A teret, mely 1927, az eredeti emlékmű avatása óta viseli Kossuth Lajos nevét, ellepik a remake-ek. A Kossuth térből Klónok tere lett. Ez nem a mi világunk. Itt maximum, LEGO-szobrok készülhetnek vagy lisztet önthetünk. A szellemeket már rég visszazárták a palackba. Az avantgárdénak befellegzett, a birodalom visszavágott. Ezt a helyzetet legfeljebb elviselni lehet, üdvözölni semmiképp sem. Esetleg harcolni ellene, ahogyan Csoszó Gabriella teszi.

Böszörményi István írása.

Bevallom a Szabadság téri gyalázat elvonta a figyelmemet a Kossuth tér visszarendezésétől. Miről is van szó: 2011-ben L Simon László bejelentette, a Kossuth tér visszakapja 1944 előtti képzőművészeti kialakítását. Három monumentális szobor kerül vissza eredeti helyére, Zala György: Andrássy Gyula lovas szobra, és Tisza István emlékműve, valamint Horvay János: Kossuth szoborcsoportja. Mindez ürügyet jelent a Kossuth tér alapos szobrászati tisztogatásához. A bökkenő az, hogy az említett három emlékmű már nem létezik. Pontosabban, a Kossuth-szobor darabjai ott vannak még dombóvári száműzetésükben, de Dombóvár nem enged a 48-ból, Kossuth Lajos és miniszterei maradnak. Ez nem zavarja a hatalmat, egyszerűen legyártatja a három emlékművet.

Na, ez az, ami nem sikerülhet. Mert a szobrok, legyenek bár oly gyengék, mint a Tisza emlékmű újkorában, nem ismételhetők meg. Ami a térre kerül, az másolat, hamisítvány. Szobornak látszó tárgy, remake vagy klón. A megrendelő cinikus, de nem hülye. Tisztában van vele, hogy mit kér. A kérdés csupán az, miért klónokat rendelnek meg szobrok helyett? Mert így nincs vita. Ez a hatalom nem szereti a vitákat. Hogy remake-et rendelnek, azzal megváltoznak a szempontok. A kvalitás helyett a hasonlóság lesz az elsődleges. Nincsenek művészeti viták a megrendelővel, még részletkérdésekben sem.  Megvalósul a kontraszelekció csimborasszója, hogy a továbbiakban, már ezek az alkotások legyenek iránymutató példák. A miheztartás végett. 

A hatalomnak ez az arroganciája nem meglepő, ugyanakkor mélységesen elszomorító. A Tisza-klónt már fölavatták, Andrássy-klónja már bronzba öntve várja a posztamensét. Csoszó Gabriella képein már ott sorakoznak az emlékmű figurái, találgathatjuk, vajon kik bukkannak elő a szemeteszsákra emlékeztető műanyag fóliákból. S megjelenik napjaink jellegzetes köztéri szobrászati alapeleme: a kordon. A teret, mely 1927, az eredeti emlékmű avatása óta viseli Kossuth Lajos nevét, ellepik a remake-ek. Így lett a Kossuth térből Klónok tere. 

Ez nem a mi világunk. Itt maximum, LEGO-szobrok készülhetnek, vagy lisztet önthetünk. A szellemeket már rég visszazárták a palackba. Az avantgárdénak befellegzett, a birodalom visszavágott. Ezt a helyzetet legfeljebb elviselni lehet, üdvözölni semmiképp sem. Esetleg harcolni ellene, ahogyan Csoszó Gabriella teszi. Megtalálta a helyét ebben a kemény világban. Elkötelezett és bátor. Vajon objektív tud-e maradni az objektíve? Nem számít, csak jó képek legyenek. Mert semmilyen harci helyzet nem ment fel a minőség felelősségétől, ha a harc egy élhetetlen világ ellen zajlik. A kérdésre, hogy mit csinálna Csoszó Gabriella, ha boldog békeidőkben élnénk, arra ott a felelet a képek minőségében, az alkotás és tanítás kettős, belső kényszerében.

Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc http://freedoc-gabriellacsoszo.blogspot.hu/2014/10/kossuth-ter-budapest-20141020.html