Ifj. Knézy súlyosan hibázott a közvetítéskor. Ok, és akkor mi van? Ő az új Werner Naumann? (Goebbels titkára volt.) A NER megint lecsapott a migránsokra és a halál angyala, a voldemorti gonoszságú Orbán-rezsim dementora maga az ifjú Knézy Jenő? Nincs itt valami aránytévesztés? Nem túlzott-e az a magabiztosság, amivel mindezeket mondják? Magyar értelmiségi mindenhez ért, az úszásnemek technikája, a fordulók szabályai és a felkészülés menetrendje egyaránt otthonos számára?

Youssu N’Dour írása.

kn.jpg

Kép: hvg.hu

“Állnak a férfiak, állnak a férfiak

Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni” (Kiscsillag)

Leülnek emberek négyévente a tévé elé és rácsodálkoznak arra, hogy van sport. Úgy hívják, például hogy olimpia. Ciccen a sör, kényelembe helyezés, és az emberek hirtelen sportszakértőkké válnak. Először persze váteszek, akik megtippelik, hogy hány aranyat nyerünk. „Már apám is úgy számolt, hogy a vívás és az öttusa az kettő” – mármint ennyi arany ekét versenyszámból feltétlen összejön. Ha megkérdeznénk őket, elcsodálkoznának, hogy húsz éve nincs csapatverseny, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi nyolc alkalomból mindössze kétszer sikerült nyerni öttusában, utoljára 2004-ben.

Előbb tehát váteszek lesznek az emberek („6-8 arany tutira meglesz”) utána sportszakértők. Jó alapozást jelent ehhez a nemrégiben véget ért foci EB, valamint a Jobbikon kívüli ellenzéki nyilvánosság egy része. Ez utóbbi a stadionépítéseken kívül jellemzően akkor foglalkozik sporttal, amikor a Sándor Mária-Pukli István léptékű népi ellenállást orrontja egy sportoló anyagi természetű vitájában (Hosszú Katinka vs Gyárfás Tamás), vagy okkal, és mégis kéjesen rombolja le egy idős ember nyilvános imázsát egy 50 éves, büntetőjogi értelemben lezárt, de nem megbocsátható tette miatt (Kiss László).

Aztán a sportszakértővé lett váteszek elkezdenek véleményt nyilvánítani a Facebookon. Strtukturalista irodalomteoretikusok, dalszövegíróból lett pártszóvivők, a negyedik századi egyházatyák hermeneutikai elemzésében megpihenő filozófiatörténészek, vagy a későmodernitás makrotársadalmi folyamatainak avatott kutatói kezdenek el hirtelen olyan magabiztossággal a sportról posztolni, mintha a Searle-Derrida vagy a Rawls-Nozick vitáról kellene állást foglalni, amikhez bizonnyal ért is egyik-másikuk. 

Csak éppen a sporthoz nem ért egyik sem.

Ami nem is baj mindaddig, amíg a szabad véleménynyilvánítás nem kap egy vajszínű árnyalatot és válik morális ítélkezéssé, hogy aztán egy újabb eszkatológiai fordulat nyomán az Orbán-rezsim megbélyegzése és e megbélyegzés általi kiállás lenyomatává váljon.

 Na jó, elmagyarázom egyszerűen.

Aki már látott közelről sportközvetítést, az pontosan tudja milyen egy olimpiát, esetünkben 28 sportág 306 versenyszámát közvetíteni, előfutamokkal, csoport mérkőzésekkel és döntőkkel együtt. Annak, aki beéri a rövid magyarázattal, legyen elég annyi, hogy magyar szempontból teljesen érdektelen előfutamokról van szó, amit normál körülmények között csak az adott sportág megszállottjai meg azok néznek, akik reggel bekapcsolják a tévét, elalvás előtt meg le. Annak, aki nem éri be ennyivel, Pásztory Dóri remek posztját ajánlom olvasásra.

Yusra Mardini kétségkívül megnyerte a 100 m pillangó előfutamát. De azt már senki nem szokta hozzátenni, hogy igen gyenge eredménnyel. A 45 indulóból a 41. helyen zárt, olyan idővel, amellyel utoljára ötven éve, 1956-ban lehetett volna nyerni.

Illő tisztelettel: a teljesítmény sportértéke a nullához közelít. Megérdemel egy glosszát az ÉS-ben, színes riportot a The Guardian lifestyle rovatában, sőt egy hosszabb elbeszélő költeményt is a „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” mottót viselő lírai antológiában. De sportértéke az nincs neki. Aki nem hiszi, kérdezze meg magától mondjuk, hogy ki lett a 14. helyezett Jakabos Zsuzsanna mögött a 400 m vegyesen – tudják, amit Hosszú Katinka nyert meg? Na ugye (A helyes válasz Barbora Zavadova).

Ifj.Knézy tehát csak azt tette, amit egy sportriporter tesz. Fecsegett össze-vissza arról, amit érdekesnek gondolt az adott helyzetben, mely helyzetet lehet érdekesnek tekinteni eszme- és politikatörténeti értelemben egyaránt, de a 100-as pillangó leggyengébb előfutamát sportszerűen legfeljebb a sokszorosan zárójelbe tett (és meg csúfolt) coubertini eszmék szempontjából vizsgálhatjuk. Kétségtelen tény, hogy megláthatta volna az érdekességet a gyenge idő mögött is, amint az sem vitás, hogy legalább utólag mondhatta volna azt, hogy bocsánat, nem figyeltem. Vagy úgy általában tudhatná, hogy "menekültválogatott", s hogy mi zajlik a világban. Egyébként tudja. (Hogy bocsánatkérése éppen ezért finoman szólva sem teljes, szintén megérdemel egy rövid felszólamlást.)

De tegyük fel, mindezek ellenére, hogy ifj. Knézy súlyosan hibázott a közvetítéskor. Ok, és akkor mi van? Ő az új Werner Naumann? (Goebbels titkára volt.) A NER megint lecsapott a migránsokra és a halál angyala, a voldemorti gonoszságú Orbán-rezsim dementora maga az ifjú Knézy Jenő? Nincs itt valami aránytévesztés? Nem túlzott-e az a magabiztosság, amivel mindezeket mondják? Magyar értelmiségi mindenhez ért, az úszásnemek technikája, a fordulók szabályai és a felkészülés menetrendje egyaránt otthonos számára?

Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a „Konrád-Szelényi” által felállított posztamensre merevedő, végtelenül frusztrált baloldali értelmiség megint kiáltja a farkast, mellyel megvívni legfeljebb Facebook posztokban képes a sör ciccenése mellett egy olimpiai tévéközvetítés során...

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr769910588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sans paraben 2016.08.09. 01:25:29

az olimpia részben a sportteljesítményről, részben a coubertini eszmékről, részben emberi gesztusokról szól.
knézy az adott esetben nem figyelt, tévét szerelt, leszarta az előfutamot. máskor is szoktak érdektelen előfutamok alatt másról beszélni. de most meg kellett volna néznie a rajtlistát, látni, hogy ott egy menekült, aki azzal óriási sportteljesítményt tett le az asztalra, hogy a körülmények ellenére kijutott az olimpiára, és egy mondattal reflektálnia kellett volna erre az élethelyzetre és erre a teljesítményre.
újságíróként, sportriporterként és emberként egyaránt.

Oleg Gontar 2016.08.09. 01:58:26

Az o teljesitmenyenek van igazan sport erreke, uszva menekult a haborubol. Annak idejen az olimpia idejere a gorogok felfuggesztettek az egymas irtogatasat, torzsalkodasat. Igenis a mai olimpianak, a menekult valogatottnak, ennek a kislanynak van uzenet erteke. Ha megkapja a kajat az edzesmodszereket, akkor az idejenek is. De szerintem igy tobbet mond mindennel. Egy szamunkra ismeretlen pokolbol menekult, es mutatja be sajat es rengeteg hasonlonak a sorsat, a sporton keresztul. Ha ez nem er meg egy mondatot, akkor semmi. Igen szamomra Erik az angolna? Aki majdnem belefulladt a medencebe is hos volt. Verseny elott csak este uszhatott egy szalloda par meteres medencejeben, amikor minden turista aludni ment. Ezek uzenetek. Talan fontosabb uzenetek, mint merhetetlen szazadmasodpercek, es a profi versenysport minden mocska ami ezek mogott all. Knezy hibazott nem kicsit, de a te izzadtsagszagu mesterkelt humoru irasod siman csak gennyes, egy olyan ember tollabol, aki eppen segget keres a nyirkosan lefetyelo nyelvere.

vNHM 2016.08.09. 02:27:59

Teljesen korrekt, józan írás! Köszi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.09. 05:47:56

@sans paraben: nem jutott ki
kivittek
es vajon miert?
hogy megmutassak micsoda emberseg es libearailzmus van a NOB-ban
@Oleg Gontar: semi sporterteke
ez van
anyosom is megelozte volna
minden mas politika
segitsenek neki, nekik, rejtuk
mutogatni folosleges

NeDuddGi 2016.08.09. 05:55:58

Ha már Erik szóba került, ne felejtsük el Eddie-t sem, aki sasként szárnyalt vagy 55 métert, miközben az utolsó előtti is 71 métert ugrott. És mégis hős volt, pedig nem úszott át semmit... Knézy vétett egy szakmai hibát, ezen nincs mit mélázni, és remélem semmi köze nincs a politikához.
A 41. helyről csak annyit, hogy ha a poszt írója a Világon a 41. legjobb blogoló lenne, akkor minden bizonnyal sokkal olvasottabb lenne a blogja...

Május 40. 2016.08.09. 06:12:48

@NeDuddGi: És még csak nem is a 41. legjobb. Van valami földrészek közötti kvóta, vagy minek híjják. Tartok tőle, hogy a legjobb afrikai versenyző, aki az olimpiai eszme miatt ott versenyzett, még Magyarországon sem férne bele a legjobb 45-be. Így van ez a szerencsétlen szír csajszi is, kivitték politikailag, a magyarországi szennymédia pedig sztárt csinált belőle.

Apropó. Arról van kimutatás, hogy a többi ország sajtójában mekkora terjedelemben számoltak be erről a futamgyőzelemről?

Május 40. 2016.08.09. 06:13:53

@NeDuddGi: És még csak nem is a 41. legjobb. Van valami földrészek közötti kvóta, vagy minek híjják. Tartok tőle, hogy a legjobb afrikai versenyző, aki az olimpiai eszme miatt ott versenyzett, még Magyarországon sem férne bele a legjobb 45-be. Így van ez a szerencsétlen szír csajszi is, kivitték politikailag, a magyarországi szennymédia pedig sztárt csinált belőle.

Apropó. Arról van kimutatás, hogy a többi ország sajtójában mekkora terjedelemben számoltak be erről a futamgyőzelemről?

handax 2016.08.09. 06:32:23

@NeDuddGi: egyet? Kettőt! Kihagyta a rajtsorrendből és a győzelmekor másról beszélt.

2016.08.09. 06:33:14

Az olimpiának nem a lenézésről, nem a másik lesajnálásáról kellene hogy szóljon. Talán ezt el kellett volna mondani a Knézynek is, ha már nem tudja.

Amúgy pedig mit vár el az ember egy olyan "hős " -től, aki a gyengébbik nemet --állítólag--verte, alázta. És az ilyen ember szól meg és le másokat ?

Ez úgy szánalmas, és hányingert keltő, mint Knézy önmaga. Bár nyalni tudni kell. Ő pedig tud !!

2016.08.09. 06:39:20

@NeDuddGi: na de a posztolót nem tolja a NOB az emberek arcába propaganda céllal.

@Oleg Gontar: "Annak idejen az olimpia idejere a gorogok felfuggesztettek az egymas irtogatasat, torzsalkodasat." - ja annak idején a görög poliszok olimipáinak nem volt szponzora a junk food multi McDonald's, nem volt állami szintű doppingprogram, legfeljebb bikaherét ettek az atléták, hogy növeljék a tesztoszteron-szintjüket, nem találtak ki politikai korrektségtől vezérelve négyévente új kamu versenyszámokat, hogy minden ország minden sportolója nyerhessen valami érmet. Softball, gyeplabda, hetes rögbi, strandröplabda, szinkronúszás, toronyugrás, yacht verseny...
Ja, és legfőképp a görögök nem engedtek volna indulni egy nem görög származásút, pláne nem egy ősellenség perzsát, perzsa nőt (de még görög nőt se). Nők nézők se lehettek.
Maradjunk annyiban, hogy az ókori görögökről vajmi keveset tudsz. Roppant intoleránsak voltak az idegen kultúrákkal szemben. Ez volt a túlélésük kulcsa. Folyton keresték a belső ellenséget (cserépszavazás),spártaiak irtották néha a hélótáikat. A ma túlhypeolt demokrácia meg a poliszok elenyésző részében volt elterjedve és a filozófusok (pl. Platón is) lesújtó véleménnyel voltak róla.

Az újkori olimpiáknak nem sok köze van az ókoriakhoz.
Lehet érvelni, hogy ennek a mohamedán csajnak miért kellene a nulla sportértékű "teljesítményét" hypeolni, csak az ókori olimpiákra hivatkozni ezzel kapcsolatban roppant visszás.

"Igen szamomra Erik az angolna? Aki majdnem belefulladt a medencebe is hos volt. Verseny elott csak este uszhatott egy szalloda par meteres medencejeben, amikor minden turista aludni ment. Ezek uzenetek." - annak az üzenete ez, hogy az olimpiára nulla teljesítménnyel is ki lehet küldeni valakit, mert akkora a nyugati bűntudat, önmarcangolás, hogy afrikai országoknak bármit megengednek, mert különben menne az antirasszista hupákolás. Afrikából rendszeresen politikusok haverjai mennek az olimpiára, helyeket adnak vesznek, a kvalifikációs versenyeket meg se rendezik, csak gyártanak egy jegyzőkönyvet kamu eredményekkel, pont olyan velejéig korrupt az afrikai sportvezetés, mint az afrikai kormányok. Az, hogy valaki nem tud jól úszni, az egy dolog, ez nem baj. Úszkáljon akkor hobbi szinten a saját örömére. Csak az a baj, hogy mindenféle korrupt kvótákkal meg sumákolással kinyomják őket olimpiákra. Pont olyan probléma ez, mint az állami szintű dopping vagy a NOB vezetők korruptsága.

Eric az angolna nem hős volt, hanem egy bohóc. Pont annyira volt hős, mint anno Szalacsi vagy Polgár Jenő. Az internet közönsége röhögött rajtuk a fejüket fogva.

elemes 2016.08.09. 07:28:06

@jános515:

egyre kínosabb ez.
úgy látszik, nem csak a fidesz hívek között vannak "a pártért mindhalálig" kitartó önjelölt szóvivők :-)

elemes 2016.08.09. 07:29:06

@Oleg Gontar:

A görögök felfüggesztették, a magyarok nem.

2016.08.09. 07:44:21

Mennyi übermagyar fasz, akik csak azért lenézik más országok, kontinensek polgárait, mert azok nem férnek bele az übermensch világnézetükbe. Az persze nem jut eszükbe, hogy egy-egy Katinkát vagy Egerszegit kivéve a mi női úszóink sincsenek sehol.

Majd amikor a magyar szerepel le valami versenyen (mert lássuk be, a kijutók többsége a világmezőnyben sehol sincs), akkor az ő nevét is tessék kihagyni, hiszen a teljesítményének sportértékre a nullához közelít.

Amúgy Knézy, mivel nem látta a monitoron a képet, szimplán felolvasott egy papírról, azon meg valszeg nem volt rajta a csaj neve. Ennyi van a sztoriban, de mindkét oldal idióta Bélákkal van tele.

Prof. Phil Grimm 2016.08.09. 07:49:59

Az mennyire vicces, hogy pont ugyanazt csinálod, ami ellen felszólalsz?
Egyrészt nagy hanggal kikelsz a sport-szakértelem ellen, pedig minden bizonnyal fogalmad sincs, hogy a Facebook kritikusok közül ki mennyi sportot néz, nem végeztél kutatást, hogy mennyit kommentel ilyen ügyben (arról nem is beszélve, hogy a sport ismerete nem kell ahhoz, hogy a közvetítés egy eleméről véleményt mondj...).
Másrészt ugye pont annyira megalapozott ez a kritika, mint a Knézyt érintő: ez lenne a legnagyobb probléma ezekkel a hozzászólókkal? Nagyobbat hibáztak vajon, mint az a sportriporter aki nem arról beszél, mint ami a képen látható? Nagy hanggal fröcsögsz, hogy nem kellene nagy hanggal fröcsögni? Csak nehogy legközelebb az erőszak ellen lépj fel, mert komolyan megsérülhet valaki...

mpl 2016.08.09. 08:08:14

Egyedül vagy ennyire hülye, vagy többen összefogtatok?

DFK 2016.08.09. 08:13:10

@sans paraben: teljesitmény nélkül jutott ki, az úszva menekülős sztori meg egyszerűen irreális.

gh14 2016.08.09. 08:13:23

Én csak annyit mondok, hogy aki nulla sportteljesítménynek tartja - és függetlenül attól, hogy ki érte el - az ismételje meg. Mondjuk 4 év múlva Tokióban...

iovialis 2016.08.09. 08:22:16

@Colonel H. Stinkmeaner: "...Lehet érvelni, hogy ennek a mohamedán csajnak..."

Nézne már inkább utána. Ezek a "szerencsétlen mohamedánok" (a közösség, amelyhez tartozik családostul), némi sarkítással kétszer annyi ideje keresztények, mint mi, Szűz Mária Kiválasztott Népe.
Másrészt a kislány nem most kezdte az úszást, szíriai válogatott volt korábban, ha az információim nem csalnak, a 400 vegyes országos csúcsát tartja.
A kommentátor meg azér' van ott, hogy kommentáljon, nem azér', hogy eldöntse ő maga, mi fontos és mi nem. Nem azért fizetik, finoman szólva.
Peace.

röf 2016.08.09. 08:40:16

Ne bonyolítsuk, a képlet sokkal egyszerűbb.
A szivárványos baloldal kínjában már ráugrik minden egérre, amiből két molekula hasznot remél…
Kizárólag Orbán mószerolása mozgatja a billentyűiket, még ha többszörös áttételen keresztül is….
Az a baja a ballib szekértolóknak, hogy az ország teljesen rendben van, és csupán ilyen morzsák maradnak a jólodamondó embereiknek.
Röhejes látni ezt az igyekezetet, ahogy napi öt blogban magyarázzák a fölkarolt migránslány esetét.
Na de így van ez jól 

szabadenergia 2016.08.09. 08:42:02

ifj. Knézy esete csak ürügy a szöveg írójának, hogy az értelmiségen köszörülje a nyelvét. Mert hát a világ a széplelkű hermeneutikusok miatt ilyen szar hely, ugye? Vagy netán az a baj, hogy nem fogadják be szegény posztírót maguk közé?
A többi kedves szélsőjobboldali kommentelő meg még erre a szintre se ért el, egyszerűen csak gonosz és élvezi a gonoszkodást.

Ha ez a "korszerű" baloldal, kedves dinamó, akkor inkább szituacionista leszek.

Boka1 2016.08.09. 08:53:19

Ahogy Hofi mondta: ha már ott ül a kispadon, miért nem nézi a meccset?

dr. mesterséges színezék 2016.08.09. 09:05:27

@szabadenergia: "Vagy netán az a baj, hogy nem fogadják be szegény posztírót maguk közé?"

Létezik ennek egy még kínosabb vonatkozása. Nem kell túl sokat keresni ahhoz, hogy olyan társaságot találjon, ahol ő is csak egy köcsög értelmiségi. Akkor lehet örvendeni, hogy megérkezett - az első pofonig, ami az ilyen köcsögöknek kijár, csak úgy alapból, hadd szokják.

2016.08.09. 09:27:33

@szabadenergia: a széplelkű értelmiségiek és magukat értelmiséginek gondoló köldöknéző lumpenek elég sokszor okoztak már mérhetetlen szenvedést a világnak. Marx, aki életében sose dolgozott, munkást se nagyon látott, mások pumpolásából élt, eléggé magabiztosan hitte, hogy amit összezagyvál, az egy jó és szép világ alapja lesz. Hasonlóképpen egy semmirekellő "értelmiségi" volt Lenin is, aki azért egy fokkal praktikusabb volt Marxnál, de sajnos a gyakorlatiassága leginkább a terrorban csúcsosodott ki.

Ez a szíriai úszófenomén tényleg még annyi figyelmet se érdemel, mint anno Eric az angolna. Csak az Orbánt gyűlölők lebegtetik ezt a kérdést, nem tudom mit várnak ettől. Hogy Orbán ebbe belebukik? Még Knézyről is lepereg a kritika...

burke 2016.08.09. 09:31:19

Hallod Bütyök,ezért kàr volt a billentyűhőz leülni,ez egy oltàri baromsàg
Egy dolgot elfelejtettél,hogy kisknezy alkalmatlan,felkészületlen riporter..

6.Lenin 2016.08.09. 09:40:04

Amennyiben a csajszi nem lenne "menekült" meg szír, nagy ívben leszarná mindenki, még a most nyüszítő libsik is.
Ennyit is ér az egész.
Szalmaszál 1 köcsög bandának.

2016.08.09. 09:48:58

eddig olvastam: "mégis kéjesen rombolja le egy idős ember nyilvános imázsát egy 50 éves, büntetőjogi értelemben lezárt, de nem megbocsátható tette miatt (Kiss László)."
majd ha anyádról/lányodról/fiúdról mászik le így valaki, nem leszel ennyire elnéző

arckönyv 2016.08.09. 09:58:34

szánalmas próbálkozás...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.09. 10:00:26

" Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a „Konrád-Szelényi” által felállított posztamensre merevedő, végtelenül frusztrált baloldali értelmiség megint kiáltja a farkast, "
Tudod pöcsfej, inkább a fideSSes gazdáid által terjesztett, most épp migráns-ellenes, hazug, uszító kampánnyal kéne foglalkozni és nem a szerecsent mosdatni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.09. 10:03:06

@Colonel H. Stinkmeaner: még jó, hogy te ilyen okos vagy és ennyire sokat tudsz pl. Marxról... épp annyi eszed van, amennyit egy fideSSes rabszolgatartó elvár a rabszolgáitól. :D Sebaj, másokon élősködni azért még így is tudsz.

6.Lenin 2016.08.09. 10:04:50

@arckönyv:

Nagyon igaz, szánalmas...

Ennyire nem tud már semmit mondani a "haladó" erő a világnak.

Lejáratnak mindent. Valóban szánalmas.

khell 2016.08.09. 10:14:32

@Ylim: "Majd amikor a magyar szerepel le valami versenyen (mert lássuk be, a kijutók többsége a világmezőnyben sehol sincs), akkor az ő nevét is tessék kihagyni, hiszen a teljesítményének sportértékre a nullához közelít."

Nyugodj bele, a nullához közelitő magyar sportsikerekről pont ugyanigy leszarják más országok riporterei.

Az irás egyébként nagyon korrekt, teljesen egyetérték. A sok ballibant idióta már minden hülyeségre ugrik, hiszen más már nem maradt nekik. Szerintem nemsokára kimaradt, hogy maga orbán telefonált rá knézyre, hogy ha netán egy migráns nyer valamit, akkor semmiképpen meg ne emlitse.

Lőtéri kutyát sem érdekli, ahogy az előfutamok 90% sem.

6.Lenin 2016.08.09. 10:30:57

Ha már szóba kerülnek a "menekültek", nem a következőkről kellene beszélnünk?

) a mai napig érkezett 1,5 millió menekültből közel 2 millióan jelentkeztek munkára. Több helyen is verekedés tört ki a menekültek közt a munkahelyekért.

) Németországban naponta ezrével születnek szőke, kék szemű, németül folyékonyan beszélő utódok, hála a sok fiatal menekültnek.

)a menekültek a kölni pu előtt esküt tettek, hogy mindent elkövetnek az 1re öregedő német családok támogatásáért.

Ezekről, és nem ilyen faszságokról kéne zengedezni, mint, hogy mit is felejtett el Jenő (vagy ki a tököm)

Roan 2016.08.09. 10:33:09

Hogy a FB-os kommentelők közül ki mennyit néz sportot, és mennyire ért hozzá, azt nem tudom, de szerintem a posztoló sem. 0 sportteljesítmény? Akkor a posztoló még nem halott Eric Moussambaniról, Eddie Edwardsról vagy Bruno Bananiról. Ha esetleg nem ismerős Artur Taymazov neve (3× aranyérmes szabadfogású birkózásban szupernehézsúlyban!), de az előbbieké igen, akkor ezek szerint nem csak a sportteljesítmény számít.

Egyébként a technikai hiba + a rajtsorrend megváltozása hihető magyarázat, ennek ellenére nem értem, hogy a verseny végével mérnem nézett fel nem működő monitorról, hogy élőben szemrevételezze a helyzetet, ha már a helyszínen van? És egy bocs, hibáztam is belefért volna.

Ja, és aki szerint egy ilyen sportolónak nincs ott keresnivalója, hiszen csak odavitték: szabadkártya már jó ideje létezik, magyar olimpikonok is indulnak így, továbbá a mostani olimpia előtt is voltak független (ország nélküli) résztvevők.

Chris Lamb 2016.08.09. 10:45:02

Gratulálunk a balliberális "jogvédőknek" hogy a védencüket sikerült a feje búbjáig belenyomni a szarba. :/ Ezzel a felesleges hisztivel csak azt érték el hogy többen megutálták a szír menekült lányt.

nu pagagyí 2016.08.09. 10:48:11

Állítólag a menekültkérdés a legfontosabb dolog ma a világban és különösen Magyarországon. Legalább is, ha a kormány napi rendszerességű uszító propagandájából tájékozódunk. A menekült köztudásúan csak rongyosan, tömegben, illegális és agresszív cselekmények kapcsán észlelhető. Az uszodában az ominózus hölgy viszont teljesen emberi volt, olyan mint a katari versenyző és a fene tudja honnan érkező többi versenytársa. Valószínűleg, ezért nem ismerte fel Knézy a szemünk előtt folyó selejtezőfutam egyetlen érdekességét. Annyira megzavarodott, hogy még a felsorolásnál is kihagyta a hölgyet. Így sajnos mi sem tudtuk meg, ki lehet az olimpiai zászló alatt induló versenyző és miért nem nemzeti lobogó van a neve mellett. Az ismeretlen úszó egyébként megnyerte a futamát. Teljesítménye sportértéket pedig Jenő helyett a két kommentár közti, vészjósló zenei aláfestéssel induló, "Tudta?"-reklám volt hivatott pótolni.

RobinWarez 2016.08.09. 10:48:58

Kedves Blogger!
Mi az, ki az a "baloldali értelmiségi"? Szerintem a "magyarok" legalább 2/3-a, fele saját magát nem kategorizálja és objektíven nem is kategorizálható.
Én tényként állítom, hogy a "klasszius", tankönyvi ismérvek alapján a Fidesz nem "jobboldali" párt!
Semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy akinek nem tetszik a "fidesz rendszer" az "MSZP-s".
Tényként állítom, hogy Magyarország jelenleg nem demokratikus jogállam

A Bloggertől kérdezem (költői kérdés): látott valaki egyetlen egy olyan "menekültet"... bocsánat, "migránst", aki Magyarországon akart maradni???

A seggnyalás, a szervilitás' rossz!!! ..."értem?"

nu pagagyí 2016.08.09. 10:55:38

@Chris Lamb: Te már azelőtt utáltad, hogy hallottál volna róla.

khell 2016.08.09. 10:57:03

@nu pagagyí: Szivből kivnom, hogy összefuss majd pár menekülttel egy uszodában. Nemedtől, korodtól függetlenül.
Aztán, ha nincs szerencséd, akkor megtudod mi a különbség. :)

Bár ki tudja, lehet, hogy még élvezed is, akkor további ilyen örömöket kivánok :)

nu pagagyí 2016.08.09. 10:57:52

@khell: Gondolom, te már összefutottál?

khell 2016.08.09. 10:59:08

@RobinWarez: "Tényként állítom, hogy Magyarország jelenleg nem demokratikus jogállam"

Ha nem az volna, akkor valószinű nem 24 órában ömlene a fos a ballibant hülyék tollából az indexen, meg hasonló idióták kommentjeiben, hanem már réges rég egy munkatáborban élvezhetnétek, azt amiről vizionáltok.

khell 2016.08.09. 11:00:44

@nu pagagyí: "Gondolom, te már összefutottál? "

Én nem, de pár német igen és nem élvezték. Annyira nem, hogy ki is tiltották pár uszodából a migráns barátaidat.

(tudom-tudom, ne is mondd, ezt is a patás orbán találta ki és plakátra irta, meg se történt)

Guszty 2016.08.09. 11:10:20

@Oleg Gontar: "Az o teljesitmenyenek van igazan sport erreke, uszva menekult a haborubol." Szíriából Törökországba. Úszva. Aha.

praclee76 2016.08.09. 11:13:40

@röf: "hogy az ország teljesen rendben van" Ezt te sem gondolhatod komolyan!!! Sajnos az ország nagyon nagyon messze van a rendbentől.

nu pagagyí 2016.08.09. 11:17:23

@khell: Aztán van, ahol meg nem. De miért gondolod, hogy veled például szívesen összefutnék az uszodában? Nem szeretem a tapló embereket, úgy általában. De egyébként meg, mindenki vigyázzon magára és akkor nem lesz baj. Ezt jelentené a szabadság, te viszont túl könnyen bíznád rá a jogaidat a sunyi, autokrata vezetőkre, akik nem megoldani akarják a problémákat, hanem csak kihasználni a helyzetet saját személyes érdekükben.

A menekültekre is érvényes, hogy olyan a lesz a fogadjisten, mint az adjonisten. Ha jóindulatot és segítőkészséget tapasztalnak, jó polgárok lehetnek, már ha egyáltalán itt maradnak és nem költöznek haza a helyzet normalizálódása után.

kissiú 2016.08.09. 11:21:12

@Guszty: "Szíriából Törökországba. Úszva. Aha."

Szerintem olvass egy kicsit.

apro_marosan_petergabor 2016.08.09. 11:27:35

Liberók nem únják már ezt a sok ajvékolást? Nemlétező problémákról?
Vannak létező gondok is, ez nem az.
Forduljatok arccal a valóság felé.
Megfogtok lepődni.

tackii 2016.08.09. 11:35:10

Nyafog az író, hogy nem kell úszóversenyből menekültkérdést csinálni, aztán az utolsó bekezdéssel politikai kérdést csinál belőle... gratula!

egy igazi barom vagy mária 2016.08.09. 11:35:39

@Ylim: "Majd amikor a magyar szerepel le valami versenyen (mert lássuk be, a kijutók többsége a világmezőnyben sehol sincs), akkor az ő nevét is tessék kihagyni, hiszen a teljesítményének sportértékre a nullához közelít."

Ezzel azért jó nagy baromságot mondtál.
Az ausztrál vagy francia sajtó hidd el, hogy eddig sem számolt be mondjuk Verrasztó tizenakárhanyadik helyéről. Ezután sem fog. A magyar sajtó pedig még jó, hogy megmutatja, megemlíti hazánk fiait, még akkor is, ha nincsenek az élmezőnyben. Végül is csak itt vannak rajongói, barátai, családja.

nu pagagyí 2016.08.09. 11:39:42

@apro_marosan_petergabor: Ami neked nem probléma, az másnak igen. Mondok egy példát. Matolcsynak és kiterjedt családjának nyilván nem probléma, hogy az általa kezelt állami pénz elveszti a közpénz jellegét, ha mindeközben a zsebükben landol. Nekem, adófizető polgárnak viszont súlyos probléma.

Neked, a Magyarországon nem létező menekültek a legfőbb problémád, nekem pedig az, hogy Matolcsy pénzéhez hasonlóan, te és a hozzád hasonlók éppen az emberi jellegüket vesztik el. Én pedig speciel, nem szeretnék egy csomó embertelen ember közt élni. Nem nagyon akarom végignézni, ahogy önjelölt vezérünk fényesre nyalja Putyin és Erdogan seggét a hozzád hasonlók cuppogása mellett, hozzájuk hasonló világot teremtve nálunk. Nekem ez a legfőbb problémám.

egy igazi barom vagy mária 2016.08.09. 11:39:50

@nu pagagyí: A menekültekre is érvényes, hogy olyan a lesz a fogadjisten, mint az adjonisten.

Te liberális barom, te! Akkor fogdossuk meg a menekültek seggét, dobáljuk meg kövekkel, meg néha robbantsunk fel egyet kettőt.

Ja, az megvan, hogy szegény drága szír úszólány hős faterja már itt huppogott egy menekülttáborban, amikor a lány idejött? Hm? Tehát akkora volt az életveszély, hogy otthonhagyta a két lányát, ő meg lekoccolt muttihoz ingyenkajáért.

Chris Lamb 2016.08.09. 11:40:34

@nu pagagyí: Mielőtt hallottam volna róla azt se tudtam hogy ki Ő. Így nem utálhattam és nem is utálom.Igaz most se tudom a nevét. Lehet azért mert egy rohadt rasszista vagyok? :) Már a Te szemedben. Vagy csak azért mert az úszásban elért eredménye alapján ment a süllyesztőbe. Így gyorsan elfeledi őt az átlag ember.

nu pagagyí 2016.08.09. 11:47:28

@egy igazi barom vagy mária: Csak megvolt az értelme a kérdés feszegetésének. Lám, te is felkészültél a menekült úszónőből. Már csak az olimpián kéne elindulnod és megnyerni egy selejtezőfutamot, hogy bebizonyítsd, hogy milyen semmirekellő szegény.

nu pagagyí 2016.08.09. 11:51:21

@Chris Lamb: Nem a hölgy a lényeg, hanem az "ismeretlenek" elleni uszítás, ami a Jenő-féle közszellemet produkálja.

egy igazi barom vagy mária 2016.08.09. 11:51:43

@nu pagagyí: Az ő idejét én 14 évesen úsztam. Ezzel sajnos sehova nem lehet bejutni, még az országos döntőbe sem.
És semmivel sem semmirekellőbb mint a ruandai vagy a jemeni csaj. Lehet, hogy azoknak nehezebb az életük, rosszabbak a körülményeik.
Azokról miért nem akarsz hallani? Azokról akik otthon maradnak, és élnek, és lejárnak az uszodába, közben adott esetben a fél ország ezt nem tűri vallásilag.
Miért az a hős a szemedben, aki otthagyja a családját, hogy más ország ingyenkenyerén éljen?
Ja, azért mert egy liberális féreg vagy.

Chris Lamb 2016.08.09. 12:00:45

@nu pagagyí: Pfff..... sikerült leírni a lényeget. Azaz hogy a szír menekült lánnyal takarózva lehessen acsarkodni. :(

ZX 2016.08.09. 12:04:12

@röf: Mármint az ország kifosztása van rendben, ugye ezt akartad írni?

khell 2016.08.09. 12:06:42

@nu pagagyí: "De egyébként meg, mindenki vigyázzon magára és akkor nem lesz baj. "

Te ostoba véglény, ez mondd már el a 8 éves kisfiúnak, hogy miért nem vigyázott magára és miért hagyta, hogy egy megerőszakolja egyik imádott migránsod, úgy hogy korházba került!

Aztán ugyanezt fejtsd ki annak a párszáz lánynak akit szintén megerőszakolta, molesztáltak kis barátaid.

" Ha jóindulatot és segítőkészséget tapasztalnak, jó polgárok lehetnek"

Ja értem, a kisfiú valószinűleg molesztálta a migránsférget, ezért kellett megerőszakolja. Ejj, de buta kisfiú volt, nem mutatott elég jóindulatot és segitőkészséget, ez lett a veszte.

A kölni és még tucatnyi város lányainak is ez lett a veszte.

Neked tényleg egy elhagyott uszodában volna a helyed egy csapatnyi migránssal.

khell 2016.08.09. 12:09:45

@nu pagagyí: "Aztán van, ahol meg nem."

Jaj, ez kimaradt. Igazad van, tényleg előfordult olyan uszoda is, ahol nem erőszakoltak meg 8 éves kisfiúkat és lehet, hogy volt olyan fesztivál ahol nem molesztáltak, erőszakoltak lányokat.

Belátom, ha valamit, hát ezt tényleg értékelni kell a migránsokban!

ZX 2016.08.09. 12:22:36

@khell: Nálunk ugyebár még soha semmi ilyesmi vagy hasonló nem fordult elő ugye?

2016.08.09. 12:28:47

@sans paraben: egyetertek, hogy az olimpia nemcsak a gyorsabban-magasabbra-erosebbenrol szol, hanem az emberi gesztusokrol.

Szerintem ugyancsak el kellene gondolkodni, hogy mive lett a sportvilag, ha meg kell azon lepodni, hogy egy magyar tollaslabdazo lany odaadja a cipojet az ellenfelenek, vagy amikor egy teniszezo magasan adja vissza a labdat, hogy az ellenfelenek legyen ideje felvenni a leesett utot. Ezeken a sportszeru magatartasokon ma mar meglepodunk, es ez szomoru.

A NOB donteset a menekult csapatrol nagyon tisztelem. Olyan emberekrol beszelunk, akik a sajat hazajukban sportolok voltak es nem az o hibajuk, hogy haboru tort ki es a kormanyuknak kisebb gondja is nagyobb az olimpianal. Kaptak egy gesztust, egy lehetoseget. Nyilvan senki nem gondolja, hogy dobogos helyre fognak kerulni. Azert nem, mert megszakadt a sportoloi karrierjuk, edzeseket hagytak ki, elvesztettek a hajdani edzojuket, aki ma ki tudja hol van, nem kaptak sportszakmai segitseget a taktikahiz, etrendhez stb., ezer mas gondjuk volt az elmult honapokban, amig a tobbi versenyzo minden mast kizarva mar csak az olimpiara keszult. Nem, teljesen nyilvanvalo, hogy a menekult csapatnak nem fogjak lejatszani az olimpiai himnuszt, mert nem fognak nyerni. Biztosan nem. Emberiessegi szempontbol megis szep, hogy ott lehetnek es az osszetort sportoloi almuk legalabb reszben megvalosul, mert elindulhattak.ennyi es nem tobb.

Knezy egy emberi gesztust mulasztott el. Nem kell ajnarozni a menekulteket, de aki letesz valamit az asztalra, azt azert egy fel mondat erejeig el lehet ismerni. A sport nemcsak az eredmenyekrol szol, hanem neha a kis szinesekrol is, mint a fenti tollaslabdazo lany esete. Knezy megmutathatta volna, hogy profi sportkommentator es eszreveszi az embert a sport mogott. Nem tette. Neki csak az arany szamit, a tobbi vesenyzo nem erdekes. Ez is egy hozzaallas.

kulcsar2011 2016.08.09. 12:28:52

az tény, hogy tényleg nem egy fontos esemény volt, de
1, a győztest mégis meg kellett volna említeni
2, hírértéke van (különleges, egyedi, és érdekes), hogy a menekültcsapat tagja úszik

khell 2016.08.09. 12:50:59

@ZX: "Nálunk ugyebár még soha semmi ilyesmi vagy hasonló nem fordult elő ugye? "

Én nem tudok olyanról, hogy mondjuk mindennapos legyen egy uszodában a molesztálás, annyira, hogy pár hét után megunja az üzemeltető és kitiltja a magyarokat/akárkiket az uszodából. De ha volt ilyen, akkor légyszi linkeld.

Ugyanigy linkeld légyszi, hogyha fesztiválokon, többször, többhelyen (monthatni rendszeresen) zaklatnának/erőszakolnának nálunk embereket.

Az arányokat kellene észrevenni. Minden embercsoportban vannak elmebetegek, de a migránséknál ez "kulturális különbség", ahogy mondani szoktátok. Nem egy-egy elszigetelt eset, nem 1-1 elmebeteg közülük, hanem rendszeres esemény. Ma gyakorlatilag boritékolható, hogy ha egy fesztiválra beszabadulnak a migránsok, akkor ott minimum molesztálás lesz.

ZX 2016.08.09. 13:15:23

@khell: Máshol sem mindennapos eset. Igen, vannak kulturális különbségek, és nyilván gátat kell szabni az ilyen dolgoknak. De azt hazudni, hogy ilyen esetek kizárólag ott fordulnak elő ahol menekültek vannak?!

khell 2016.08.09. 13:26:11

@ZX: "Máshol sem mindennapos eset. "

Azt állitod nem történik sokkal-sokkal több ilyen eset a migránsok által ellepett területen, mint mondjuk magyarországon?

Egyébként pedig igen, mindennapos eset, ahol migránsok vannak tömegével.

"De azt hazudni, hogy ilyen esetek kizárólag ott fordulnak elő ahol menekültek vannak?! "

Ki állitotta azt, hogy ilyen csak ott fordul elő? Idézd már be!

Viszont TÖMEGESEN és rendszeresen csak ott fordul elő! Kértem már fentebb is, linkelj be ilyen tömeges, rendszeres erőszakot itthoni fesztiválokról, mint ami kölnben és a többi migránsokkal ellepett német városok fesztiváljain történt!

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 13:42:19

@sans paraben: "aki azzal óriási sportteljesítményt tett le az asztalra, hogy a körülmények ellenére kijutott az olimpiára"

a "kijutása" nem sporteljesítmény hanem politikai döntés eredménye, innen indulj neki újra.

VT Man 2016.08.09. 13:42:47

Errol lesz sok rettego poszt?

www.portfolio.hu/short/beragtak_a_nemetek_kitoroltek_az_oroszokat_az_olimpiarol.235797.html
"A német Bild több véleménycikkben is kritizálta a NOB döntését, és már akkor jelezték, az éremtáblázatot úgy teszik majd közzé, hogy azon nem szerepel Oroszország. Be is tartották, amit ígértek, most az éremtáblán a 3 aranyéremmel 6. Magyarország után közvetlenül a 8. Dél-Korea következik. A németek egyébként eddig még nem szereztek érmet a riói olimpián. "

ZX 2016.08.09. 13:43:00

@khell:
1. Németben sem rendszeres.
2. A média minden "migráncsos" esetről gyorsan beszámol, a többit meg próbálja elhallgatni.
3. Aztán mégis napvilágot látnak az esetek (gólyabálok, fesztiválok, Kiss Lászlók). :P

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 13:43:08

@Oleg Gontar: "Az o teljesitmenyenek van igazan sport erreke, uszva menekult a haborubol."

nem menekült úszva háborúból.

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 13:45:27

@NeDuddGi: "A 41. helyről csak annyit, hogy ha a poszt írója a Világon a 41. legjobb blogoló lenne,"

nagyon messze van a világ legjobb 41. helyétől. 11 éves magyar úszólányok teljesítményét nyújtotta.

luis5 2016.08.09. 13:59:13

Sportertek 0. Ez az ENSZ nevu gittegylet +NOB onfenyezos alegyutterzo propagandaja amivel senki nem tud kezdeni semmit. Uzenet? Tanuljatok meg uszni mert akkor nem fulladtok a tengerbe? Kiveve ha keresztény vagy mert akkor nyugodtan behajithatnak a muszlim "menekulttarsak" akik igy nem masok mint sima gyilkosok. De errol ne essék szo, a pápa is kussol....

luis5 2016.08.09. 14:03:30

@nu pagagyí: lehet hogy személyesen nem ismertek de az europai tetteik nagyon is...

recommented 2016.08.09. 14:07:15

Nem igazán jó a megközelítésed. Általánosítasz, megbélyegzel, egyszerűsítesz.

Knézy nem jó kommentátor. Ez politikától független, ténykérdés. Egyszerűen képtelen olyan minőségben közvetíteni, hogy egy sportszerető ember élvezze.

Egy bizonyos Coubertin (igen, az, aki az egész olimpiát felélesztette porló hamvaiból) szerint a részvétel fontosabb, mint a győzelem. Szerintem is. Aki kijutott az olimpiára (tök mindegy, hogy címvédőként, időeredmény alapján vagy szabadkártyával), az elismerést érdemel. Már azért, mert ott van, mert évekig készült rá, mert az idejét, energiáját, az életét áldozza erre. Nekem nem volt esélyem olimpián részt venni, már nem is lesz soha. Pedig a fél karomat odaadtam volna egy ilyen 41. helyért. Nem a győzelemért, hanem azért, hogy világ legrangosabb sporteseményén az országomat, és persze magamat képviselhessem. Hozzáteszem még, hogy én rendezett körülmények között nőttem fel, megadtak nekem mindent, amit csak lehetett, és nem kellett arra gondolnom, hogy vajon lelőnek-e menekülés közben, vagy simán csak ott ragadok egy határ előtt a szögesdrót tövében. Mégsem mehettem olimpiára. Minden tiszteletem azé a lányé, aki egy eredendően férfiközpontú társadalomban 18 évesen, a hazájától és a megszokott életétől elszakítva is képes volt kivívni az indulás jogát. Igen, lehet, hogy én is jobb időt úsztam volna nála (valamikor...). De kit érdekel? Ő ott volt, nem én. Neki kellett menekülnie, miközben én végig egy kényelmes, polgári életet élhettem.

Kurvára nem érdekel, hogy Knézy miért pont őt nem említette (mondjuk elgondolkodtató, hogy miért éppen őt hagyja ki), de tiszteljük meg azt is a figyelmünkkel, aki nem fog nyerni. Mert a számonkénti 20-50 indulóból csak egy fog. És ha egyedül úszna, akkor a kutyát nem érdekelné az egész. Legalábbis nehezen hiszem, hogy Phelps vagy Katinka edzésein egymást taposnák az emberek, hogy nézzék, hogyan tempóznak. Az olimpia éppen az olimpia miatt jó, hogy sokan vannak, sok helyről, sokféle kinézetű és tudású ember, akiknél nincs jelentősége a bőrszínnek, vallásnak, csak a versenyzés számít. És ennek a versenynek ugyanúgy része az aranyérmes, mint az 50. helyezett. Ha leszólom azt, aki kevesebbet tud, akkor az egész olimpiát szólom le.

Azt is minimum aggályosnak érzem, hogy azt méricskéled, ki mennyit foglalkozik a sporttal. Tudomásul kell venni, hogy az emberek nagy része az olimpiát nézi, esetleg még egy-egy futballeseményt és világbajnokságot. Nincs ezzel semmi gond. Ők, akik nem ismerik annyira a sportközeget, akiket nem csapott meg az uszoda szaga, itt találkoznak ezzel, ez a lehetőség arra, hogy megismerjék a versenyzőket, a sportokat, kicsit közelebb kerüljenek ehhez a világhoz. Ehhez is kell egy jó szakkommentátor. Sosem vívtam, de élvezet hallani Horváth Mariannt. Knézyt viszont nem, mert idegesítően rosszul közvetíti az úszást, kulcsmomentumokat kihagyva, folyamatosan lemaradva. Ezt biztosan észreveszi az is, aki csak négy évente találkozik sporttal. Miért ne kritizálhatna ő is?

És miért nem lehet elfogadni, hogy Knézyt kritizálják? Hónapok óta ömlik a köztévéből a gyűlölet, két olimpiai versenyszám között migránsoznak, élő emberekből csinálnak tárgyat, vagy éppen félelemkeltésre használják őket. Miért ne szólhatna akkor az, akinek ez nem tetszik? Különösen akkor, ha Knézy valóban félreérthető volt. Lehet, hogy nem direkt csinálta, de így történt, ő adja a nevét ehhez, ő kapja ezért a fizetését, viselnie kell a kritikát. Csak azért sajnálom, mert a gyűlöletkampány kitalálói és lebonyolítói nem vállalják az arcukat, helyettük is ütik a riportert. De ugye, aki kurvának megy...

És itt térjünk rá Kiss Lászlóra meg Gyárfásra. Hogy jönnek ők ide? Mert ez is egy töréspont? Mert ezzel is lehet gyalázkodni? Kiss László jó edző, de szar ember. Megkapta, amit megérdemelt, és most kapta meg. Aki magatehetetlen nőket erőszakol meg, az ne sértődjön meg, ha utóbb a szemére vetik. Gyárfás pedig egy kaméleon színváltásaival lavírozik a nagypolitikában, közben olyan elvtelen kompromisszumokat kötve, amikben mindenki benne van, kivéve a versenyzők. Nehogy már sajnáljam, mert kritizálni merik... Ki ő, hogy érinthetetlennek kell lennie? Úgy, hogy közben évente áldoztak be versenyzőket miatta. Gyárfásnak már régen nem kellene ott lennie ahol, örüljön neki, hogy eddig kihúzta.

Örüljünk inkább az olimpiának, és legalább erre az időre felejtsük el az itthoni gyűlölködést. Divide et impera - ez a mindenkori politikus célja. A mi dolgunk, hogy beszállunk-e a játékba vagy elkezdünk-e gondolkodni végre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2016.08.09. 14:07:55

Szép hosszan a semmiről. Nevetséges a sportértékkel védekezni. A postoló és a post is 0.

hidroponi 2016.08.09. 14:21:02

@Guszty: mucika! sziria es torokorszag is a fekete tenger mellett fekszik. elmeletileg nincs semmi akadalya.

Gyorgy Nagy 2016.08.09. 14:26:10

A kopasz feleségverő kis Knézi egy seggnyaló teheségtelen G.CI .Az apja forog a sirjában farkasréti temetőben.

Garin 2016.08.09. 14:33:53

Mellébeszélsz, jössz itt mindenféle ködös sport dologgal, amiből csak az jön le, hogy a többi lúzerhez képest -akik nem értenek a sporthoz-, te bezzeg nagyon értesz. Csakhogy mégis az a sok hozzá nemértő tartja el sportokat, közvetítéseket, olimpiát.

Kérdések: Közvetítették ezt a futamot? Igen. Nyert valaki rajta? Igen. Akkor miért is nem lehet elmondani, hogy ki volt az? Ha nincs sportértéke, akkor is. Ha meg magyar szempontból irreleváns futam volt, akkor miért közvetítették?

Szóval komám, szépen elmagyaráztad, kidumáltad, most már neked is körbe szaros a szád. Gratulálok.

ZX 2016.08.09. 14:34:05

@hidroponi: Mikor láttál utoljára térképet? :D Nem Földközi-tengert akartál írni? Törökországnak van ugyan fekete-tengeri partvidéke, na de Szíriának?

Zed is not dead yet 2016.08.09. 14:50:23

Az eset valóban túlhabzott már erősen. Mindenkinek lehet róla véleménye, pro/kontra ... a kutya le nem szarja (mármint a világ további folyása szempontjából).

Az íráshoz csak annyit szeretnék felvetni, ha szabad szóvá tenni, hogy az, hogy az igét és az igekötőt egybeírjuk az ilyen egyszerű helyzetekben mint pl. "megvenni, megtenni, felnézni, ....", ez annyira alapvető a magyar helyesírás szempontjából, hogy aki ilyeneket elkúr és a szövegszerkesztő piros jelzésére se korrigál, az erősen erodálja a mondókáját ezzel (nálam). Lehetne erre kicsit odafigyelni? Szerintem ez a szint még marhára nem grammarnazi-ság.

Ja és még egy dolog, kérdezném, mert nem láttam a közvetítést: azon a versenyen az ilyen versenyen szokásos módon nem volt a képernyőre ki is írva a rajtlista, aztán a végén a helyezések sorrendjében a nevek, stb-stb? Nem lehet hogy ifjKnézy-sportriporter-csórikám- szegény-pára 2016-ban már joggal bízhatott volna abban, hogy ha valakit érdekel az illetők neve, akkor nem neki kell papagáj módjára ledarálni ezeket, hanem az érdeklődő fotelrocker otthon simán elolvassa ezt a képernyőről??

2016.08.09. 14:54:02

@luis5: A mai magyar foci sportértéke is 0, mégis leadják szinte az összes NB1-es (tudom, már nem így hívják) meccset és százmilliárdok mennek el rá közpénzből.
Üzenet? Néhány barom azt csinál, amit akar, mert egy rakás barom lehetővé teszi nekik.

Az, hogy az Olimpián indulhatnak olyanok, akik az országukban fennálló állapotok miatt normális körülmények között nem szerezhettek kvótát, az egy olyan gesztus, ami miatt az Olimpia az, ami.
De vannak a barmok, aki ledegradálják egy szimpla sporteseményre, mert nácisztikus idióták és nem tetszik nekik, hogy nem a magyarok a világ urai.

Amúgy a pápa nem kussol. Elég egyértelmű véleménye van.

2016.08.09. 14:57:01

@Zed is not dead yet: "azon a versenyen az ilyen versenyen szokásos módon nem volt a képernyőre ki is írva a rajtlista"
Állítólag technikai problémákkal küszködött, vagyis valószínűleg nem volt kép a monitorján. (F1 közvetítéseken sem tartják szégyennek bemondani, hogy éppen nincs élőképük vagy bármi más technikai nyűgjük van, és emiatt nem tudnak pontos infókat adni, persze a kopaszbaromból kinézem, hogy simán összetörte a monitort, mert egy nő arca jelent meg rajta és ő pofon akarta vágni.)

Rot 2016.08.09. 15:04:43

"hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;"

asebes 2016.08.09. 15:22:35

@NeDuddGi: A hölgy távolról sem a 41. legjobb a világon. Azok között, akik itt indulhattak. Megkockáztatom, csak az USÁ-ban, Kínában legalább 5-10000 jobb úszó van nála, világviszonylatban talán az első 50 ezerbe se fér bele.

Nem "kiharcolta" a részvételt, hanem szabadkártyával jött

Ennyit a sportértékéről.

És igen, marhára nem érdekel senkit, hogy az ilyen időkkel, szabadkártyákkal kikerülők mit teljesítenek, legfeljebb bulvár értéke van (Eddi a sas, vagy az a gyerek, aki vagy 20 éve majdnem belefulladt a medencébe...)

Ha nem így van, akkor várom a tisztelt hőbörgőktől, hogy az eddigi mintegy 20 versenyszám utolsó öt helyezettjét nevezzék meg.

És hozzáteszem, nem vagyok fideszes, pláne nem jobbikos; Utálom orbánt - bár az ellenzékétől is kiráz a hideg.

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 15:23:17

@Ylim: "Az, hogy az Olimpián indulhatnak olyanok, akik az országukban fennálló állapotok miatt normális körülmények között nem szerezhettek kvótát, az egy olyan gesztus, ami miatt az Olimpia az, ami."

ezzel nincs is addig gond ha a bejutott megmutatja, hogy neki igenis ott a helye a legjobbak között akár a 41. helyen. A posztbeli kisasszony viszont olyan eredménnyel lett a 41. amilyennel egy átlag magyar tiniúszólány egy helyi versenyen se szerezne igazán előkelő helyet. Képzeld el mit érezhet az a 13 éves aki jobb eredményt úszik minden edzésen és látja, hogy ennél szarabb teljesítménnyel is ott lehet valaki az olimpián azért mert most épp így akarja a politika.

asebes 2016.08.09. 15:27:36

@Gyorgy Nagy: Az apja is elég szar riporter volt, Isten nyugosztalja. 3 perc után véleményt mondott mindenkiről, és ha XY-ról azt mondta, hogy rossz, akkor az illető lőhetett öt gólt, akkor is rossz volt. Soha nem "tévedett", Vitraynak sose derogált, ha azt mondta, bedobás, és nem az jött, akkor "bocsánat, tévedtem, szöglet" - mondta. Knézy meg hallgatott.

Az tény, hogy s fia gyengébb még nála is - de ez a műbalhé, amit szerveznek ellene olyanok, akiknek fingjuk sincs arról, mi a sport - mi több, a facebookon általában azok, akik a foci EB-n a magyarok ellen szurkoltak...

Szóval számomra már csak ezért sem hiteles a véleményük.

Itt jegyzem meg, Magyar Bálint életében most először írt (látszólag) sport témájú posztot...

asebes 2016.08.09. 15:29:09

@eßemfaßom még áll: Ez így van.

Hozzáteszem, Berki Krisztián másodszor járt így...

ZX 2016.08.09. 15:36:37

@asebes: "csak az USÁ-ban, Kínában legalább 5-10000 jobb úszó van nála"

Gratulálok a hülyeséghez. Valószínűleg nekik sokkal de sokkal több lehetőségük van. mint egy gyakorlaitalg porrá bombázott városban. De ott van az egyenlítői guneai srác. Ő egy 20m hosszú medencében tudott csak gyakorolni ami egy szállodáé volt. Nem a sportteljesítményüket díjazzák, hanem azt, hogy a lehetetlenből hozzák ki a legtöbbet, hogy soha nem adják fel. Tudtommal a sport erről szól.

flort 2016.08.09. 15:42:29

@asebes: "csak az USÁ-ban, Kínában legalább 5-10000 jobb úszó van nála" - és? Kenyában meg kb 200 futó tudná 2:15 alatt futni a maratont és nézd csak, a versenyen lesz, aki az A szintidőn kívül fog beérni. Az ő sportteljesítményük 0?

A fotelből nézve biztos...

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 15:45:45

@ZX: én 20 éve úsztam utoljára, 200kiló vagyok, asszem ott lenne a helyem az Olimpián, hogy megmutathassam így se fulladok meg az 50méteres medence felénél. Hiszen erről szól a sport...

asebes 2016.08.09. 15:45:59

Én nem személyeskedtem, én érveltem, neked ez nem megy.

Az olimpia SPORTVERSENY, és kurvára nem érdekel senkit sem, hogy valaki MIÉRT nem tudja teljesíteni azt a szintet. Ez az egyik. De elfogadom, hogy kivigyenek pár ilyen jelentéktelen úszót, stb.

De valaki itt azt írta, hogy "ha te lennél a 41. legjobb a világon valamiben" - és erre szólt bválaszul az, hogy azért, mert egy szabadkártyával odakerült, még nem hogy nem a 41. legjobb, de talán 100 040 jobb úszó van nála.

Ha az előzményeket elolvasod, mielőtt lehülyézel valakit, akkor egyrészt bizonyítanád, hogy van minimális IQ-d, másként nem lennél ilyen bunkó.

asebes 2016.08.09. 15:47:45

@flort: Nem erről van szó. Te is elolvashattad volna azt, amire ez válasul szólt. HOgy ti. ez a szír csaj a 41. legjobb a világon - ezt írta valaki.

És én erre írtam azt, hogy frászt.

Megjegyzem, 1988-ig nehezebb volt a Szovjetunióból kijutni az olimpiára egy nehézatlétának, mint ott nyerni...

flort 2016.08.09. 15:54:41

@asebes: Tudom, meg Kínából pinpongozóként kijutni bárhova.

De ettől függetlenül: csak a - későbbi nyertes - nevét nem említeni, sőt, amikor nyert, akkor sem kiböffenteni, minimum érdekes egy olyan ürgétől, aki éveken át közvetítette a három hetes országúti kerékpárversenyeket.

Igaz, ott voltak mellette emberek, akik tudták, hogy mit is kell csinálni.

ZX 2016.08.09. 15:57:30

@eßemfaßom még áll: Csak velük ellentétben neked van lehetőséged levonszolni a 200 kilós segged, hogy gyakorolj és jobb eredményt érj el. Nekik nincs lehetőségük. De nehéz a felfogásotok vazze!

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 16:05:54

@ZX: Izé, a posztbeli csaj a berlini Wasserfreunde Spandau 04-ben edzett az olimpia előtt, nem homokot szitált.

Alick 2016.08.09. 16:11:11

Az egész ügy vihar a biliben...

Jolka40 2016.08.09. 16:14:43

@Kishableany: Üdítő volt olvasni a gondolatmenetedet. A sok szenny után.

Pan Modry 2016.08.09. 16:22:08

poster,

mennyi penzt kaptal ezert a gusztustalan asszonyvero, seggnyalo ,gyuloletpropagandista mosdatasaert?

Bar ha teljesitmenyberben vagy, elarulom a mostadatas nem sikerult, faszfej!

ZX 2016.08.09. 16:46:53

@eßemfaßom még áll: Ahha. Egészen pontosan mennyi ideje is volt a felkészülésre?

Gonbolkozó 2016.08.09. 16:47:32

Azt hiszem az írás önmagát minősíti. "Ciccen a sör, kényelembe helyezi magát az ember..." ... mármint a blogger és idekanyarit valamit arról, hogy mindenki milyen hülye.

Pl. Az, akinek feltűnik, hogy egy tudósításban mindenkinek a neve elhangzik, kivéve Y. Mardini neve aki megnyerte ezt a "0 sport értékű" előfutamot... (Miközben a középső sávokban úszó egyéb sportolok neve elhangzik.) ez nyilvan véletlen. Nyilván véletlen az is, hogy egyébkent Y.Mardini egy hős, aki emberek életét mentette meg. Miközben menekült egy városból ahol porrá bombázták az uszodáját. És persze ennek is "0 a sportértéke"... Bemondani sem érdemes.

Azt ellenben annál inkább - naponta rengetegszer - a sport közvetítések közben, hogy a migránsok milyen sok gondot okoznak és gyilkolnak és ideje lenne kaszát kapát ragadni, de legalábbis "Üzenjünk Brüsszelnek".

Nem akarnék feltétlenül pálcát törni szegény ifj.Knezy felett. Ha magyarázkodása (és a többi magyarazkodó blogger is magyarázkodása) során egyszer is kiejtette volna, hogy "sajnálom...". Akkor hiba lenne, ami persze megbocsátható.

De nem tették. Tehát nem "hiba". Tehát nem lehet megbocsátani.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.09. 16:57:13

@NeDuddGi: "Knézy vétett egy szakmai hibát"

Nem. Az nem is lenne baj, mindenki hibázhat. A knézi a menekültek megemlítésnek tilalmát tartotta be. Gusztustalan aki a szbályt hozta, gusztustalan, aki betartja.

Az Eddye a sas felemlegetése pont idevaló, köszi!

Meg valamelyik olimpián volt egy néger, aki majdnem belefulladt a medencébe.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.09. 17:03:49

@6.Lenin: "Amennyiben a csajszi nem lenne "menekült" meg szír, nagy ívben leszarná mindenki"

Igen. Így viszont érdekes, hogy az állatias terrorista - mind! - nőverő - ja nem, azok a fideszesek, bocsi - szírek még úszni is tudnak.

asebes 2016.08.09. 17:15:49

Könyörgöm, mit NYERT?

Aki ért a sporthoz, az tudja, hogy egy előfutamban nem lehet NYERNI.

Ha eggyel jobb pozícióban lett volna a csaj, akkor a következő dutamba osztják be, és a többiek már kimásztak volna a medencéből, amikor ő még úszott volna.

Ha valaki hülye a sporthoz - és erre céloz a cikk is, azok sport ügyekben fogják be a szájukat.

Abban az esetben lehet használni a sportban a "megnyerte" szót, ha valamit valóban nyer. Mondjuk az EB selejtező csoportunkat MEGNYERTE Észak-Írország - és ezzek kijutott egyenes ágon az EB-re.

A magyar válogatott MEGNYERTE az EB-n a csoportját, és ezzel legjobb kiemeltként került az egyenes ági kiesésbe.

Az úszóversenyen azért nem tud egyszerre indulni mindenki, mert nincs elég pálya. De aki egy futamban első lesz, az ott NEM NYER SEMMIT SE.

Ezt úgy látom, nem képesek az idióta liberális értelmiségiek agyilag megemészteni, viszont a hüjjje politikát mindenbe - ebbe is - képesek belekeverni.

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 17:29:15

@ZX: annál garantáltan több mint nekem

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 17:33:38

@Gonbolkozó: "Nyilván véletlen az is, hogy egyébkent Y.Mardini egy hős, aki emberek életét mentette meg.

Ezek szerint indulni a kellett volna a teljes olasz partiörségnek is az olimpián hiszen ők ök naponta tucatjával szedik ki a vízből a migránsokkal tulterhelt sülyedőfélben levő csónakokat

6.Lenin 2016.08.09. 17:56:38

@atpijkamo116:

Mindig kell valakibe belerúgni...

A múlt héten a quimby volt soron, most a jenő. A jövő hétre is kijelölnek vkit.
A lényeg a másikba rúgni 1et.
Nincs más mondanivaló.
Szalmaszál.

nu pagagyí 2016.08.09. 18:09:59

Knézy a valósághamisító médiában valóságot hamisított. Azt hiszem, mindegy is miért. Nem volt rajtlistája? A szerkesztő visszatartotta, mert volt rajta egy menekült is? Mindegy. Aki úgy csinál és azt csinálja az az. Knézy belefeküdt a ganajba, aztán olyan lett. Törvényszerűnek mondható. Knézy, de nem látja! - ahogy ezt az apjával kapcsolatban elsütötték anno, pedig hozzá képest a fia egy szellemi törpe, ez már nem is Knézy.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.09. 18:25:06

@6.Lenin: Öh! Mi lenne, ha valaki úgy viselkedne egyszer, hogy ne kelljen rendreutasítani? He? Túl bonyolult?

Mondjuk nem vágna ki minden fát a látóhatárig, nem hazudna orrbaszájba a tévében, nem lopná el a GDP-t...

A kvimbit nemtom. Hajós asszonta, egy együttes nem nagyon válogathat a megjelenések között. Más azt mondta, ő nem ítéli el őket, de nem vállalta volna. ... Hívják meg ákosht.

khell 2016.08.09. 18:28:10

@ZX: "1. Németben sem rendszeres."

Ugyan dehogy. Kérdezz meg egy ott élőt.

"2. A média minden "migráncsos" esetről gyorsan beszámol, a többit meg próbálja elhallgatni."

LOL, te teljesen hülye vagy? Napokig próbálták eltussolni a kölni és a többi esetet. És ma is megpróbálják elhallgatni, ha migráns az elkövető. Csak a legdurvább esetek kerülnek nyilvánosságra.

"3. Aztán mégis napvilágot látnak az esetek (gólyabálok, fesztiválok, Kiss Lászlók)."

Gólyabál? Igen, EGY eset.
Fesztiválok? Egy jut eszembe, ahol szarrá drogozott lányok voltak a félig-meddig áldozatok. De legyen még egy eset.

Kiss László? 40 évvel korábban? LOL, te nagyon vicces vagy.

burgener 2016.08.09. 18:28:59

Ennyit ragozzátok a semmit, nahát.
Ez nem téma.
ifj. Jenő kerékpárt tudott közvetíteni.

Ennyi.

hidroponi 2016.08.09. 18:31:09

@ZX: de foldkozit akartam. :D
es van szirianak tengerpartja.

hidroponi 2016.08.09. 18:33:28

egyebkent szerintem a kutya nem vette volna eszre kenzy mocskossagat, ha nem 10 percenkent nyomna a fidesz a kibaszott menekultellenes kampanyat egy sporttv-n.

nu pagagyí 2016.08.09. 18:33:34

Ez a "korszerű baloldali" blog a Fidesz baloldali tagozatának feminista és természetesen zöld kiadványa? Gratulálok! Hiányoltam a direkt migráncsozást, mert azzal még korszerűbbek lehettek volna.

hidroponi 2016.08.09. 18:35:07

@asebes: "Könyörgöm, mit NYERT?
Aki ért a sporthoz, az tudja, hogy egy előfutamban nem lehet NYERNI."

ezt majd legyszives az osszes focibuzinak is ird le, amikor azzal jonnek hogy a valogatott megnyerte a csoportjat. koszi!

hidroponi 2016.08.09. 18:37:09

@burgener: azt sem tudott. az nem kerekparkozvetites, hogy az itiner alapjan felolvassa az adott telepules latnivaloit. ott is Sipi vitte a primet a storyjaival es szakmai kommentarjaival.

nu pagagyí 2016.08.09. 18:39:10

@khell: A magyar média olyan gyorsan számol be a migránsok kártevéseiről, hogy a müncheni vérengzés esetében is csak utólag jöttek rá (ha egyáltalán helyesbítettek), hogy az speciel szélsőjobboldali akció volt, amely a nem árják ellen irányult (köztük egy magyar aldozattal).

khell 2016.08.09. 18:57:45

@nu pagagyí: És? Marad még elég vérengzés, molesztálás, nemi- és egyéb erőszak a migránsok számláján, hiába mosdatod őket.

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 19:02:45

@nu pagagyí: "Knézy a valósághamisító médiában valóságot hamisított."

Európai demokráciában ennek így kellene működnie:

www.portfolio.hu/short/beragtak_a_nemetek_kitoroltek_az_oroszokat_az_olimpiarol.235797.html

"A német Bild több véleménycikkben is kritizálta a NOB döntését, és már akkor jelezték, az éremtáblázatot úgy teszik majd közzé, hogy azon nem szerepel Oroszország. Be is tartották, amit ígértek, most az éremtáblán a 3 aranyéremmel 6. Magyarország után közvetlenül a 8. Dél-Korea következik."

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 19:06:40

@hidroponi: "es van szirianak tengerpartja"

Na ha onnan uszott volna görögországig olyan, akkor megérdemelne minden tapsvihart :)

eßemfaßom még áll 2016.08.09. 19:10:53

@nu pagagyí: "amely a nem árják ellen irányult "

Igen bazmeg Ali az iráni másdikgenerációs bevándorló árja :)

morph on deer 2016.08.09. 19:44:00

@eßemfaßom még áll:
Akár lehet az is!
Nem vicc, olvass bele:

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Indoiráni_népek

6.Lenin 2016.08.09. 19:52:41

@atpijkamo116:

Majd, ha kihal az emberiség, tuti, hogy mindenki rendesen fog viselkedni.

Amíg 2 drb lesz, addig nem lesz 1etértés semmiben sem.

Írtam, hogy ezek szalmaszálak, amibe azok kapaszkodhatnak, akiknek nincs más mondanivalójuk.

Olvasod a hozzászólásokat?

Akik itt élik ki a ferdüléseiket, mit csinálnának helyette?
Robbantgatnának?
Jobb itt kiélni.

Ezek mind érdektelen témák lennének mellesleg.

Milyen demokrácia, liberalizmus, ha kirekesztők a magukat a fentieknek vallók?

Ha köcsög a Knézy, miért nézi?
Van választék bőven.

Viccesek ezek a műbalhék.

Nem lenne okosabb jobbat kínálni helyette?

asebes 2016.08.09. 20:02:20

Látszik, hogy te is hüjjje vagy a sporthoz; meg hogy nem olvasol el mindent végig.

Speciel selejtező CSOPORTOT lehet NYERNI. Ha valamit NYERSZ, akkor azért valamit kapsz, talán így érthető. Ha megnyered a csoportot egy EB-n, akkor igenis elérsz eredményt, igenis megelőzöl ellenfeleket, és a jutalmad az, hogy tovább jutsz.

Ahogy az EB selejtező csoportot megnyerték - nem a magyarok - az észak-írek. Ők azt nyerték, hogy simán kijuthattak az EB-re.

Az EB csoportküzdelmeiben ugyancsak megnyeri a csoportját valaki, tovább jut, például.

Ez a szír csaj viszont semmit se nyert, nem is jutott sehova se, és csak valami ál-humánus szarság miatt lehetett ott az olimpián, szemben azokkal, akik ezért megküzdöttek, és némiképp igazságtalanul azokkal szemben, akik száz méteren ötvenet vernének rá, mégse juthattak ki.

Az, hogy ez a nulla szír csaj kint van az olimpián, ez önmagában kamu, politikai idiotizmus, és a sporthoz semmi köze. A sportban az nem ÉRDEM, hogy valaki menekült.

Lehetne szánalomból árvízkárosultakat, földrengés károsultakat is meghívni...

2016.08.09. 20:04:44

@eßemfaßom még áll: Azt ugye tudod, hogy voltak, akik nála is rosszabbat úsztak?
A magyar úszó kislányok, veled ellentétben, tisztában vannak vele, hogy minden ország csak adott számú úszót indíthat. Éppen azért, hogy ha egy ország legjobb úszója is gyengébb, mint az összes többi ország legszarabbja, akkor is legyen esélye kijutni az Olimpiára. Mert az Olimpia nem csak sportesemény. Bár ezt egy magadfajta úgysem érti meg, ha nem Orbán mondja neki.

Arthur55 2016.08.09. 20:21:37

@6.Lenin: Hát a "köcsögség " az ilyen hozzászólásokban nyilvánul meg

6.Lenin 2016.08.09. 20:31:19

@Arthur55:

Komoly érv, de nem tudom mire is válaszoltál.
Így a tiéd se tér el.

Veder1 2016.08.09. 22:23:39

Faszt! Knézy egyszerűen nem tudta mit jelképez az ötkarikás zászló ezért zavarában elkezdett beszélni másról. Ez egyszerűen dilettantizmus. Amit meg írtál, meg többi kocka írt jobbról és balról, az meg szócséplés.

Bibi81 2016.08.09. 22:38:35

@Gonbolkozó:
"De nem tették. Tehát nem "hiba". Tehát nem lehet megbocsátani."

Akkor ne bocsásd meg. És akkor mi lesz? Holnap nem kel fel a Nap?

RdN 2016.08.09. 23:24:08

Na, ennek a cikknek az íróját hívták volna korábban bolseviknek, kuláknak stb., de most csak egy senki narancs...

Occam beretvája 2016.08.09. 23:45:21

Szegény Tibetiek!
Nem kaptak szabad kártyát jaklovaglásban.
Mert most az arab luvnyákat kell futtatni.
Az egyik már vívhatott is burkában.
Csak sajnos rávette a plasztron.
Szörnyű kirrrekesztés!

RdN 2016.08.10. 00:06:06

@Occam beretvája: Bocsánat, nem akartam megbántani a narancsokat! Ez a cikk még annál is jóval lejjebb van. (És ez nem bók(a)!)
Szóval az a véleményem, Tisztelt Cikkíró, hogy ne védjük már azokat, akik azért vannak a posztjukon, mert megélhetési versenyzők!
Önnek mi a véleménye?

Reszelő Aladár 2016.08.10. 00:15:32

Csak ki ne találjuk, hogy menekültnek lenni is egy kiváltságos állapot. Melegnek vagy feketének lenni már most az, és van még olyan klub ahol a tagság mindig is az volt.
Ha vajon elmondja, hogy Yusra Marsini nyere a futamot a menekült csapatból, akkor most nem lenne itt semmi látnivaló?

RdN 2016.08.10. 00:51:05

@Reszelő Aladár: igen, ez így van, én csak ezért írtam...

körtéri 2016.08.10. 06:17:19

Jencike egyszerűen hülye.
Ma hajnalban végigélveztem általa az úszás eseményeit az olimpián.
Lövése sincs, készületlen, amatőr, ostoba.
Riporterként azt hiszi, hogy a dolga az első szurkoló szerepének eljátszása.
Hát NEM!
Aztán amikor Phelps felment fiát, családját ölelgetni, Jenci kezdett olvadozni, majdnem lehánytam a képernyőt.
A foci EB élvezhetetlenné silányítása után itt az Olimpia úszása.
Ezt is sikerült élvezhetetlenné silányítania Jencikének.
Emlékeztek Rózsa Gyurira?
No Jencike is kb ezen a szinten van, csak nem ezt csinálja sajnos.
Jencike TAKARODJ a sport közeléből!

nu pagagyí 2016.08.10. 07:04:38

@eßemfaßom még áll: "Ali" két generáció alatt integrálódott, nekünk úgy tűnik, 1000 év is kevés volt. Bár sejtésem szerint Iránban kevés "Ali" van.
Tényleg mi van a a cuki robbantgatós, késelős palesztinokkal, már nem szereted őket?

nu pagagyí 2016.08.10. 07:17:15

@Vödör: Nem ért rá felkészülni, mert az MTVA párttitkára által tartott rendszeres politikai fejtágító elvitte az idejét. Agyon terhelik szegény dolgozókat, de hát az ideológiai nevelés elsőbbséget élvez. Mire megtalálta az utasítást, hogy milyen hangnemben kell kommentálni a menekült sportolót, sajnos már lezárult az előfutam. Rutinból azért megoldotta. Remélem a közelgő magyar olimpián már nem lesznek ilyen hibák.

2016.08.10. 07:36:17

@ZX: "2. A média minden "migráncsos" esetről gyorsan beszámol, a többit meg próbálja elhallgatni."

Hehehe.... a kölni eseményről is csak 6 nappal később lehetett tudomást szerezni. Pont hogy megpróbálják elhallgatni.... ennek ellenére több van.

nu pagagyí 2016.08.10. 07:58:55

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Kölnben speciel profi bűnözők garázdálkodtak, mint nálunk a "gagyizók", meg az "unokázók". Migráncsozni valóban csak később kezdtek a hozzád hasonlók.

2016.08.10. 08:17:32

@nu pagagyí: Aha... meg még száz helyen. A német médiában a nyugati oldalon 1945 óta, a keleti oldalon meg 1990 óta nem fordult elő még, hogy elhallgatnának történéseket. Mostanában meg rendszeresen.

A hozzám hasonlókon azokat érted, akiknek számára világos, hogy a menekültnek azt hívjuk, akit életében fenyegetnek, migránsnak meg azt, aki gazdasági előnyökért jön?

Arthur55 2016.08.10. 09:08:52

„Yusra Mardini teljesítményének sportértéke a nullához közelít.“mondta ifj knézy (kisbetűvel)..
ifj. knézy riporteri értéke pedig messze a nulla alatt van

6.Lenin 2016.08.10. 09:52:33

@Arthur55:

Artur55=ifj.knézy jenő

6.Lenin 2016.08.10. 09:55:01

Bocs,javítás

Arthur55=ifj. knézy jenő

cipraszon 2016.08.10. 09:55:19

Most ez a szír nő honnét úszott hova? Mér nem ment repülővel? Nem volt útlevele? Miért nem szír zászló alatt versenyzett?

cipraszon 2016.08.10. 09:58:03

@körtéri: Állj elé, mond el neki, majd jól pofánb@sz. Bepisilnél, ha előtte kellene megnyilvánulnod. Azé bírnám ahogy mondanád neki, hogy Jencike.

6.Lenin 2016.08.10. 09:58:23

@cipraszon:

Most legálisan volt a vízben, bár inkább valamilyen futó számban kellett volna indulnia, ha már menekültként került oda.

6.Lenin 2016.08.10. 10:01:38

@6.Lenin:

Vagyis először futott, aztán úszott, a lövészet még hátravan.

Csak még a helyszínt kell hozzá kiválasztania. Lehet, No-ban lesz a lövészet megrendezve.

6.Lenin 2016.08.10. 10:19:51

@cipraszon:

Aztán,akik a lövészet után megmaradtak, szépen leböki őket.

Lassan tisztul a kép.
(csoda, hogy a jenci kicsit öszekeveredte magát?)

6.Lenin 2016.08.10. 11:25:34

Még mielőtt megvádolnának, hogy ilyen csúnyákat írok erről a ...... csajszirol...

Sajnos mostanság a művelt nyugaton 1re több polgártársról (mi is eu-s polgárok volnánk, elvileg)kiderül (mikor gyilkolászásba hajlik a ténykedése), hogy régóta idegileg-, szellemileg kissé zokni.Száz éve kezelik őket előtte.

Vagy csak simán bekattan, és irtani kezdi polgártársait.

Valószínűleg a nyugati kultúra, vagy a jólét mellékhatása (nem olvassák el a hozzáadott tájékoztatót).

Namármost, ez a szépreményű sportoló hölgy 1x csak rájön, hogy csak biodíszletnek kellett, aztán ebéd előtt bekattan. Nem kizárható, igaz az sem, hogy ő menti meg No-t a gyenge szaporulattól, és sok-sok szép szőke, kék szemű, németül folyékonyan beszélő a szivárvány minden színében tündöklő utódokkal szolgálja meg Merkel mutti jóságát, és én 1 jó nagyot égek az előbbi feltételezéseimmel.
Na bumm.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.15. 05:23:04

Így igaz. Csak a hiszteroballibák újabb öngólja az egész.
süti beállítások módosítása