Nem lehet az „életet” teljesen elválasztani a „politikától” – ha az életfolyamatok kontrollálhatóak és transzformálhatóak, úgy az „élet” nem egy stabil ontológiai referenciapont. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a „test” mindig a materialitásban szituált, és a hatalmi relációk ennek mentén hatják át. A nemzetállamok gyakorlatában kiemelt terep a biopolitika, és ennek megfelelően Ruth A. Miller (aki szerint a politika művelésének fő terepe a biopolitika lesz) analízisében a női testek határai vetülnek ki az országhatárokra, a női test kontrollján keresztül termeli magát újra a nemzetállam. A gyógyszeres abortusszal nem csak az a baj, hogy túl jó technológia, hanem hogy túl jól is hangzik, egyszerűen túlságosan kívül helyezkedik azokon a kulturális-szabályozó kereteken, amelyek leírják a nők és az egészségügyi ellátás viszonyát, amelyeket követve a nők a saját határaikat meghúzhatnák, az államhatárokat leszarva.

Bajusz Orsolya írása.

Az Abortusz Turizmus Utazási Irodát (ATUI) úgy próbálom elemezni, hogy kísérletet teszek az általuk feltett kérdés megválaszolására – miért is vannak ennyire különféleképpen, különféle szinteken szabályozva a reprodukciós jogok Európa különféle országaiban?

A „biopower/biopouvoir” fogalmát Michel Foucault alkotta meg, mégpedig ahogyan a modern nemzetállamok mint kollektíve a saját népességüket kontroll alatt tartják, mint egyénileg a polgárok testét a megregulázst célzó technológiák révén.  Manapság a biopower-nek több definíciója van, én úgy fogom ebben a szövegben használni, mint az egyént és az egyén cselekedeit elsődlegesen a népesség részeként szabályozni kívánó gyakorlatokat. Thomas Lemke nagyon fontos megállapítása, hogy a neoliberalizmus paradigmájában a biopower gyakorlatainak tere nem a merev törvényi szabályozás, hanem a társadalmi normák szubjektumformáló hatása. Azt gondolhatnánk először, hogy Lemke sem a magyar abortuszpolitkáról beszél, de arra jutottam az ATUI kapcsán, hogy végülis igen.

A biopower ontológia minőségű is igazából. Nikolas Rose és Paul Rabinow 2003-as London School of Economics-es előadását idézve: „A biopower egy vagy több igazságdiskurzus, az élő emberek lényegi karakterisztikáját illetően.” (“Biopower...entails one or more truth discourses about the ‘vital' character of living human beings; an array of authorities considered competent to speak that truth; strategies for intervention upon collective existence in the name of life and health; and modes of subjectification, in which individuals work on themselves in the name of individual or collective life or health.”)

Ebben a keretben nem lehet az „életet” teljesen elválasztani a „politikától” – ha az életfolyamatok kontrollálhatóak és transzformálhatóak, úgy az „élet” nem egy stabil ontológiai referenciapont. Az esszencializmusoktól (társadalmi-nyelvi konstruktivizmus, biológiai determinizmus) megszabadulni kívánó teoretikusok egyre inkább asszemblázsként, eredendően konstruáltként beszélnek mind a testről, mind az énről. Véleményem szerint nagyon, nagyon fontos, hogy a „test” mindig a materialitásban szituált, és a hatalmi relációk ennek mentén hatják át. Egy példa lehet, ahogy Margaret Jolly, vagy Robyn Longhurst írnak a reproduktív potenciált kiteljesítő női testről (Longhurst például  szülések youtube videóit elemzi). Az olyan folyamatok például, ahogyan a mellből a tej ered, nemcsak konstituáltak, hanem fixáltak is, azáltal, hogy kulturális gyakorlatok és hatalmi relációk jelölik ki mind a határait, mind a triggereit – kinek lehet szoptatni, hol, milyen képzetek kapcsolódnak a szoptatáshoz? Ami a legérdekesebb nekem ebben, és amit az ATUI tevékenysége feszeget: hogyan fonódnak ezen a téren a kulturális gyakorlatok és a hatalmi érdekek össze? (egy idevágó szöveggyűjtemény)

Magyarországon a média kontrollja az abortusz szabályozás terén félpuha (vagy félmerev). Mivel az „abortusz reklámozás” be van tiltva (1992. évi LXXIX. törvény 15. §, de nincs pontosan definiálva, és nincs szankció) a kampányolóknak el kell mondani, hogy ők nem reklámoznak abortuszt, az abortusz mindig nehéz döntés, nem támogatjuk, ésatöbbi – lásd az ATUI megállapítását a nők ingyen munkájára való jogosultságról, és az abortuszról, mint szükségszerűen traumatikusról:

“Ha az abortusz magánügy lenne, és nem lenne egy egész intézményrendszer arra, hogy megszégyenítse, kiszolgáltatottá és traumatizálttá tegye a nőket akik igénybe veszik; ha kimondhatná egy nő, hogy azért nem akar gyereket mert nem és kész, és nincs mit magyarázni, akkor veszélybe kerülnének az ilyen „igazságok” miszerint a nők valamifajta módon determináltak az egész visszatetsző, „anyaságnak” csúfolt mártírszerepre – hogy csendben nyeljenek, és mindig a saját érdekeikből adjanak fel, és persze az ingyen munkára, a pelenkamosástól a takarításig, amit rendszerint semmilyen módon nem honorál senki.”

A nemzetállamok gyakorlatában kiemelt terep a biopolitika, és ennek megfelelően Ruth A. Miller (aki szerint a politika művelésének fő terepe a biopolitika lesz) analízisében a női testek határai vetülnek ki az országhatárokra, a női test kontrollján keresztül termeli magát újra a nemzetállam. Ebben a paradigmában a női test a norma, ami a „bare life-ot” (zoe es bios, Agamben után) reprezentálja - a politika akaratnak megfelelvén passzív, sebezhető, és eredendően elvonatkoztathatatlan attól a szabályozó rendszertől ami kitermelte. Az ATIU nem véletlenül tér ki az “igényes nő” figurájára:

“Na és a médiából dől a sok hülyeség: az „igényes nőről” a „felelősségteljes nőről”. És ugyan ki felel meg ezeknek a jelzőknek? Aki megfelel a heteronormativitás, az önkontroll, az önellenőrzés paradigmáinak, vagyis csak az előírt alkalmakkor teszi szét a lábát, de akkor még mosolyog is hozzá, és felsőbbrendűnek, ne adj isten valahogyan erkölcsösnek érzi magát. ” –  hiszen a biopolitka és a biopower paradigmái szerint a politika csinálás terepe a lábunk között (is) van, akkor hogyan is lehet az ellenállást az utcára vinni például? És ha a feminista diskurzusban ezeket kijelenteni áldozathibáztatásként értelmeződik?

Az ATUI az interjú során azt is elmondja, hogy a legnagyobb felismerés az volt számukra, hogy nyitott kapukat döngetnek – a gyógyszeres abortusz fő hatóanyagát, a Misoprostolt nem nehéz megszerezni, Ukrajnában például recept nélkül lehet kapni, és ott a www.womenonweb.org, vagy a womenhelp.org. Fogamzásgátló tablettát lehet recept nélkül kapni többek között a UK-ben, Szerbiában, Romániában, Spanyolországban, Görögországban. Az esemény utáni tabletta pedig (mind 72, mind 120 órásat) pedig az egész EU-ban csak három országban receptköteles, szóval azt se túl nehéz megszerezni.  

A gyógyszeres abortusszal nem csak az a baj, hogy túl jó technológia, hanem hogy túl jól is hangzik, egyszerűen túlságosan kívül helyezkedik azokon a kulturális-szabályozó kereteken, amelyek leírják a nők és az egészségügyi ellátás viszonyát, amelyeket követve a nők a saját határaikat meghúzhatnák, az államhatárokat leszarva – lásd az ABTU hivatkozásait a szabad piacra (amiből megint hiba lenne nagy és általánosító következtetéseket levonni). Rendszeresen elhangzik például, hogy ha lenne abortusz tabletta, akkor is „rendesen” (értsd a magyar protokollt követve) akarnák csinálni a beavatkozást a nők, teljesen internalizálva a szabályozó kereteket, még a moralizáló frázisokat is verset szavaló iskolásként felmondva.

A biopower szabályozó paradigmáinak megfelelve magukat a hatóanyagokat nem nehéz igazából megszerezni. Ami igazából ezek felett a hatóanyagok felett őrködik, azok az olyan szociokulturális-egészségügyi gyakorlatok, amelyek a női test kiszolgáltatottságát, a nők eredendően betegnek, gyengének kiszolgáltatottnak beállítását termelik újjá - például a fogamzásgátló tabletta recepthez kötése, az esemény utáni tabletta recepthez kötése, vagy talán a leghajmeresztőbb az összes közül, a méhnyakrákszűrés (lásd itt és itt). S igazán itt fonódik össze az állam a privátszférával, valóban az élet folyamatainak szabályozása lesz a politika terepe. Érdekes ezeket a magyar viszonyokat összeolvasni Barbara Sutton 2010-es könyvével (Bodies in Crisis Culture, Violence, and Women's Resistance in Neoliberal Argentina) amelyben Sutton a szépségkultusz, vagy az abortusz mellett arról is ír, hogy a növekvő társdalmi feszültségek kivetülésének, a prekariátus leszakadásával kapcsolatos félelmek egyik kivetülési felülete a női test fertőzésektől, idegen hatásoktól megvédésével kapcsolatos neurózis, amely a preventív medicína igénybevételén keresztül is megmutatkozik, és pont ennek a fajta testnek az elérése  lesz aztán az osztálytudat, a felsőbb osztályokba tartozás feltétele.

„Egy gyógyszert nem lehet csak úgy rászabadítani a társadalomra” - mondja a gyógyszerész az esemény utáni tablettával kapcsolatos felháborodás okán. Már csak az hiányzik, hogy ő is elkezdje Nikolas Rose-t és Paul Rabinowot idézni, habár az izraeli hadsereg Deleuze tanulmányai után nem tudna meglepni.

Sarah Kember és Joanna Zylinska az új média terepe felől közelítve állapítja meg, hogy se nem lehetséges, se nem kívánatos elválasztani a technológiát, a tudományt, és a médiát, hiszen a média formátumokat is egyre inkább a biológia informálja, illetve a mediációt is a biológiai és a technológia egymásba kapcsolódó folyamataként kell felfogni.

Tényleg lenne értelme a biológiaira ilyen kiemelt tényezőként tekinteni, ha ilyen humán-nemhumán láncolat mentén szeretnénk ezekkel a technológiákkal viszonyt konceptualizálni? Ha igen, akkor miért van az, hogy például egy eyetracker  100 Euro az Amazonon, és annyira nagyon nem kapkodják el, a Misoprostolért pedig lopnak és könyörögnek és az életüket kockáztatják?

Margrit Schildrick 1994-ben írta meg, hogy az “új” reproduktív technológiák se nem újak, se nem túl jók igazából, és nem is változott sok minden ezen a téren - a mesterséges megtermékenyítés például még mindig nem gyógyítja meg a meddőséget. Férfi fogamzásgátlóból még mindig nincs új (érdemes a RISUG és a Vasalgel körüli fejleményeket követni). Túlmutatva az ATUI-n, és az eredetileg velük kapcsolatban feltett kérdésen (miért is olyan különbözőek az egészségügyi protokollok) talán azon a szálon lenne érdemes továbbmenni, hogy elgondolkozunk, végső soron miért is nem jobbak ezek a technológiák?