A baloldal többnyire lapít. Néha megnyilvánul, néha parádézik a menekültekkel. Nem meglepő, hiszen fél: fél attól, hogy ha a morálisan konzekvens politikával felhívná a figyelmet a menekültek felé irányuló kötelességeinkre, akkor még további szavazatokat veszítene. Fél attól is, hogy ha bekövetkezik egy terrortámadás vagy éppen a menekültek között/menekültekkel lesz véres konfliktus, akkor kiáll majd Orbán Viktor és ezt mondja: minden a menekültimádó baloldal hibája. Fél tehát attól, hogy Orbán megint a falnál kezdte a politikát és innentől kezdve a menekültek konzekvens támogatása csak rossz vért szülhet. Ideje lenne rájönni azonban arra, hogy mekkora tévút az Orbánék által belénk hipnotizált többségi politizálás. Vegyük már észre végre, hogy vannak olyan dolgok (főleg morális kérdések), amelyek egyszerűen kívül esnek a többségi politikán és nem a többség kompetens benne dönteni, s a kisebbségnek is lehet igaza (gondoljunk bele abba, hogy civil segítség nélkül – ugyanis a magyar állam tulajdonképpen lemondott a menekültek segítéséről – hány és hány menekült, főleg kisgyermek szenvedett volna kárt, esetleg halt volna meg). Ebbe, az Orbánék által felállított csapdába bele kell sétálni: nincs más út morálisan. Vajon azt mikor vesszük észre, hogy a Magyarországon átutazó menekültek az Orbán-félék miatt kényszerültek arra, hogy elhagyják hazájukat: a hatalmi gőg, a számítás, a taktika, amely csak felhasználható erőforrásnak tekinti az emberek életét a zsarnoki rendszerek sajátja. S ez nálunk sincs másként! Orbán is homokszemnek tekinti a menekülteket a kis homokozójában, akikkel zsarolhatja a magyarokat, ahogyan tette azt öt évig, amikor különféle társadalmi csoportokat játszott ki egymás ellen.

Antal Attila írása.

11888039_10207488366791099_4523978386736304258_n.jpg

Fotó: Budapest seen

Megrögzött idealista vagyok: hiszem és remélem azt, hogy a dolgok mehetnek jobban, az embernek lehet jobb élete és a társadalmi igazságtalanságok – ha nem is küszöbölhetőek ki, de – enyhíthetők, sőt a társadalmaknak az a feladata, hogy a leszakadó társadalmi csoportokat – akár a gazdagok kárára –, segédkezet nyújtson. Az már csak hab a tortán, hogy abban is biztos vagyok, hogy akinek lehetősége van, annak kötelessége is segíteni. Mindez – ami baloldaliságom kiindulópontja is egyben – felfogható valamilyen profán vallásként is, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hit erejéből is töltekezhetek, hiszen az előbbi krédó a keresztény vallásból is kiolvasható számomra. S mielőtt valaki azzal vádolna, hogy Isten valamilyen baloldali forradalmárként képzelem el: hitemre mindig is úgy tekintettem, mint ami hidat tud verni egymást gyűlölő ideológiák és emberek között, s nagyon gyakran ez segített abban, hogy megértéssel viszonyuljak a hazai jobboldali politika irányába.

Nos, manapság nem éppen az ilyesfajta idealizmusnak áll a zászló: a mindennapi létért folytatott magyar rögvalóságban, éppen a menekültválság mutatta meg, hogy tényleg egymásnak farkasai vagyunk. Abban mindig is bizonyos voltam, hogy a magyar társadalom igen kevéssé tud szolidaritást vállalni a leszakadó csoportok irányába (ezt éppen a 2010 óta tartó Orbán-éra bizonyította be), s most a miniszterelnök azzal is szembesített bennünket, hogy a magyaroknál is nagyobb szükséghelyzetben lévőkbe is képesek vagyunk belerúgni, sőt nem átalljuk saját legrosszabb ösztöneinktől vezéreltetve, kivetíteni rájuk frusztrációinkat (pl. rendszeresen hallom – még ismerőseimtől is –, hogy miért vannak a menekülteknél drága cuccok, holott ha mi menekülnénk mi is elvinnénk magunkkal minden ingóságot, amitől később valamilyen hasznot remélünk vagy korábbi normális életünkre emlékeztet).

El vagyok keseredve, s nem azért mert összeomlott – amúgy is kártyavárszerű – világképem, hanem egyszerűen azért, mert emberek tömegei szenvednek Magyarországon (akár menekültek, akár honfitársink) és az Orbán-rendszer kiváltságos csoportjai, vagy éppen a gyűlöletkampány hatása alá került, egyszerű s jóravaló magyar emberek a szükséget szenvedőknek rosszat, sőt nem ritkán halált kívánnak. Hát, hová jutottunk? És nem lehet ezt azzal magyarázni, hogy a rendszerváltás után nem itt kellene tartani, meg, hogy a magyar gazdaság ilyen-olyan, meg, hogy összeomlott a demokrácia! Ez emberi minőség kérdése! Én egy nagyon egyszerű (s belátom nem kockázatmentes) álláspontot képviseletek a menekültválság ügyében: mivel mindannyian elsősorban emberek vagyunk és nem nemzetiségünk identitásunk legfontosabb hordozója, ezért a hazánkba menekülőket minden módon segítenünk kell. Ez a legfőbb morális kötelességünk. Gondoljunk bele két dologba. Egyrészt (s itt visszautalok a menekültek „drága cuccaira”) ezek azok az emberek, akik különböző okoknál foga (szerencse, anyagi és egyéb erőforrások) el tudtak menekülni és ide tudtak jönni, nem elsősorban leszakadók, hanem valamilyen tehetősebb társadalmi csoportból érkeznek: vagyis tulajdonképpen mi is lehetnénk ők, sőt ha a magyar történelmet megnézzük képességes társadalmi csoportjaink igen gyakran hagyták/hagyják el Magyarországot a 20. és 21. század folyamán – életüket egy bőröndbe pakolva. A másik dolog pedig ennél is brutálisabb: mi lehet, lehetett azoknak a sok százezreknek, millióknak a sorsa, akik nem voltak olyan „szerencsések” (milyen morbid az élet, ezt kell írnom akkor, amikor egyes magyar honfitársaim leköpik, meggyalázzák ezeket az embereket és legszívesebben mindet egy hűtőkocsiban küldenék vissza oda, ahonnan érkezetek) vagy nem állt rendelkezésükre az előbb említett erőforrás ahhoz, hogy Európát elérjék. Ezért is mondom azt, hogy Európának nem csak a már itt lévőkkel kell törődnie, hanem segítséget kell biztosítania a menekülttáborokban vagy a polgárháborús régiókban rekedteknek: csak így lehet enyhíteni a leginkább szükséghelyzetben lévők szenvedésein.

El vagyok keseredve, mert az Orbán-kormány minden rendelkezésre álló erőforrással önnön hatalmának megtartására koncentrál és ez most már emberéletekben is mérhető. Holott olyan könnyű lenne tolmácsokat fogadni, elmondani már a határon, hogy mire számíthatnak, egy jó szót szólni – jó szándék nélkül azonban marad a pengés kerítés, a feltépett hús, a vetélés, a bizonytalanság, a félelem. Mindez nem azért fontos nekem, mert az országomnak megint rossz híre van és a világ összes jelentősebb médiuma leközölte azokat a képeket, ahogyan a menekültek átevickélnek a kerítésen. A drótköteg nem csak a menekülteknek okoz sérülést: egy ország szenved attól a gyűlölettő és hatalomvágytól, ami odagöngyölíttette (nyilván nem a kerítést fizikailag megépítők a hibásak).

Eközben a baloldal többnyire lapít. Néha megnyilvánul, néha parádézik a menekültekkel. Nem meglepő, hiszen fél: fél attól, hogy ha a morálisan konzekvens politikával felhívná a figyelmet a menekültek felé irányuló kötelességeinkre, akkor még további szavazatokat veszítene. Fél attól is, hogy ha bekövetkezik egy terrortámadás vagy éppen a menekültek között/menekültekkel lesz véres konfliktus, akkor kiáll majd Orbán Viktor és ezt mondja: minden a menekültimádó baloldal hibája. Fél tehát attól, hogy Orbán megint a falnál kezdte a politikát és innentől kezdve a menekültek konzekvens támogatása csak rossz vért szülhet. Ideje lenne rájönni azonban arra, hogy mekkora tévút az Orbánék által belénk hipnotizált többségi politizálás. Vegyük már észre végre, hogy vannak olyan dolgok (főleg morális kérdések), amelyek egyszerűen kívül esnek a többségi politikán és nem a többség kompetens benne dönteni, s a kisebbségnek is lehet igaza (gondoljunk bele abba, hogy civil segítség nélkül – ugyanis a magyar állam tulajdonképpen lemondott a menekültek segítéséről – hány és hány menekült, főleg kisgyermek szenvedett volna kárt, esetleg halt volna meg). Ebbe, az Orbánék által felállított csapdába bele kell sétálni: nincs más út morálisan.

Vajon azt mikor vesszük észre, hogy a Magyarországon átutazó menekültek az Orbán-félék miatt kényszerültek arra, hogy elhagyják hazájukat: a hatalmi gőg, a számítás, a taktika, amely csak felhasználható erőforrásnak tekinti az emberek életét a zsarnoki rendszerek sajátja. S ez nálunk sincs másként! Orbán is homokszemnek tekinti a menekülteket a kis homokozójában, akikkel zsarolhatja a magyarokat, ahogyan tette azt öt évig, amikor különféle társadalmi csoportokat játszott ki egymás ellen. Akik pedig azzal érvelnek, hogy miért nem a magyarokat segítik a civilek, pusztán élesen bizonyítják azt, hogy az Orbán-rendszer elnyom, kitaszít minden gyengét, szükséget szenvedőt. Kizárólag a szükséghelyzet mértéke és nem a nemzetiség határozza azt meg, hogy kinek kell segíteni. Úgy vélem, hogy Orbánék – a gyűlöletre épített stratégia mellett – azért sem vették emberszámba a menekülteket, holott lett volna erre a Magyar Államnak képessége, mert féltek, hogy ha kiderül az, hogy tudnak segíteni a rajtuk, akkor az egymás ellen kijátszott társadalmi csoportok megkérdezik, hogy miért rúg beléjük (is) az állam? Így marad az állam által magára hagyottak egymás elleni gyűlölködése – ahogyan ezt itthon megszoktuk.

Szeretnék valamit leszögezni, főleg az orbáni politikába hirtelen „beleszerelmesedett” vagy pedig félelmei elől abban valami perverz megnyugvást találó baloldali-liberális emberek számára: Orbán valóban egy „európai életformát” véd. Csak éppen az övét! Csak éppen olyat, amelybe egy országnyi ember belegebedt vagy bele fog. Csak éppen olyat, ahol mindenki (lett légyen az hajléktalan, magánnyugdíjpénztár-tag, hallgató, orvos és ápoló, kispénzű bankbetétes vagy menekült), aki mást vagy máshogyan gondol, kuss a neve! Azoknak a baloldaliaknak mondom, akik egyébként Orbán politikai ellenfelei, de hirtelen „felismerték” azt, hogy a menekültválság kezelésében Orbánnak van igaza: súlyosan tévedtek! Orbán nem fél senkit, semmilyen társadalmi csoportot feláldozni a politikai siker, a szavazatok érdekében: az csak külön könnyebbség, ha külföldi rászorulókról van szó. Ne felejtsük el: a baloldal – jobboldali olvasatban – még mindig „rárontott a nemzetére”, még mindig ki van taszítva onnan, sőt már „nem is magyar”, de legalábbis gyűlöli a magyarokat. De akkor tisztán és lassan mondom, hogy mindenki megértse: a fogadatlan baloldali Orbán-prókátorok azért küzdenek, hogy visszaállítsuk azt a kellemesen meleg itthoni lábvizet, ahol jókat lehet a diktatúrán elmélkedni és keseregni. Nos, rossz hírem van: orbáni olvasatban, ahogyan a menekültek, úgy a baloldal sem részese a magyar politikai közösségnek!

Mielőtt belefulladnánk a baloldal felett érzett sajnálatba, térjünk vissza a menekültválság problémája, ami nyilván nagyságrendekkel fontosabb, mint a fentiek. Az orbáni politika legjelentősebb és embereknek súlyos szenvedést okozó hibái a következők: gyűlöletkeltő, nélkülöz minden szolidaritást, Európa-ellenes. Magyarországon lassan éppen olyan hevesen kezdjük gyűlölni egymást és mindenkit, aki más, mint ahogyan Orbán Viktor és emberei. Ha az országunkat megosztó és felemésztő gyűlöletpolitikán nem tudunk változtatni, akkor vajmi keveset ér az ún. „európai életformánkért” való rögeszmés aggódásunk. Vajon elgondolkodtunk már azon, hogy az „időben megkezdett” gyűlöletkampány helyett, akár emberséges határ menti tranzitzónákat is építhettünk volna, de nem, mert Orbánnak szüksége volt a Keletire, hiszen kézzelfoghatóvá, szagolhatóvá, láthatóvá és gyűlölhetővé kellett tenni az új „ellenséget”. Természetes, hogy féltem, féltjük szűk és tágabb Hazánkat a menekültválság közepette, de a gyűlölettel éppen azt áldozzuk fel, amit meg szeretnénk védeni: gondoljunk csak bele abba, hogy, ha szeptember 15. után csökken is a menekült-áradat hazánkra nehezedő nyomása, úgy annak az lesz az ára, hogy még több embert sodrunk veszélybe és embercsempészek karmaiba. Jól fogunk aludni? Az orbáni politika nélkülöz minden szolidaritást: sem a menekültekkel, sem azokkal az országokkal nem vállalunk szolidaritást, akiket a magyar határzár miatt elviselhetetlen tehernek tehetünk ki. Ebben a köldöknéző politikában Orbánnak csak az a fontos, hogy erőt mutasson, s ezért azt is bevállalja, hogy a rendőrség és a honvédség keményen oda fog csapni a menekülteknek. Azt akarja elhitetni, hogy Európát védi, közben pedig alapjaiban ássa alá az európai közös megoldás lehetőségét, köpi szembe azokat az értékeket, amelyek érdekében elvileg harcol. Ha nálunk enyhülne is a menekültválság, de Európa többi országa belefulladna abba, az kinek lenne jó? Kivonhatja-e magát Magyarország vagy bárki a közös cselekvés alól? S itt nem az a kérdés, hogy Európa határait kell-e ellenőrizni, hiszen persze, hogy kell. De mindezt lehet emberséggel is csinálni, nem pedig úgy, hogy információval el nem látott és rettegő menekültekkel hatalmi játékot játszunk (ugyanis ez történt a bicskei állomáson).

Persze mindezzel nem azt akarom mondani, hogy én nem félek, és akkor folytassuk a multikultit (ilyet egyébként nem nagyon mondanak a baloldalon, sőt inkább hallgatnak, s ezt a baloldali tanácstalanságot használja ki a jobboldal). Azt sem állítom, hogy Európának nincs oka tartani a muszlimokkal való együttéléstől, vagy éppen a terrorizmustól. Ezek fontos kérdések, ki kell nyitni ezeket a vitákat, sőt adott esetben nyilvánvalóvá kell tenni az együttélés minimumkövetelményeit a menekültek számára. Sőt, Európának jelentős szerepet kell vállalnia a menekültválság okainak kezelésében. De most nem ezekről van szó, hanem arról, hogy van egy humanitárius válság és segítni kell a szenvedőkön. Erre nem válasz az, hogy a menekültekkel túlterhelt, „biztonságos” Törökországba visszaküldjük. Orbán és hozzá hasonlók nem akarják tudomásul venni, hogy annak az Európának, amelyet ők szeretnének fenntartani, és amelynek az alapja a gyenge társadalmi csoportok kizsákmányolása, egymás ellen való kijátszása, valamint a fenntarthatatlan nyugati életforma, végképp leáldozott. Számomra a menekültválság jelzi azt, hogy Európának újra kell gondolnia önnön kulturális, gazdasági és politikai alapjait és a tehetős polgároknak bizony újra kell tervezniük eddigi, kényelmesen berendezett életvitelüket. Ezek kellemetlen kérdések és Orbán, valamint azok, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, úgy akarják megválaszolni e kérdéseket, hogy könyörület nélkül bezárják Európa kapuit.

Egyre inkább úgy érzem, hogy mind Magyarországon, mind pedig Nyugat-Európában kezd kialakulni egy olyan légkör, hogy bár undorodunk Orbántól, de a menekült-politikáját támogatjuk (vagy nem akadályozzuk), mert valakinek el kell végeznie ezt a „piszkos munkát”. Orbán is úgy véli, hogy lesz pár kemény hónap, aztán pedig egész Európa ünnepelni fogja. Eközben pedig menekültek százai, ezrei fognak meghalni, gyermekek és várandós anyák visszafordíthatatlanul károsodni. Nincs igaza Orbánnak: mindenkinek joga van a jobb élethez, hiszen nem elsősorban érdemeinek, hanem jó szerencsénk és a világ óriási igazságtalanságai miatt vagyunk mi a kerítés itteni oldalán. Azt hiszem az erre való állandó és kérlelhetetlen figyelmeztetés lehet a baloldal fő feladata a következőkben.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr957786228

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vélemény: Röszke a józan ész határán 2015.09.15. 12:17:32

Ahogy olvasgatom a híreket, már szinte kezdem magam szarul érezni, hogy mikor haza megyek nincsen egy menekült család se a konyhámban, nem úgy, mint Gyurcsánynak. Ahogy olvasgatom, a híreket kezdem magam szarul, érezni, hogy még nem volt meg az 1984 cí...

Trackback: A migráns invázió kockázatai 2015.09.14. 19:45:11

  Egyelőre beláthatatlanok a hosszútávú következményei  a jóléti európai államokba irányuló menekültáradatnak. A szinte kaotikus helyzetben ránk zúduló információk korrekt, higgadt és főleg reális feldolgozása sem egyszerű feladat. A médiumok által kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2015.09.14. 18:25:55

Na, mára csak lezárta minden ország a maga határait - kurva szarba lennénk, ha csak most kezdenénk építeni a kerítést!
Kinek volt már megint igaza a kezdetektől...?

Anti Liberal 2015.09.14. 18:31:47

A migráns kérdés nem bal vagy jobboldali kérdés. Az ide érkező "migránsok" nem menekülő emberek. Nem lőttek rájuk Szerbiában, Macedóniában, Görögországban és Törökországban sem. Ugye senki nem várja el az EU-tól ahogy nyilván az USA-tól sem hogy megnyissa a határait egy ilyen és ekkora emberfolyam előtt csak azért mert ott ahol voltak nem olyan jó az életszínvonal. Aki valóban menekül, megül a seggén, kivárja hogy rendeződjenek a dolgok otthon, vagy aktív szerepet vállal és harcol azért az országért amiben született. Ezek az emberek, mondom újra, hogy mindenki megértse ( a faszkalap Gyurcsány és Juhász is ) NEM MENEKÜLTEK. Magyarország nem kér több tízezernyi muszlim bevándorlót. Se most, se máskor. Aki a saját hazáját gyalázza, csak azért mert nem az a kormány van és nem az történik amire ő szavazott, gondolkodjon el.. A hazaárulás pont az amit ma a Magyar bal és liberális oldal, ideértve a végtelenül ostoba és kártékony média munkásokat is, elkövet. Szégyelljék magukat.

tralalala 2015.09.14. 18:44:50

Lejárt szöveg lejárt embereknek. Ahogy mondják előttem, aki beveszi még ezt a PC maszlagot, az idióta, ennyi.

Agysebész migráns 2015.09.14. 18:45:43

"fél attól, hogy ha a morálisan konzekvens politikával felhívná a figyelmet a menekültek felé irányuló kötelességeinkre"

Milyen érdekes, hogy a baloldal szerint a migránsoknak (nem menekülteknek!) Magyarország területén csak jogaik vannak, a magyar állampolgároknak meg velük szemben csak kötelességeik.

midnight coder 2015.09.14. 18:48:28

"Nem meglepő, hiszen fél: fél attól, hogy ha a morálisan konzekvens politikával felhívná a figyelmet a menekültek felé irányuló kötelességeinkre, akkor még további szavazatokat veszítene."

Lassan már így is mínuszban lesznek. Amúgy pont azért, mert időről időre előjön egy-egy hülye a baloldalról és belefut fejjel a pofonládába.

misztikus alfahím 2015.09.14. 18:48:36

"Vajon azt mikor vesszük észre, hogy a Magyarországon átutazó menekültek az Orbán-félék miatt kényszerültek arra, hogy elhagyják hazájukat"

A zorbán a hibás. Értjük, köszönjük, elmondtad, leülhetsz. :(

(NEM követem a kommenteket a Radaron)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.14. 18:58:59

A baloldal nem lapít, hacsak nem azonosítjuk a baloldalt az MSZP-vel. Mind a DK, mind az Együtt konzekvensen kiáll az emberi értékek mentén a menekültek mellett, igaz, nem ugyanúgy. A DK szokás szerint kissé harsányabban, giccsesebben, Gyurcsány módra, az Együtt meg szakpolitikai javaslatokat letéve az asztalra, és a civileket a háttérből segítve. De pl. tegnap mind a ketten tüntettek a kormány menekült-politikája ellen.

Ez lenne a lapítás?

midnight coder 2015.09.14. 18:59:26

Baloldali polgárként két kérdés kell hogy feltegyél magadnak:

1. Szeretnéd-e a lányodat, feleségedet csadorban járatni ?

2. Szeretnéd-e az európai béreket letörni ?

Ha mind a kettőre nem a válasz, akkor bizony te nem támogatod a menekültek befogadását. Vagy nem látsz az orrodnál tovább.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.14. 19:00:21

Semmit. Mo-on nincs baloldal. Csak ballibák vannak.

lako84 2015.09.14. 19:01:04

Végigsírtam ezt a remek írást...

dunántúli gyerek 2015.09.14. 19:14:15

"fél attól, hogy ha a morálisan konzekvens politikával felhívná a figyelmet a menekültek felé irányuló kötelességeinkre"

a 'baloldalnak' a saját állampolgárokkal szemben vannak köelességei, de mivel nem tudnak erről, szavazni azt nem tudunk rájuk...

Anti Liberal 2015.09.14. 19:21:44

Fedor, menjél már Gyurcsány mellé jegyzetelni, mint a balos KNDK haverjaitok, nehogy elfelejtsetek egyetlen szót is amit a Kedves Vezető Ferenc mond.

Voznyák Pista 2015.09.14. 19:23:20

"Ideje lenne rájönni azonban arra, hogy mekkora tévút az Orbánék által belénk hipnotizált többségi politizálás. Vegyük már észre végre, hogy vannak olyan dolgok (főleg morális kérdések), amelyek egyszerűen kívül esnek a többségi politikán és nem a többség kompetens benne dönteni, s a kisebbségnek is lehet igaza"

Nnna !
Végre, hogy kimondtad, irányítson a kisebbség.
Valahol végig átsütött ez a ballibsi kommenteken, már 2010 óta, de konkrétan még nem hangzott el hogy ti "demokraták hogyan képzelitek el a "demokráciátokat".
Ne legyenek kétségeid, mi pontosan tudtuk eddig is, hogy ti hogyan gondoljátok.

KUHULIN 2015.09.14. 19:30:33

@Voznyák Pista: Ilyen a "kisebbségi demokrácia". Nem szavaz rájuk senki, de kormányozni akarnak. Ügyes... :D

Pöff 2015.09.14. 19:53:55

Merkel elbukott, a német osztrák baloldal úgy cakom pakk eltakarodik a gúspicsába (végre)

szlovákok szigorítanak, lengyek szigorítanak
Holldanok is Dánok is
Osztrákok határt zárnak
Németek határt zárnak

Kurva nagy szarba lennénk ha most nem lenne határ zár
Hendét is azért zavarta el orbán
De csak nézzétek már 1 hete lehetett volna zárni, de az mszp dk baloldali brancs leszavazta.

Eltűnnek végre ennyi
És elég csak felhozni az elmúlt fél év
Gyönyörű válaszait a választásokkor.

2018-ban örüljenek ha bejut 1 baloldali párt

Pöff 2015.09.14. 19:54:25

a Multikultis libsik megbuktak

röf 2015.09.14. 20:21:37

Azt hittem, ezeknek a Soros-bloggereknek előbb utóbb megjön az eszük.
Mégis, miben bíznak, miben hisznek, hogyan gondolják ezt az egész Hitler-reinkarnációs, hazudozós undorkampányt?
De nem, nyomják naponta tucatszámra az ostobaságaikat.
Azért a kevésbé rászoruló, módosabb bloggerek okosan kihátráltak ebből a kampányból, írtak egy-két tessék lássék menekült-seggnyaló fikázást, aztán inkább hallgatnak.

Brix 2015.09.14. 20:24:12

Az a helyzet, hogy Orbánnak igaza volt a menekültkérdésben is. Európában először ő hívta fel a figyelmet a globális illegális migráció veszélyeire, és egyedül neki van víziója a megoldásra. A baloldalnak semmi válasza nincs, a migránsválságra , csak a végtelenül naív, idealista frázisaikat fuffogtatják: no border, no nations, mindenkinek joga van egy jobb életre, stb...Nem csoda, hogy teljesen marginalizálkódnak politikailag, hiszen a való élet realitásaival senki sem tud szembemenni sokáig...Meg kellene tanulniuk , hogy első a nemzeti érdek, és csak utána jönnek a globális individuális jogok...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 20:47:08

Jó sok barom él itt is, meg bulgárok közt is.

patkányarcúáginéni 2015.09.14. 20:57:54

Kár volt ezt a baromságot kiadni magadból, pláne nyomtatásban.

Tizenötmillió Magyarok 2015.09.14. 21:24:02

Szeptember 15-én egy ÚJ NEMZETIÜNNEP született.
Augusztus 20, Március 15, Oktober 23 után Szeptember 15-t, hasonló rangos körülmények között kell megünnepelnünk mostantól.
SZEPTEMBER 15 A LIBERALIZMUS LEGYőZÉSÉNEK HAZAI VAGY NEMZETKÖZI ÜNNEPE LESZ EZENTÚL.

SZEPTEMBER 15-ÉN A NEMZET KIFEJEZTE, HOGY NEM TŰNÜNK EL A SEMMIBE.
Megmenekültünk, a liberális métejnek, NEM sikerült elpusztítani NEMZETÜNKET, HAZÁNKAT !!!!

De még nem pihenhetünk, gyökerestül kell kiírtanunk a maradványaikat.
TŰZZEL VASSAL KELL ÍRTANUNK ŐKET.

Szvidrigajlov 2015.09.14. 22:03:45

@misztikus alfahím: Jaja! A multkor Orbánt sikerült lencsevégre kapni, amint IS katonaként szír keresztényeket fejezett le a hátán izraeli gyorstüzelő gépfegyverrel.
Egy másik Reuters fotó szerint Orbán saját maga egy lopakodóval bombázta Tikritet.
Az AP hírügynökség pedig beszámolt arról is, hogy Orbán varázspálcával változtatott át egymillió szír menekültet kacsává, hogy át tudjanak úszni Bodrum és Leszbosz között a tengeren.

Szvidrigajlov 2015.09.14. 22:04:52

@Tizenötmillió Magyarok: Azért még várj egy pár napot. Qrva kíváncsi leszek mi lesz mondjuk szept. 20-án.

Szvidrigajlov 2015.09.14. 22:08:54

@Fedor: Elvtárs, Te eredetileg jejo betüvel írod a neved? Mármint Fjodor? És mióta? 1949-óta? És mióta változtattad meg? 1989-óta?

Éhbérkommentelő 2015.09.15. 00:23:10

"a Magyarországon átutazó menekültek az Orbán-félék miatt kényszerültek arra, hogy elhagyják hazájukat"

Nincs tehát menekültválság, csak Orbán találta ki az egészet, de a (nem létező) menekültek miatta voltak kénytelenek vándorbotot kézbe venni

ha nem lennének segítőik akkor tömagesen éhen halnának, de így még arra is futja, hogy eldobálják, vagy visszautasítság e felkínált ételt

Logikus, nem?

Éhbérkommentelő 2015.09.15. 00:27:14

@Szvidrigajlov:
"Orbán varázspálcával változtatott át egymillió szír menekültet kacsává, hogy át tudjanak úszni Bodrum és Leszbosz között a tengeren."

Onnantól kezdve pedig már leszbikus kacsáról beszélhetünk

Exploiter 2015.09.15. 01:04:43

"mindenkinek joga van a jobb élethez, hiszen nem elsősorban érdemeinek, hanem jó szerencsénk és a világ óriási igazságtalanságai miatt vagyunk mi a kerítés itteni oldalán."

Na itt a lényeg, ezen a gondolaton múlik, hogy ki az embertelen náci és ki az igazi gondolkodó.

Mert ugye a föld lakosságának egy egészen kis része birtokolja a javak egészen nagy részét. Pl ezért nem lesz vége soha a migrációnak sem, de mindegy.

A magyar életszínvonal messze a globális átlag felett van. Ha mind a 7 milliárd embernek juttatni akarsz a jóból, az azt jelenti, hogy az egyszeri magyar melós mondjuk a mostani színvonal töredékével kell, hogy beérje. A német meg jobb, ha fel is köti magát...

Ezzel szembe kell nézni. Én maradok annál a verziónál, hogy megvédem, amim van. Te meg továbbra is próbálhatod magyarázni a melósnak, hogy a terved miért lenne olyan nagyon jó.

2015.09.15. 01:52:08

"mivel mindannyian elsősorban emberek vagyunk és nem nemzetiségünk identitásunk legfontosabb hordozója, ezért a hazánkba menekülőket minden módon segítenünk kell"

Nagyon naív vagy barátom. Probléma a képletben az, hogy amíg te embernek nézed azt az ideözönlő tömeget, ők téged nem néznek téged annak. Nekik elsősorban az kell, amit te és a többi európai évszázadok alatt létrehozott. És azonnal kell. Idejönnek, akklimatizálódnak, megerősödnek, és egyszercsak azt veszed észre hogy te leszel a menekült a saját hazádban, a saját kontinenseden. Adj hálát tehát, hogy vannak a világon olyan emberkék, akik a rózsaszínű "szeressük egymást gyerekek" típúsú világképen képesek túllátni -őket hívjátok nácinak, fasisztának, rasszistának- akik egyszerűen csak preventív szereplők ebben a történetben: hogy 50 év múlva magyarországot még mindig magyarországnak hívják. Bár kétlem, azért bízom benne, hogy egyszer te is megérted.

midnight coder 2015.09.15. 06:53:56

@Exploiter: "Mert ugye a föld lakosságának egy egészen kis része birtokolja a javak egészen nagy részét. Pl ezért nem lesz vége soha a migrációnak sem, de mindegy."
Az persze nyilván csak a véletlen műve, hogy az elmúlt 100 évben épp a Föld lakosságának az a része növelte a létszámát sokszorosára, akiknek nincs semmije. Na most, ha kis hazánkban mi most lennének vagy 100 millióan, az össz vagyon meg ugyanennyi, akkor az átlagpolgár igencsak éhes lenne.

gmihaly 2015.09.15. 08:18:18

A baloldal "tömegbázisát" a munka és a tőke világának "modernizálódása" leszalámizta, a civil szegmens pedig nem az igazi közege, olyan benne, mint fóka a szárazföldön. A politikai küzdőtér mindig problémás volt és történelmi-társadalmi okokból..."nem is kicsit, nagyon". A baller reformközgizdák is részesei voltak ennek az elrontásnak, amikor a korántsem baloldali nemzetközi fősodorral kokettáltak, és rosszra sikeredtek a döntéshozóknak adott tanácsok. Talán nem is volt annyira rossz az a magyar ipar, agrárium, amelynek brandjeit sikerült "eliminálniuk". Igaz, az agráriumnál a jobbos kolhoztalanítási düh is munkált egykoron. A nyugati baloldalban pedig nyomokban ott vannak a lenini "hasznos idióták" sztálino-brezsnyevisztikus marxiszticizmusának a parányi maradványai, amelyek időnként egész furcsa módon törnek felszínre. Cohn-Bendit, a '68-as párizsi diáklázadó, mint vén trotty europolitikus, ifjúkori nosztalgiái akár mókásnak is tűnhetnek. Tehát...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 08:34:29

@Szvidrigajlov: Ahelyett, hogy hülyeségeket kérdezel, inkább ismerned kéne a magyar irodalmat:

fedor.blog.hu/2010/08/05/ki_is_az_a_kvasztics_fedor

Esetleg egy érdemi reakció, ami nem a nevemmel foglalkozik, hanem azzal, amit írtam?

Poszt 0lok001 2015.09.15. 08:39:12

Miért érzik a ballibek hogy muszály hazudniuk ?

Nem kíván senki az illegális bevándorlóknak halált.
Azt kívánjuk, hogy ne ide jöjjenek.

Mert ha ide jönnek akkor itt maradnak.

Itt maradnak, mert Nyugat Európa lezárta a határait.

Nekünk is ezt kell tehát tennünk.

Miért akarja az ostoba Gyurcsnyista, hogy hazánkat elárasszák az illegális muszlim bevándorló hordák, érthetetlen.

Poszt 0lok001 2015.09.15. 08:42:57

@Éhbérkommentelő:

Na ja ez nekem is tetszett... Szerencsétlen frusztrált ballib marhák, már a menekülés okát is Orbánnak tulajdonítják.
Már korábban leírták, hogy a németek Orbán miatt zárták le a határt.

Szóval összefoglalva a menekültek Orbán miatt jönnek, és Orbán miatt nem engedik be a németek őket.

Elmebetegek, komolyan mondom.

Medgar 2015.09.15. 08:58:11

@Szvidrigajlov: Engem gyíkká változtatott. De már elmúlt.

Medgar 2015.09.15. 09:01:17

@patkányarcúáginéni: Pedig valamelyik romkocsma rozészagú félhomályában hercig kis odabaszós posztnak látszott. A többi büfé- és ruhatárszakos meg is tapsolta.

mézescsók 2015.09.15. 10:52:54

@Fedor: Sem bal-, sem jobboldaliként (ráadásul teljes politikai dilettánsként) néhány gondolat:
- Mindenkivel együtt érzek, aki bármilyen okból arra kényszerül, hogy elhagyja a hazáját.
- Hónapok - sót, mondhatni már egy-éve - óta voltak jelei a menekültáradatnak, Orbán meg kiabált, mint a mesebeli kiskakas, csak senki sem hitte el neki. Hogy felkészülhettek volna? Hogyan? Mire?
- Az EU szépen szarban hagyott bennünket ezzel a problémával.Bármit tettünk volna, az rossz. (Betartjuk Dublin III.-at? Bürokratikusak vagyunk és feleslegesen feltartóztatjuk az embereket holmi vacak regisztrációval,ahelyett, hogy díszkisérettel, zászlólengetéssel, dalárdával, mazsorettcsoporttal,stb. kísérnénk őket a határig. Betartjuk a schengeni egyezményt? Ugyan minek, mások is lazán túllépnek rajta. Csak hát akkor miért vannak, ha mindig másként alkalmazzuk?) Kívülről mindig könnyebb okosnak lenni és addig nincs nagy baj, amíg csak a szomszéd háza ég. (Nem tölt el örömmel, hogy ez bekövetkezett, de ez van.)
- Mint kiderült, ebben az országban a menekült kérdés megoldásához mindenki ért, kivéve a kormányt. Csak épeszű megoldással nem állt elő senki.
- A baloldal bizony lapított. Félt? Aki fél, ne menjen politikusnak.
- A vallási érzelmeknek és a keresztényi tanításoknak, vajmi kevés köze van a menekültkérdéshez, hacsak az nem, hogy haljunk meg embertársainkért. A keresztényi tanítások nem demokratikusak. Az Úr sem hívott össze kerekasztal beszélgetést és nem konferenciázott, mielőtt Mózest a pusztába küldte új hazát keresni, hanem kinyilatkoztatott: Vagyok, aki vagyok... Bizony, mondom néked.
- A kerítés felhúzása orbitális marhaság volt - ez tény, mert demonstratív jelkép mindössze (ez itt az államhatár), de meg nem oldott semmit, viszont jó sokba került.
- A kvóta legalább ekkora baromság (tudja valaki, hány embert kell elosztani és azok akarnak-e majd oda menni?). Amúgy nem vagyok a svédek ellendrukkere, de kíváncsi vagyok, mihez kezdenek a többezer, esetleg több százezer fős képzetlen, leszegényedett, a nyelvet nem beszélő, más kultúrával rendelkező emberáradattal.
- A menekültkérdés nem európai és nem magyar probléma, csak úgy látszik. Egyelőre. Ha megoldás születhetne, az csak világpolitikai szinten történhetne - szerintem. Ez ugyanis valamilyen szinten háború, amelynek mint tudjuk - szeptember 11. óta mindenképpen - más formái is lehetnek és vannak, mint hogy a két harcoló fél szépen felsorakozik egymással szemben és fél hatkor elkezd lőni.

konrada 2015.09.15. 11:50:48

@mézescsók:
Van igazad sok, de kissé korán ítélkezel a kerítés hatásáról, mert nem tudjuk jelenleg még, hogy ugyanúgy jönnek-e át hetek múlva ezrek naponta regisztrálhatatlanul a zöldhatáron pár hét múlva, mint eddig.

...viszont abban igazad van abban, hogy a menekültkérdés nem magyar probléma.
Ezért abban legfeljebb az ország csak segítőként tud fellépni, nem megoldás kulcsaként.

...s ha a kerítés csak annyit ér el, hogy csak 4-5x legyen mégis nagyobb probléma a magyaroknak (a mostan sokszoroshoz képest), mint a cseheknek, luxemburgiaknak, finneknek..., már megérte.

new_boy_on_the_block 2015.09.15. 11:57:45

Szarok vagytok. Az írás meg túl hosszú én pedig túl náci vagyok ehhez.

Mérnork 2015.09.15. 12:04:11

Balfaszék olyanok a migráns kérdésben, mint a kisgyerek aki minden kóbor macskát befogadna otthonra. Aztán persze amikor etetni, almot tisztogatni, orvoshoz vinni kell, akkor azt oldja meg apuci/anyuci...

Anselmo 2015.09.15. 12:10:16

"kezd kialakulni egy olyan légkör, hogy bár undorodunk Orbántól, de a menekült-politikáját támogatjuk"

Nem feltétlenül. Én például kezdettől rá szavaztam, és lám, milyen jól tettem :)

bElannaTorres 2015.09.15. 12:17:04

az utolsó kapcsolja le a villanyt..
lehetünk kis megértőek, de mondjuk mi az a szám ami jöhet és mi az ami már nem? Tényleg átjöhet európába mindenki akinek nem annyira jó - de biztonságos - az élete?
különben meg jössz az írásban a nőkkel, szerencsétlen nőket otthon hagyták alig jön nő.

szil_ 2015.09.15. 12:18:56

„...mindannyian elsősorban emberek vagyunk és nem nemzetiségünk identitásunk legfontosabb hordozója...”

Ezt megbeszéltük. Viszont a szavazatokat a magyar állampolgárok adják, éppen azért, h a millióféle érdekeiket képviseld. Ha erre nem vagy képes, vagy csak 5% alatti érdeket vagy képes képviselni, akkor nem rúgsz a politikai labdába ebben az országban. Egyszerűen azért, mert mi magyar állampolgárok valamikor így döntöttünk.

Egyébként nagyon remélem, h a magyar baloldal is fejlődőképes és tanul a román baloldaltól, különben ránk rohad a konzervatív kormány.

mézescsók 2015.09.15. 12:20:37

@konrada: Lehet, mondjuk csak a tv-ben láttam a kerítést. Arra gondoltam, nem állítható minden 10 méterére egy határőr vagy rendőr és aki át akar jönni, az átjön.
Amúgy még egy-két hetet vizionálok a menekült hullámnak, aztán lecseng, fóleg, ha Európa esetleg bekeményít (nem fogad be több embert, visszaküld Törökországba, stb.). Hogy ez ellentmond a korábban fennen hangozhatott humanitárius szólamoknak, az a politikában nem szokott zavarni senkit. Gondolom, már utat keresnek, a gond az, hogy más kontinenst nem nagyon találnak.

dr Smittpálelnökúr 2015.09.15. 12:35:46

@Kelly és a szexi dög: Hol láttál kerítést Németországban és Ausztriában???

dr Smittpálelnökúr 2015.09.15. 12:36:22

@Anselmo: Tehát te szereted, ha lopnak tőled. Okos.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 12:37:53

@mézescsók: "Hónapok - sót, mondhatni már egy-éve - óta voltak jelei a menekültáradatnak, Orbán meg kiabált, mint a mesebeli kiskakas, csak senki sem hitte el neki. Hogy felkészülhettek volna? Hogyan? Mire?"

Hát ez az, hogy csak kiabált, és uszított, ahelyett, hogy mondjuk a több pénzt kapott volna Bevándorlási Hivatal, vettek volna fel embereket az adminisztráció felgyorsítására, új regisztrációs pontokat, táborokat alakítottak volna ki emberi körülményekkel, megszervezhették volna az ideérkezők normális tájékoztatását és még sorolhatnám. De nem, nekik a bűnbakképzés fontosabb volt.

"Az EU szépen szarban hagyott bennünket ezzel a problémával.Bármit tettünk volna, az rossz. (Betartjuk Dublin III.-at? Bürokratikusak vagyunk és feleslegesen feltartóztatjuk az embereket holmi vacak regisztrációval,ahelyett, hogy díszkisérettel, zászlólengetéssel, dalárdával, mazsorettcsoporttal,stb. kísérnénk őket a határig. Betartjuk a schengeni egyezményt? Ugyan minek, mások is lazán túllépnek rajta. Csak hát akkor miért vannak, ha mindig másként alkalmazzuk?)"

Az EU nem hagyott szarban bennünket, adtak pénzt, többször is, felajánlottak technikai segítséget (amit nem fogadtunk el), és józan, normális ügymenetet várták csupán el, aminek ugyanúgy nem része, ha embereket tartanak napokig a Keletiben minden információ nélkül, mint ahogy az sem, ha átesve a másik végletbe ezrével tolják ák őket az osztrák határon minden regisztráció nélkül."

"Mint kiderült, ebben az országban a menekült kérdés megoldásához mindenki ért, kivéve a kormányt. Csak épeszű megoldással nem állt elő senki."

De, előállt. Az Együtt csinált egy részletes szakpolitikai javaslatot hetekkel ezelőtt, be is nyújtották a az országgyűlésnek.

egyuttpart.hu/tobb-emberseg-nagyobb-biztonsag/

Hogy te erről nem hallottál? Meg kéne kérdezni a sajtót (a ballibet is!), hogy miért hallgatták el? A mai napig nem született róla egy cikk sem! Sehol! Miért? Miközben az LMP agymenése a nyomkövetőkről rögtön hír lett.

"A baloldal bizony lapított."

Lásd egyel feljebb. Egy program kidolgozása lapítás? Amit a DK-sok csinálnak (az EU-hoz fordulnak a jogfosztó törvénymódosítások miatt) az lapítás? A tüntetések szervezése lapítás? A Migration Aid támogatása az lapítás? Amit az MSZP csinál, az igen, lapítás, de nem csak belőlük áll a baloldal.

"A vallási érzelmeknek és a keresztényi tanításoknak, vajmi kevés köze van a menekültkérdéshez, hacsak az nem, hogy haljunk meg embertársainkért. A keresztényi tanítások nem demokratikusak. Az Úr sem hívott össze kerekasztal beszélgetést és nem konferenciázott, mielőtt Mózest a pusztába küldte új hazát keresni, hanem kinyilatkoztatott: Vagyok, aki vagyok... Bizony, mondom néked."

Nem vagyok vallásos, de azért ismerem a Bibliát, és a jézusi tanítások legalapabb része az elesettek megsegítése...

"A kerítés felhúzása orbitális marhaság volt - ez tény, mert demonstratív jelkép mindössze (ez itt az államhatár), de meg nem oldott semmit, viszont jó sokba került."

Stimt.

"A kvóta legalább ekkora baromság (tudja valaki, hány embert kell elosztani és azok akarnak-e majd oda menni?)."

A kvóta nem baromság, mert nincs jobb megoldás. Vagy tudsz jobbat? A számokat folyamatosan a valósághoz kell igazítani, ez tény.

"Amúgy nem vagyok a svédek ellendrukkere, de kíváncsi vagyok, mihez kezdenek a többezer, esetleg több százezer fős képzetlen, leszegényedett, a nyelvet nem beszélő, más kultúrával rendelkező emberáradattal."

Az integrálás kihívás, ez tény, de az USA, Németország vagy Anglia nagyon jó példa arra, hogy nem lehetetlen. viszont az hülyeség, hogy ez egy képzetlen tömeg lenne. Van közöttük ilyen is, olyan, olyan, aki gazdag volt, meg olyan is, aki kétkezi melós. Az viszont biztos, hogy azok tudtak csak ilyen messzire elmenekülni, akik volt némi pénze, tehát munkája, képzettsége. nem mind agysebész, de egy jó ács se nevezhető képzetlennek, akinek nem lehet munkát találni.

"A menekültkérdés nem európai és nem magyar probléma, csak úgy látszik. Egyelőre. Ha megoldás születhetne, az csak világpolitikai szinten történhetne - szerintem. Ez ugyanis valamilyen szinten háború, amelynek mint tudjuk - szeptember 11. óta mindenképpen - más formái is lehetnek és vannak, mint hogy a két harcoló fél szépen felsorakozik egymással szemben és fél hatkor elkezd lőni."

Annyiban igaz, hogy a probléma gyökere a háború, azt kéne megszüntetni. Sokan haza is mennének rögtön. Viszont ha azokra a konteókra célzol, hogy a menekülteket irányítja valaki azzal a céllal, hogy betartson az európai országoknak, akkor engedelmeddel körberöhöglek. Semmi sem ilyen egyszerű sajnos, minden ilyen történés számos ok összegződésének eredménye.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 12:38:57

@mézescsók: Ennél sokkal egyszerűbb oka lesz a hullám lecsengésének: winter is coming.

Anselmo 2015.09.15. 12:55:40

@dr Smittpálelnökúr: nem épp a libsik mondogatták, hogy lopásban nincs különbség a jobb és baloldal között? Mikor épp a baloldal bűneiről van szó, akkor szerintük a jobboldal ugyanolyan, de egyébként a baloldal magasabbrendű. Ugyanezek az emberek a magyarság hibáit és kérlelhetetlen kritikával látják és mutatják be. Nagy teher lehet egyedül magasabbrendűnek lenni, ennyi (genetikai) alattvalóval körülvéve.

kkkchris 2015.09.15. 13:01:50

"Az integrálás kihívás, ez tény, de az USA, Németország vagy Anglia nagyon jó példa arra, hogy nem lehetetlen."

NA ja! Mert amikor az iszlám közösségek Londonban tüntetnek UK ellen úgy általában, tagadnak mindent ami angol, az szerintem nem a sikeres integrálás jelei... Az hogy no-go zónák alakulnak ki a svédeknél, az se.. Főleg hogy az első generációs menekültek még úgy ahogy meghúzzák magukat de a második generációsok akik kellőképpen identitást vesztettek (vagy több lenne nekik) már nem annyira... Igencsak komoly problémák vannak bizonyos városokban. Lehet persze becsukni a szemünket és be nem tenni fehér embernek a lábát bizonyos kerületekbe de ez nem megoldás.
Plusz :Az iszlám nagyon nem megengedő. Míg egy keresztény bemegy-bemehet bárhova egy iszlám baromira nem fog bemenni más vallású templomba...
Amikor egy iszlám karmester felhívja a dán királynő figyelmét arra hogy térjen át iszlám vallásra.. bazz. Nem értem hogy sokan úgy gondolják hogy mindenki azokat az alapvetően liberális - megengedő alapdolgokat vallja mint egy default európai ember. Pedig qrvára nem... Hogy idézzek egy másik írásból, Damaszkusz meg egyéb helyeken nincs Pride felvonulás meg hasonlók..

bElannaTorres 2015.09.15. 13:27:22

@kkkchris: de amúgy hogy lehetnek ennyire buták az emberek? Nekem ez már fáj. És akkor belegondoltam, hogy itt európában milyen sokat tanul minden gyerek, a rendszeres tanulásról, aztán meg a munkáról szól az életünk. Annyira távol kerültünk ilyen problémáktól mint mások megtérítése... Hazamegy az ember fáradtan a munkából nap mint nap, az utolsó gondolata lesz az hogy akkor most keményen fordítsunk át mindenkit a vallásunkra...
engem ez a butaság+agresszió kombó ijeszt meg a legjobban.

bElannaTorres 2015.09.15. 13:31:01

@bElannaTorres: úgyhogy látni kell, hogy ott lesz a legrosszabb a helyzet a menekültek integrálásával kapcsolatban ahol a legjobb a szociális háló, azaz ahol majd el lehet lenni munka nélkül. Aki dolgozik az többnyire fáradt lesz pattogni, másik meg hogy aki dolgozik az nem fog 10 gyereket bevállalni. hogy aztán azok elkallódva nevelődjenek.

konrada 2015.09.15. 14:30:23

@Fedor:
Mondjuk megtehette volna zorbán.
...de ha regisztrációs pontokat, táborokat állít fel 100 ezresre méretezve, akkor az M5-M1-en sétafikálók bementek volna maguktól oda?
A Röszkén a rendőrsorfalat a regisztrálás elkerülése végett áttörők regisztrálni akartak volna, kiokosítván őket a Dublin II. rejtelmeitől?

Nem vagy te kicsit állomvilágban?

...vagy erre válaszolod majd azt, hogy erőt is kellett volna már akkor erre rácsoportosítani.

...és akkor nem cikkeztek volna a liberális médiumok arról, hogy itt rendőrterror van, nem lett volna tele sajtójuk a sinre lökött, áttörés közben elgáncsolt szerencsétlenekről? Nem mondta volna Merkell, hogy mindannyiukat várják szeretettel, nem ugatott volna az osztrák kancellár arról, hogy akaratukellenére, megtévesztve viszik itt a menekülteket a koncentrációs táborba....

Biztos így lett volna szerinted??

De a példáid végül nagyon találóak, hiszen USA például hajlandó a következő 5 évben annyi szír menekültet befogadni, amennyi 1 nap alatt lépte át itt a határt, a többinek meg ott a kerítés, meg a vizumkényszer....
(Amit például az angolok is felhúztak, ...igaz francia területen, de ők sokkal bevállalósabbak, hiszen az USA által igértnek a dupláját is bevállalnák ugyanannyi idő alatt....

Balt 2015.09.15. 15:48:22

Klasszikust idézve megfogalmazom egíszerűen a "lényeglátó" mondanivalót: "Nem könnyű tízmillió fasisztával kommunizmust építeni". Ez egy ilyen világ, Gáspár!

Balt 2015.09.15. 16:17:12

@mézescsók: Like! Nagy vonalakban mindennel egyetértek, de magam sem hittem volna: épp most bizonyosodik be, hogy a kerítés elengedhetetlen.

Balt 2015.09.15. 16:20:50

@dr Smittpálelnökúr: Nekik nem kell, mert már van a magyar határon. Igaz, most, hogy Schengennek lőttek, lehet, hogy érdemes lesz elgondolkodniuk rajta.

Balt 2015.09.15. 16:21:29

@dr Smittpálelnökúr: De majd nézd csak meg, ha Szlovénia felé veszik az irányt!

mézescsók 2015.09.15. 16:28:55

@Fedor: Azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy dilettáns vagyok az ügyben, nyilván nincs annyi információm, mint az adott ügyre rákattant újságirónak, szociológusnak, papnak vagy telefonközpontosnak.Ezzel jeleztem, hogy nyilván vannak fél- vagy téves információim, de a véleményem ennek ellenére az enyém.
Orbán kiabálása - A hónapokkal ez előtti plakáskampányos dolgot, ami különben szerintem elég nagy baromság volt, nem kéne összemosni a mostani történésekkel, mert az nem a menekültekre, hanem a nálunk letelepedni szándékozó bevándorlókra vonatkozott. A felkészülés lehetett volna hatékonyabb is, ezt elismerem, de ki prognosztizálta előre, hogy felénk jönnek és nem mondjuk Ausztráliába, hogy voltaképpen mekkora embercsoportról van szó, hogy az áradat egyszerre indul el, stb.? Már tavaly is voltak jelei a jelenségnek, de még a legpöoecebb madár- és béljósok sem tudtak volna használható előrejelzést adni.
EU-s segítség - az EU normális ügymenetét látjuk minden nap. Nálunk szervezettebben, racionálisabban működő országoknak is gondot okoz a szabályok betartása, értelmezése.
Együtt program - bevallom, nem ismertem, a linked után olvastam el. Lózung, de a jószándékot nem vitatom. Zászlósapájuk többet árt az egész menekültügynek, mint amennyit használ. Magánvélemény.
A baloldal lapít - Te kezdted ezzel. Tény, pontosan így szólt: "A baloldal TÖBBNYIRE lapít" - amúgy ld. feljebb.
Vallás - nem én kevertem bele. "Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hit erejéből is töltekezhetek.... A hit általában nem képes hidakat verni egymást gyülölő ideológiák és emberek között." (Bocs, ha nem pontosan idéztelek.)De. A hit képes csak igazán hidakat verni és szakadékokat képezni, indulatokat gerjeszteni emberek és ideológiák között. A menekültügy és annak kezelésébe viszont eddig vallási vonalakat nem vittek bele, hál'istennek, de nem tartom kizártnak, hogy valami elmebetegnek előbb utóbb majdcsak eszébe jut.
Én sem vagyok vallásos, de egyszer átrágtam magam a Biblián. Nem bántam meg, de nem kezdenék neki még egyszer. Mindenki vallásos meggyőződését viszont tisztelem mindaddig, amig tiszteli az én nem vallásosságomat. Bár semmi köze a fősodorhoz.
Kvóta - neked nyilván több információd van, mint nekem, mezei magyarnak. Tudod, hányan jönnek még, többezren, több százezren? Hogy hova szeretnének menni? Melyik ország mennyit akar
- és mennyit képes (a politikusok sacc/kb megnyilatkozásai nekem nem mérvadóak, sokkal inkább a valós gazdasági szükségletekéi) - befogadni? És ha oda nem akar menni a menekült? Mehet máshova? Nem Svédországba, hanem mondjuk a Spitzbergákra vagy Lengyelországba? Lehet kívánságlista?
Emberi életekről van szó, nyilván nem lehet ötletszerűen osztogatni őket országok között.
Integrálás - Az USA frappánsan megoldja, bár volt rá pár száz évük, hogy megtanulják.Aztán azért mégis adódnak hébe-hóba problémák ott is. Az angolok dettó, már korábbi világpolitikai poziciójából adódóan is. A németek - nálunk jobban csinálják, bár ott sem zökkenőmentes talán.
Azért ne feledjük el, hogy teljesen más, ha munkavállalás, tanulás céljából, családi okokból, stb. megy valaki egy adott országba, jól megfontolt érvek alapján, előkészítve és megtervezve a jövőt, mintha menekülve.
Képzetlen tömeg - elsősorban a nyelvtudásra gondoltam, de nemcsak erről van szó. Ez egy homogén tömeg. Tudja valaki azokban az országokban, ahonnan most hangzatok ígéreteket hallunk, hogy mit kapnak? Kertészmérnököket vagy vízvezetékszerelőt? Honnan is tudhatná bárki? De ettől függetlenül hadd maradjon meg nekem a kételkedés joga, hogy nem mindig tudják, mit ígérnek. Hátha nem mindenkinek lesz kedve olyan munkát végezni - éppen magasabb képzettsége mián -, amit a helyiek nem akarnak megcsinálni, mert snassz, mert "rangjukon" aluli (németek!)?
Annak, aki rászánta magát erre az útra, kellett lennie anyagi alapjának, ezzel egyetértek. Ez feltételez valami kvalifikáltabb munkát.
Háború - olvass figyelmesebben: azzal kezdtem, hogy nem vagyok híve semmilyen összeesküvés elméletnek.
De: ekkora tömegben símán elférnek jól szituált bűnözők, politikai hőbörgők, vallási elmeháborodottak. A másik, amit írtam is: a hadszintér manapság már nem a csatamező. Ennek ellenére, röhögj nyugodtan, ha akarsz, az csak jót tesz.
Winter is coming - egyetértek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 19:29:45

@konrada: "...de ha regisztrációs pontokat, táborokat állít fel 100 ezresre méretezve, akkor az M5-M1-en sétafikálók bementek volna maguktól oda?
A Röszkén a rendőrsorfalat a regisztrálás elkerülése végett áttörők regisztrálni akartak volna, kiokosítván őket a Dublin II. rejtelmeitől?

Nem vagy te kicsit állomvilágban?"

Amiket írtál, azok pont amiatt voltak, mert nem működött normálisan az ügymenet a határon, hanem napokig kellett várni információ nélkül a kukoricásban. Csodálkozol, ha egy idő után elunták?

"...és akkor nem cikkeztek volna a liberális médiumok arról, hogy itt rendőrterror van, nem lett volna tele sajtójuk a sinre lökött, áttörés közben elgáncsolt szerencsétlenekről?"

Ha normális táborok lettek volna, és a magyar állam nem állatként kezelte volna őket, akkor nem került volna ezekre sor, Szóval nem.

"Amit például az angolok is felhúztak, ...igaz francia területen"

A Calais-i kerítés teljesen más tészta, azért volt rá szükség, mert a Csalagútban megpróbálni átmenni életveszélyes, többen meghaltak előtte.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 19:46:02

@mézescsók: "A hónapokkal ez előtti plakáskampányos dolgot, ami különben szerintem elég nagy baromság volt, nem kéne összemosni a mostani történésekkel, mert az nem a menekültekre, hanem a nálunk letelepedni szándékozó bevándorlókra vonatkozott."

Tévedés. Olyan veszély akkor se volt, most sincs, hogy itt tömegesen le akarnának telepedni, az egész csak nettó uszítás volt, előkészítése annak, amit most csinálnak. Nem tűnt fel, hogy Orbán a mai napig következetesen gazdasági bevándorlókról beszél, és az a fővonal, hogy aki továbbment a szír határ melletti tömegnyomor táborokból, az már nem menekült, hanem csak pénzt akar?

"A baloldal lapít - Te kezdted ezzel. Tény, pontosan így szólt: "A baloldal TÖBBNYIRE lapít" - amúgy ld. feljebb.
Vallás - nem én kevertem bele. "Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hit erejéből is töltekezhetek.... A hit általában nem képes hidakat verni egymást gyülölő ideológiák és emberek között." (Bocs, ha nem pontosan idéztelek.)"

Te valakivel összekeversz engem, én ilyeneket a büdös életben nem írtam.

"Együtt program - bevallom, nem ismertem, a linked után olvastam el. Lózung, de a jószándékot nem vitatom."

Miért lenne csak lózung?

"Zászlósapájuk többet árt az egész menekültügynek, mint amennyit használ. Magánvélemény."

Kit értesz zászlósapa alatt? Csak nem a Gyurcsányt? Mert akkor felhomályosítanálak, hogy ő egy másik párt vezetője, a DK-é, és rohadtul nincs köze az Együtt-höz, sőt, a párt szimpatizánsai körében finoman szólva is nem túl népszerű.

"Kvóta - neked nyilván több információd van, mint nekem, mezei magyarnak."

Mezei magyar vagyok én is, csak érdekelnek a hírek. És nem lehet választ adni a kérdéseidre most még. igen, ez egy nehéz dió, és folyamatosan változnak a peremfeltételek. csak éppen olyan ez, mint a demokrácia: nem tökéletes, de még nem találtak ki jobbat. Értem én, hogy az ember fia/lánya tart az ismeretlentől, nem megrettenni kell a feladattól, hanem megoldani úgy, hogy az emberségünk is megmaradjon, meg rosszul se járjunk.

"ekkora tömegben simán elférnek jól szituált bűnözők, politikai hőbörgők, vallási elmeháborodottak."

hogy köztörvényes tolvajok vannak -e köztük? ekkora tömegben szinte biztos, hisz ők is féltik az életüket. A többit viszont nem tartom valószínűnek (mint ahogy a terroristázást sem), hisz pont előlük menekülnek.

A terrorista para értelmetlenségéről van egy hosszabb idézetem ennek a blogbejegyzésnek a végén:

fedor.blog.hu/2015/07/17/akiknel_celba_ert_a_kormanypropaganda

Proud Mary 2015.09.15. 20:03:38

@Fedor: 2015.09.15. 19:29:45

ó szegények elunták? te így viselkedsz ha elmész vendégségbe? elvileg az életükért menekülnek, mi a faszt untak el a biztonságos helyen ahol kapnak kaját + van fedél a fejük felett + nem fenyegeti az életüket senki?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 20:19:52

@Proud Mary: Biztonság hely a tábor melletti kukoricás (oda ugyanis nem fértek be), ahol napokig kellett várniuk, és NEM volt fedél a fejük felett, és kaját is csak max. a civil önkéntesektől kaptak? Te így bánsz a vendégeiddel? Mert akkor örülök, hogy nem ismerlek személyesen. Nem vendégségben voltak itt, hanem átutazóban, és csak adminisztrációs kötelezettség miatt kellett ott dekkolniuk.

Proud Mary 2015.09.15. 20:29:13

@Fedor: vendéget hívok magamhoz. ők jöttek maguktól (EU-ba). szereptévesztésben vagy és fordítva ülsz a bicajon. igen, nézz meg egy képet Aleppóról (bár nem mindegyik szír) és a kukuricásról és akkor mond, h nincsenek biztonságban. akarták teljesíteni az adminisztrációs kötelezettségüket? mi kellett volna, best western meg hilton? szépen kezdik bemutatkozásukat..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.15. 20:34:35

@Proud Mary: A vendégséges hasonlatot te hoztad fel, nem én, én csak reagáltam rá. szóval akkor ki van szereptévesztésben?

Ezt az álszent hülyeséget meg már kurvára unom, hogy szerintetek az állati körülmények között tartás meg a Hilton között nincs átmenet. Valami központi lózungellátóban osztogatják ezt a mondatot, hogy mindannyian elsütitek? , Meg az is tök jó, hogy neked az is elfogadható lenne, ha ügyintézéskor napokig nem szól hozzád hivatalos személy, és nem tudod, hogy mikor kerülsz sorra. Emberségből jeles.

Proud Mary 2015.09.15. 21:22:04

@Fedor: természetesen te. félreértetted.

tehát: vendég akkor jön hozzám ha én meghívom. ezeket az embereket mi nem hívtuk. arról meg nem tehetek, h a bevándorlók mocsokban és szemétben fetrengenek, mert úri kényükben nem képesek 2métert sétálni a szeméttel és a kukába dobni. én azt gondolom, hha az életemért menekülök akkor kushodok és meghúzom magam ott és addig amíg biztonságban vagyok. nem hiszem, h eszembe jutna allahúakbarozni, követelőzni, férjemet a sínre lökni, a kapott vizet eldobálni stb stb

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 09:54:50

@Proud Mary: Ha esetleg nem csak a lakájmédiából tájékozódnál, akkor tudhatnád, hogy szemét nem azért van, mert nem hajlandóak kidobni a kukába, hanem azért, mert az állam nem biztosít kukát, ha meg összegyűjtik egy helyre (ugyanis pl. Röszkén ez történt), akkor azt meg nem szállítják el. Szóval ha pl. te is erre a kormányra szavaztál, akkor de, te is tehetsz róla.

mézescsók 2015.09.16. 11:46:30

@Fedor:
Plakátkampányos kire vonatkozott?
Ugyan, hogy vonatkozott volna a most jövő migránsokra? Pl. hogy venné el a munkánkat az a menekült, aki csak átutazni kíván rajtunk keresztül menne - lehetőleg minél előbb a célországba - nem pedig letelepedni? Az összemosást itt látom.
Megjegyzem, hogy egy dunántúli kisvárosban lakom, ahol szeptember 15-én 14 db-ra emelkedett a városunkban
ingatlant vásárolni akaró szír, egyiptomi, kuvaiti, pakisztáni állampolgároktól származó kérelmek száma (idei adat). Ha letelepednek itt, esetleg megjelenhetnek a munkaerőpiacon, de ettől sem rettegnék, mert a számuk nem jelentős.
Lapítás - vallás: ezzel kezdődött a posztod, vastag betűvel szedve.
Együtt program - igazad van, az Együtt anyagát olvastam és tévedtem, Gyurcsány nem hozzájuk tartozik. Nyilván azért mosódott össze, mert az ellenzéki politikusok közül jószerével az egyetlen, aki megmutatkozik, véleményt nyilvánít, szervez. Bár ne tenné, de az ő dolga. Viszont valóban én tévedtem, figyelmetlen voltam ezért minden érintettől elnézést kérek, de nyilván enélkül sem boldogtalanok.
Hogy miért lózung? Hosszú lenne kifejteni, a blognak nem is témája. Máskor, már helyen, más apropóból esetleg...
Kvóta - nem az ismeretlentől tartok, hanem attól, hogy a várható létszám még csak nem is sejthető. És ha egyszer valamelyik befogató állam kiteszi a "megtelt" táblát, akkor valaki ismét nagyon kárvallott lesz.
Utoljára mondom, hogy nem rettegek, nincsenek terroristákkal kapcsolatban rémálmaim.Tudom, hogy a terrorizmus elől menekülnek, de azt is, hogy ha én terrorista lennék, remek alkalmat látnék arra, hogy most küldjem tovább fanatikusaimat, mert eltünhetnek a tömegben. Amúgy nem értettem, mi a baj a regisztrációval, azonkívül, hogy hosszadalmas, bürokratikus, stb. ha nincs velem baj, akkor regisztráljanak nyugodtan. Azt már csak mellékesen motyogom, hogy tudták, az unión belül van ilyen. Eldobott, elvesztett, otthon felejtett személyi okmányok? Mégis, mire gondoltak, hogy elég a becsületszó vagy ha felesküsznek a koránra?
Még mellékesebben jegyzem meg, hogy tudomásom szerint a szeptember 11-i, a franciáknál vagy Nagy Britanniában elkövetett terror-merényletek elkövetői érvényes okmányokkal rendelkeztek.
Ha úgy gondolod, hogy én az vagyok, akit megtalált a kormánypropaganda, ám tedd. Nem igazából rendít meg, hogy mit feltételezel rólam.

Proud Mary 2015.09.16. 16:14:04

@Fedor: 2015.09.16. 09:54:50

aranyos vagy, de épp a 444-en láttam azokat a fotókat. értsd meg, nem úgy működik a világ, h valakiknek csak jogaik vannak, kötelességeik meg nem. ha ezt nem fogják fel, akkor hogyan akarjuk őket integrálni? csak úgy jelzem, a kis menekültjeid épp most támadják a rendőröket, de biztos ez is csak a lakájmédia trükkje. szegények, türelmetlenek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 17:39:48

@mézescsók: "hogy venné el a munkánkat az a menekült, aki csak átutazni kíván rajtunk keresztül menne - lehetőleg minél előbb a célországba - nem pedig letelepedni? Az összemosást itt látom."

Hát ezt a kormánytól kéne megkérdezni, ők mossák össze folyamatosan ezeket a fogalmakat. Nálunk maradni akaró migránsok száma elenyésző volt az év elején is, meg most is, tehát a kampány végig hazugságra épült.

"Lapítás - vallás: ezzel kezdődött a posztod, vastag betűvel szedve."

Komolyan nem tudom, mire gondolsz...

"Nyilván azért mosódott össze, mert az ellenzéki politikusok közül jószerével az egyetlen, aki megmutatkozik, véleményt nyilvánít, szervez."

Látod ez nem igaz. Ne mond, hogy Juhász Péterről, az általa felszínem tartott ügyekről, az általa szervezett tüntetésekről még soha nem hallottál... na az Ő Együtt alelnöke. Amit tesz, a párt nevében teszi. A párt szakértői folyamatosan nyilatkoznak, a képviselői ott vannak a Parlamentben, és nem csak fizetésért járnak be, hanem keményen dolgoznak is. Ha ez nem jön át, az nem az hibájuk, hanem a sajtóé, akiknek ha Gyurcsány köhint egyet, az hír, de ha az Együtt letesz egy komplett szakmai anyagot, az nem.

"Amúgy nem értettem, mi a baj a regisztrációval"

Az égvilágon semmi, ha megfelelően csinálják. Persze, szükség van rá, senki nem állít mást, az csak fideszes hazugság, hogy a baloldal minden ellenőrzés nélkül, számolatlanul befogadna mindenkit.

"ha én terrorista lennék, remek alkalmat látnék arra, hogy most küldjem tovább fanatikusaimat, mert eltünhetnek a tömegben"

Csak semmi logika nem lenne benne, pont erről szólt az az idézet, ami belinkeltem (látom, szívedre vetted a poszt címét, dehát írtam is, csak hogy a vége érdekes, most, nem az egész vonatkozik rád).

"Még mellékesebben jegyzem meg, hogy tudomásom szerint a szeptember 11-i, a franciáknál vagy Nagy Britanniában elkövetett terror-merényletek elkövetői érvényes okmányokkal rendelkeztek."

Na pont ez világít rá a menekültek közé bújt terrorista elmélet gyengéire. Pont azért voltak rendben az irataik, mert nem menekültek voltak, hanem már ott született helyi állampolgárok voltak, akiket sikerült fanatizálni. Hát miért vesződnének egy ilyen veszélyes és kétes kimenetelő becsempészéssel, amikor bármikor találnak megfelelő emberanyagot sokkal könnyebben?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 17:52:40

@Proud Mary: "értsd meg, nem úgy működik a világ, h valakiknek csak jogaik vannak, kötelességeik meg nem."

Tudom, hogy ez most a főmantra, amibe kapaszkodni kell, de te meg azt értsd meg, hogy az égvilágon nem állított senki ilyesmit. Igen, vannak kötelezettségeik, ezt mondom én is, a regisztrációra szükség van. De ha meg vonják a jogaikat, akkor ne csodálkozz azon, ha páran erre nem megfelelően reagálnak. A kormány épp most veszi semmibe a menekültekről szóló genfi egyezményt, ami amúgy a magyar jogrendnek is a része. A kormánynak talán nincsenek kötelezettségei? Ha nem tesz nekik eleget, akkor talán az ellen nem lehet tenni?

"a kis menekültjeid épp most támadják a rendőröket"

A senkiföldjén rekedt többezer menekültből 100 balhézik. Állítom, hogy Orbánnak ez úgy kellett, mint a falat kenyér, hogy végre felmutathasson valami igazolást, ennek kiprovokálására ment ki az egész keménykedés. De erről a 100 emberről megítélni az összes menekültet olyan, mintha a a legutóbb 160 milliós kárt okozó fociultrákról ítélnéd meg a teljes magyar nemzetet. Most szépen áttoltuk az egészet Szerbiára, és méginkább Horvátországra, ami most így az új útvonal lett. Érdekes, ott miért nincsenek ilyen jelenetek? Ja, hogy ott talán emberként bánnak velük?

Proud Mary 2015.09.16. 18:00:47

@Fedor: ezt a vitát már lefolytatta gulyás geri és kálmán olgi

www.atv.hu/videok/video-20150831-gulyas-gergely

Proud Mary 2015.09.16. 18:18:35

csak 100 ember balhézik a többezerből? remélem ezt az analógiát a tvszékházas eseményre is alkalmazod. ott is kb 100-150 majom balhézott a kb 10000 kíváncsiskodóból. persze tudom, az más

Proud Mary 2015.09.16. 18:19:25

mindegy, nem értünk egyet, mindketten meg vagyunk győződve saját igazunkról, nem tudjuk meggyőzni egymást

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 18:29:10

@Proud Mary: Úgy tényleg nehéz lesz vitatkozni, ha olyan gondolatokat tulajdonítasz nekem, amelyek nem az enyémek. Igen, ott is az ultrák csinálták a balhét, és igen, ott is voltak, akik hátulról figyelték az eseményeket, és nem szálltak be, személyesen is ismerek ilyen embert.

És persze meggyőzhető vagyok bármiben, ha olyan érveket hallok, amelyek igazak és elfogadhatóak. Bocs, de a tieid nem ilyenek.

Proud Mary 2015.09.16. 18:35:37

@Fedor: oksi, maradjunk most ennyiben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.16. 22:55:36

@Proud Mary: Azért ezt még utánlövésnek, hogy miért is tört ki az a ramazuri a határon:

444.hu/2015/09/16/felreertesbol-indult-a-roszkei-randalirozas/

Proud Mary 2015.09.17. 08:32:39

@Fedor: ez a cikk egy feltételes módban megírt képzelgés. indulhatott, félreérthette stb stb. ráadásul hazugság is, online néztem két szemszögből az egészet, a könnygázt megelőzte kövek, lécek és palackok dobálása. szóval ezt a cikket csak az hiszi el aki nem látta online, h mi történt

Proud Mary 2015.09.17. 14:35:25

@Fedor: szegény türelmetlenek

Teljes a káosz Tovarnikban
A szerb határnál fekvő, alig háromezres horvát településre rövid idő alatt több mint hatezer menekült érkezett. Reggel öt körül egy vonat elvitt nyolcszáz embert, azóta hiába várják az újabb szerelvényt. Sokan türelmetlenül kiabálnak, szeretnék tudni, mi lesz velük. Valószínűleg buszokkal fogják őket továbbvinni Zágrábba. (Index.hr) csináld meg te ugyanezt az usa határán

mézescsók 2015.09.17. 14:49:00

@Fedor: Na, lássuk:
- Plakátkampány: hogy a nálunk átutazó ugyan miért vállalna nálunk munkát, azt változatlanul nem értem, de ez legyen az én bajom. Ha a kormány felé járok, feltétlenül megkérdezem, csak az a baj, hogy firtatnom kelleme az ellenzéket, a sajtót, az istenáldotta népet, mert kb. mindenki úgy értelmezte, ahogy az a gusztusának megfelelt, csak sajna, ennyi időm nincs. Kedvem sincs.
Abban egyébként egyetértettünk, hogy baromság volt az egész úgy, ahogy volt, de lehet rugózni rajta, bár nem érdemes.
- Szöszeneted a dinamo.blog keretében jelent meg és az írásod előtt szépen vastagon kiemelve van az általam idézett szöveg. Én általában meg szoktam nézni, hogy ami tőlem valamilyen szintre kikerül, az milyen szövegkörnyezetben jelenik meg, mert nagyon nem mindegy. Te úgy látszik, nem.
Passz.
- Az Együtt... - DK ügyben egyszer már elnézést kértem, többször nem fogok. Ismeretlenül is tiszteletem Juhász Péter úrnak, akinek már nyílván hallottam a nevét, de nem ugrott be.
- Regisztráció - hát, nekem nagyon nem úgy túnt, hogy a lassúság volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy sokan nem voltak hajlandók regisztráltatni magukat. Megy közted és @Proud Mary:
között a csörte, pedig nagyon egyszerű, amit mond. Ha én megyek valahova, akkor annak a helynek nekem kell betartanom a szabályait. Ha én megyek egy muszlim (vagy moszlim? -nem is tudom) államba és náluk az a jogrend, egvizsgálhatják az útlevelemet, a vízumomat, a tartózkodási engedélyemet, az oltási bizonyítványomat, a keresztlevelemet, a vérképemet, meg amit akarnak és még nadrágban, kendő nélkül sem megyek az utcára, Az EU-nak a regisztráció a monomániája.
- Terroristák a tömegben: szerintem van benne logika, legjobban ott lehet eltűnni, ahol sokan vannak. Viszont ez tényleg csak agyjáratás volt részemről, és lehet, hogy neked van igazad.
Nem néztem utána, hogy a felemlegetett terrortámadásoknál ott született vagy frissen bevándorolt elkövetőkről volt-e szó, de ha fanatizmusról - és a fanatizálásról, mint folyamatról - van szó, akkor tök mindegy.
Béke veled!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.17. 14:56:01

@mézescsók: " Szöszeneted a dinamo.blog keretében jelent meg és az írásod előtt szépen vastagon kiemelve van az általam idézett szöveg."

Várjunk csak, te azt hiszed, hogy ezt a blogot én írom? Semmi közöm hozzá, én itt ugyanolyan kommentelő vagyok csak, mint te. Az én blogom ez: fedor.blog.hu

" sokan nem voltak hajlandók regisztráltatni magukat"

Ilyen is akadt, mert attól féltek, hogy akkor itt kell maradniuk, vagy ide küldik vissza őket, miközben ők máshova szándékoztak menni, de messze nem ez volt a jellemző. ige,n sokadszorra mondom én is, szükség van a regisztrációra, és a menekültek elsöprő többsége ezt elfogadta, pár renitensből meg nem kéne általánosítani.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.17. 14:59:57

@Proud Mary: Generáltunk egy kéoszt a szomsézdos országokban, és most kárörvendően nézzük, ahogy küszködnek vele, igazi magyar mentalitás. Dögöljön meg a szomszéd tehene.

Benned meg annyi empátia van, mint egy marék kavicsban. Szerencsétleneket dobálják ide-oda az országhatárok között, packáznak velük, nem kapnak információt, vagy ha igen, akkor az átverés, hetek óta úton vannak, és akkor csodálkozol rajta, hogy nincsenek tökéletes idegállapotban. Miközben ez sajnos nem egyedi: pendulum.blog.hu/2015/07/03/1956-ban_magyarok_is_bekattantak_a_menekulttaborokban

Proud Mary 2015.09.17. 16:16:34

@Fedor: Áttörték a rendőrsorfalat a menekültek Tovarniknál
A szerb–horvát határon egész nap a vonatra várakoztak a menekültek, de megunták a várakozást, és áttörték a rendőrsorfalat, és megindultak Horvátország felé. Úgy tudjuk, több mint 7000-en vannak most Tovarnikban.

biztos az életüket féltik a fasiszta horvátoktól a kis türelmetlenek. igazad van, semmilyen empátia nincs bennem hazugokkal és szabályokra szarókkal. viszont nem vagyok kárörvendő, illetve épp annyira, amennyire minket fikáztak és nagypofájúskodtak az eddig menekültet nem látó és a problémával most szembesülő országok

"Dráma Berlinben: két menekült ki akart ugrani a tizedik emeletről
Két menekült azzal fenyegetőzik Berlinben, hogy le fog ugrani a menekültek regisztrációjára kijelölt hivatal 10. emeletéről. Az egyik ember azt kiabálta: "Nincs semmilyen perspektívám, nincs mit veszítenem". A rendőrök körülzárták a területet, majd felmentek az erkélyen kiabáló emberekhez, akiket épségben sikerült lehozni. A berlini egészségügyi és szociális hivatal totálisan túlterhelt. Vannak menekültek, akik már több mint 20 napja várnak az igazolványukra, amivel egyáltalán megkaphatják a szociális támogatásokat. A hivatal előtt sokan hetek óta sátoroznak a sorukra várva. Az állapotok nagyon rosszak. Sokan annyira éhesek, hogy egy banánon képesek összeverekedni. Többek szerint számítani lehetett arra, hogy a helyzet előbb-utóbb elfajul. (Bild) " németország se jó, ott is türelmetlenek

a szerb kormány pénzt kér a menekültektől, mégse szól be nekik senki

szóval az a nagy helyzet, h röhej az egész

Proud Mary 2015.09.17. 16:18:51

jesszus most olvasom, mi generáltuk a káoszt???? hát a szerbek miért nem védik a saját határukat macedóniánál? ott röhögnek a markukba, közbe lesápolják a bevándorlókat buszjegy árával, rendőri kísérettel mennek a zöldhatárhoz. a görögök miért szarnak védeni a schengeni határt? na ne izélj már, ennél komolyabb palinak gondoltalak.

Proud Mary 2015.09.17. 16:22:12

@mézescsók: így van. szarnak a törvényekre, hogyan akarjuk őket integrálni ha már a belépőjükkel törvényt-jogszabályt sértenek

mézescsók 2015.09.17. 16:24:25

@Fedor: Azonosítottalak vele, mert ott jelent meg az írásod, és mert egyszerűbben működök, mint egy faék. Amúgy nem hittem semmit.Nem tudtam a fedor.blog.hu-ról, de már tudok.
Regisztráció: Tippelünk mindketten, mert biztos számokat nem tudunk illetve én biztos. Hogy akadtak adminisztrációs, szervezési, kommunikációs gondok, az nyilvánvalónak látszik, de általában meggyorsítja az ügyintézést, ha nem azzal megy ez az idő, hogy közelharcot, szópárbajt, egyebet vív egymással a két fél.
Attól féltek, hogy itt tartjuk őket??? Bearanyoztad a napomat, ma először nevettem egy egészségeset.

mézescsók 2015.09.17. 16:28:52

@Proud Mary: Szerencsétlen helyzet alakult ki, szomorú ez minden érintettre nézve. Nyilván csinálhattuk volna jobban, mehetett volna gördülékenyebben, de azért ezt a meccset többet játsszák. Nem jó dolog, ha egy eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberen még ütnek egyet, de tudomásul kell venni, vannak játékszabályok.

Proud Mary 2015.09.18. 14:32:48

undorító mocskos demokrata libsijeink egy szaros posztot se írtak Fruzsina miatt (index.hu/belfold/2015/03/03/svedorszag_nem_vallalja_a_magyar_fogyatekos_lanyt/), hisz ő csak egy csicska magyar kislány, és nem valami retardált idegen