Ifj. Knézy súlyosan hibázott a közvetítéskor. Ok, és akkor mi van? Ő az új Werner Naumann? (Goebbels titkára volt.) A NER megint lecsapott a migránsokra és a halál angyala, a voldemorti gonoszságú Orbán-rezsim dementora maga az ifjú Knézy Jenő? Nincs itt valami aránytévesztés? Nem túlzott-e az a magabiztosság, amivel mindezeket mondják? Magyar értelmiségi mindenhez ért, az úszásnemek technikája, a fordulók szabályai és a felkészülés menetrendje egyaránt otthonos számára?

Youssu N’Dour írása.

Kép: hvg.hu

“Állnak a férfiak, állnak a férfiak

Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni” (Kiscsillag)

Leülnek emberek négyévente a tévé elé és rácsodálkoznak arra, hogy van sport. Úgy hívják, például hogy olimpia. Ciccen a sör, kényelembe helyezés, és az emberek hirtelen sportszakértőkké válnak. Először persze váteszek, akik megtippelik, hogy hány aranyat nyerünk. „Már apám is úgy számolt, hogy a vívás és az öttusa az kettő” – mármint ennyi arany ekét versenyszámból feltétlen összejön. Ha megkérdeznénk őket, elcsodálkoznának, hogy húsz éve nincs csapatverseny, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi nyolc alkalomból mindössze kétszer sikerült nyerni öttusában, utoljára 2004-ben.

Előbb tehát váteszek lesznek az emberek („6-8 arany tutira meglesz”) utána sportszakértők. Jó alapozást jelent ehhez a nemrégiben véget ért foci EB, valamint a Jobbikon kívüli ellenzéki nyilvánosság egy része. Ez utóbbi a stadionépítéseken kívül jellemzően akkor foglalkozik sporttal, amikor a Sándor Mária-Pukli István léptékű népi ellenállást orrontja egy sportoló anyagi természetű vitájában (Hosszú Katinka vs Gyárfás Tamás), vagy okkal, és mégis kéjesen rombolja le egy idős ember nyilvános imázsát egy 50 éves, büntetőjogi értelemben lezárt, de nem megbocsátható tette miatt (Kiss László).

Aztán a sportszakértővé lett váteszek elkezdenek véleményt nyilvánítani a Facebookon. Strtukturalista irodalomteoretikusok, dalszövegíróból lett pártszóvivők, a negyedik századi egyházatyák hermeneutikai elemzésében megpihenő filozófiatörténészek, vagy a későmodernitás makrotársadalmi folyamatainak avatott kutatói kezdenek el hirtelen olyan magabiztossággal a sportról posztolni, mintha a Searle-Derrida vagy a Rawls-Nozick vitáról kellene állást foglalni, amikhez bizonnyal ért is egyik-másikuk. 

Csak éppen a sporthoz nem ért egyik sem.

Ami nem is baj mindaddig, amíg a szabad véleménynyilvánítás nem kap egy vajszínű árnyalatot és válik morális ítélkezéssé, hogy aztán egy újabb eszkatológiai fordulat nyomán az Orbán-rezsim megbélyegzése és e megbélyegzés általi kiállás lenyomatává váljon.

 Na jó, elmagyarázom egyszerűen.

Aki már látott közelről sportközvetítést, az pontosan tudja milyen egy olimpiát, esetünkben 28 sportág 306 versenyszámát közvetíteni, előfutamokkal, csoport mérkőzésekkel és döntőkkel együtt. Annak, aki beéri a rövid magyarázattal, legyen elég annyi, hogy magyar szempontból teljesen érdektelen előfutamokról van szó, amit normál körülmények között csak az adott sportág megszállottjai meg azok néznek, akik reggel bekapcsolják a tévét, elalvás előtt meg le. Annak, aki nem éri be ennyivel, Pásztory Dóri remek posztját ajánlom olvasásra.

Yusra Mardini kétségkívül megnyerte a 100 m pillangó előfutamát. De azt már senki nem szokta hozzátenni, hogy igen gyenge eredménnyel. A 45 indulóból a 41. helyen zárt, olyan idővel, amellyel utoljára ötven éve, 1956-ban lehetett volna nyerni.

Illő tisztelettel: a teljesítmény sportértéke a nullához közelít. Megérdemel egy glosszát az ÉS-ben, színes riportot a The Guardian lifestyle rovatában, sőt egy hosszabb elbeszélő költeményt is a „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” mottót viselő lírai antológiában. De sportértéke az nincs neki. Aki nem hiszi, kérdezze meg magától mondjuk, hogy ki lett a 14. helyezett Jakabos Zsuzsanna mögött a 400 m vegyesen – tudják, amit Hosszú Katinka nyert meg? Na ugye (A helyes válasz Barbora Zavadova).

Ifj.Knézy tehát csak azt tette, amit egy sportriporter tesz. Fecsegett össze-vissza arról, amit érdekesnek gondolt az adott helyzetben, mely helyzetet lehet érdekesnek tekinteni eszme- és politikatörténeti értelemben egyaránt, de a 100-as pillangó leggyengébb előfutamát sportszerűen legfeljebb a sokszorosan zárójelbe tett (és meg csúfolt) coubertini eszmék szempontjából vizsgálhatjuk. Kétségtelen tény, hogy megláthatta volna az érdekességet a gyenge idő mögött is, amint az sem vitás, hogy legalább utólag mondhatta volna azt, hogy bocsánat, nem figyeltem. Vagy úgy általában tudhatná, hogy "menekültválogatott", s hogy mi zajlik a világban. Egyébként tudja. (Hogy bocsánatkérése éppen ezért finoman szólva sem teljes, szintén megérdemel egy rövid felszólamlást.)

De tegyük fel, mindezek ellenére, hogy ifj. Knézy súlyosan hibázott a közvetítéskor. Ok, és akkor mi van? Ő az új Werner Naumann? (Goebbels titkára volt.) A NER megint lecsapott a migránsokra és a halál angyala, a voldemorti gonoszságú Orbán-rezsim dementora maga az ifjú Knézy Jenő? Nincs itt valami aránytévesztés? Nem túlzott-e az a magabiztosság, amivel mindezeket mondják? Magyar értelmiségi mindenhez ért, az úszásnemek technikája, a fordulók szabályai és a felkészülés menetrendje egyaránt otthonos számára?

Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a „Konrád-Szelényi” által felállított posztamensre merevedő, végtelenül frusztrált baloldali értelmiség megint kiáltja a farkast, mellyel megvívni legfeljebb Facebook posztokban képes a sör ciccenése mellett egy olimpiai tévéközvetítés során...