Mókás nap volt. Ma tucatnyi példányban meghallgattam, hogy

a) a szervezők a világ legnagyobb barmai, mert nem veszik észre, hogy nyertek, és már tökre kussolni kéne, lezáróesemény sem kellett volna, de ezek állandóan csak szervezkedni akarnak; és

b) a szervezők a világ legnagyobb barmai, mert egy ilyen ócska blöffnek bedőlnek és azonnal kihátrálnak mindenből, összeomlasztva a gyönyörűséges tiltakozáshullámot;

Szóval elmondanám én is, hogy mit gondolok.

Kopiás Attila Steve írása. csoszo.jpg

Kép: Csoszó Gabriella 

Nulladikként azt, hogy szerintem most mindannyian kicsit zizik vagyunk. Ami tök oké. Mindenkivel mindig ez történik, amikor az eddig megszokott keretek között mozgó világnak megváltoznak eddig stabilnak hitt pontjai. Elveszítjük a tájékozódási pontjainkat, azt érezzük, hogy most van A Történelmi Pillanat, amikor Egyetlen Apróságon Múlhat Az Ügy, és hogy nagyon fontos, hogy nehogy Azok Az Inkompetens Barmok a Rossz Ötletet Valósítsák Meg. Ilyenkor szokott ugyanaz az ember öt perc eltéréssel két, egymásnak teljesen ellentmondó, ámde nagyon megalapozott álláspontra jutni, és ilyenkor szoktuk elfelejteni, hogy most utólag olyan dolgokat veszünk evidenciának, amit akár csak egy napja is kizártnak tartottunk. Hívhatjuk aktivista-betegségnek is, minket rendszeresen el szokott kapni, most csak annyi a különbség, hogy ebben az ügyben lenyűgöző módon százezrek vannak jelen, a társadalom jelentős része ugyanolyan joggal érzi sajátjának az ügyet, sokakban villantották föl az elmúlt napok egy élhetőbb jövő ábrándját, így nagyon sokunkat megkavart az egész. Én is érzem magamon, sok ismerősömön is észrevettem, és az online térben megjelenő komunikációkon is ezt látom.

És ez tök érthető. Immáron több, mint négy éve abban élünk, hogy az van, amit Viktor akar, azon az állampolgárok semmilyen módon nem tudnak változtatni. Előtte sem volt túl rózsás a helyzet, de néha-néha megérte egy-két korrupt formát az ügyészségen feljelenteni, meg ritka pillanatokban egy erősebb állampolgári mozgolódás még össze tudta zavarni a szocikat. Mióta viszont NER van, azóta ennek a reménye sem volt. Felsorolni is hosszú lenne mindazokat a dolgokat, amiknek nem lett volna szabad megtörténniük, de megtörténtek, a társadalmi egyeztetésnek pedig még a koncepciója is kész utópiának tűnik mostanra. És akkor egyszer csak kimegy több tízezer ember az utcára, azt mondják, hogy nem lesz netadó; beleáll a NER, és azt mondja talpasaival, hogy de lesz, mert Viktor szerint jó ötlet - és végül mégis visszavonják.

Pff. Mögöttünk van egy olyan másfél hét, aminek számos pontját egyikünk sem tudta volna megjósolni, még ha szeretünk is úgy emlékezni dolgokra, hogy “én megmondtam”. Ki mondta volna meg mondjuk a telkom adó előtt, hogy ezt még ugyan zokszó nélkül le fogják nyelni az emberek, de forintra pontosan ugyanezt az internettel már nem fogják elfogadni? Ki mondta volna meg, hogy az első alkalom, amikor az Orbán-rendszer elleni tömegmegmozdulás kilép a szigorúan erőszakmentes keretekből, az golyós egerek, CRT monitorok, és halott merevlemezek röptetését fogja tartalmazni? Ki mondta volna meg, hogy a netadó miatt széljobbosok és balosok fogják együtt skandálni, hogy “demokráciát, demokráciát”, és hogy “Európa, Európa”? Hogy látni fogjuk, amint az MNO egy ügyben úgy védi a kormány álláspontját, hogy kapcsolódó cikként közben mindig linkeli a kormánnyal szembemenő véleményét? Hogy a netadós tüntetéseket követő spontán megmozdulásokon így-úgy, de a Fidesz-székházra és a Parlamentre is ki fog kerülni az EU zászló?

Ki hitte volna, hogy a NER-ben vissza lehet vonatni tömegdemonstrációkkal egy törvényjavaslatot?

Senki.

És szerintem ha a jelenlegi helyzetet értékelni akarjuk, akkor abból a realitásból kell kiindulnunk, amiben éveken keresztül éltünk, még akkor is, ha épp nagyobb érzelmi hatással van ránk az elmúlt hét két demonstrációja. Két lépés hátra, megpróbálni kizökkenni az emúlt napok tempójából, visszaemlékezni, mi is volt a helyzet.

És ezzel is számolva, az ami történt, az az elmúlt évek legnagyobb kudarca a kormány számára, és a legnagyobb siker a (mindenkori) kormánnyal elégedetlen állampolgárok számára, ráadásul mindez az ebben a helyzetben elérhető lehető legnagyobb siker volt.

1) Igen, ez egy nagyon-nagyon kicsi siker. 
Nem váltottunk rendszert, nem váltottunk kormányt (nem viccelek, esküszöm, hogy ezek miatt is tucatnyi kritikát hallottam), valamint nem változtattunk semmit az ezernyi problémás szakmai, társadalompolitikai, intézményrendszeri, személyi, de még a korrupcióval kapcsolatos ügyeken, vagy a netadón kívüli adórendszeren sem. Sőt, a netadó is csak ideiglenesen lett visszavonva, tudjuk, hogy jön a konzultáció, és ha máshogy is, de Viktor később be akarja még vezetni, plusz, ha nagyon ostobák, még most is megpróbálhatják valahova visszacsempészni, és biztos még van pár dolog, ami csökkentheti a siker mértékét. És kellett hozzá ezernyi körülmény együttjátszása a NAV-kitiltástól az EU-ból kihátrálós mondaton és az adó első változának irreális mértékén át addig, hogy Viktor épp Svájcban legyen. De mindezek teljes tudatában állítom újra, hogy ami történt, az az elmúlt évek legnagyobb kudarca a kormány számára, és a legnagyobb siker a (mindenkori) kormánnyal elégedetlen állampolgárok számára, ráadásul mindez az ebben a helyzetben elérhető lehető legnagyobb siker volt.

2) Ez volt ugyanis az első alkalom, amikor a NER társadalmi nyomásra visszavont egy már benyújtott intézkedést.
Az is egy elég rövid lista lenne, ha minden kóbor ötletet össze akarnánk gyűjteni, amitől bármilyen okból is elállt, vagy legalább amin finomított a kormány. Ha viszont csak azokat nézzük, ahol egy már véglegesnek szánt hivatalos koncepcióban az össznépi felháborodás változtatta meg a kormány álláspontját, hát, kb. Schmitt Pál lemondatását, és a felsőoktatási törvénymódosítás enyhe finomítását tudnánk említeni. De olyan még nem fordult elő, mióta NER van, hogy a kormány másfél héten keresztül aktívan kommunikálja, hogy egy beadott törvénymódosítás konkrétan úgy lesz, majd kizárólag a társadalmi ellenállás hatására nem csak finomítja, hanem teljesen visszavonja azt. És ezt most nem az EU érte el, ez nem közvetlenül az USA nyomásgyakorlásának eredménye, de még csak nem is egy kormányváltásra készülődő párt előrehozott választási kampánya volt (mint 2008-ban). Hanem az állampolgárok egy jelentős része azt mondta, hogy ez nem lesz megvalósítva, közülük sokan kétszer ki is mentek az utcára, valamint minden jel szerint még többre és tovább is hajlandóak lettek volna, és ennek az eredménye az lett, hogy ez nem lesz megvalósítva. Több tízezer (a ki nem vonult támogatókkal együtt bőven több százezer) ember, rajtuk keresztül pedig az egész ország szerzett egy egyszeri tapasztalatot azzal, hogy amit korábban lehetetlennek gondoltunk, az akár lehetséges is tud lenni. Tud értelme lenni a kiállásnak, tud értelme lenni az utcára menetelnek, lehet pusztán azzal változást elérni, hogy sokan vagyunk, és nem adjuk fel. Nagyon régen történt bármi olyan ebben az országban, aminek az ország hosszútávú demokratizálódásában (és itt most nem elsősorban a NER-re, hanem inkább az egész elmúlthúszötévre gondolok) nagyobb jelentősége lenne. És vízionálhat arról a Heti Válasz, vagy mondhatja Új Péter (amit nem is értek), hogy Orbán Viktor mekkorát nyert, de attól még a helyzet az, hogy Orbán Viktor jelenleg rosszabb helyzetben van, mint két hete volt. Kifele lett egy bizonyíték arról, hogy akár sikeresen is szembe lehet menni az általa irányított gólemmel, de ami neki rosszabb, erről a saját emberei is meggyőződhettek, sőt akár részt is vettek ebben, ami a mostani oligarchacsatározásokkal terhes időkben komoly politikai költségekkel jár. Ha valaki már nem emlékezne, arról az Orbán Viktorról beszélünk, aki a legmagátólérthetőbb módon kézivezérel mindent. (Arról nem beszélve, hogy amikor egy pártelnök-miniszterelnök azután, hogy lezúzták a székházát, úgy érzi, hogy jobb, ha ezt meg sem említi, az pontosan tudja, hogy mennyire nem nyerő pozícióban van.)

3) Ebben a lendületben viszont ennyi volt most.
Ez egy viszonylag egyszerű képlet. Abban a pillanatban, ahogy az ország miniszterelnöke bejelentette, hogy így és most nem lesz netadó, pláne azzal megdobva, hogy aztán az NGM is benyújtotta az idevágó módosítást, eldőlt, hogy nem lesz megint többtízezres demonstráció. Ahhoz ugyanis az összes ember kell. És ebben a témában az utcára vonuló emberek túlnyomó többse ahhoz az alaphelyzetben apolitikus réteghez tartozik, akinek egy megkérdőjelezhetetlenül felháborító és tarthatatlan (valamint szögegyszerűen átlátható) botrány, és a többiek garantált kintléte egyszerre kell ahhoz, hogy kijöjjön. (Nem azért, mert buták lennének, hanem mert ez számukra még egy ennyire idegen terület, és normál esetben már egy demonstráción való részvétel a normából való kilógást, a “furcsaságot” jelenti egy átlag társaságban.) És ezek a feltételek ma reggeltől nem állnak fenn, ergo amíg ezek újra fenn nem állnak, nem lesz kint több tízezer ember. Innentől nem kérdés, hogy a szervezők, bármely tüntető, bármely újságíró, vagy én mit gondolunk arról, hogy hova kéne haladnia a többtízezres demonstrációknak, ezek ugyanis most megszűntek. Ez van. Ez a gyönyörű abban, hogy az emberek nem a szervezők hívó szavára, nem egy karizmatikus vezető kedvéért, de még csak nem is egy jól szervezett mozgalom mobilizálásának hatására jöttek ki, hanem pont fordítva, azért, mert egy emberként ők maguk úgy gondolták - most pedig a legtöbben nem gondolják úgy. A helyzet azért csalóka, mert az a 10%, aki viszont továbbra is kijött, aki továbbra is hallatja a hangját az online térben, és aki továbbra is akar valamit csinálni, az nagyon nagy átfedésben van vagy a különböző pártok és politikai mozgalmak tagságával, vagy az itteni tumbászkörhöz (bloggerekhez, újságírókhoz) hasonló politizáló értelmiséggel, így ez könnyen kelti azt a látszatot, hogy “az emberek folytatni akarják”. Én lennék a legboldogabb, ha ez tényleg ígylenne, de önbecsapás lenne ezt hinni.

Ez most nagyon sok, egyébként is aktivitással tapasztalatot szerzett embert pörgetett fel, és ez nagyon jó. Hozzám ma számos ember jött oda a téren elmondani, hogy milyen irányba kellene folytatni, és értelemszerűen mind különbözőben gondolkodik, ami szintén nagyon jó. Remélem, hogy ezen embereknek mindez erőt ad, és fel tud pörögni most több csoport is, ami az aktuális igazságtalan adótörvényekkel, a NAV-os korrupcióval, a költségvetési megszorításokkal, vagy bármi mással foglalkozik (mint ahogy a facebookoldalmegívás/nap számai alapján ez történik is). De nagyon jó az is, hogy ha tévedek én is, ha tévedett a Százezren szervezői közössége, és most van az a pillanat, amikor ennek a tömegnek az egésze mégis folytatni akarja, akkor nulla perc alatt fog kinőni valamelyik facebook oldal hatalmassá és lesznek megint hatalmas demók, ami alá immáron más teszi majd a logisztikát.

4) De ebben a történetben soha nem volt benne az Orbán-kormány megdöntése.
Sem egy olyan tényleg létező mozgalom létrehozása, ami ezt majd meg tudná valósítani. És nem csak azért, mert a) lásd Milla; b) mégis kire váltanánk; c) három Fidesz által megnyert választás után nem ez a kérdés; d) szélbalosak, szocdemek, liberális, apolitikusok, konzlibek, mérsékelt és radikális jobbosok a netadó eltörlésén felül kevés dologban értenénk egyet; e) a demókon minden alkalommal deklarálva volt, hogy a cél egyedül a netadó eltörlése. Hanem mindezeken felül főleg azért, mert ez nem egy egyik pillanatról a másikra zajló dolog. Tök jó, hogy most az állampolgári aktivitás 0.01-ről 0.1-re ment föl másfél hét alatt (mindenki olyan skálára képzelje, amilyenre akarja), de ezt extrapolálni, és azt sejtetni, hogy ez innentől monoton módon nőtt volna addig a szintig, amíg a társadalom rendszert vált, és valami jobb helyzet jön létre, egy nagyon erős szintje a wishful thinkingnek. Azt mindannyian tudjuk, hogy a magyar társadalom szürreálisan passzív. Akár keletre, nyugatra, délre vagy északra nézünk kicsit, szinte mindenhol azt látjuk, hogy az itthoninál valamennyivel erősebb az állampolgárokban a részvételi hajlandóság. Látjuk, hogy nem lett volna kötelező, de mi benne ragadtunk abban, hogy 40 évig nem szóltunk bele a közügyekbe, aztán szinte nélkülünk lett egy rendszerváltás, a politikából mint közügyek gyakorlásából utána is igyekeztünk kimaradni, most meg az van, ami. A magyar társadalom ebből a szempontból olyan, mintha évtizedek óta ágyban feküdne, mostanra akut izomsorvadással. Könyörgöm, nálunk már az egy nagy változás volt, amikor 20 év után először jutott új párt a parlamentbe (és itt most nyilván nem az amúgyis MIÉP-es pénzügyi háttérre építő Jobbikra gondolok). Egy lépés volt a Milla, amíg az volt, és egyből tanultunk is valamit arról, hogyan lehet ezt rosszul csinálni. Nagy lépés volt a Haha, ami azonban idővel leamortizálódott. És ez most egy újabb lépés volt. Ha valaminek örülnék, az az lenne, ha ezek a lépések nem ilyen ritkán jönnének egymás után, nem pedig azt várnám el, hogy ha már a beteg képes volt egyszer önállóan kikelni az ágyból, akkor egyből maratont is tudjon futni. Ahhoz, hogy itt egy kicsit is jobb legyen az élet, mint amit egy szimpla OrbánGyurcsányOrbán váltogatástól elvárhatunk, ahhoz az kell, hogy egyre több ember szerezzen először tapasztalatot, sikerélményt, majd rutint az állampolgári érdekérvényesítésben, tényleg kezdje sajátjáénak érezni az országot, és egyre többek számára legyen alapértelmezett, hogy hangosan kikéri, ha bármilyen kormány az ő országából éppen trágyahalmot csinálni (sőt, akár ne ekkor szóljon először). És a gond itt elsősorban az, hogy még az sem biztos, hogy egyáltalán ezen a rehabilitációs úton járunk, nemhogy az lenne a fő problémánk, hogy ez miért nem zajlik le hetek alatt…

5) Viszont el tudtunk jutni eddig a pontig, anélkül, hogy bárki elkúrta volna.
Én örülök, hogy most az veti a legnagyobb viharokat, hogy hogyan értelmezzük azt, hogy pillanatnyilag sikerült visszavonatni egy törvényt. Megintcsak azt javasolnám, hogy képzeljük vissza magunkat két héttel ezelőttre. El tudtuk-e egyáltalán képzelni, hogy tízezrek hajlandóak bármiért megmozdulni? El tudtuk-e képzelni, hogy egymással aktív morális és politikai vitákban álló emberek képesek lesznek konfliktusmentesen együtt tüntetni? El tudtuk-e képzelni, hogy ha egyszer egy demonstráció aftere eljut a székház megrongálásáig, onnan képes lehet két nap alatt tovább nőni a dolog, és abszolút erőszakmentes tömegdemonstrációként sikert elérni? El tudtuk-e képzelni, hogy egy ilyen vonzó tömegmegmozdulást nem próbálnak meg lenyúlni a szocik, Gyurcsány, vagy a 2006-ban ezt egyszer már sikeresen teljesítő Jobbik+széljobb? El tudtuk-e képzelni, hogy egyáltalán létezik olyan exszoci arc, aki képes lesz úgy végigtolni ezeket a demókat plusz az interjúkat, hogy ne kúrja el azonnal az egészet valami ordenáré szociskodással? El tudtátok-e képzelni, hogy ha beszállnak a logisztika leszervezésébe a balos-liberális aktivista arcok, akkor nem fogják elkúrni azzal, hogy behuzzák a saját agendájukat, vagy ha ők nem, akkor valamelyik egytémás mozgalmi csoport ne próbálná meg ledominálni? Vagy hogy lesz egy Millánál nagyobb facebookoldal, ami csinál a Millánál nagyobb tüntetést, és a dologból senki nem próbál sem egy hosszú távú mozgalmat, pláne pártot, de még csak egy olyan szervezetet sem létrehozni, ami azt hiszi, hogy őmiatta jöttek ki az emberek, ő itt a tényező? És most még rövidítettem, én tízszer ennyi horror-forgatókönyvet tudtam volna reálisan elképzelni. És ezek egyike sem történt meg, ami szerintem ha bárki is kicsit követi az ország politikai életét, egyet kell értsen velem, hogy önmagában egy ünnepelendő csoda (bármennyire is nem kéne az legyen). És persze, rövid idő alatt zajlott minden, kicsit idő sem volt rá, hogy a dolgok elromoljanak, és nyilván ha (amikor) újra előjön ez a téma, megint jelentős esélye lesz annak, hogy ezek bármelyike megtörténik, de eddig megúsztuk.

Én remélem, hogy ez a dolog most kb ennyi volt. Remélem, ha felmerül a gyanú, hogy valahogy vagy most, vagy bármikor később ez visszakerül, akkor megint úgy érzi ennyi ember, hogy ha egyszer sikerült elérni a visszavonást, akkor következőleg is fog, és újra ekkora tömegek lesznek az utcán, és ha kell, akár egyéb tömeges nyomásgyakorló aktivitás felé is el tud mozdulni a dolog, hasonló sikerrel.

De ennél még jobban remélem, hogy ez a mostani tapasztalat mindazoknak is erőt ad, akiknek eszük ágában sincs most otthon maradni. A négymillió szegénységben élő országában az évek alatt felgyűlt tengernyi probléma mellé az aktuális korrupciós botrányokon és EU ellenes kijelentéseken felül éppen most csapódik be egy kőkemény szociális és oktatási megszorító csomag. Van mit továbbvinni, van mit elkezdeni, és van egy, a megszokottnál jobb hangulat. És mint láttuk, az sem kizárt, hogy egy-egy ügyet felkarol, és a saját hátán elvisz a közvélemény.

Hajrá.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr696857707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2014.11.02. 18:47:16

Nem vonta vissza a netadót ,azt mondta :"EBBEN A FORMÁBAN ez így nem jó".Az általános netadót vonta vissza, januárban térjünk vissza rá, de most mondom, megoldja úgy, hogy ne hőzöngjön a nép.
Nem árt távlatokban sem gondolkozni.
Sokat sejtető Orbán kijelentése a net szolgáltatókat elítélő extra profitr
Ugyanis ez kísértetiesen hasonlít a kormány azon lépéseihez, amikor különböző pénzügyi elvonásokkal lerohasztotta a külföldi befektetőket, a cégeket megvettük, és állami irányítás alá kerültek.
Az internetnél is ez a cél.
Az állam a szolgáltatók helyébe lép, meghatározza tartalmat, totális ellenőrzése alatt tarthatja ezt a profilt.
Ezáltal korlátlanul meghatározhatja a fizetendő díjakat és a tartalmat, a szólás szabadságát meghatározva.
A net.re való nemzeti konzultáció időhúzás és értelmetlen, hiszen e témában a népnek egyértelmű lesz a válasza.
Jelzem, a konzultáció kiértékelése 2015.I-II. negyedévében történik meg.
A kormány erre játszik, de
"Hol lesz már a tavalyi hó?"
. Ő döntött, egyszemélyben és ő soha nem visszakozik ,nem szeret veszteni,mindig bosszút állt,soha nem adott úgy azt ne mástól vette volna el,így osztja meg az embereket. Így most már van ideje koncentrálnia az USA kitiltásokra..Továbbra is várjuk a válaszát arra a kérdésre, hogy kiket tiltottak ki az USA-ból. Miért távozott az országból a NAV két vezetője a botrány kirobbanása után? Milyen korrupciós ügyeket nem vizsgált ki a NAV? Van-e kapcsolat a kormánytagok és az eltussolt korrupciós ügyek között?
A 2015-ös költségvetési tervezetben még szerepel a netadó.
De a netadó kissé elvitte a hangsúlyt arról, hogy a FideSS egy komplett adócsomagot nyújtott be. Sajnos. Mert ebből kábé az derül ki, hogy szar van itt, nem teljesítés. Be nem vezetett kedvezmény, nem csökkentett adó, cserébe különadó, netadó és cafetéria szigorítás.
Szóval. A körítés ugye eddig az volt - tudom, a választások előtt - hogy itt minden fasza, Magyarország jobban teljesít és a világ sírva könyörög a receptért. Hát ehhez képest a szöveg alapján, amit a kormány az Országgyűlésnek beterjesztett, egy kissé más valóságra lehet következtetni. Ugye voltak olyan ígéretek, hogy kilenc százalék is lehet az szja - jó, valójában ezt Viktoron kívül senki sem vette komolyan, aki össze tud adni két számot -, az meg bele is lett írva a törvénybe, hogy csökkenni fog a társasági adó kulcsa. Nem fog.

Ehelyett felnyomják a béren kívüli juttatások adóját, egyelőre nincs mód a társasági adó csökkentésére. Beismerő vallomással ér fel, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztése nem jön össze nemhogy jövőre, de még évekkel később sem. Varga Misi kibökte, hogy a költségvetés állapota nem teszi lehetővé, hogy a kétgyerekesek húsz helyett 40 ezer forint kedvezményt kapjanak. De majd ha, akkor.

Hát kérem, mi van itt? A világ legjobb országában nincs keret a családok támogatására? Mondjuk engem spec ez nem lep meg, de ez a pár száz oldal minden sorával azt mondja: szar van a palacsintában. Kétségbeesett baszakodás megy, minden fillért megpróbálnak összekaparni, kezdve az egyik oldalon megspórolható, meg nem adott kedvezményektől a szánalmas különadókig. És az olyan, rejtett kis szemétségekig, amelyek el sem jutnak a hétköznapi fogyasztókig, mert olyan szakmai zagyvaságról van szó benne, mint veszteségelhatárolás szigorítása.

Különadót kapnak a befektetési alapok - pontosabban újabb, a mostaninál ötször nagyobb adóterhet jelentős adót - vélhetően azért, mert túl sikeresek. Több lé megy át bankbetétből befába a helyett, hogy állampapírba menne és bassza meg, és mi csak kétmilliárdot szedünk be ezektől? Nohiszen, van ott tíz is. Döbbenetes arrogancia, hogy a kiskerek különadójának kivezetését követően pár év kihagyással újabb különadóval felérő felügyeleti díjat vezetne be a kormány. Őszintén leszarom, mennyi a Tesco profitja, itt az elv a lényeg. Hogy majd mi megmondjuk, hogy fizetsz vagy sem, és ha azt hitted, hogy már megszabadultál, akkor jobb, ha tudod, sosem fogsz megszabadulni.

Az internetadó nem is azért felháborító, mert egy újabb területen vet ki adót a FideSS. Ezt már megszoktuk - azért fáj ezt leírni, pontosabban az fájó, hogy ezt ilyen könnyű leírni. Az internetadó azért bosszantó, mert az ostobaság csimborasszója. Legyen gigabyte-onként 150 forint. Hogy jött ez ki? A gyereknek otthon ennyi a havi forgalma? Vagy a nagyinak csak két giga és akkor ez már kurvasok? Az nem tűnt fel, hogy a fasza kis pénztárgépek adatait, az útdíjat mind neten tolják át? Az után ki fog adózni? És miért? Felesleges itt demagógkodni, hogy bezzeg Finnországban alanyi jogon jár a net, mert ez kurvára nem Finnország, ráadásul ennyi erővel az állami monopóliumhoz kötött piaárulást is felhozhatnánk követendő példaként. De akár Viktor találta ki ki félrészegen, hogy milyen fasza lenne megadóztatni az internetet, akár más, valahogy átment az egész a rendszeren.

a nagy hohoohooo 2014.11.02. 18:48:30

Ahogy a házassági adókedvezmény is. Fix, hogy ez egy kompromisszum volt a KDNP számára. Sok államban támogatják a családokat adókedvezményekkel, komplett családi adózással, az sem ritka, hogy a házasságban született gyerekek többet érnek az államnak, mint a házasságon kívülieknél. Lehet ezen felháborodni, nálunk is így van. De olyan azért nincs, hogy egy polgárjogi aktust díjazzon az állam. Mit kap ezért cserébe a Kádasoktól a FideSS? Talán jobb nem tudni.

A Parlament előtt lévő adótörvények jól tükrözik a FideSS hozzáállását: nem kell túl sok szakmaiság, nem kell etikus szabályalkotás. Annyi kell, hogy meg tudjuk mutatni, egyelőre még a mi farkunk a nagyobb. Amire meg nincs pénz, azt valahogy behazudjuk. Kész. És senkinek sem tűnik fel, senkit sem zavar, hogy a kormány bevallotta: végig hazudott több évet, nem megy jobban, nincs semmire pénz, sőt újabb különadókkal is épp hogy tartható lesz az eddigi langyos takony.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2014.11.02. 19:22:40

1. Az írás túl hosszú. Akkor érdemes csak hosszút írni, ha az ki is van töltve tartalommal. Ezt az egészet sokkal rövidebben is meg lehetett volna fogalmazni.
2. Orbán nem vont vissza semmit. Hanem csak pávatáncolt egyet. És januárban, ha akarja, úgy bevezeti a netadót, hogy attól kódulunk.
3. Szégyen az, mondom, nagy szégyen, hogy ebben az országban mostanáig a fideszmaffia semmilyen intézkedése nem tudott ekkora tüntetést generálni, mint éppen ez a netadós. Ez a szégyen egyben reménytelenséget is jelent. Ha itt a szegénységgel, a demokrácia leépítésével, sok 1000 milliárd nyíltszíni ellopásával, választási csalással, stb. szemben csak a netadó az a probléma, ami az utcára viszi a tömegeket (kis tömegeket), akkor ez az ország most menthetetlen.
4. Orbán fasiszta diktatúrája a dolgok jelen állása szerint csak erőszakos forradalommal verhető le.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.03. 05:44:44

Az esemény nagy vesztesei a ballibek. Duplán is:
- bizonyították, hogy Mo-n nincs diktatúra,
- kiderült, a Fidesz elleni elégedetlenség nem jelent támogatást a ballibek számára.

fidusz 2014.11.03. 07:56:02

A kormány mégiscsak be akarja vezetni az internetadót, a nemzeti konzultáció csak az időnyerésre kell.
Deutsch Tamás ezt mondta az Este c. műsorban:
"Az egyik legfontosabb kérdés (...) a nemzeti konzultációban, hogy az internethasználatot, -fogyasztást érintő adóterhelés hogyan nézzen ki"
(6.55-től)
www.hirado.hu/videok/?video=275954

Netuddki. 2014.11.03. 11:28:47

@maxval birca hozzászóló: Kibaszná már valaki végre ezt a birkát a blog.hu-ról??????????????????????????????????????????????????????????????????

Netuddki. 2014.11.03. 11:30:09

@fidusz: Hehe! Asszem tompikának ez a konzultáció lesz a selyemzsinór...

Mostly Harmless 2014.11.03. 11:47:27

50 megabites sebességű, korlátlan forgalmú internet elérésért fizetek havonta 2700 ft-ot.
VIKTOR, BAZMEG, MILYEN "EXTRAPROFITRÓL" BESZÉLSZ?!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.11.03. 11:53:56

A Fidesz ezek szerint sikerrel terelte el a figyelmet az USA által kitiltott korrupt nagykutyákról. Még az ultrákat is kiküldték egy kis látszatfenntartó székházrongálásra. Edzésben kell maradni, na! :)

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.03. 11:59:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Az egyik legértékesebb, pártfüggetlen tagot sosem fogják kizárni.

Tudományos libsizmus 2014.11.03. 13:06:29

@ipartelep:
"4. Orbán fasiszta diktatúrája a dolgok jelen állása szerint csak erőszakos forradalommal verhető le."

Kérem szépen. Az efféle gyöngyszemek miatt imádok libsi blogokra járni:)

Ez a Nevem 2014.11.03. 13:28:46

@a nagy hohoohooo: Itt a lehetőség, hogy ne legyen kétharmaduk. Ha Navracsics helyére nem fideszes képviselőt választanak, akkor volt nincs kétharmad. Hajrá fiatalok. Menjetek minél többen a megismételt választásra, hogy legyen beleszólásotok a jövőtökbe.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.11.03. 13:34:56

Hiánypótló iromány.

Jó olvasni, hogy vannak még ellenzékiek, akik nem végletekben (forradalom) gondolkodnak, és nem merültek el egyik párt hátsójában se.

Az is helyes észrevétel, hogy a mozgalmat, és társadalmi ellenállást leginkább éppen az ellenzéki pártoktól kell megóvni (Llásd Milla).

A pártos apátia oka az ugyanis, hogy a társadalom nagyrésze nem hisz egy darab pártnak se mostanra.

Ha az MSZP (DK, Együtt) támogat valamit, akkor azokat akik csalódtak már ezekbe azonnal elrisztják.

A megoldás egy civil párt, nem ideológiai alapon tagolja be magát (bal, jobb, liberális, konzervatív, ...), hanem működő felvázolt programok mentén demokrtikusan működik.
Demokratikusan, politikailag nem kompromitálódott, civil szervezetek, szakemberek bevonásával.
A működő és hiteles programok között kell csupán választani, melyet gazdasági szakértők alkotnak meg.

Ugyanis nem az a kérdés, hogy 1 vagy 2 kulcsos legyen az adó, hanem az, hogy az 1 kulcsos, vagy akár a 2 kulcsos hogyan, mi módon működhet optimálisan.

Nem az a kérdés, hogy legyen-e közmunka vagy ne, hanem az, hogyha legyen, akor hogy lehet hatékonyabb, hogyan működhet jobban az átképzés rendszere, .., ha pedig ne legyen, akkor az a kérdés, mi legyen helyette, és hogyan működjön, kinek milyen megkötésekkel, milyen alapjon juttassunk segélyt.

A világ nem fekete, vagy fehér. Bármilyen programot lehet jól, és lehet rosszul is megvalósítani.
Bármilyen programot, tervet lehet még jobbá, és még rosszabbá tenni.

Ezt kéne felismerni, és a lehetőségeinket összeszedve, leírni, elemezni, és alternatívák rendszerébe foglalni a valóságot.
Olyanokba amik racionálisak, és működőképesek.
süti beállítások módosítása