A valamennyire is ép eszű emberek számára világos, hogy a civil szervezetek elleni rendőri, állami támadás a megfélemlítésről szól. Aki tagadja ezt, az is tudja. 

Essék most arról pár szó, hogy miként is néz ez ki a gyakorlatban. Mondjuk a leszbikusokat tömörítő Labrisz Egyesület önkéntesei esetében.

Vay Márton írása.

Kép:  Gemena Communication/iStock Photo

Az Ökotárs megszállása és adatainak elvitele nagy biztonsággal azért történt, hogy az Illiberális Állam kezében legyen azoknak a listája, akik önkéntes vagy bármilyen módon segítik munkájukkal a viking nemzetközi baloldal ügynökszervezetit. Egyrészt a hitelezés vizsgálata elég rossz duma, mivel a PSZÁF állásfoglalása azt korábban teljesen rendben találta, másrészt a hírek szerint a nyomozókat elsősorban a hitelezéssel semmiben össze nem függő önkéntesek listái érdekelték.
Namármost.
Aki tagadja, hogy ma Magyarországon ellenzékinek lenni nem jár egy csomó esetben komoly kockázattal, az vagy nagyon nincs képben, vagy pontosan tudja, csak nem bánja. A kis településeken, ahol az önkormányzat az egyik legnagyobb munkaadó, ott gyakran az sem kockázat, aki maga nem, de a családtagja például a helyi iskolában dolgozik. A közalkalmazottak már családi körben sem szívesen beszélnek arról, hogy mi van a munkahelyükön. Aki csak pár olyan embert ismer, aki ellenzéki, vagy kormánykritikus munkához embereket próbál toborozni, az bőven tud mesélni. Nem ragozom.
Ez az a kockázat, ok a félelemre, ami még annak is jogosan fordulhat meg a fejében, aki csupán az Ökotárs adatbázisában az ’Év fája’ vagy a ’Cigányok munkahelyteremtése’ rovatban szerepel.
De aki egy leszbikus szervezetnek önkénteskedik, az még rosszabbul érezheti magát Lázár János mosolyát látva.
Magyarországon ugyanis az emberek többsége “nem szereti” a melegeket. Vagy konkrétan gyűlöli őket, vagy semmi baja nincs azzal, hogy mások gyűlölik őket. Vagyis ha valakiről elterjed, hogy homoszexuális, annak jó oka van sok rossztól tartani. Nem csak a barátok, munkatársak elfordulását, ellenségessé válását kockáztatja: a jogvédő szervezetek számtalan olyan esetet ismernek, amikor valakit ezzel zsaroltak, akár nagyon sokáig. Van férfi, aki alól a felesége a közös házat, vagyont, jól menő vállalkozást és a gyerekek láthatási jogát is el tudta szedni, mert tudomására jutott, hogy az férfiakkal csalta meg. Furán hangzik? Egy átlag vidéki városban ma egy meleg férfi bizony úgy érzi, (és érezheti), hogy okosabb inkább lemondani mindenéről, csak a környezete tudomást ne szerezzen homoszexualitásáról.
Lehet, hogy Újlipótvárosban ez nincs így, és a nagykörúton belül sem feltétlenül, de bármit is mond Kerényi Imre a buzilobbi hatalmáról, meg okostojás ismerőseim arról, hogy “lassan kötelező lesz”, a helyzet kurvára szar.
Szóval ezért nagyon gáz, hogy a NER rátette kezét azoknak a listájára, akik ellene dolgoznak.
Nyilván mindenkinél máshogy áll a pohár, máskor jön az utolsó csepp, de nagyon remélem, hogy lassan betelik és nagyon kérem, hogy ne hagyjuk. Különösen kérem jobboldali polgártársaimat. Mi már elnémítandó ellenségek vagyunk, a mi szavunk már nem számít, de a Tietek igen, vagyis a Ti felelősségetek nagyobb. Ne hagyjátok, hogy tovább menjünk ezen az úton.