Marxról, miután nincs már szobra
2014.09.17. 07:12
Kantot, Marxot, Nietzschét, Webert, Freudot tovább olvassuk. Harcolunk lankadatlanul ugyan a magyarországi autoritárius rendszerrel – amelynek jellegzetes aktusa a szoborcsere – , de azért unjuk is. Intellektuálisan jelentéktelen, morálisan törpe. Akkor se számít (jegyezzétek meg, lányok, fiúk), ha belepusztulunk.
Tamás Gáspár Miklós írása.
Fotó: Eduline
Lel követőkre a megszállott, és hat tömegekre,
míg az eszes férfit csak kevesen szeretik.
Sok csodatévő kép csak mázolmány; mit a szellem
és a tudás alkot, nem kap a csürhe azon.
Goethe: Velencei epigrammák (1790)
Kálnoky László fordítása
Azok közül néhányan, akik a kései modernség szellemét meghatározzák – Kant, Marx, Nietzsche és nagy követőjük, Max Weber – , németek. Alapvetően tragikus szellemek mind (akár más útmutatóink: Rousseau, Dosztojevszkij, Freud, Wittgenstein).
Kant, Marx és Nietzsche helyzete mind kultúraföldrajzilag, mind társadalmilag marginális volt, s mindőjükben atipikusan sok volt a francia meg az angol. Tőlük – s Hegeltől persze – vesszük azt, ahogyan a polgári társadalmat látjuk.
Tőlük kellett volna megtanulnunk, amit – látva korunk vitáit – még mindig nem sikerült magunkévá tennünk, elsajátítanunk, magunkévá hasonítanunk, azt, hogy 1. a polgári társadalom igazságos volta (az osztó igazságosság, az egyenlőség értelmében) látszat, de 2. nem hazugság.
Ezt nem érti a „Marx-felejtés” a baloldalon, pedig ott áll, feketén-fehéren, A gothai pogram kritikájában (1875):
„Ez az egyenlő jog – egyenlőtlen jog egyenlőtlen munkáért. […] Tartalma szerint tehát ez, mint minden jog, az egyenlőtlenség joga. A jog természete szerint csak egyenlő mérce alkalmazásában állhat; de az egyenlőtlen egyének (és ezek nem volnának különböző egyének, ha egyenlőtlenek nem volnának) csak akkor mérhetők egyenlő mércével, ha egyenlő szempont alá hozzuk, csak egy meghatározott oldalról ragadjuk meg őket, pl. az adott esetben csak mint munkásokat tekintjük őket; és semmi többet nem látunk bennük, minden mást figyelmen kívül hagyunk. […] Hogy [az ebből származó] visszásságokat elkerülhessük, a jognak nem egyenlőnek, hanem ellenkezőleg, egyenlőtlennek kell lennie.”
Az újraelosztó egalitarizmus (amelyet már csak a hanyatló szociáldemokrácia képvisel úgy-ahogy) ma némileg kifinomultabb annál, amelyet Marx bírált, kombinál különféle egyenlőségfajtákat, de a társadalmi igazságosság paradox lényegét még mindig nem fogja föl, mert a polgári társadalmat társadalmi természetként érti, s az egyenlő jogot próbálja alátámasztani és realizálni, 140 esztendővel később is még.
A határt, amelyet a polgári társadalom nem léphet át, Kant így fogalmazza meg (Az erkölcs metafizikája, 1797, a jogtan első része, első főrész, 6. §): „Az összes jogi tételek a priori jellegűek, mert észtörvények (dictamina rationis). Az empirikus birtoklása szempontjából az a priori jogi tétel analitikus, mert semmivel sem mond többet, [mint azt], hogy ha egy dolog bírlalója vagyok…, akkor az, aki belegyezésem nélkül afficiálja ezt a dolgot…, afficiálja és sérti a belső enyémet (szabadságomat), maximája tehát egyenes ellentmondásban áll a jog axiómájával. Az empirikusan jogszerű birtokra vonatkozó tétel tehát nem mond többet annál, [mint] hogy a személynek joga van saját magára.” (Berényi Gábor fordítása; egy helyütt módosítottam.)
A tulajdon (az empirikusan jogszerű tulajdon) határa az egyenlőségnek, ugyanakkor mintája az autonómia (az öntulajdonlás). De amiként a tulajdon mintája az autonómia, épp úgy mintája az autonómiának a tulajdon.
A polgári társadalom határképző paradigmái (egyenlő jog; tulajdon; autonómia; s a valamennyit szintetizáló szabadság) éppen akkor mutatják meg korlátozottságukat, ha tisztán – és nem (mondjuk) rosszhiszeműen fogjuk föl őket, teszem azt „a tulajdon: lopás” modorában, ami fogalma szerint nem igaz – értjük meg mindannyiukat. Ez a reflexív-kritikai megértés épp annyira megvan Kantnál, mint Marxnál és Nietzschénél.
Éppen ezt a reflexivitást és kriticizmust redukálta a szociáldemokrácia és a bolsevizmus, amelyeknek a története – ha nem is teljes egészében – leírható Marx félreértésének történeteként.
Így lehetett olyan szimpla bálványt készíteni a bonyolult, habozó, saját magával számtalanszor szembeforduló, izzóan dühös és keserű öregemberből, mint amilyen eddig megszemlélhető volt a pesti Közgáz előcsarnokában. Bármilyen aljas, kicsinyes, gyáva és szánalmas azoknak a gesztusa, akik elvitették onnan Marx konzervatív, a képzőművészet (és a politika) egyik rossz korszakában – amúgy becsületes iparosmunkával – elkészített szobrát, végül is nem baj. Az a Marx-szobor múltnak tüntette föl a modernséget (ennyiben akaratlanul is megelőlegezte a mai magyarországi jobboldal anakronisztikus bárgyúságát). Nietzschének is voltak Németországban hősiesen bajszos bronzbüsztjei. Ezek kétségbeesett kísérletek voltak az establishment részéről, hogy intézményesítsék, s evvel kiheréljék a lázadást.
Ugyan már, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, magyarok, drága véreim a Kurultájban.
Amikor a filozófus a tüntetés (a demonstráció és a manifesztáció) huszadik századi jelenségéről ír, ezt találja: „A demonstráció a században csak »A múltat végképp eltörölni« szubjektív szintjén érthető meg. A látható szférájában legitimálja az Internacionálénak ezt a sorát: »Semmik vagyunk, s minden leszünk.« A demonstráció azt a totalitást vázolja föl, amelyre ezeknek a »semmiknek«, az elszigetelt egyéneknek az egybegyűlése igényt tart. A század a demonstrációk százada volt, és ezekben a demonstrációkban végig ott kísértett a politika lázadó alakzata. A lázadás annak a testnek a végső ünnepe, amellyel a »mi« fölruházta magát, a testvériség utolsó akciója. […] A filozófusnak itt emlékeztetnie kell rá, hogy a »manifesztáció« hegeli szó, a dialektika szava, amely az adott valóság »önmagából való kilépését« jelenti. […] A lényeg lényege, hogy mutatkozik. […] A »mi« valósága – azaz a valóság mint olyan – minden egyes ember számára hozzáférhető a demonstrációban és a demonstráció által. Arra a kérdésre: »Mi a valóságos?«, a század azt feleli: »Demonstrálni«. Ami nem demonstrál, az nincs.” (Alain Badiou: A század, ford. Mihancsik Zsófia [!], Bp.: Typotex, 2010, 188-9.) Ez a század, a huszadik – együtt a kritika trivializálásával és instrumentalizálásával, s ellenükre a demonstrációkkal és a manifesztációkkal, értsd: hatvannyolccal – elmúlt.
A polgári társadalom és kritikai reflexiója azonban fönnáll, és megmaradt (Marx és Nietzsche ellenére) a redisztribúciós-egalitárius naivság, a polgári társadalom önmeghaladásának vissza-visszatérő polgári kísérlete is. Egyszerre, a maga összevisszaságában, a kritika és az illúzió összekeverésében, a jog, a tulajdon, az autonómia elkerülhetetlen meg nem értésében és szüntelen gyakorlásában. (A mai magyarországi baloldal történetében egyébként sokkal fontosabb, hogy újra megindult – új szerkesztőkkel – a Fordulat c. kitűnő, fiatal folyóirat, amelyhez sok közük van a Dinamó blog munkatársainak, mint az, hogy begyulladt marhák elvitették a Közgázról Marx minden tekintetben elavult szobrát. Ebben a rokonszenves és ígéretes lapban megszemlélhető mindaz az önellentmondás – elég itt egy név: Pierre Bourdieu – , amit itt szóba hoztam.)
Kantot, Marxot, Nietzschét, Webert, Freudot tovább olvassuk. Harcolunk lankadatlanul ugyan a magyarországi autoritárius rendszerrel – amelynek jellegzetes aktusa a szoborcsere – , de azért unjuk is. Intellektuálisan jelentéktelen, morálisan törpe. Akkor se számít (jegyezzétek meg, lányok, fiúk), ha belepusztulunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
max val bir ca · http://maxval.co.nr 2014.09.17. 13:35:54
Saddlenode 2014.09.17. 14:04:30
ezen az egyetemen most mar lassan 40 eve (de 1990 ota biztosan) azokat a piacfundamentalista közgazdaszokat kepzik, akik a rendszervaltas es a privatizacio menedzserei, majd kesobb az ujkapitalizmus menedzserei, vezerigazgatoi lettek. ezen az egyetemen nem csak hogy Marx-rol nem tanulnak semmit a közgazdaszhallgatok, de meg Keynes is lenyegeben indexre van teve (legalabbis az atlag 95-99% szamara, aki nem TEK-es stb.), a vilag egyik legdogmatikusabb neoklasszikus közgazd-i agymosasat kapjak meg a hallgatok, olyan vegytisztan konformista es kritikatlan vilagnezettel jönnek ki, mint egy amerikai business schoolban kb.
mit keresne ott Marx szobra? a hallgatok ugyis csak annyit tudnak rola (maximum), hogy ez az ember valami "GULAGos" stb.
___________________________ (törölt) 2014.09.17. 15:36:50
Röviden az utóbbit úgy lehetne összefoglalni, hogy ha nekem az a hivatásom, hogy taxit vezetek, akkor ha azt a kocsit én birtoklom, akkor ez a tulajdon így nagyon jó, mert biztonságot, szabadságot és felelősségérzetet ad, kvázi polgárrá tesz, de ha más birtokolja, az bizony kiszolgáltatottsághoz vezet.
Alapvetően a disztributista két okból nem nagyon tud mit kezdeni Marxszal, két dolog néz ki onnan nézve elég nagy hülyeségnek:
1) a teljesen debil terminológia, miszerint ha a taxis csak alkalmazott és a taxit egy vállalkozó birtokolja, akkor az a taxi magántulajdon, de ha a taxit maga birtokolja mint egyéni vállalkozó, akkor csak személyes tulajdon. Hö? Tehát pont a magántulajdon legjobb, legegészségesebb, legszerethetőbb formáját nem tekinti magántulajdonnak. Tehát miközben tíz emberből kilenc és fél azért akar magántulajdont szerezni, ez élete vágya, hogy saját taxit szerezzen, tehát hogy ne függő alkalmazott, hanem független vállalkozó lehessen, az elméleti marxista pont a magántulajdonnak arról az egy formájáról beszél (amikor már olyan fölöslegesen sok van belőle, hogy alkalmazottakat kell és lehet tartani, például egy embernek három taxija van), amit amúgy sem annyira szeretnek az emberek, és valami agyament okból kifolyólag ezt nevezi magántulajdonnak. Ez olyan, mintha kizárólag a beteg birka húsát nevezném birkahúsnak. De ezt persze gondosan cseszném kommunikálni, majd csodálkoznék, hogy miért néz hülyének mindenki, amikor azt prédikálom, hogy ne egyetek birkahúst!
2) Mi a túróért szerelmesek a marxisták a kollektívákba, a kollektív tulajdonlásba vagy az elvileg nem tulajdonolt, de akkor is kollektíven üzemeltett tulajdonba? Értem én, hogy a kapitalizmus találta fel a kollektívát, amikor tönkretette a céhes egyéni vállalkozókat, és tömegesen óriási gyárba terelte őket, ahol egyéniségük elveszett, de miért is akarják ezt megtartani? Miért nem jó nekik a saját földjén dolgozó paraszt, a saját műhelyben kalapáló cipész, azaz ha a munkás a termelőeszközt egyénileg, és nem kollektívan birtokolja? Még lakásokban is imádják a co-op-okat, pedig tíz emberből kilenc és fél a saját családi házat szereti. Mire jó ez?
Szóval az elméleti marxisták nem értik a kisemberek vágyait. A kisember, bár nem feltétlenül szeretne másokat kizsákmányolni vagy főnök lenni, de ennél sokkal individualistább, azt szeretné, ha munkaeszközét egyénileg birtokolhatná, ezt nevezi magántulajdonnak, ezért szereti a magántulajdont. Függetlenségre vágyik.
Hasonlóan, ki a rosseb szereti a kollektív társasházakat, ahol mindig minden vacakról demokratice szavazgatni kell és ez idegesítő, mert gyakran nem az lesz belőle, ami szerinted jó. Ki szereti ezt? Maguk az elméleti marxisták? TGM? Mi a jó ebben? Nem jobb az egyéni családi ház a saját kerttel, ahol mindenki elköntheti, hogy gyepet vagy bukfencet vet-e bele?
Szóval ez a kettő a bizarr, az egyik kollektivitásba szerelmesedés, a másik a magántulajdon fogalmának teljesen debil használata: a magántulajdont egyenlővé tenni annak betegesen túlburjánzott változatával, amikor már annyi van belőle, hogy alkalmazottakat kell felvenni.
Bizarr módon az a baj Marx-szal, hogy túlzottan hisz a kapitalizmusban, hogy azt hiszi, hogy csak előre lehet menni, vissza nem. Pedig az egyéni tulajdon, a saját műhelyben kalapáló cipész - amire az emberek vágynak - a kapitalizmus előtt volt. És a családi ház is természetesen kapitalizmus előtti és a kapitalizmus találta fel az üzleti vállalkozásként működő bérházat, partájokkal, szóval a kollektívebb lakhatási formát.
A kapitalizmus maga is kollektivista, tudom én jól, sokkal kollektívebb egy gyárban ezer munkás egyforma kék ruhában, mint Józsi bá cipészműhelye - ezért fontos arra figyelni és azokat az elemeket erősíteni, amik a kapitalizmus előttiek.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.17. 15:38:07
Matolcsyt meg sose fogjuk.
___________________________ (törölt) 2014.09.17. 16:19:58
1) Marx egyik alapvető tévedése, hogy a történelem során minden társadalmon belül érdekellentét volt az alul és felül levők között. Ugyanakkor a társadalmak közötti konfliktusokat - háborúkat - bagatellizálja, alapvetően csak az elit érdekeit szolgálónak tartja.
Ez akkora abszurd... szerintem az alap-tévedés ott lehet, hogy azt hitte, hogy a történelem alapja a termelés. Pedig a történelem alapja a rablóhadjárat.
Úgy értve, hogy ha a római parasztnak esélye nyílt kifosztani a gallokat, boldogan otthagyta az eke szarvát és felcsapott katonának. A termelés másodlagos, az olyasmi, amire rákényszerült akkor, amikor éppen nem volt rablóhadjárat. A saját elitjével szemben nem vol állandó és kibékíthetetlen érdekellentéte, legfeljebb elszámolási viták a zsákmány elosztása körül. Proletármozgalom akkor volt, amikor éppen nem volt hadjárat, akkor persze, hogy volt osztályharc, mert akkor egymást fosztogatták: az urak trükköztek, pl. uzsora, a prolik lázadoztak. Ha találtak külső ellenséget, boldogan rabolták ki együtt, teljes egyetértésben. Így aztán az osztályharc a háborúhoz képest másodlagos konfliktus, mert a termelés másodlagos a fosztogatáshoz képest.
2) Ha egyáltalán van elnyomás egy társadalmon belül, a fegyveres hatalom az alapja, és nem a tulajdon. Ez a másik tévedés. Nem a szélmalom csinálta a feudalizmust. A páncél csinálta, a puskapor meg visszacsinálta. Nem úgy volt, hog először valakinek földbirtoka volt, és aztán abból páncélt vett, hogy a lázadó jobbágytól megvédje. Először volt páncélja, kardja, így szerezte a földbirtokot: harcban.
A tulajdon teljesen másodlagos. A tulajdon, túl a használt dolgokon, lényegében csak a hatalmi viszonyok formalizálása, legalizálása. Nem lehet egy darab telekkönyvi kivonat révén elnyomást gyakorolni, azt csak úgy lehet, ha azt meg is védi mondjuk a rendőri gumibot, a katonai puska, vagy akár a nemesi kard. Ha viszont egy réteg ezeknek a fegyvereknek parancsolni tud, és engedelmeskednek, akkor tök lényegetlen, hogy van-e formalizált tulajdona vagy nincs, ugyanúgy elveheti másoktól a fogyasztási javakat, pénzt, vagy amit éppen akar.
Jó, persze, az is igaz, hogy Marx nem reakciósoknak írt, hanem liberális polgároknak, akik már maguktól is hittek a szép illúziókban, hogy a termelés és munka normális, a háború abnormális, hogy a tulajdon egy szép civilizált, önkéntes intézmény és így tovább... de egész egyszerűen ez a történelem többségére nem igaz.
Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom írni, hogy akkor a rablóhadjárat meg a gengszterkedés akkor oké. Erkölcsileg nem oké, de ugye nem erkölcsi elméletről van szó, hanem történelmiről, tehát tényeket leíróról, nem értékeket leíróról, márpedig a történelem ténye az, hogy ezek minden alapjai. Hogy minden, még a feudalizmus is, ezeknek a humánusabbá tevéséről szól.
Miért fontos ez? Mert akkor nem lesz kommunizmus. Kommunizmus akkor lehetne, ha a történelmet a termelés dinamikája és a társadalmak belső, urak vs. szolgák konfliktusai mozgatnák. Ha mindez fontos lenne. De nem az. Ez teljesen másodlagos a fontos dolgokhoz képest, tehát a fegyverekhez, a fegyveres hatalomhoz, és azokhoz az egymást fosztogató véd-és-dacszövetségekhez, amiket hol törzseknek, hol nemzeteknek, hol birodalmaknak hívnak.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor mindig kapitalizmus lesz, azt akarom mondani, hogy kapitalizmus, kommunizmus és feudalizmus nem túl értelmes fogalmak, mert olyasmit - a termelést - teszik meg egy társadalom lényegének, ami nem túl fontos.
Akkor mi lesz? A pesszimista forgatókönyv szerint másfajta haditechnikával folytatott rablóhadjáratok. Az optimista szerint ha a háborúk költsége nagyobb lesz, mint a zsákmány értéke, akkor még az is lehet, hogy béke.
diszkriminans (törölt) 2014.09.17. 16:25:44
Meg lehet csinálni, hogy mindenki a saját kis földjét szántja, meg teljesen önellátó, de a modern gazdaság mindenképpen a mérethatékonyságról is szól. Bármennyire is igaz, hogy közös lónak túros a háta, ettől még mondjuk a mezőgazdaságban a kis elaprózott magántulajdonú gazdaságoknál hatékonyabb a TSZ, aminél viszont a nagyméretű magángazdaság alkalmazottakkal művelve még hatékonyabb.
Nyilván vannak szakmák, amikben meg lehet csinálni azt, hogy mindenkinek saját termelőeszközei vannak. Azonban azt se feledd, hogy a céhes ipar korában a céhes iparosok csak nagyon kis részét tették ki a társadalomnak, a többség bizony jobbágy volt. Na meg a teljes társadalom jóval kisebb létszámú volt. A mai társadalom egyszerűen éhen halna, ha a régi módszerekkel kellene mindent megtermelni.
___________________________ (törölt) 2014.09.17. 16:28:20
Először is, alig-alig tanultunk közgazdaságtant, helyette volt rengeteg kontrolling, statisztika meg mifene.
Ugyanis az angollal ellentétben a magyar nyelv nem tesz kölönbséget economics és business administration között, bár régen az utóbbit üzemgazdásznak hívták (jó kifejezés, szeretem. Betriebswirt.)
Úgyhogy a PSZF alapvetően BBA-kat, Betriebswirteket, üzemgazdaszokat képzett, mert azzal lehetett állást találni junior controllerként: és amennyire tudom, a Közgáz egyetem is, ugyanis az elméleti közgazdászoknak nagyon kevés állás jut, üzemgazdász, BBA, Betriebswirt viszont minden második yuppie.
Tehát csak fél év mikró, fél év makró volt, tehát kevesebb, mint mondjuk kontrolling vagy számvitel.
Namost, a mikró tankönyv hangsúlyozta, hogy a piaci önszabályozás feltétele a sok szereplő, a tökéletes informáltság, ami igen ritkán teljesül, és az oligopol piac nem hatékonyan önszabályozó stb. A makró tankönyv meg olyan klasszikus keynesiánus témákat adott le, mint a Philips-görbe. Márpedig ez nem neolib. Ha már, akkor valamilyen szinten szintetizáló, középutas, durván Krugman vagy Mankiw.
Netuddki. 2014.09.17. 16:33:35
___________________________ (törölt) 2014.09.17. 16:38:47
A lényeg az, hogy a munka szervezése és a termelőeszközök tulajdonlása két eltérő fogalom.
Vegyünk egy olyan utópiát, hogy minden melósnak saját esztergagépe van, abból még nem következik, hogy ne hordhatnák össze őket egy gyárcsarnokba és ne dolgozhatnának ilyenformán mérethatékonyan. Vagy ha ehhez nincs kedvük, akkor otthon az udvaron, mert hogy egy teherautó széthordja az anyagot, begyűjtse a árut, még nem akkora költség.
A lényeg ott van, hogy a piacon lépjenek fel együtt, együtt vegyenek, együtt adjanak el, vagy legalábbis egymással megbeszélt árakon, na, ezt hívták céhnek.
Mert a mérethatékonyság első számú feltétele nagyban venni, nagyban adni el, erre jó a céh. Ha ez megvan, akkor valóban ha fizikailag egy helyen vannak, az is segít, és mint írtam ez is megoldható, de ez már kisebb dolog.
De aki Adam Smith-et olvasta, az tudja, hogy a lényeg nem is annyira a méret, hanem a munkamegosztás. Ez is megoldható kisvállalkozói formában, akkor nem cipészműhely van, hanem "felsőbőr egy darabját kivágó műhely". Persze ez túl sok alkut és szervezést igényel - igényelne, ha nem lenne egy céh, ami szinte ugyanúgy szervezi, mint egy nagy céges menedzsment.
Tehát ilyen formán lehetne az individualista, kisvállalkozói termelést fenntartani.
diszkriminans (törölt) 2014.09.17. 17:15:05
Pedig a méret és a munkamegosztás is egyaránt fontos. Egyrészt mert a mai iparban vannak olyan gépek, műszerek amelyek annyiba kerülnek, hogy egy átlagember egy életen át nem keres annyit. Másrészt a munkamegosztás is fontos, ahogy írod, csak ott ugye úgy nézne ki akkor az a gyártósor az esztergagépes analógiád szerint, hogy mindegyik kisvállalkozó egy-egy munkafolyamatot csinálna a saját gépével, az igazi káoszt okozna még egy egyszerűbb gyárban is. Na meg nyilván kellenének szervező, összehangoló szakemberek is, ők meg mit birtokolnának a berendezésből?
De persze nem szűnt meg a kisvállalkozások jogosultsága, csak inkább a szolgáltató szektorba tevődött át, igaz ott is idővel visszaszorulásra lehet számítani, persze mindig lesz, amihez kisvállalkozó fog kelleni.
TamasGM 2014.09.17. 17:18:13
___________________________ (törölt) 2014.09.17. 17:35:10
De nem értem, hogy akkor mivel foglalkozott és mivel foglalkozik a mai marxista teória, tekintettel arra, hogy elég nehéz lenne baloldali elméletet úgy elképzelni, hogy nincs benne elnyomó és elnyomott, és valamilyen formában annak kifejezése, hogy ez így annyira nem jó, tehát az elnyomók ellen vagy harcolnak, vagy kellene (ezt hívtam érdekellentétnek).
Ezeken a baloldali, és liberális, tehát elnyomáscentrikus és felszabadításcentrikus teóriákon belül annyiban specifikus a marxizmus, amennyire én tudom, hogy a tulajdonviszonyokat teszi meg az elnyomás alapjának.
(Más példák. Például, Richard Dawknis és Christopher Hitchens alapvetően a vallásosságot teszi meg az elnyomás alapjának, a liberárius Hans-Hermann Hoppe pedig az adóztatást, utóbbi PDF dokumentumban: mises.org/journals/jls/9_2/9_2_5.pdf )
Tudom, hogy az árufetisizmusban, elidegenedésben, ilyesmiben, az elmélet fontos elemeiben, nincsen meg annyira erősen az elnyomás és felszabadítás koncepciója, meg az osztályharcé meg ilyeneké, de pont ezt akarom ezzel mondani, hogy ezek tulajdonképpen pontosan emiatt nem is annyira markánsan baloldali elemei az elméletnek. Tulajdonképpen nincsen túl sok politikai vonzatuk, vagy úgyis fogalmazhatnék, hogy mivel igazságtalanságot nem feltétlenül tételeznek fel, nem is adnak jogosultságot a forradalmárkodásra, így végül is a politikai viták szempontjból közömbösek, így nem sok embert érdekelnek, engem sem annyira. Nem ez a fontos. Marxnak az az eleme a fontos, amelyik a vörös zászlót emeli, és az a kizsákmányolás-elmélet, nem az elidegenedés- és árufetisizmus-elmélet.
Saddlenode 2014.09.17. 17:47:14
tudom, nem 1 elmeleti kepzes. de a "vilagnezeti keretezest" azert megkapjak a hallgatok. ami nem mas, mint a (vulgaris) matematikaval leöntött Say-törveny kb.: oligopoliumok es "merev berek" nelküli piacon teljes foglalkoztatottsaggal jaro egyensulyi allapot alakul ki. ide tartozik a meghamisitott Keynes-re hivatkozo neoklasszikus makroökonomia is - Mankiw meg ennek is egy politikailag extrem kepviseloje.
a hallgatok közgazdasag-törteneti muveltsege nulla, ezt sokszor tapasztaltam. arrol hogy vannak mas tipusu elmeletek is (poszt-keynesianus közgazdasagtan), amelyek teljes mertekben megkerdojelezik a "bevett" makroökonomiat, 99% nem is hallott. tudom, nem elmeleti embereket kepeznek - de azert az biztositva van kokemenyen, hogy meglegyen a "megfelelo" (ultrakapitalista) vilagnezet.
Az, hogy az egesz magyar nyilvanossagban lenyegeben egy keynesianus közgazdasz jelenik meg (Rona Peter - termeszetesen külföldön tanult!), jol mutatja mennyire "diverz" közgazdasz-kepzes folyik Magyaro-on.
izsak 2014.09.17. 21:00:00
-JzK- 2014.09.18. 11:43:23
Viszont egészen mostanáig nyilvánvalóan a leghatásosabb. Összehasonlítva 1917, 1947 és 1987 világtérképeit, megláthatjuk hogy mennyire feltartóztathatatlan volt az eszméknek ez a rendszere, amely elárasztotta a világ egyharmadát mindössze két generáció alatt. Ez egy olyan bravúr, ami eddig csak kétszer sikerült: a korai kereszténységnek és a korai iszlámnak.
Tíz évvel ezelőtt minden politikai és katonai konfliktus a világon, Közép-Amerikától a Közel-Keletig, a kommunizmus versus antikommunizmus tengelyén fordult meg.
Sőt, a fasizmus is javarészt azért válhatott népszerűvé Európában, és ma is azért kell számolni vele Latin-Amerikában, mert szembeszállni látszott a „kommunizmus kísértetével”, ahogy Marx nevezte saját eszméjét a „Kommunista Kiáltvány” első mondatában.
A „Kiáltvány” egy kulcsfontosságú momentum a történelemben. 1848-ban adták ki, az európai „forradalmak évében”, és lényegében – a Bibliához hasonlóan – a történelem, a múlt és a jövő filozófiája. Minden múltbeli történelmi eseményt az osztályharcra vetített le, ami az elnyomó és az elnyomott között történt, Úr és szolga között, király és nép között, pap és hívő között, céhmester és inas között, sőt férj és feleség vagy szülő és gyermek között.
A történelemnek ezen megítélése még Machiavellinél is cinikusabb. A szeretetet teljesen tagadja vagy figyelmen kívül hagyja: versengés és kizsákmányolás volt az egyetemes szabály.
Most azonban mindez megváltozhat - mondta Marx -, mert most, a történelemben először már csak két fő osztályellentét maradt: a burzsoázia (az „akiknek van”, a termelési eszközök birtokosai) és a proletariátus (az „akiknek nincs”, a termelési eszközökkel nem rendelkezők).
Az utóbbiaknak el kell adniuk magukat és munkájukat a tőkéseknek egészen a kommunista forradalomig, amely majd „felszámolja” (magyarán meggyilkolja) a burzsoáziát, és így mindörökre megszűnnek az osztályok és osztályharcok, és megalakul a béke és az egyenlőség millenniuma. Marx miután teljesen kiábrándult a múltból, teljesen naivvá vált a jövő felé.
Mi késztette Marxot, hogy azzá legyen, ami lett? Mik ennek a hitvallásnak a forrásai?
Marx szándékosan fordult el 180 fokkal a zsidó örökségétől: 1) a természetfelettitől és az 2) egyediségtől, hogy magáévá tegye az 1) ateizmust és a 2) kommunizmust. Marx azonban mégis megtartotta egy szekularizált formában a bibliai vallás összes nagyobb strukturális és érzelmi tényezőit. Marx, miként Mózes, lett az a próféta, aki kivezeti az új kiválasztott népet, a proletariátust a kapitalizmus szolgaságából a kommunista ígéret földjére, a véres világforradalom Vörös-tengerén és az ideiglenes pusztaságon át, felajánlva a szenvedést a pártnak, az új papságnak.
A forradalom napja az új „Jahve-nap”, az ítélet napja; a pártszóvivők az új próféták; és a párton belüli politikai tisztogatások, melyek célja, hogy fenntartsák az ideológiai tisztaságot, új isteni ítéletek, melyek a kiválasztottak és vezetőik makacssága miatt történnek. A kommunizmus messiási hangja strukturálisan és érzelmileg sokkal jobban hasonlít egy vallásra, mint akármely más politikai rendszerre, a fasizmust kivételével.
Miként Marx átvette tartalom nélkül vallási örökségének formáit és szellemét, a hegeli filozófiai örökségével is ugyanezt tette, átalakítva a „dialektikus idealizmus” hegeli filozófiáját „dialektikus materializmussá”. „Marx a fejéről a talpára állította Hegelt” – tartja a mondás. Marx hét radikális ideát örökölt Hegeltől:
Monizmus: az az idea, miszerint minden egy, s hogy az egyszerű ész által tapasztalt különbség az anyag és a szellem között pusztán illuzórikus. Hegel számára az anyag csak a szellem formája; Marx számára a szellem csak az anyag formája.
Panteizmus: az az elképzelés, miszerint téved az a sajátosan zsidó idea, hogy különbség van a Teremtő és a teremtés között. Hegel számára a világ Isten külső megnyilvánulása (Hegel panteista volt); Marx számára Isten a világ megnyilvánulása (Marx ateista volt).
Hisztoricizmus: az az idea, mely szerint minden változik, még az igazság is; hogy semmi sincs, ami a történelem felett ítélkezhetne; és hogy emiatt ami igaz volt egy korban, az hamis lehet egy másikban, vagy fordítva. Más szavakkal az Idő az Isten.
Dialektika: az az idea, hogy a történelem csak szembenálló erők konfliktusai által halad előre, a „tézis” és „antitézis” fejleszti ki a „magasabb szintű szintézist”. Ez vonatkozik az osztályokra, nemzetekre, intézményekre és ideákra egyaránt. Ezt a dialektikus keringőt játszák a történelem báltermében, míg el nem jön végül Isten országa – amit Hegel gyakorlatilag a porosz állammal azonosítot, Marx pedig internacionalizálta ezt az egész világra kiterjedő kommunista államban.
-JzK- 2014.09.18. 11:44:18
Determinizmus vagy fatalizmus: az az idea, hogy a dialektika és végeredménye elkerülhetetlen és szükségszerű, nem pedig szabad. A marxizmus a kálvinista predestinációhoz hasonlít isteni Predestináló nélkül.
államiság: az az elmélet, miszerint mivel nincs örök, a történelmen átívelő igazság vagy törvény, az állam a legfőbb és kritizálhatatlan való. Marx itt is internacionalizálta Hegel nacionalizmusát.
Militarizmus: az az idea, hogy mivel nincs egyetemes természeti vagy örök törvény, amely megítélhetné az államot és megoldatná a közöttük lévő nézeteltéréseket, a háború elkerülhetetlen és szükségszerű addig, amíg léteznek államok.
Sok más, a francia forradalom utáni vallásellenes gondolkodóhoz hasonlóan, Marx magáévá tette a 18. századi „felvilágosodás” szekularizmusát, ateizmusát és humanizmusát, valamint racionalizmusát és a hitét a potenciális mindentudó tudományban és a potenciális mindenható technikában. Itt ismét a bibliai vallás formáit, érzéseit és funkcióit alakította át egy másik istenre és egy másik hitre. Ugyanis a racionalizmus egy hit, nem pedig egy bizonyított tény. Azt a hitet, hogy az emberi értelem megismerhet mindent, ami valóságos, nem lehet igazolni az emberi értelem által; és azt a hitet, hogy mindent, ami valóságos igazolni lehet a tudományos módszerekkel, nem lehet igazolni a tudományos módszerekkel.
A harmadik hatás Marxra a hegelianizmus és a felvilágosodás racionalizmusán kívül a közgazdasági redukcionizmus volt: hogy minden kérdést közgazdasági kérdésre vezetett vissza. Ha Marx olvasná most ezt az elemzést, akkor azt mondaná, hogy ezeknek a gondolataimnak a valódi oka nem az a szellemi képességem, hogy megismerjem az igazságot, hanem a társadalom kapitalista gazdasági szerkezetei, amelyek „kitermeltek” engem. Marx úgy hitte, hogy az emberben lévő gondolatot totálisan determinálja az anyag; hogy az embert totálisan determinálja a társadalom; s hogy a társadalmat totálisan determinálja a gazdasági élet. Ezzel feje tetejére állította a hagyományos nézetet, miszerint az értelem irányítja a testet, az ember irányítja a társadalmát, és a társadalom irányítja a gazdasági életét.
Végezetül Marx elfogadta a tulajdonok és termelési eszközök közös birtoklásának elméletét a korábbi „utópista szocialista” gondolkodóktól. Marx így mondta: „a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése”. Valójában az egyedüli közösségek a történelemben, melyeknek sikerült megvalósítaniuk a kommunizmust: a monostorok, a kibucok, a törzsközösségek és a családok (amelyet Marx szintén meg akart szüntetni). Az összes kommunista kormány (mint amilyen a szovjet volt) az államra ruházta rá a tulajdonokat, s nem az emberekre. Marx azon hite, hogy az állam saját magától „eltűnik”, amint a kapitalizmus megsemmisül és a kommunizmus lép a helyére, már beigazolódott, hogy meglepően naiv volt. Ha egyszer valaki a hatalmat megszerzi magának, azt csak a bölcsesség és a szentség által adhatja ki a kezéből.
A kommunizmus terjedésének a legmélyebb oka, főleg a Harmadik Világ országaiban, nem a közös tulajdon elvének akarása, hanem „a hatalom akarása”, ahogy azt Nietzsche hívta. Nietzsche sokkal mélyebben belelátott a kommunizmus szívébe, mint Marx.
Hogyan viszonyult Marx a kommunizmust érő nyilvánvaló ellenvetésekhez: hogy eltörölte a magánéletet, a magántulajdont, az egyéniséget, a szabadságot, s a motivációkat a munkához, a neveléshez, a házassághoz, családhoz, kultúrához, nemzetekhez, valláshoz és filozófiához? Nem tagadta, hogy a kommunizmus eltörölte ezeket a dolgokat, de azt mondta, hogy ezt már a kapitalizmus is ugyanúgy megtette. Pl. azzal érvelt, hogy „A burzsoá puszta termelési szerszámnak tekinti feleségét.”. A legérzékenyebb és legfontosabb kérdésről, a családról és a vallásról inkább csak retorikusan beszélt, mint logikusan; pl.: „A családról és a nevelésről, a szülők és gyermekek közötti meghitt viszonyról hangoztatott polgári szólamok annál visszataszítóbbak…” és a vallással és a filozófiával kapcsolatos kifogásokra ez volt a válasza: „Azokat a vádakat, amelyeket a kommunizmus ellen vallási, filozófiai és egyáltalában ideológiai szempontból emelnek, nem érdemes részletesen tárgyalni.”
A marxizmus legegyszerűbb cáfolata az, hogy a materializmusa egyszerűen ellentmond önmagának. Ha az eszmék egyáltalán nem számítanak, hanem csak az anyagi termékek és gazdasági erők, mint a kocsik vagy a cipők, akkor a kommunista eszme ugyancsak nem számít. Ha az összes eszménk determinált, nem azáltal, hogy meglátjuk bennük az igazságot, hanem az anyag szükségszerű mozgása által; ha mi aligha tudunk azon segíteni, hogy a nyelvünk éppen hogyan mozdul – akkor Marx gondolatai semmivel sem igazabbak Mózes gondolatainál. A gondolkodás alapjainak a megtámadása saját magunk megtámadása.
-JzK- 2014.09.18. 11:45:13
Marx is látta ezt, és be is ismerte. Szavait fegyverként értékelte át, s nem igazságokként. A „Kiáltvány” (és az alapvető, jóval hosszabb, még áltudományosabb A tőke) szavainak funkciói nem azt igazolni, hogy mi igaz és mi nem, hanem a forradalomra való buzdítás. „A filozófusok a világot csak értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Marx alapvetően pragmatista.
De még ezen a pragmatikus szinten is önellentmondás van. A „kiáltvány” ezzel a híres sorokkal végződik: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek. Világ proletárjai, egyesüljetek!” Viszont ez a kérés önmagát dönti meg, ugyanis Marx tagadja a szabad akaratot. Minden elrendelt; a forradalom „elkerülhetetlen”, akár csatlakozni akarok hozzá, akár nem. Nem folyamodhatunk a szabad választáshoz úgy, hogy ugyanakkor tagadjuk is azt.
Komoly gyakorlati kifogások is vannak a kommunizmusra, csakúgy mint ez a két filozófiai kifogás. Egyrészről a jövendölése egyszerűen nem vált be. A forradalom nem akkor és ott történt, ahol azt Marx megjósolta. A kapitalizmus nem tűnt el, sem az állam, a család vagy a vallás. És a kommunizmus nem eredményezett sehol se megelégedettséget és egyenlőséget, akárhol került is hatalomra.
Marx mindössze annyit tudott tenni, hogy eljátszotta Mózest, és a bolondokat visszavezette az egyiptomi szolgaságba (az anyagiasságba). A valódi Felszabadító pedig a színfalak mögött várja az udvari bolondot, kinek szavai társait mint „bolondokat kisértek a halál hamvgödrihez”, és „Ki egy óra hosszant tombol és dühöng, Azzal lelép, s szava se’ hallatik”. Ez az, amivel a marxista filozófusok nem akarnak szembesülni.
GYGY · http://magneticmotive.com 2014.09.18. 21:28:59
Koszonom a tippeket!
Ps: Az iras najon tuti (mint az osszes tobbi is)! Igazan erdekes.
üres jelölő 2014.09.20. 13:16:07
2) Itt nem vagyok biztos benne, hogy kiről/miről beszélsz. Scseglov, a lettristák meg a szituacionisták pl. olyanokról beszéltek, hogy mindenkinek saját katedrális kell.
II.
1) A történelmet sokféle szemszögből meg lehet írni. Politikai kérdés is lehet, hogy ki milyen narratívát választ. A marxisták az osztálykülönbségek felszámolását akarják, így fontos számukra az osztályok közötti konfliktus kiemelése (ebben a szándékban én is osztozom, bár én nem vagyok marxista, mert nem hiszek az alap-felépítmény elkülönítésben, a totalitásban meg a hasonlókban). Ettől függetlenül a "rablóhadjáratok" nem ismeretlenek a marxizmus számára, Luxemburgtól Fanonon át Spivakig számos marxista gondolkodott-gondolkodik effélékről.
2) Nagyon félreérted a marxizmust. Marx nem a telekkönyvi kivonatban, sőt nem is a telekben magában látta materializálódni a magántulajdont, hanem az emberek közti viszonyokban.
Utolsó kommentek