Ma szemmel láthatóak az autoriter tendenciák, tehát eljön az ideje annak is, hogy a keresztények a sarkukra álljanak. Ha ez nem történik meg, akkor az a hit gyengeségének a jele. A kereszténység nagyobb, átfogóbb narratíva annál, minthogy be lehetne szorítani a politikai verseny egy térfelére. Ha ideológiává aljasul, társadalmi betegséggé válik. Bolba Márta írása

Az év embere, Ferenc pápa szerint a politikai kereszténység vagy ideológiai kereszténység nagyon komoly betegség. Fabiny Tamás evangélikus püspök a napokban is adott politikai kereszténységtől óvó interjút. Többször is megszólalt ebben a kérdésben, például „Óvakodjatok a politikai kereszténységtől!” címmel. Továbbá a hvg-n megjelent két interjújában is erről beszélt: „Van egy neofita túlbuzgalom sokakban, elsősorban azokban, akik mostanában kerültek a politikába, és úgy gondolják, a keresztény értékekre kell hivatkozniuk, hogy helytálljanak. Ennek a kereszténységnek a nevében akarnak politikai hatalmat, de közben pusztán ideológiaként tekintenek a kereszténységre. Az én felfogásom szerint a kereszténység nem ideológia, hanem belső meggyőződés, hit, aminek van hatása az ember életére, a közéletre, de nem ilyen direkt módon.”

Bár komoly egyházi vezetők óva intenek attól, hogy a kereszténység politikai ideológiává korcsosuljon, de mégis ezt tapasztaljuk a ma Magyarországon. Bár én még csak akkortájt kezdtem az általános iskolát, de úgy tudom, cirkuláló jelleggel így van ez már a 1990-es évek óta.

Körösényi András egy klasszikussá vált vita tanulmányában, a Politikatudományi szemlében a bal-jobb tengelyt nevezi meg a politikai verseny legfontosabb dimenziójaként. Körösényi szerint míg hazánkban a törésvonal ideológiai, addig boldogabb országokban pragmatikusabb. Nálunk 1990 után a baloldali pártok is jobboldali gazdaságpolitikát hirdettek vagy valósítottak meg, egyaránt a privatizálást és a liberalizációt állították a középpontba. Ezért jobb híján hazánkban a fő törésvonal nem gazdasági kérdések mentén rajzolódott ki, hanem ideologikus lett, a tömegpolitikában hatékony eszközzé vált a vallásos nyelvhasználat. Kialakult egy olyan mérgező evidencia, hogy aki egyházhoz kötődik az jobbra szavaz, és az egyháztól pedig idegenkedők balra. Kezdett a baloldali progresszió egyben egyházellenességet jelenteni, a jobboldali konzervativizmus pedig az egyház erkölcsi és anyagi megbecsülését. Ez a törésvonal máig tematizálja a politikai diskurzust.

Az egyház a reprezentációs színtereken 23 év elteltével is számos esetben a politikai jobboldal, ma főként a Fidesz-KDNP természetes szövetségeseként jelenik meg. Ennek talán az is szimbóluma, hogy az EMMI csúcsminisztere egy lelkész. Ennek ellenére az egyházak valós politikai befolyása csekély. Az új egyháztörvényt az egyházakkal való egyeztetés mellőzésével hozták meg, iskolai fakultatív felekezeti hitoktatás bevezetését Erdő Péter folyamatos kritikával illeti. Az adórendszer átalakítása azt eredményezte, hogy annak ellenére, hogy az 1%-ok száma emelkedik a pénzösszeg drasztikusan csökkent. A szavak és szimbólumok blaszfémiát súroló használatával túl gyakran találkozunk: húsvéti alkotmány, Magyarország feltámadása, nemzeti hitvallás.

Eközben Jobbik pedig határozottan elszakítja egymástól a keresztény szimbólumokat azok eredeti tartalmától s gátlástalanul instrumentalizálja. Annyit halljuk a keresztény értékek szókapcsolatot tartalmatlanul, hogy üres jelölőként végül már bármit, és annak az ellenkezőjét is jelentheti, ahogyan a pillanatnyi politikai érdek megkívánja.

A közéleti reprezentációban és a társadalom mélyebb szöveteiben az egyház-jobboldal szövetség a keresztény tanítás mérlegén sem áll meg. A kereszténység küldetése a társadalmi megbékélés előmozdítása és nem a társadalmi szakadékok elmélyítése. A jobb-bal törésvonal hazánkban olyan mély, hogy családi és baráti kapcsolatokat is képes szétszakítani. Képtelenné tesz arra, hogy pragmatikusan, gyakorlati szempontból, racionális érvek mentén beszélgessünk egymással fontos témákról.

A keresztény közösség rasszokon, nemeken, társadalmi rétegeken átívelő nemzetközi közösség, arra hivatott, hogy megmutassa a másikban az embertársat, s rámutasson Isten nyomaira a világban. A keresztények intézményekben is élnek, de nagyon heterogén álláspontjuk van egyes morális kérdésekben. Az abortusz kérdésében a római-katolikus álláspont valóban egyértelműen elutasító, de a protestánsok etikai állásfoglalásai ennél árnyaltabbak. Nyilván senkiről sem mondjuk, hogy pártolná a művi terhességmegszakítást, mint ahogyan a válást és egyéb tragédiákat sem pártolják a protestáns egyházak, de tudomásul veszik, s a hangsúly a vigasztaláson, a támogató közösség szerepén és az újrakezdés lehetőségén van. A nők társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban is sokkal heterogénebb a keresztény tanítás, hisz például a protestáns felekezetek női lelkészeket állítanak szolgálatba. A homoszexualitás kérdésben is sok esetben arra helyeződik a hangsúly, hogy a gyűlöletnek és a gyűlöletbeszédnek ne engedjünk teret.

A társadalmi igazságossággal és szolidaritással kapcsolatban az egyházak szeretetszolgálatukon keresztül vannak jelen a társadalomban: a Katolikus Karitasz, a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, az Oltalom Karitatív Egyesület országos lefedettséggel, évtizedek óta működő szervezetek. A Habitat for Humanity Lakhatási szegénységgel foglalkozó szervezet is keresztény hátterű. Biztos, hogy amit teszünk az így is kevés, de még ezt a keveset is sorolhatnám még egészen a helyi segítő szervezetek és a helyi gyülekezetek önkénteseinek szinte láthatatlan munkájáig.

A kereszténység alapvetően életmód, azt jelenti: Jézus követésére felteszem az életemet. Természeténél fogva ez a vallási típusú önátadás csak szabadon valósulhat meg, érdekből vagy kényszerből nem.

A kereszténység elköteleződés Jézus mellett, ami ellentétes a pártvezérek melletti feltétlen elköteleződéssel. A kereszténység nem magánügy, üzenete nyilvános. Ma Magyarországon csak elvétve van jelen a közéleti teológia, a határozott állásfoglalás, a hatékony társadalmi kommunikáció. Ma nehezen lehet megtalálni a nyomait a közpolitika felé mutató, érvelő típusú, adatokkal alátámasztott keresztény állásfoglalásoknak. A keresztény ember feltétlenül hű Jézushoz és ez relativizálja minden más hűségét, természetesen a párthűségét is, tehát értelemszerűen kritikus. Autoriter vagy diktatórikus államberendezkedések elsősorban ezért üldözték az egyházat. Ma szemmel láthatóak az autoriter tendenciák, tehát eljön az ideje annak is, hogy a keresztények a sarkukra álljanak. Ha ez nem történik meg, akkor az a hit gyengeségének a jele. A kereszténység nagyobb, átfogóbb narratíva annál, minthogy be lehetne szorítani a politikai verseny egy térfelére. Ha ideológiává aljasul, társadalmi betegséggé válik.

fotók: Domaniczky Tivadar