Súlyosan téved az Amnesty International (AI) abban, hogy a prostitúció legalizálása biztonságosabbá teszi a prostitúcióban használtak életét. Új-Zélandon, Németországban vagy Hollandiában, ahol legalizálták a prostitúciót, bebizonyosodott, hogy ez  a szexkereskedelem azonnali masszív növekedéséhez vezet. Nő a férfiak által generált kereslet és így kínálatra lesz szükség. Vagyis naponta újabb és újabb áldozatokra, különösen, hogy a prostitúcióban lévő nők halálozási rátája 40%-kal magasabb, mint a kortársaiké. Az AI által adaptált megközelítés a prostitúciót elkerülhetetlennek tekinti, és nem teszi fel a legfontosabb kérdést: miért van szükség egyáltalán prostitúcióra?  Emberi jogi szervezethez méltatlan módon az Amnesty különbséget tesz áldozat és nem áldozat között, az alapján, hogy az alanyt vizsgálja. Az Amnesty International a világ vezető emberi jogi szervezete, így ez az állásfoglalása évtizedekre vetheti vissza a svéd modell globális bevezetését és ezen keresztül a prostitúció eltörlését

Halász Sári írása.

1_20_15_landing_page_photo-700x936.jpg

Az Amnesty International (AI) nemzetközi közgyűlése 2015.08.11-én javaslatot szavazott meg új szakpolitika kidolgozására, amelyet a 'szexmunka dekriminalizálásának' neveznek. A közgyűlésen elfogadott javaslat a szexkereskedelem minden szereplőjét dekriminalizálná, így a prostituált személyek mellett, a prostitútorokat is, beleértve a striciket, kerítőket és bordélyház tulajdonosokat, ami a rendszer áldozataira nézve katasztrofális következményekkel jár.

A most elfogadott határozat effektíve egyenlőség jelet tesz prostitútor és  prostituált személy jogi kezelése között. Teszi ezt annak ellenére, hogy a női jogvédő és prostitúciós kizsákmányolást túlélők csoportjai intenzív kampányba fogtak és hogy a közgyűlés elé volt terjesztve egy ellenjavaslat is, amely szerint a dekriminalizációs követelés csakis a prostitúcióban használt személyek védelmére terjedjen ki.

A prostitúcióban használt személyek jogait valóban védő szervezetek kezdettől elutasítják a 'szexmunkás' kifejezést. Ez neutrális hangzásával eltakarja a tényt, hogy a prostitúcióban a vásárlók abszolút többsége férfi és a megvásároltak abszolút többsége nő illetve kislány, így ellehetetlenítve azt, hogy a prostitúció rendszerét a patriarchális elnyomás rendszerén belül értelmezzük és kimondjuk; a prostitúció feltétele a nők és férfiak közötti egyenlőtlenség. Arról nem is beszélve, hogy „szexmunkásnak” titulálja magát rengeteg strici, amit elősegít az a tény, hogy az ún. szexmunkás szakszervezetekbe legtöbbször bejárásuk van a prostitúció haszonélvezőinek is.

Az AI által adaptált megközelítés a prostitúciót elkerülhetetlennek tekinti, és nem teszi fel a legfontosabb kérdést: miért van szükség egyáltalán prostitúcióra? Talán azért nem, mert erre a kérdésre egyetlen lehetséges válasz létezik: prostitúcióra azért van szükség, mert van rá kereslet; vagyis azért tekintik eltörölhetetlennek, mert abból az axiómából indulnak ki, hogy ha egy férfinak feláll, akkor valakinek a rendelkezésére kell állnia. Az indítvány azt kérdezi, joguk van-e nőknek árulni magukat, de nem kérdezi meg hogyan és miért kerülnek a nők a prostitúcióba és nem kérdezi meg, hogy a férfiaknak joguk van-e megvásárolni őket.

A nők prostitúcióba  kerülésének fő okát jól példázza a görögországi krízis és az azt követő megszorítások, amelyek következtében 150 %-kal nőtt a prostitúcióba kényszerült személyek száma az országban. A prostitúciós kizsákmányolás mindig leginkább a legkiszolgáltatottabbakat érinti, hiszen esszenciális feltétele az emberek közti hatalomkülönbség. Az AI dokumentuma ennek ellenére következetesen „felnőtt partnerek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexnek” nevezi a gazdasági kényszer hatására létrejövő szexuális kizsákmányolást.

Az AI dokumentum állításaival szemben, a gyermekek és felnőttek nem két megkülönböztethető csoportját alkotják a prostitúcióban használtaknak, hanem gyakran ugyanazok az emberek az életvonal két különböző pontján: átlagéletkoruk a beszervezésükkor jelenleg 13 év. Semmi nem magyarázza meg, hogyan válik valaki áldozatból nem áldozattá a 18. születésnapján.

nar_allashird_1000px.jpg

Emberi jogi szervezethez méltatlan módon az Amnesty különbséget tesz áldozat és nem áldozat között, az alapján, hogy az alanyt vizsgálja. Szerintük a 'szexmunkás', aki önként választja „hivatását” megkülönböztetendő a prostitúciós célú emberkereskedelem áldozataitól. Valójában az áldozatnak nem a választásokra képes, öntudatos ember az ellentéte, hanem az elkövető. Áldozathibáztatás azt kérdezni, mit csinál az áldozat, hogyan gondolkodik, milyen ő és nem azt: történt-e elkövetés, megsértettek-e alapvető emberi jogokat. Az áldozat ugyanis nem szerep, nem típus, hanem viszony két ember között. Amíg ez a retorika alakítja a nézőpontokat, láthatatlan marad az összes elkövető  férfi, és az a „joguk”, hogy használják, megalázzák, kínozzák és megöljék a megvásárolt nőket, akiknek a helyzetével egyébként pontosan tisztában vannak.

Súlyosan téved az AI abban, hogy a prostitúció legalizálása biztonságosabbá teszi a prostitúcióban használtak életét. Új-Zélandon, Németországban vagy Hollandiában, ahol legalizálták a prostitúciót, bebizonyosodott, hogy ez  a szexkereskedelem azonnali masszív növekedéséhez vezet. Nő a férfiak által generált kereslet és így kínálatra lesz szükség. Vagyis naponta újabb és újabb áldozatokra, különösen, hogy a prostitúcióban lévő nők halálozási rátája 40%-al magasabb, mint a kortársaiké.

Az egyetlen valóban emberi jogi alapú megközelítés a svéd modell. Ez a modell kriminalizálja az elkövetőket (a „klienseket” és striciket) és dekriminalizálja az áldozatokat (a prostituált személyeket), akiknek komplex kilépő programokat (lakhatás, álláskeresés, pszichológiai/traumafeldolgozó támogatás) biztosít, ezzel a prostitúcióba kerülés eredeti okait célozva meg.

Az Amnesty International a világ vezető emberi jogi szervezete, így ez az állásfoglalása évtizedekre vetheti vissza a svéd-modell globális bevezetését és ezen keresztül a prostitúció eltörlését. 

További információ:

http://stop-prostitucio.hu/

 

 

 

 

 

 

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr87750642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sshbb (törölt) 2015.09.01. 14:29:45

Teljes mellszélességgel egyetértek a cikkel.

Inkvizíciót! Cenzúrát! Besúgók és feljelentők hadát! Koncepciós pereket! Halálbüntetés visszaállítását! Kulturális forradalmat!

Minden férfit, aki elmegy egy örömlányhoz, lámpavasra!

Az Amnesty International-ban is elkéne egy tisztogatás!

Robespierre-t kéri és követeli a nép!

gumiszoba blog 2015.09.01. 21:37:37

@sshbb: Végre egy férfi, aki nem rakoncátlankodó pálcikájának rabja, hanem érti a dolgot. Nyilván ő magára nézve is szégyenteljesnek és szánalmasnak gondolná a pénzen vett nemi erőszakot. Nyilván épp úgy megveti azokat a ffiakat, akik élnek ezzel, mint jómagam, s azok a nők, akik elszenvedői ennek az ocsmányságnak. Hát nyilván, hisz ugyanazt tenné ezekkel a férgekkel, amit én is boldogan.

gumiszoba blog 2015.09.01. 21:40:28

Gratula a cikkhez, AI döbbenet. Levegőt nem kaptam. Gondolom, olyan faszik döntöttek, akik maguk is árunak tekintik a nőket. Gusztustalan népség.

sshbb (törölt) 2015.09.01. 23:27:26

@gumiszoba blog: Egy magadfajta pszichopatának valódi megváltás az ilyen jakobinus terror! :P

Ha már szóba jött a feljelentés, mint szép magyar hagyomány.
www.ferfihang.hu/2015/04/16/tamadnak-a-gumibolondok-horn-mici-feljelentessel-fenyegetodzik/

nu pagagyí 2015.09.02. 05:19:19

Jelenleg az áldozatot is büntetik. A legalizálás ezt megszüntetné, így az ilyen munkát végző nem lenne rászorulva a stricikre és nem tudnák sakkban tartani az emberkereskedők. A rendőrség az utóbbiakra összpontosíthatna.

Valószínűleg Svédországban is üzemel a biznisz, szabályozás ide vagy oda, mert amíg kereslet van kínálat is lesz. Nem tudom hány igénybe vevőt ítéltek el ott a törvény szerint, de van egy gyanúm, nem sokat és nem azért, mert megszűnt a dolog.

egysmás 2015.09.02. 06:05:02

Nahát!
Egy keresleti piac megszüntetéséről álmodozik a szerző.

Én meg a világbékéről.

Ad Dio 2015.09.02. 07:00:47

Ez egy jó megközelítés.

A prostitúció ellen nem lehet és nem is szabad küzdeni, mert egy ponton túl valóban magánügy ki mit csinál. De a prostitúcióhoz kapcsolódó kizsákmányolás, elnyomás ellen igenis meg kell tenni mindent. Ez egy jó feminista irányvonal. Kilépési pontok támogatása és a futtatók kriminalizálása helyes.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.09.02. 07:53:52

Súlyosan téved a Dinamó blog abban, hogy a prostitúcióban "használtak" vannak.
Történetesen 3 olyan nőt is ismerek, akik prostiként is dolgoznak és időnként mennek ki Svájcba. Nem stricivel dolgoznak, én önként. Nem azért, mert annyira szeretik csinálni, hanem mert számukra ez is csak egy munka, nem rosszabb, mint szart pucolni napi 8 órában. Ezzel is lehet pénzt keresni és jobb körülmények közt, mint a magyar utcákon.
Fogadni mernék, hogy ebből élő nőket nem kérdeztél meg mielőtt úgy döntöttél, hogy most jól megmented őket a patriarchális elnyomás alól.
Nem tekintik magukat áldozatnak. Eleve úgy hívják magukat, hogy dolgozó lányok, nem kurvák, nem prostik. Úgy hívják a tevékenységet, hogy üzlet. Számukra ez ennyit jelent.
Persze, nyilván vannak olyanok is, akiket belekényszerítenek és az teljesen rendben van, hogy értük harcolsz, de azért kérdezd már meg az érintetteket is, hogy akarják-e, hogy megmentsd őket.

"prostitúciót elkerülhetetlennek tekinti"
Mert az. Mindig is volt, és nem kicsi és nem túl finnyás erők próbálták már felszámolni a spanyol inkvizíciótól Sztálinig, de soha nem sikerült senkinek. A legtöbb, amit el lehet érni az az illegalitásba való kényszerítés. Nota bene Svédországban se sikerült. És ez nem véletlen, mert két embernek is érdeke fűződik a sikeres és diszkrét üzlethez: az ügyfélnek és a szolgáltatónak.

"miért van szükség egyáltalán prostitúcióra"
Már a kérdés is rossz. Van és kész. Annyira abszurd a kérdés, mint hogy mi szükség alkoholfogyasztásra. Ezt is feltették, Alphonse Gabriel Capone megköszönte, de pár év múlva ijedten hátráltak ki a következményeiből.

Őszintén szólva ez a poszt egy igazi állatorvosi ló. A progresszív gondolkodás szintén minden baját magán hordozza. Megváltjuk a világot, ha akarja, ha nem. Következményekkel nem foglalkozunk, mert mi jobban tudjuk, hogy mi kell nekik, mint ő maguk. Aztán meg csodálkozunk, hogy mitől lett több szenvedés a világban. De nem baj, mert ez csak újabb megváltanivalót jelent.

desw 2015.09.02. 10:00:14

"Az AI dokumentuma ennek ellenére következetesen „felnőtt partnerek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexnek” nevezi a gazdasági kényszer hatására létrejövő szexuális kizsákmányolást."

Tulképpen igazad van!

Vajon hány ember járna dolgozni, ha nem lenne "gazdasági kényszer"??

Micike járna papírt tologatni az irodába, Jóska ki a földre kapálni, Mariska a piacra, Gizi takarítani, ... ha kapnának havi fél millát puszira??

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.02. 10:03:30

@Lord_Valdez: Valahogy úgy.

Amúgymeg.Ha akarja a csaj akkor csinálja.
Kényszerítést viszont igen igen súlyosan büntetni!!!

ingyenebed 2015.09.02. 10:25:48

"Valójában az áldozatnak nem a választásokra képes, öntudatos ember az ellentéte, hanem az elkövető."

na ebben van a lényeg.
ezért nem vagyok baloldali.

én nem akarok olyan társadalomban élni, ahol feladjuk azt az elvárást, hogy az ember márpedig legelsősorban és legfőképpen önmaga felelős a sorsáért.

ebből jönnek a komcsi/fasiszta dumák, hogy a bankok "belekényszerítettek" a devizahitelbe, a hogy a gonosz németek kizsákmányolják a szegény áldozat görögöket, stb.
és persze jöjjön a mindenható Államisten és gondoskodjon mindenkiről.
néha egy kicsit megzsarolja, meglopja az ő szerető népét, dehát ennyit igazán el lehet viselni a gondoskodásért, nem igaz?
csak a mocsok önző liberálisok nem tudják felfogni, hogy a mindenkori korrupció és elnyomás csak az éppen akkor rosszul működő állam sajnálatos mellékhatásai (ja, meg a mocskos tőkéé persze). de majd a másikok! az újak! azok majd nem! isten bizony! vagy ha mégis, akkor az csak reálpolitika...

tyberius 2015.09.02. 10:48:09

A bányászatban is elterjedt volt a munkások embertelen kizsákmányolása, a gyerekmunka, a kilátástalanság. Az ok nem holmi férfierőszak, hanem egyszerű emberi kapzsiság. És nem az volt a megoldás, hogy betiltjuk a bányászatot, hanem az, hogy szigorúan szabályozott keretek közé szorítottuk. Persze a feministák ezt ugyanúgy figyelmen kívül hagyják, mint azt, hogy a szexmunkások jelentős hányada férfi. Számukra a férfiprostitúció, mint olyan, nem létezik, mert nem illeszkedik az általánosító világképükbe.

2015.09.02. 11:21:23

@ingyenebed:

Mekkora egy hülye vagy Te!
Hátha más nem mondta még.

Te öregem még abból is tudnál "pfuj mocskos balliberálisozni", hogy a leves elhűlt.

A másik zsenikém az irreleváns hülyeség:

"csak a mocsok önző liberálisok nem tudják felfogni, hogy a mindenkori korrupció és elnyomás csak az éppen akkor rosszul működő állam sajnálatos mellékhatásai (ja, meg a mocskos tőkéé persze). de majd a másikok! az újak! azok majd nem! isten bizony! vagy ha mégis, akkor az csak reálpolitika... "

Na most ezeknek a mondatoknak semmi köze a témához, de legalább szerintem te magad sem tudod, hogy mit jelent.

dingó29 2015.09.02. 12:00:43

Ha valakit kényszerítenek prostitúcióra akkor azt tiltsák ,rendben. De ha egy nő ezt önként csinálja akkor az a saját szuverén joga. Máskülönben a pornózást is tilthatnák, hisz a lényeg ugyanaz,pénzért kefélnek. Ráadásul azt még közszemlére is teszik

zriff 2015.09.02. 16:47:49

Érdekes a férfi prostituáltakról bezzeg kuss van.

Ez a töröljük el a prostitúciót, utópisztikus szarság. A tökéletes világ soha nem lesz, voltak már próbálkozások és megbuktak. A svéd feminácik beteg ötletei pedig biztos hogy rosszabbá teszik a világot.

ingyenebed 2015.09.03. 10:01:58

@MikeBoy:

ne zavarjon, hogy teljesen félreértetted a kommentemet.

ingyenebed 2015.09.03. 10:03:17

@MikeBoy:

tudod mit? segítek.
csak a "mocsok önző" liberálisok nem tudják

így már érted?

2015.09.03. 10:05:47

@ingyenebed:

Még nem sikerült feloltanod a lámpát....

2015.09.03. 10:07:17

@ingyenebed:

De ha véletlenül ironizáltál, hát úgy tetted, mintha komolyan gondolnád.
Ez esetben nem érzem, hogy bennem van a hiba. :p

2015.09.14. 06:37:25

@tyberius: +1
A bányászatban régen minimális fizetésért rossz és veszélyes körülmények közt végeztek napi 12-14 órában munkát. Ma már igaz, hogy nehéz körülmények közt, de nagyon magas fizetésért lehet mondjuk olajbányászként dolgozni. Mert nagyon komoly szabályok vannak.
A prostitúciót is legalizálni, szabályozni kell. Hogy a dolgozó lány, aki ezt a munkát választotta, ne legyen kiszolgáltatva a striciknek. Fordulhasson segítségért, ha bűnözők sápot akarnak tőle levenni.
Ma egy prosti, aki önként választja ezt havi több milliós jövedelmet szed össze nyugaton.

@Lord_Valdez: @maxval bircaman megbízott szerkesztő: a svéd modell működik, a szolgáltatást igénybe vevő férfiakat kriminalizálták, üldözik. Ez volt a cél, ezt elérték, tehát működik.
Ráadásul a Fülöp-szigetek, Vietnam, Bali, Thaiföld, Myanmar és Kelet-Európa felé meredeken megnőtt a svéd szexturista férfiak forgalma. Oda, ahol aztán tényleg mindent szabad, ahol valóban nincsenek szabályok, védelem a kizsákmányolás ellen.
A svéd (és francia, olasz, dán, német, brit, amerikai) nők meg özönlenek Törökországba, Jamaicába, Karib-térségbe férfiprostik szolgáltatásait igénybe venni.

Matekozzunk (törölt) 2015.09.16. 11:14:13

Szerintem is azt a kérdést kell feltenni, hogy miért van szükség rá, de ez az ostoba, primitív férfiellenes feminista válasz, hogy ha egy férfinak feláll, akkor egy nőnek a rendelkezésére kell állnia, ez abszolút nem segít a válasz megtalálásában. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy nagyjából egyforma mennyiségű férfi is nő van nagyjából egyforma vágyakkal, akkor miért is nem áll minden férfi rendelkezésére tényleg prostitúció nélkül nő, ha feláll neki? Nem egyformák a férfiak és nők nemi vágyai? De hiszen ugye pont ez sértené a szent egyenlőség eszméjét, ugye balosok, feministák...

A valóságban persze pontosan tudjuk, hogy egy átlagos diszkóban sokkal nehezebb egy átlagos férfinak becsajoznia, mint egy átlagos nőnek bepasiznia.

Végül is az egész mögött az van, hogy a nők válogatósabbak, inkább mennek minőségre, mint mennyiségre, míg a férfiak fordítva.

Az így támadt egyensúlytalanságot kezeli a prostitúció, valamennyire.

Az az abszurd ebben a primitív feminista félmondatban, hogy a szexet úgy tekinti, mint ami csak a férfi részéről élvezet, a nő részéről csak kényszerű szolgáltatás, és ezért adják aztán pénzért _IS_. Vagy házasságért, nercbundáért, ugye.

Tegyük fel, hogy ez igaz - tegyük fel, hogy a férfiak jelentős része alkalmatlan rá, hogy egy nőt kielégítsen.

Ha viszont ez igaz, akkor az egész feminista egyenlősdi logika megy a levesbe. Ha ugyanis a szexuális dinamika egyenlőtlen, ha az átlagos férfinak meg kell tetéznie az ajánlatot nercbundával, házassággal, vagy legalább egy luxusvacsorával ahhoz, hogy vonzó legyen, akkor az nyilván egyenlőtlen és nem lehet egyenlősdi alapján kezelni.

Úgy értem, a normális egyenlőség az, ha a legtöbb férfi és legtöbb nő normális nemi kapcsolatban él. Ha az átlagos nő a kábé átlagos pasira alapvetően kevésbé vágyik és ezért többet kell adnia a pasinak, valami extrát, többnyire egisztenciát, akkor a partnerkapcsolatok alapvetően egyenlőtlenek: a nők dominánsak bennük, mert a szex megvonásával zsarolni tudják a férfiakat, mert, mint láttuk, legalábbis átlagos férfi esetében, ők vágynak rá kevésbé.

Azaz akkor a feminizmus értelmetlen, mert a nőké a szexuális dominancia.

Azaz az a tény, hogy a pénz és hatalom a férfiak kezében van, az végső soron helyes, mert ezt arra használják, hogy szexet vásároljanak vele: úgy alakulnak ki normális monogám párok, úgy alakul ki egyensúly, hogy a mérleg egyik serpenyőjébe a nő csak szexet tesz, a férfi szexet, pénzt, hatalmat, ambíciót, státuszt.

A szerző félmondata lényegében arra irányul, hogy férfiak önmagában nem vonzó hányada végül is dögöljön meg szűzen, kit érdekelnek az igényeik, nem akarja ezt az egyensúlyt felállítani.

A feminizmus, megfosztva a férfiakat a hatalom és pénz előnyétől, lényegében oda vezet, hogy a csak magától, testileg-lelkileg vonzó férfi kúrhat. Ez mondjuk a fele. A másik felével mi lesz? És mi lesz a nők másik felével? Szingliélet, vagy beszállni házas pasi mellé félrekúrós barátnőnek?

Nyilván ostobaság ez az egész. A nők és férfiak közötti egyenlőtlenség a szex egyenlőtlensége a nők javára és a hatalom és pénz egyelőtlensége a férfiak javára, adja ki végül is az egyenlőséget.

A lényeg az, hogy a feminista a nem túl vonzó pasik természetes ellensége. Részéről mind nyugodtan megdögölhet szűzen, nem érdekesek az igényeik. Szóval, nem túl vonzó pasik, ismerjétek fel a viszonyokat és küzdjetek a feministák ellen teljes erőből, mert azt akarják, hogy nektek rossz legyen. Mert ti magatoktól nem kaptok puncit, és el akarják venni a pénz és hatalom minden előnyét, amivel még esélyetek lenne, akár prostitúció révén, akár a klasszikus nercbunda-házasság révén.

Matekozzunk (törölt) 2015.09.16. 11:23:47

@gumiszoba blog: Ha tényleg nemi erőszaknak látszik, akkor igen. Az a baj, hogy a feministák agyondefiniálták a nemi erőszak fogalmát, rég a normális határokon túl. Ezt normális ember nem fogadja el. A prostituáltak részéről a consent általában teljesen nyilvános, sőt ők szólítják le az embereket, a minap engem is le akart szólítani kettő Prágában a Vencel téren. Nem fogadtam el, de ha elfogadtam volna, az normális értékrend szerint nem lenne erőszak. Hogy a háttérben kényszer van-e az rohadtul mindegy, ez amolyan feminista logika, azaz nem logika. A háttér ugyanis nem a vevő dolga. Ahogy azt is leszarom, ha a telefonomban levő ásványokért egymást ölik a feketék afrikában, vagy ha gyerekmunkában csinálják a cipőmet ázsiában: ez mind nem a vevő dolga. Ez ugyanolyan hülye logika, mint azt mondani, hogy a húsevők felelősek a nagyüzemi állatartás embertelenségéért. Ez mind abszurd, mert ez két különböző erkölcsi kategória összekeverése: a következményeken alapulóé, mert az erényetikáé. Attól még, hogy egy tett hozzájárul valahol egy lánc végén negatív következményekhez, még nem okoz önmagában negatív "karmát", csak akkor, ha az ember direkt módon csinál valami olyat, ami beszennyezi. A következmények önmagukban nem elegendőek a jellem megítéléséhez.

Ha esetleg egy férfi olyan helyzetbe kerül, amikor nem leszólítja egy prostituált, hanem egy strici szólítja le, a lány meg ott áll és ijedten néz, na az tényleg már intézményesített nemi erőszak. Az már a jellemről szól, mert ahhoz mondjuk rendes embernek nincs gyomra.

Tamás Nagypál 2015.10.10. 23:42:21

Az oké, hogy a szerző prostitúciós kizsákmányolásról beszél, utalva ezzel a benne rejlő tőke-munka ellentétre. Az már nem világos, hogy hogyan lehet egy munkás jogait biztosítani, ha nem ismerjük el munkás voltát? A szerző ezt úgy oldja meg, hogy szerinte a prostituált áldozat, így valójában nem lehet munkás. Miért, talán a kapitalizmus nem parasztok tömegeinek földjüktől való erőszakos megfosztásával kezdődött Angliában? Proletárok milliói talán önként és dalolva mentek el anno manufaktúrákba dolgozni? És a ma okostelefonokat összeszerelő harmadik világ beli gyerekmunkások? Nekik mi a jobb, a mobiltelefonok betiltása vagy a munkások jogainak erősítése, szakszervezetek létrehozása, amik idővel korlátozni tudják a gyerekmunkát? Nem veszi észre a szerző, hogy a prostitúció átmoralizálásával/kriminalizálásával tulajdonképpen egy neoliberális választ ad egy szociális (osztály) problémára. Ez azért is sajnálatos, mert implicite benne van a cikkben, hogy a prostitúció terjedését ma elsősorban a jóléti állam szétesése/hiánya okozza, nem pedig a szintén emlegetett keresleti oldal jelenléte valami mindörökké perverz férfitársadalom részéről (gazdasági viszonyokat a kereslet-kínálat mítoszával magyarázni tipikus neoliberális ködösítés egyébként). De könyörgöm, Svédországon kívül hol van a világon jóléti állam? Tényleg jó lenne, ha a megélhetés más formái is az érintettek rendelkezésére állnának, de a helyzet ma nem ez. Ezt fel lehet ismerni és ennek megfelelően ellenállást szervezni a proletariátus valódi pozícióra építve, vagy megfosztani a jogaiktól egy egyébként is kiszolgáltatott csoportot azt várva, hogy a végén majd valahogy a talpukra esnek, mint a svéd prostituáltak. Igen, lehet hogy "az egyetlen valóban emberi jogi alapú megközelítés a svéd modell" (pontosabban egy olyan modell, ahol senkit sem kényszerítenek bérrabszolgaságra) csak éppen a világ 99%-a éppen hogy távolodik ettől az ideáltól, és nem úgy tűnik, hogy ez a közeljövőben változna.

Sajnálom azt is, hogy a szerző megalapozatlan általánosításokkal vagdalkozik: "Új-Zélandon, Németországban vagy Hollandiában, ahol legalizálták a prostitúciót, bebizonyosodott, hogy ez a szexkereskedelem azonnali masszív növekedéséhez vezet."

Az első esetben ez pl. nem igaz. Lásd: www.opendemocracy.net/beyondslavery/fraser-crichton/decriminalising-sex-work-in-new-zealand-its-history-and-impact