és az eretnekség között lehet választani. A Sziriza két tekintetben is eretnek: eretnek az 1989 utáni tőkés konszenzus („pensée unique”) tekintetében, és eretnek, ha politikáját összehasonlítjuk az óbaloldal törekvéseivel. Sahra Wagenknechtnek is igaza volt, amikor két évvel ezelőtt azt írta, hogy valójában a Sziriza képviseli „az európai értékeket” (http://www.faz.net/aktuell/feuilleton/gastbeitrag-vom-tod-europaeischer-werte-11732949.html). A mai Görögország megmentheti a libertárius és egalitárius Európát, amely máskülönben a rasszizmus, a diszkrimináció és az autoritárius represszió, mindenekelőtt az elnyomó biopolitika (etnicizmus, antifeminizmus, homofóbia, xenofóbia) mocsarába süllyedhet. (Beleértve ebbe a kultúra kommercializálását, bürokratizálását, konformizálását, teljes kritikai potenciáljától való megfosztását.)

És ne feledjük: a görögországi radikális baloldal (amely magában foglalja az eddig láthatatlan, szótlanságra ítélt görögországi török-muzulmán kisebbség képviselőit!) azért lehet ilyen erős, mert utóda a kétszeri (és kétszer dicsőséges) antifasiszta ellenállásnak: a nácikkal és görög csatlósaikkal szembeni hősi harcnak és a második világháború utáni polgárháborúnak és folytatásának, az ezredesek fasisztoid diktatúrája elleni szívós küzdelemnek (vö. a Z c. híres filmmel, 1969, rendezte: Costa-Gavras, főszerepben: Jean-Louis Trintignant, zene: Mikisz Theodorakisz, https://www.youtube.com/watch?v=kUyyqNXuANA).  A katonai-fasiszta diktatúrát akkor az USA és a NATO támogatta. Vietnam és Chile mellett a görög ügy volt az, amelyen nemzedékem – az új baloldal – nevelkedett valaha. Reméljük, hogy ezúttal a görög fölszabadulási törekvéseket nem fogja vérbe fojtani a demokratikus humanizmus.

 Nemes bosszú lesz ez drága halottainkért.

A nevetséges magyarországi sajtó átlátszó hazugságaira ügyet se vetve, mi a leghatározottabban és a leglelkesebben támogatjuk a Szirizát. Bízom benne, hogy ez a vasárnap gyönyörű lesz.

Ránk fér, rátok fér végre-valahára egy ritka diadal.

 Örüljetek! Reménykedjetek!