Az értelmiségi szerepről szóló csörtéket követők úgy vélhetik, a választások óta csupán arról van szó, hogy a fiatalok helyet kívánnak maguknak, ami végtére természetes is, azonban nem ártana mindezt némi tisztelettel tenniük. Aki azt gondolja, hogy egyszerű generációváltásról van szó, az teljesen elvéti a jelenlegi magyarországi társadalmi folyamatok lényegét. Nem egyszerűen értelmiségi cseréről van szó, hanem az egységes értelmiségi szerep és funkció felbomlásáról.

Mikecz Dániel írása.

Fotó: Flickr/ Matt Lowden

Április óta felerősödtek, és gyakran személyeskedésbe is átcsaptak azok a viták, amelyek a baloldali értelmiség felelősségéről, szerepfelfogásáról szóltak. Függetlenül attól, hogy számonkérő, higgadt elemező vagy a kérdést éppen meghaladni kívánja egy-egy írás, abban mindegyik megegyezik, hogy generációs metszetben tekintenek a jelenségre. Sokan úgy vélik, hogy csupán arról van szó, hogy a fiatalok helyet kívánnak maguknak, ami végtére természetes is, azonban nem ártana mindezt némi tisztelettel tenniük. Aki azt gondolja, hogy egyszerű generációváltásról van szó, az teljesen elvéti a jelenlegi magyarországi társadalmi folyamatok lényegét. Nem egyszerűen értelmiségi cseréről van szó, hanem az egységes értelmiségi szerep és funkció felbomlásáról.

A mai is elfogadottnak vélt értelmiségi (ön)kép a rendszerváltást megelőző időszak öröksége. Nem csupán azért, mert a létező szocializmus két osztály mellett az értelmiségi rétegre osztotta fel a társadalmat, de nem is azért mert az hivatalos ideológiai ellenére ez a vélt vagy valós réteg gyakorolta volna a hatalmat Magyarországon. A státuszában, életmódjában egységes értelmiség azért létezhetett, mert ezt lehetővé tette a fordista termelési rendszer, a viszonylag szűk réteg számára elérhető felsőoktatás és a  - hivatalos vagy alternatív - nyilvánosság alakításának korlátozott lehetősége. A ‘90-es évektől kezdve a foglalkoztatás, a média, az oktatás átalakulásával megroggyant a hagyományos értelmiségi státusz társadalmi alapja is.

A felsőoktatás átalakítása, bővítése az értelmiség újratermelődését és az értelmiség körének egzakt meghatározását érintette. A felsőoktatásban tanulók számának nagyarányú bővítése következtében nehezen lehetett értelmiséginek tekinteni valakit pusztán egyetemi diplomája alapján. Nem véletlen, hogy sokan úgy hivatkoztak a felsőoktatás átalakítására, mint annak “eltömegedésére” - szándékolatlanul is Ortegát parafrazálva. Másrészről a diplomájukat frissen megvédők sem számíthattak arra, hogy ezáltal automatikusan az értelmiség részévé váltak volna.

Az értelmiségi státusz körüli bizonytalanságot azután csak fokozta, hogy a korábban ismert termelési, foglalkoztatási struktúrák is átalakultak. Olyan magas hozzáadott értékkel bíró tevékenységi körök alakultak ki, amelyek nem kapcsolódtak a Magyarországon ismert hagyományos értelmiségi szerepekhez, attitűdökhöz. Ezeknek a tevékenységeknek az esetében ráadásul a szakmai hitelesség, az expertise alapja a magas fokú specializáció, ami éppen az ellentettje az univerzális tudással rendelkező értelmiségi képének. A diploma mellett a munkahely sem feltétlenül a társadalmi - így az értelmiségi - státusz letéteményese. Vajon értelmiségi az a doktorandusz, aki mellékállásban ügyfélszolgálatosként dolgozik, vagy a külföldön pipettát mosó, tudományos fokozattal rendelkező magyar fiatal, esetleg a romkocsmát működtető egykori kurátor? Ismert, hogy nem elsősorban a konkrét munkahely, hanem a szakmai tevékenység a karrier alapja, azonban sokak számára ez utóbbi sem ad önmagában vállalható státuszt, ami sok egyéni csalódás, kétségbeesés és bizonytalanság forrása. Emiatt is nőtt meg a jelentősége az önkéntes munkáknak, tanfolyamoknak, tört ki a gasztroforradalom és keresi folyamatosan az egyén az eredetiség, kiválóság és érdem prezentálásának lehetőségét.

Az internet és elsősorban a webkettő megjelenése alapjaiban alakította át a társadalmi nyilvánosság szerkezetét. Lecsökkentek a tartalmak megosztásának, a publikum elérésének költségei, ezzel pedig decentralizálódott a nyilvánosság alakítása. Ennek eredményeként a közéleti, politikai véleménycikkek, reflexiók esetében is függetlenedett a tartalom értékelése az azt előállító státuszától. A legolvasottabb magyar nyelvű közéleti blogok, mint a Véleményvezér vagy a Vastagbőr szerzői álnéven publikálnak. Ez nem csak azt jelenti, hogy a szerző ezzel mentesíti magát a vélemény képviseletének felelőssége alól, de az anonimitással egyszersmind lemond arról a presztízsről, amit a közéleti aktivitás, a publikálás adhat. A decentralizáció következménye az is, hogy megjelennek olyan véleményvezérek, akik szintén nem illeszthetőek bele a hagyományos értelmiségi szerepbe. Mögöttük nem áll tudományos vagy művészeti teljesítmény, ők az új típusú hírportálok rocksztár-újságírói, akiknek - a közösségi alkalmazásokhoz igazodó új tartalomkészítési eljárások miatt - nem csak több témában, de egyszerre több médiumban kell eligazodniuk.

A hagyományos szerepet érő kihívások azonban nem szüntetik meg magát az értelmiségi funkciót, azonban - ahogyan azt Tilman Reitz német szociológus is megjegyzi - azt már nem egy társadalmi réteg fogja ellátni. Az egyes funkciókat átvehetik kollektívák, mint közösen szerkesztett blogok, szakértői műhelyek. A már említett rocksztár-újságírók mellett a társadalmi résznyilvánosságokban működő véleményvezérek szerepe is megnőhet. Ha van ezeknek a változásoknak bármiféle generációs jelentősége, az csupán annyi, hogy az egységes, egyetemes értelmiségi szerep felbomlása a fiatalabbak számára magától értetődőbb folyamat, talán éppen azért, mert az idősebb kollégák nem vették észre, hogy egy résznyilvánosság alakítói. A fenti áttekintőből azonban látszik, hogy ez a folyamat nem 2010-ben kezdődött el, kár is lenne érte bármely csoportot vagy korosztályt kárhoztatni.