A megfélemlítés kis körei

2014.09.12. 13:18

A valamennyire is ép eszű emberek számára világos, hogy a civil szervezetek elleni rendőri, állami támadás a megfélemlítésről szól. Aki tagadja ezt, az is tudja. 

Essék most arról pár szó, hogy miként is néz ez ki a gyakorlatban. Mondjuk a leszbikusokat tömörítő Labrisz Egyesület önkéntesei esetében.

Vay Márton írása.bullying-770.jpg

Kép:  Gemena Communication/iStock Photo

Az Ökotárs megszállása és adatainak elvitele nagy biztonsággal azért történt, hogy az Illiberális Állam kezében legyen azoknak a listája, akik önkéntes vagy bármilyen módon segítik munkájukkal a viking nemzetközi baloldal ügynökszervezetit. Egyrészt a hitelezés vizsgálata elég rossz duma, mivel a PSZÁF állásfoglalása azt korábban teljesen rendben találta, másrészt a hírek szerint a nyomozókat elsősorban a hitelezéssel semmiben össze nem függő önkéntesek listái érdekelték.
Namármost.
Aki tagadja, hogy ma Magyarországon ellenzékinek lenni nem jár egy csomó esetben komoly kockázattal, az vagy nagyon nincs képben, vagy pontosan tudja, csak nem bánja. A kis településeken, ahol az önkormányzat az egyik legnagyobb munkaadó, ott gyakran az sem kockázat, aki maga nem, de a családtagja például a helyi iskolában dolgozik. A közalkalmazottak már családi körben sem szívesen beszélnek arról, hogy mi van a munkahelyükön. Aki csak pár olyan embert ismer, aki ellenzéki, vagy kormánykritikus munkához embereket próbál toborozni, az bőven tud mesélni. Nem ragozom.
Ez az a kockázat, ok a félelemre, ami még annak is jogosan fordulhat meg a fejében, aki csupán az Ökotárs adatbázisában az ’Év fája’ vagy a ’Cigányok munkahelyteremtése’ rovatban szerepel.
De aki egy leszbikus szervezetnek önkénteskedik, az még rosszabbul érezheti magát Lázár János mosolyát látva.
Magyarországon ugyanis az emberek többsége “nem szereti” a melegeket. Vagy konkrétan gyűlöli őket, vagy semmi baja nincs azzal, hogy mások gyűlölik őket. Vagyis ha valakiről elterjed, hogy homoszexuális, annak jó oka van sok rossztól tartani. Nem csak a barátok, munkatársak elfordulását, ellenségessé válását kockáztatja: a jogvédő szervezetek számtalan olyan esetet ismernek, amikor valakit ezzel zsaroltak, akár nagyon sokáig. Van férfi, aki alól a felesége a közös házat, vagyont, jól menő vállalkozást és a gyerekek láthatási jogát is el tudta szedni, mert tudomására jutott, hogy az férfiakkal csalta meg. Furán hangzik? Egy átlag vidéki városban ma egy meleg férfi bizony úgy érzi, (és érezheti), hogy okosabb inkább lemondani mindenéről, csak a környezete tudomást ne szerezzen homoszexualitásáról.
Lehet, hogy Újlipótvárosban ez nincs így, és a nagykörúton belül sem feltétlenül, de bármit is mond Kerényi Imre a buzilobbi hatalmáról, meg okostojás ismerőseim arról, hogy “lassan kötelező lesz”, a helyzet kurvára szar.
Szóval ezért nagyon gáz, hogy a NER rátette kezét azoknak a listájára, akik ellene dolgoznak.
Nyilván mindenkinél máshogy áll a pohár, máskor jön az utolsó csepp, de nagyon remélem, hogy lassan betelik és nagyon kérem, hogy ne hagyjuk. Különösen kérem jobboldali polgártársaimat. Mi már elnémítandó ellenségek vagyunk, a mi szavunk már nem számít, de a Tietek igen, vagyis a Ti felelősségetek nagyobb. Ne hagyjátok, hogy tovább menjünk ezen az úton.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr456692079

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pozitív Diszkriminálás 2014.09.14. 08:46:59

Kazár származású, zsidó vallásra áttértek szeretete kormányzási szinteken.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.12. 15:24:01

"Különösen kérem jobboldali polgártársaimat."

Deja vu - talán múltkor is neked írtam, hogy neked nincsenek jobboldali polgártársaid. Mi már elnémítandó ellenségek vagyunk, a mi szavunk már nem számít. Ennyi. Vége.

Teendő: csináljuk nyíltan!
Emlékeztek egy-két éve, amikor valamelyik náci bagázs elkezdte Facebookon összeszedni a buzilistát, és mindenki feljelentkezett rá? Most is jelentkezzünk mindannyian, hogy kormányellenes civil szervezetek aktivistái vagyunk. Mutassunk tömeget.

üres jelölő 2014.09.12. 18:02:44

"Különösen kérem jobboldali polgártársaimat."

Mikor jöttök már rá végre, hogy egy szélsőjobboldali párt (gyengébbek kedvéért: a Fidesz) tudatos támogatóit nem kell, és NEM IS SZABAD kérlelni?

ingyenebed 2014.09.13. 10:36:50

a fidesz támogatói nem polgártársaink, hanem ellenségeink.

ez a rendőri akció a diktatúra kezdete.

Zöld_Dani 2014.09.13. 11:29:46

@ingyenebed: Értelek, de én akkor is inkább pacifikálnám és átállítanám őket, mint hogy ellenségként tekitnsek rájuk.

Szentkereszthy Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.09.13. 20:21:42

@Zöld_Dani:

Afganisztánba, Irakba, Líbiába, Szíriába, Ukrajnába már nem tudtok több demokráciát exportálni?

susu64 2014.09.13. 20:42:12

Akár igaz is lehetne, ha igaz lenne. Mármint a blog. Azonban egy valamit érdemes figyelembe venni. A civil szervezetek nem azonosak az agresszív kisebbségekkel vagy a látens politikai mozgalmakkal. Szó sincs itt a civilek ellen való támadásról, megfélemlítésről - még ha a rendőrség akciója túlzott is volt. A törvények mindenkire vonatkoznak, még az Ökotársra és társult szervezeteire is. Ha átadták volna azokat az iratokat, amelyeket a hatóság kért, az egész dolgon rég továbbléptünk volna. azonban nem ezt tették, hanem szándékosan hecceltek. Azok a pénzek (norvég alap) pedig nem alamizsna, hanem pl. Norvégia hozzájárulása ahhoz, hogy nem EU tagként az EU val azonos jogokat és lehetőségeket élvez minden EU országban. "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" - mondta volt Kósáné Kovács Magda.

Netuddki. 2014.09.13. 20:49:01

A lézerdzsoni azzal "védekezik", hogy olyan "civilek" feljelentése alapján (is) történt a "vizsgálat" akik pályáztak a norvég péniszre de nem kaptak belőle.
Kezd egyre cifrább lenni a dolog...

Netuddki. 2014.09.13. 20:51:51

@susu64: Susukám! Csak 1db "törvényt" mondj ami alapján "azokat" az "iratokat" át kellett volna adniuk!
Könnyű ám általánosságban dumálni dolgokról, és azt hinni, hogy ezzel le is tudtátok őket. Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!

bkkzol 2014.09.13. 21:24:18

Mind a két oldal szép csapat! Az egyik zsebből-zsebbe fizet elszámoltatás, kontroll nélkül a másik meg hatami pozicióból intézkedik. A "civil szervezetek" nagyrésze léhűtő, ingyenélő a "nagy demokráciákban"is. Itt meg mostanság nem kedvez nekik a politikai háttér. Majd késöbb... addig is hajrá!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.13. 22:05:27

@susu64: Ki a "nem látens politikai mozgalom"? Aki nem kritizálja a kormányt? A CÖF. A fidesz a kommunikációban erős, egyből kitalálta a definíciót: aki minket kritizál az nem is civil szervezet, hanem a "tuggyukkik" pénzelik. Ennyi. A birkáknak ez elég és bégetik is rendesen.

turista a saját országában 2014.09.13. 22:06:02

@susu64: "A civil szervezetek nem azonosak az agresszív kisebbségekkel"

Mesélj, mitől agresszív az Ökotárs? Gyerekeket zabált, vagy mi a faszom?!

ingyenebed 2014.09.13. 22:50:18

@susu64:

átadták, te szemétláda.

a rendőrök az aktivisták névsorát akarták.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.09.14. 00:36:43

1 billió (1000 milliárd, egymillió millió) forinttal baszták át a bankok Magyarországot. Vagyis többel is, de ennyiről már papírjuk is van.

Csodálkozom, hogy a hazaáruló oldalnak lapos a pofája ezügyben, és nem állt azonnal a csalók pártjára, mint most a deviáns idegen ügynökökére, azonnal. És általában is, mindig.

Mi lehet az oka?

Masni 2014.09.14. 01:36:33

@susu64: Mekkora egy görény vagy!
Minden a témában született cikk után odakommenteled ezt a hazugságot, így terjesztve azt. Gomdolom fizetnek neked ezért. Az ökotárs nem csak odaadott mindent, hanem kitette a honlapjára.
Az önkéntesek névsora pedig nem nyilvános. Szerintem spec. azt az ökotárs sem kérhette volna el a szervezetektől.

Kérész Krisztina (törölt) 2014.09.14. 03:14:06

Hát nem tudom. Munkahelyem 80%-ban fideszőrültekből áll, mégis dolgozik nálunk zsidó, meleg, muszlim, baptista, katolikus, cigány származású kolléga is. Ja mellesleg magyarok. Feszültséget ha van is, én nem érzékelek. A politikai hírekkel messzemenően senki nem foglalkozik. Alapvetően mindenki dolgozni jár be nem gyűlölködni a másik emberre.

Kérész Krisztina (törölt) 2014.09.14. 03:16:30

@Istóczy Győző:
A devizahitelezes alapjait a Fidesz határozta meg anno 2001-2002 - ben. Tessék utána olvasni. A bankok kihasználták a kiskapukat. A Fidesz nem ezt teszi?

gázóra ellenőr 2014.09.14. 06:54:35

@Istóczy Győző: Ezer milliárddal? Ez van. Mert a bankok okosak, a magyar meg hülye mert aláírta. Átbaszni csak a hülyéket lehet egy szerződéssel, mert nem olvassa el.

gázóra ellenőr 2014.09.14. 06:57:11

@susu64: "Azok a pénzek (norvég alap) pedig nem alamizsna, hanem pl. Norvégia hozzájárulása ahhoz, hogy nem EU tagként az EU val azonos jogokat és lehetőségeket élvez minden EU országban"
Milyen anyagot szívsz? Király lehet. Megadnád a dílered számát? Abból én is kérek.

gázóra ellenőr 2014.09.14. 06:58:17

@Vagtazo Halottkem: A bankok azt használták ki, hogy a hülye magyar ha pénzt remél meg nagyobb jólétet mint amirer neki tellene, aláír akármit.

bölcsbagoly 2014.09.14. 07:06:13

@Masni: miért hazudtok? megmondták kerek perec, hogy a vesztes pályázatokat nem adják. Majd kijelentették, hogy azoknak azért nem adtak, mert a norvégok nem akartak "keresztény és konzervatív" szervezeteket segíteni.

bölcsbagoly 2014.09.14. 07:10:08

@gázóra ellenőr: neked minek már? Tájékozódj te hatökör: az EU-n kívüliek (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc a vámunióért az EU-val cserében fizetnek ebbe az alapba a 2004 óta csatlakozó országok számára.

bölcsbagoly 2014.09.14. 07:12:23

@Vagtazo Halottkem: autókra te marha! lakásra forinthitel volt 30-millióért, amit a ballibsi kormányod rögtön megszüntetett kormányváltás után.Persze, miután jópáran közülük is felvették!

$pi$ 2014.09.14. 08:37:06

"Szóval ezért nagyon gáz, hogy a NER rátette kezét azoknak a listájára, akik ellene dolgoznak."

Szóval az egyik oldalnak szabad a másik oldal "ellen dolgozni", de ez fordítva tilos? Hogy is van ez?

bölcsbagoly 2014.09.14. 08:51:47

@$pi$: na ez az "egyik oldal" jellegzetes kettős mércéje! Náluk minden azzal kezdődik, hogy: én, én, mi, mi.....a végén esetleg te/ti, ő/ők.

Zöld_Dani 2014.09.14. 08:53:12

@$pi$: Azért ugye te is érzed a kettő között a különbséget? Hogy az Ökotárs és a körei tehetséggondozással, környezetvédelemmel dolgozik a kormány ellen, míg az nem éppen hasonló módon?
Ugye te is érzed?

Bitang Inas 2014.09.14. 09:19:31

"A második, a civilekről. Tisztelem az emberi jogokat, a diktatúrában születettem, bepárásodott szemmel álltam én is a "Human rigths now" fesztiválon 1988-ban. Tagadhatalan alapélmény a szólásszabadság ésatöbbi. Viszont egyáltalán nem közösködnék ma az AI-val, mert igen, belpolitikai piti csetepatékban működnek együtt az ellenzékkel, és igen, fizetett politikai aktivisták. Ugyanúgy ahogy a nagyon kínossá vált kishantosi ügyben, amikor a VM-ből kitessékelt főosztályvezető Radics Ká ostorozza a kormányt. Hiába no, az ellenzéki interpretálásban ugye léteznek a mindent tudó szakemberek (mindenki akit az mszp.szdsz nevezett ki anno) és a pártkutyák (mindenki akit a fidesz nevezett ki).
Sajnos ugyanezt kell elmondani sok civil szervezetről. Megjelennek, felbukkannak (akár lopott névvel mint a Dinamó Műhely), úgy ugranak elő az Mszp és Szdsz romjai mögül, mintha mindenki totális amnéziában szenvedne, és nem emlékezne arra, hogy mit tesznek ezek a formációk az utóbbi 20-25 évben. Lassan a civil szócskát is szégyelni kell miattuk, mint ahogy a liberális is szitokszóvá degradálódott. Persze ki ne emlékezne szívesen a cigányozó Eörsi pályafutására a liberálisok nagy büszkeségére."

$pi$ 2014.09.14. 10:09:45

@Zöld_Dani: "tehetséggondozással, környezetvédelemmel dolgozik a kormány ellen"

Nemá, tényleg? Hát ezt nem tudtam, bocsi.

Amúgy hogy a csába lehet "tehetséggondozással dolgozni a kormány ellen"? És környezetvédelemmel? Ez valami új nyelv, vagy mi a fene?

igazi Ténytár 2014.09.14. 10:12:22

@Istóczy Győző: Hazaarulas? valoban

----------
www.origo.hu/gazdasag/hirek/20010607junius.html

Június 15-től hatályosak a devizaliberalizációs rendeletek

[origo]2001. 06. 12. 8:28

Tartható a június 15-ei határidő a devizaliberalizációt hatályosító rendeletek megjelenésére - közölte Lengyel László, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó rendeletei ugyanazon a napon, június 15-én lépnek hatályba.

A főosztályvezető elmondta, hogy korábban június 10-ére tervezték a rendeletek hatályba lépését, de a határidőt módosította, hogy a szakértők szerint célszerű egy napon megjelentetni a kormány és a Magyar Nemzeti Bank devizaliberalizációs rendeleteit. A Pénzügyi és a Magyar Közlönyben való egyidejű megjelenéshez pedig szükség volt még egy hétre.

____________

2001. október 19.

TELJES LIBERALIZÁCIÓ 2002-től
MTI

mno.hu/migr/teljes-devizaliberalizacio-2002tol-815840

A (FIDESZ-FKGP) KORMÁNY DÖNTÉSE értelmében 2002-től megszűnik mindenfajta devizakorlátozás Magyarországon, ez a valuták és devizák szabad felhasználhatóságát jelenti külföldön és belföldön egyaránt - mondta Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár, a devizakorlátozások megszűntetéséről, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor.

Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a törvényes fizetőeszköz továbbra is a forint marad. Ugyanakkor - a felek megegyezése esetén - valutával, illetve devizával is lehet fizetni az országban, ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot.
________________

igazi Ténytár 2014.09.14. 10:16:55

@magyar ember teli szájjal: "Kár hogy 2006-ban a legtöbb civilt nem zavarta ami történt, csak Orbánozni tudtak."

Kar hogy a szekta tagokat MAI NAPIG NEM ZAVARJA, hogy az akkori borzalmas rendőrfőnök PINTÉR ÜZLETTÁRSA (lett utána)

Ja, ilyenkor lefagy a szekta tagok agyában a processzor...

_______

www.sonline.hu/orszag-vilag/velemeny/pinter-gergenyi-no-es-2006-osze-303264

www.vg.hu/vallalatok/pinter-es-gergenyi-kozos-cegben-173472

Pintér és Gergényi közös cégben
2007. 5. 17.

Utazási vállalkozásban lett üzlettárs Gergényi Péter, Budapest jelenlegi rendőrfőkapitánya és Pintér Sándor, az Orbán-kormány volt belügyminisztere

- írja legfrissebb számában a HVG. 1 A cikk szerint a tavaly év végén alapított és idén április végén nyilvántartásba vett Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft.-ben Gergényi Péternek 30 százalékos tulajdonrésze van, míg a többségi tulajdonos - 60 százalékkal - az a P&V Tanácsadó Kft., amely Pintér Sándor volt belügyminiszter és Valenta László, Pintér volt kabinetfőnöke tulajdonában van.
____________

bölcsbagoly 2014.09.14. 10:47:43

@a Ténytár: s ennek mi a franc köze van ahhoz, hogy a rendőrök nem viseltek azonosítót? Gergényi Fletótok parancsait teljesítette, ki is tüntették érte. Pintér meg éppen civil volt mikor már a nyugdijas rendőrt bevette a cégébe. Csak a szart keverni tudjátok, csúsztattok, hazudtok egyfolytában.

jogalany 2014.09.14. 11:52:43

Ma 66000 civilszervezet van bejegyezve.
Megkérdeztem ismerőseimet, értelmiségiek, széles látókörrel, és tájékozottak általában mindenről, hogy tudnak-e ebből a 66000 -ből akár csak 50 -et mondani, akik az emberek érdekében tesznek, gondolkodnak? Még 10 -et is nehezen szedtek össze, mert aki eszükbe jutott, pl. rákbeteg gyermekekért, rögtön kiderült, hogy csak lenyúlják a kapott közpénzt a saját hasznukra. De pl. hospice szervezet is családi alapon müködik és nem is ápolnak senkit a valóságban, hiszen a nagymama nem is igényelné ezt, de beírják. Magyarul csalnak, a pénzért. Kiderítettük, hogy a civil szerveződések majd 70 %-át politikai pártok, vagy azokhoz köthető szervezetek hozták, vagy segítettek létre hozni, így fizetve ki sok besegítőjüket, mert a vissza nem téritendő évi 500.000 Ft támogatás sem rossz a semmit tevésért pl. a Két szülő és még több ezernyi ilyen egyesület. Van olyan magyar bejegyzésű amely az Usa külügyminisztériumától kapja a pénzének nagy részét. Vajon kinek az érdekeit képviselik a hangzatos név választások mögül? Az egészségügyi civilek pl. összegyűjtöttek egy műtétre pénzt - ami hiányzott az 1 millió - be is jött a kisgyerek fényképére, aztán oda adtak 200 ezret a papának, hogy a többi a működésre elmegy, és mindegyikkel ez van. De ugyanez a helyzet a meleg jogi, a lakhatási, a cigányügyi, stb - mondhatni szinte az összes civilszervezettel. Vagy idegen érdekek képviselői a saját hazájuk ellen, vagy simán pénz lenyúlós lehetőségek.
Szerintem egy fillér közpénzt nem szabadna adni nekik, kiderülne, hogy nélkülük megmaradna 19 milliárd Ft és semmivel nem lenne rosszabb az élet.

igazi Ténytár 2014.09.14. 12:41:15

@bölcsbagoly: Oh persze szegény ártatlan Gergenyi, csak "parancsot teljesített" (mint a nacik is mindig mondtak mentségül). Csak akkor miért is vittek bíróságra egyszerű rendőröket akik szinten csak parancsot teljesítettek Gergenyitol?!

A Fidesz és KDNP is MEGSZAVAZTA A KITÜNTETÉSÉT !

Ja, azt mar elfeledjük...

www.hirextra.hu/2010/03/10/szdsz-minden-part-megszavazta-gergenyi-kitunteteset/
www.pecsiujsag.hu/belfold/szdsz-a-fidesz-is-megszavazta-gergenyi-peter-kitunteteset/

igazi Ténytár 2014.09.14. 13:05:01

@ "Vagyis ha valakiről elterjed, hogy homoszexuális, annak jó oka van sok rossztól tartani."

Ez nem igaz!

BAYER ZSOLT például azonnal ugrik és MEGVÉDI őket! ;-))

www.es.hu/old/0129/publi.htm

bölcsbagoly 2014.09.14. 13:08:46

@a Ténytár: és akkor mi a fene bajod van azzal. hogy Pintér bevette a cégébe? Ha ifj. Apró vette volna be az OK lenne?

bölcsbagoly 2014.09.14. 13:12:03

@jogalany: de hogy visítana erre a hazai és külföldi banda! Most csak párnak a dunyháját vizsgálják s máris mekkora cirkuszt csinálnak belőle.

Pásztor Miklós 2014.09.14. 18:07:15

@bölcsbagoly: Látom analitikálsz és diagnosztikálsz, miközben kozmetikálod magad és fetisikálod Pintért.

Pásztor Miklós 2014.09.14. 18:09:59

@bölcsbagoly: Olvasni azt nem tucc.
Ha a 2007-es cikk tavaly év végét ír, akkor az melyik év is vót, te buta tollashátú?
Most meg analikálás nélkül diagnosztikálsz.

"Pintér és Gergényi közös cégben
2007. 5. 17.

Utazási vállalkozásban lett üzlettárs Gergényi Péter, Budapest jelenlegi rendőrfőkapitánya és Pintér Sándor, az Orbán-kormány volt belügyminisztere

- írja legfrissebb számában a HVG. 1 A cikk szerint a tavaly év végén alapított és idén április végén nyilvántartásba vett Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft.-ben Gergényi Péternek 30 százalékos tulajdonrésze van, míg a többségi tulajdonos - 60 százalékkal - az a P&V Tanácsadó Kft., amely Pintér Sándor volt belügyminiszter és Valenta László, Pintér volt kabinetfőnöke tulajdonában van. "

Pásztor Miklós 2014.09.14. 20:08:33

@a Ténytár: Megszavazta, megszavazta, de azóta a Vezér új direktívát adott ki.

bölcsbagoly 2014.09.14. 21:14:17

@Pásztor Miklós: még mindig nem sikerült különbséget tenned a két szó közt? Részvétem...
S mi van akkor ha 2006-ban lett Pintér társa? Nyugdíjba ment, nemde?

susu64 2014.09.15. 00:53:20

@Masni: érdekes lehet, hiszen eddig egy sort sem írtam sehol erről a témáról. Ettől függetlenül, továbbra is fenntartom, amit mondtam. De hidd el, nem haragszom rád, hogy másként gondolod.

susu64 2014.09.15. 01:09:46

@a Ténytár: a tények azt mutatják, hogy Gergényi kitüntetését jóval 2006 szept. 18 ill. okt. 23 - a előtt szavazta meg a közgyűlés. www.origo.hu/itthon/20061117megzavarhatjak.html
Azaz, a hivatkozásod nem helytálló. Ezt hívják csúsztatásnak, de nevezhetjük egyszerűen hazugságnak is. Az igazsággal való hazudozásnak.

susu64 2014.09.15. 01:25:54

@bölcsbagoly: miközben Norvégiában 2012 júniusáig hivatalosan is államvallás volt. Az alkotmány második cikkelye eddig úgy szólt: „Az Evangélikus-Lutheránus vallás az Állam hivatalos vallása. A lakosokra nézve kötelező, hogy ennek szellemében neveljék gyermekeiket.” Az új szövegezés szerint nincs már utalás „az Állam hivatalos vallására”. A cikkely viszont kimondja, hogy Norvégia értékei az ország keresztény és a humanista örökségén alapulnak – olvasható a norvég evangélikus egyház hivatalos honlapján. Azután tovább: a király személye szent; nem lehet őt elítélni vagy vád alá helyezni - olvasható az alkotmányban. Ennyit a liberális Norvégiáról. Ahol persze rendőrnek öltözve és állig felfegyverezbe be lehet sétálni egy szigetre, védtelen fiatalok közé, és halomra lehet gyilkolni őket, hogy majd egy szép és emberhez méltó luxusbörtönben memoárok írása közepette le lehessen húzni néhány évet.

susu64 2014.09.15. 01:27:51

@turista a saját országában: hogyan is kezdődik a blog, nemde így: ...Essék most arról pár szó, hogy miként is néz ez ki a gyakorlatban. Mondjuk a leszbikusokat tömörítő Labrisz Egyesület önkéntesei esetében."

Éhes_ló 2014.09.16. 07:18:26

2006 őszén nem születtek ajvékoló blogok, demokráciát temető NT, WP cikkek no és persze a kedves eu sem ráncolta demokrata homlokat a "civilekkel" Révész Máriusz szétveretése, ezrek törvénytelen megveretése, rabosítása, hamis rendőri papírok alapján történő elítélése miatt.
Utána sem.
Ma sem.
Mert az "járt a náci csürhének".
Szerintük.
Erre emlékezzünk, amikor ajvékolmak.
Emlékezzünk jól kunce kucu mártíriuszozására, a hetihetes röhögcsélésére és a "civilek" mély hallgatására, vagy sunyi érvelésére az eszét veszetett elqrói banda mellett.
Ha sikerült, akkor mevessünk hangosan és felszabadultan, mert ennek a vircsaftnak most - késéssel ugyan - de talán jó időre vége.
Mert ez bizony harc, amit nem kevés áldozattal, de most megnyertünk ellenük.
Vae victis.
Vagy magyarosabban: amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten!

TamasGM 2014.09.17. 12:57:48

@Éhes_ló: Ez nem egészen igaz. Voltunk néhányan, akik tiltakoztunk. (Az "ajvékolás" kifejezés szíves mellőzését kérjük, tudjuk jól, miért.) Voltunk néhányan, akik az esemény trivializálását és banalizálását a legélesebben kifogásoltuk, beleértve a fölháborító röhincsélést. Voltunk néhányan, akik minden körülményeskedést mellőzve elítéltük, hogy az akkori főpolgármester, Demszky Gábor, rácáfolva múltjára és nyilvánosan vallott elveire, kitüntette v. megdicsérte a "vasprefektust", Gergényi ezds. rendőrkapitányt (aki ma dr. Pintér r. altbgy., belügymin. üzleti partnere & tanácsadója, de ez mellékszál), amitől ennyi év után is fölmegy bennem a pumpa. Önnek igaza van, ez fölháborító volt (és maradt) - de nem egészen világos, hogy a régi fölháborodások miért helyeznék hatályon kívül a maiakat. Azoknak, akik a Kádár-rendszer ellenségei voltak, talán nincs ma erkölcsi joguk a jelenlegi rezsimet - és általában az új kapitalizmust - bírálniuk? Nem hinném. Üdv. TGM

Éhes_ló 2014.09.17. 15:01:34

@TamasGM: kedves a megszólításod a köztünk lévő műveltség/olvasottság béli és világnézeti távolság ellenére.

A "nem egészen igaz" természetesen igaz, de a poster esetében egészen biztosan megáll és igazolható is, hogy nem csípte a most oly élesre fent morális érzékét.
Ma se csípi, holott olyan előzménye ez a mai mocsoknak, ami nem megkerülhető.
A mellékszál nem mellékszál, hanem főszál, az uralgó mocsok egylényegűségét mutatja sokunknak.

A mosdó - törölköző elve okán helyezi számomra az érzékenységem határain túlra az akkori és mostani némákat, röhincsélőket, csürhézőket.
Vízválasztó volt ez anno sokunknak, amikor ezek elvesztették az emberálarcukat és nem nyerték vissza azóta sem.
Sem ők, sem az álcivil szervezeteik, sem a pártjaik, akiknek a magyar áldozatok sohasem számítottak semmit.
Ma sem.
Olyasmi ez, mint a "cigánygyilkosságok áldozatai" és a "holkauszt túlélők" végtelen kárpótlásai: elválasztották magukat ezzel azoktól, akiknek vannak cigányok, zsidók, bárki által legyilkolt áldozatai háborúkból, nyomorult békékből.

Én ezért nem mellőzném az ajvákolás kifejezést sem, mert meglehetős jól demonstrált azok köre akik az egyik áldozati csoportot minden határon túl kaserolják, a másikat leszarják és akiknek a legyilkolt áldozat és áldozat nem volt soha és ma sem egyenlő.
Számomra nem külön, nem alávalóbb egyik sem a másikánál halálában, emlékében.
Ez valami gyerekkori Szophoklészi mellékhatás lehet, ahogy az is lehet félreértettem Antigonét.

Nem várom, hogy egyet értsünk, azt viszont igen, hogy fontoljuk meg, mit miért gondolhat (akár rosszul)az, akivel nem értünk egyet.

A poster erre minimális fáradtságot sem vesz, vett.

Te régebben még megtetted és talán ma is megteszed. A kilencvenes évek eleji tenmagadat jobb szerettem, de még ma is el el olvasom amit írsz. Ezért örülök, hogy tudtunk talán pár szót váltani.
Már ha te vagy valóban aki, ezen név megett.Remélem igen. Áldjon Isten!

___________________________ (törölt) 2014.09.17. 16:52:01

>Különösen kérem jobboldali polgártársaimat.

Hmm, hadd adjak ehhez két tippet.

1) Nem szoktuk szeretni, ha túlságosan érzelmileg az empátiánkra, együttérzésünkre apellálnak, fotón síró nő meg ilyenek. Pont azért, mert ezek fontos és ritka erények, tehát nem szabad túl olcsón hozzájuk nyúlni vagy manipulálni őket. Nem is csak ez a cikk, a Dinamó tele van hatásvadászan könnyfakasztó témákkal, lókolbászt szopogató szegény stb. stb. ezt manipulációnak szoktuk érezni.

Jobboan szoktuk szeretni, ha inkább a "fairségünkre" appellálnak, tehát arra, hogy valaki nem kaptt meg valamit, ami jár, vagy olyan történt vele, amit nem érdemelt meg. Ez hatásosabb, talán mert racionálisabb, mert ilyenkor jobban úgy érezzük, hogy felnőttszámba vesz a másik. Mert a szentimentális sajnálgatásra egy ötéves is képes, hogy jaj, sír a maci, mert fáj neki, de ahoz felnőtt értelem kell, hogy az ember megsaccolhassa, ki mit érdemel, kivel szemben mi fair.

2) Szeretjük azt hinni, hogy az embereknek komplex motivációik vannak. Nem szoktuk azt hinni, hogy sűrűn van az, hogy valaki csak úgy öncélúan gonosz, vagy hogy végtelenül önző és hatalomvágyó. Tehát hasznos lenne ezt úgy előadni, hogy ne úgy jöjjön át, mintha a kormány puszta hatalomvágyból vagy szadizmusból gecizne itt valakikkel.

Fogalmazhatok egyszerűbben? Nem szeretjük, ha az jön át egy érvelésből, hogy "nézz rám, milyen ragyogóan JÓ vagyok, mert dől belőlem egy empátia, ellenfeleim pedig egytől egyik szadista tahók!"

Mondjuk, ha úgy sikerül előadni, hogy a kormány, akár jogos és védhető motivációval és okokkal, de olyan rosszul bánik bizonyos emberekkel, ahogy azt ők nem érdemelték meg és nem fair velük szemben, az olyan érv, amit meg szoktunk hallgatni.

Ja, még valami. Figyelj ide, a Népszabadaság és társaik nagyon hosszú ideje manipulál minket úgy, hogy elhallgat vagy eltorzít híreket. Nem szoktuk szeretni. Szóval, ha hatni akarsz ránk, segít az őszinteség! Például ha nem hallgatsz el olyan apróságokat, hogy jogosulatlan hitelintézeti tevékenység gyanújáról van szó, nem szimpa civilszívatásról. Mondjuk ha annyit megteszel, hogy legalább megemlíted, és utána leírod, hogy ez szerinted nem igaz, az már rögtön jobb, mert akkor nem érezzük úgy, hogy tökhülyének nézel, aki nem tájékozódik.

Komolyan mondom, ha a Fidesz ilyenfajta húzásainak legalább annyi haszna van, hogy egy-két baloldali elgondolkodik egy kicsit az ilyen válaszokon, amit most én adtam, már jobb lesz a helyzet. Mert 25 éve nem próbáltok meg a mi fejünkkel gondolkodni, hát most talán öt percre igen.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.18. 15:50:14

@Shenpen: "hogy valaki csak úgy öncélúan gonosz"

Nem azt hisszük, hanem hogy mivel más értékeket választott, ezért ellenséggé vált, mint ahogy mi is a számára.

Igazad van, helyesen úgy kellett volna megírni a cikket, hogy "Kedves mindenki! Alkossunk valami közös, mindenki számára elfogadott értékrendet, mert különben háború lesz, mint eddig volt, és ez nem is lenne meglepő".

üres jelölő 2014.09.20. 10:16:44

@Shenpen: igen, ezzel a kommenttel nagyjából jól illusztráltad, hogy miért - mint fentebb írtam - nem szabad tőletek kérni.

___________________________ (törölt) 2014.09.22. 15:17:21

@üres jelölő: ez egy ilyen lélektani trükk? Amikor hosszas eszmefuttatásaimra hasonló hosszúságú, információtartalmú ( = 0) és hangvételű reakciókat kapok, hajlamos vagyok kissé ráparázni, kb. hogy "mit hagytam figyelmen kívül, talán valami nagyon alapvető dolgot mások tudnak és én nem?". De ahogy gyűlik a tapasztalat, egyre gyanúsabb nekem, hogy ez inkább csak amolyan lélektani trükk, pont annyit beszólni, hogy a másik kíváncsi legyen és nekiálljon magyarázatért könyörögni. De értelmes magyarázat általában nincs. Úgyhogy, azt hiszem, ennek most már nem dőlök be, ez szerintem inkább csak egy ilyen nagyképűség.zip

üres jelölő 2014.09.22. 19:37:46

@Shenpen: írtam fentebb, hogy nem szabad fideszközelieket kérlelni, te meg épp részletezted, hogy ha valaki mégis megtenné, akkor milyen jellegű diskurzusba csöppenne. Gondoltam, rámutatok erre.

Masni 2014.10.08. 16:59:06

@bölcsbagoly: azért hazudsz, mert ezzel szemben a valóság az, hogy a kormány jelenlévő megfigyelőjével közösen alakították ki azt az eljárásrendet, amely szerint a vesztes pályázók adatait nem kell kiadni.
Ez amúgy sem etikus, sehol nem szokás a vesztes pályázatokat vizsgálni. Pláne, ha a vizsgálat célja az, hogy politikailag korrekt volt-e a nyertesek támogatása.
süti beállítások módosítása