Csőd

2014.09.29. 09:50

Falus visszalép Bokros javára. Zavarban lelkem, mint bomlott cimbalom, most akkor véget ér ez a valóban szórakoztató trash reality, igazán kár érte. Mint szavazót nem ér veszteség.
facepalm.jpg

Falus villámgyorsan megmutatta, hogy fogalma sincs arról, mit kéne mondania egy baloldali politikusnak ma Budapesten, hogy meg egyáltalán arról sem, hogy ki ő és hol van. Csak azért, mert ő a nem náci ellenzéki pártok jelöltje, én nem szavaztam volna rá.

Ha az embernek a baloldali értékek fontosak, a Bokrosra szavazás lehetősége nyilván fel sem merül.

Ő maga hirdette magát az "eleged van, de nem vagy balos" dumával, és élő szobra a szociálisan érzéketlen, pökhendi neokonnak, akiről valamiért nem bír lepattogzani a "szakértelem" imázsa. Pedig hosszú évek óta a gyakorlatban is bukott paradigmák egyik utolsó képviselője.

Arról még érdemes egy pár szót szólni, hogy miért jutottunk ide. Hogy miért Falussal blamálta magát az ellenzék, és miért nem maradt más választása a kármentésre, mint papíron is lemondani a főpolgármesteri esélyekről.
A legkézenfekvőbb magyarázat valami olyasmi, hogy Habony Árpád mozgatta sikerrel a szálakat. Ez bár nagyon logikus, túl fantasztikus.

Pedig nem igaz, hogy ne lett volna jobb jelölt. Ezekkel két gond volt: Falusnál értelmesebb ember tudta, hogy mennyit kockáztat. Ma, amikor a felcsúti juhásznak megmondják, hogy még a gyerekeit is tönkreteszik, ha tovább zavarja Mészáros Lőrinc üzletmenetét, akkor kevesen vannak olyan helyzetben, hogy bele merjenek vágni ebbe a harcba.

A másik nem elhanyagolható ok az MSZP: hogy minden, Horváth Csabánál jobb jelöltre nemet mondtak.
Hát ebből ezt sikerült kifőzni.

A jó hír: sokat nem veszítünk, hiszen nagy biztonsággal megtippelhető: ha ellenzéki kézbe került volna a főváros, Orbán Viktor és papsága néhány törvénymódosítással úgy kivéreztette, éheztette volna, hogy attól kódul mindenki.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr676740631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kócsag 2014.09.29. 14:40:03

Bokros az az ember, akivel Horn Gyula kormányon maradt 1998-ban és az MDF is életben maradt, amikor miniszterelnöknek jelölte, meg elküldte az EU-ba.
Bokros ezért jó választás, vele eddig is mindenki csak nyerni tudott, még reménytelen helyzetből is.
Az emberek rajonganak érte, ezért Bokros akárki mellé áll az győzni fog, mert milliónyi szavazatot hoz.
Ő a baloldal legalkalmasabb megváltója.

üres jelölő 2014.09.29. 15:22:07

@kócsag: van egy wannabe-értelmiségi réteg, akikhez Bokros és a "szakértelme" közel áll. Az ún. demokratikus ellenzék hajlamos ennek a rétegnek a visszajelzéseit összetéveszteni a közvéleménnyel. De ebben az esetben érdekesebb kérdés, hogy miért csak ez a két pokemon volt játékban egyáltalán, és jogos a felvetés, hogy azért, mert a szemfülesebbek félnek.

ingyenebed 2014.09.30. 10:34:03

@poszt,

namost amíg a magadfajta üres senkik ilyen hangon írnak egy Bokrosról, anélkül, hogy bármivel meg tudnák/akarnák indokolni a véleményüket, addig fogtok sz*pni.

a világ ráér.

kócsag 2014.10.01. 09:45:11

@üres jelölő: igazad van. Sajnos nagyon gyakori, hogy a saját rajongóik véleményét összekeverik a lakossággal, mert azt hiszik, hogy a lakosság az, aki elmegy a lakossági gyűléseikre.

Szerintem Bokros nincs játékban, Tarlós magára maradt. Csinál egy 75 százalékot és azt sem tudja majd kinek köszönje. Ha úriember lenne, akkor a baloldalnak és Gyurcsánynak kellene köszönetet mondania.
süti beállítások módosítása