A progresszió híveinek az emléknap kapcsán világosan kell fogalmaznia: Trianon azt a korszakot zárta le, amikor a magyar elit kiváltságtudata és kivagyisága, hatalmi nagyravágyása elnyomta a hazában élő nemzeti kisebbségeket, később akadályozta az asszimilációt és az együttélést, megalkudó járadékvadászata helyettesítette a polgárosodást, a meg-meginduló polgári fejlődést időről-időre visszavetette a korlátolt felsőbbrendűség, a modernitás elutasítása. Trianon szabadságot és polgári fejlődést hozhatott (volna): önálló és független magyar nemzet teremtett, mely elindulhatott (volna) a nyugatias polgári fejlődés útján. Trianon azért fontos, mert az a szabad és modern magyar zsákutcás társadalomfejlődés origója. Nem Trianon kéne fájjon, hanem, ami utána következett és tart, azóta is. A magyar progresszió halálának és születésének története is Trianonnal kezdődik.

Braun Róbert írása.

Kép: Ténytár

A minapi Trianon évforduló kapcsán Keszthelyi András barátom indulatos blogposztot írt arról, hogy a baloldalnak fel kellene ismernie, hogy „Trianon fáj” és ebből kellene politikát csináljon. Szerintem a magyar progressziónak Trianon kapcsán egyáltalán nem ezt kellene felismernie és egészen másfajta politikát kell(ene) csinálnia.

A trianoni békeszerződés következményei a kortárs magyaroknak vélhetően fájtak: családok szakadtak szét, hősies halál vált hiábavalóvá, a korábban megszokottan berendezett polgári élet egyes színterei, a magyar kultúra emlékei és intézményei képletesen messze kerültek, más országok, más népek főhatósága alá. Ez – akkor – érthetően személyes megélt fájdalmat okozott sokaknak. A mai magyaroknak Trianon nem fájdalom, hanem politikai, kulturális trauma – a kollektív tudattalanba süllyedt, hisztériát és más tüneteket produkáló feldolgozatlan emlék –, melyből a magyar jobboldal a szerződés aláírása óta politikát csinál. Ez a szenvedéspolitika vezetett a második világháborús magyar szerepvállaláshoz, a magyar Holocausthoz, és az odavezető út gyalázatához, a tehetség elüldözéséhez, az ország élhetetlenné tevéséhez, valamint a most folyó kormányzati óriásplakátháborúhoz. Volt már progresszív politikai erő, amely politikai haszonszerzésből megtagadta ifjúkori, Trianon ’fájdalmát’ elutasító önmagát. Ők plakátozzák most tele az országot lelkük mocskával. A magyar progressziónak nem kell megértenie a ’fájdalmat’, nem kell elfogadnia, nem kell átéreznie. Szomorúan tekinthet rá, mint aminek feldolgozatlansága nemzeti tragédiákhoz vezet újra meg újra és még mindig nem tanultak belőle. Lelkük rajta.

A progresszió híveinek az emléknap kapcsán világosan kell fogalmaznia: Trianon azt a korszakot zárta le, amikor a magyar elit kiváltságtudata és kivagyisága, hatalmi nagyravágyása elnyomta a hazában élő nemzeti kisebbségeket, később akadályozta az asszimilációt és az együttélést, megalkudó járadékvadászata helyettesítette a polgárosodást, a meg-meginduló polgári fejlődést időről-időre visszavetette a korlátolt felsőbbrendűség, a modernitás elutasítása. Trianon szabadságot és polgári fejlődést hozhatott (volna): önálló és független magyar nemzet teremtett, mely elindulhatott (volna) a nyugatias polgári fejlődés útján. Tudom, hogy ennek csak korlátosan voltak meg a társadalmi feltételei, de volt példa rá itt a régióban – tudom: más feltételek mellett – például Csehországban, ahol ez megvalósult. Trianon fájdalma nem a magyar népen esett ’igazságtalan sérelem’ tragédiája, hanem a magyar népet újra meg újra történelmi tragédiába vezető elit ténykedése felett érzett szomorúság és az, hogy a mindenkori magyar progresszió – Adytól Esterházyig – hiába mondja mindezt, minden próbálkozás hatástalan. Trianon azért fontos, mert az a szabad és modern magyar zsákutcás társadalomfejlődés origója. Nem Trianon kéne fájjon, hanem, ami utána következett és tart, azóta is.

A történelmi emlékezetnek nincs dolga a múlttal: a jelennel és a jövővel van. Trianon lehetne ünnep, a szabad, nyugatos Magyarország születésének ünnepe. Igen, a szabadság és a függetlenség gyakran személyes és közösségi tragédiákban fogan. De épp ez az emlékezet politikája: a tragédia átfordítása a nemzet egészének javára.  1920. június 4-én megszületett a független és szabad magyar nemzet, mely önmaga sikerének kovácsa lehetett. TGM-el együtt elborzadva figyelem, hogy a szabadság és a függetlenség elnyeréséről miképp jut majd mindenkinek a nemzethalál az eszébe. A – mindenkori – boldog történelmi lehetőséget miképp nullázza a sérelem érzésének önsorsrontó, agresszív bénultsága. A magyar nemzet 1920-ban végre megszabadult az évszázados Habsburg elnyomástól, kiszabadult a Szent Szövetség feudalista béklyójából. Felelőssége nem csak az országhatárokon belül élő magyarok iránt volt, hanem a békeszerződés nyomán a határokon túlra kerültek, a nyelv, a kultúra, a nemzet egésze iránt is. Tragédiához vezető területi revízió helyett politikai és kulturális védelmet, támogatást nyújthatott volna mindazoknak, akik védelemért, iránymutatásért fordultak hozzá. Gazdasági erejét, kulturális és politikai tőkéjét fejleszthette volna, hogy – ameddig lehetett – védelmet és támogatást nyújtson azoknak, akik hozzá fordultak, mert menekülniök kellett hazájukból. Ehelyett ez a ’fájdalom’ és annak politikája üldözte el a szabad Magyarországról a tehetséget, a kreativitást, zavarta el a tetterőst, fosztotta meg jogaitól azokat, akiknek örömei, álmai voltak. Csonkolta a nemzetet, vett el lakást, konyhabútort, képet, szót, verset, jövőt, életet egymillió magyar embertől és okozott mélyvilági kínt mindenki másnak, aki ért ezen a nyelven.

A magyar progressziónak a történelmi emlékezet átformálásával, egy új történeti narratívával van dolga. Ebben Trianon a szabad magyar nemzet születésének tragikus, de fontos ünnepe. Ennek az elbeszélésnek része a Kiegyezés, mely szintén tragédiából született és lehetőséget teremtett a polgári fejlődésre. Az elbeszélés a különböző népek egyenrangúságának gondolatára épülhet, emlékeztethet a Duna menti népek föderációjának progresszív gondolati előzményeire, vagy akár a bánsági köztársaság progresszív pillanatára akkor is, ha ezeknek a kezdeményezéseknek az akkori politikai-társadalmi viszonyok között nem volt realitása. Igen, ennek a progresszív és magyar elbeszélésnek új szótára van: ebben Trianon lehet nemzeti ünnep, mely elbeszélés lezárja a 1848-as forradalomtól a Kiegyezésen át a Habsburg birodalom összeomlásáig és a magyar nemzet felszabadulásáig húzódó történelmi ívet és új, nemzeti függetlenség-gondolatot teremt.

A magyar progressziónak vissza kell szereznie intellektuális képességét arra, hogy fordítson a nemzet haladásának irányán. Jó pillanatban vagyunk: épp minden összeomlott. A történelmi pillanatok ilyenek. Akkor születik majd új magyar progresszió, ha nem szellemi vagy politikai kompromisszumot akar kötni a tragikus magyar hagyománnyal, hanem képes új progresszív hagyományt teremteni és azt büszkén képviselni. Jelképeit megalkotni, büszkén viselni, autókon, pólókon, táblákon. A ’NagyMagyarország’ matricákon, árpádsávos lobogókon és rovásírásos táblákon való szürnyülködés kevés és értelmetlen. Az új elbeszélés megalkotásához persze bátorságra, mély meggyőződésre, az értékek megalkuvásmentes képviseletére van szükség, akkor is, ha kevesen állnak ki mellettük tántoríthatatlanul. Ahhoz, hogy progresszív politika legyen, előbb bátor progresszív történeti elbeszélésre, társadalmi vízióra, értékrendre van szükség. Talán még emlékezünk: szabadság, morális autonómia, jogegyenlőség tisztelete, az esélyek egyenlőségének, a kultúrák és életformák egyenrangúságának elismerése, a kirekesztettek és elnyomottak segítése, a kulturális és a politikai nemzet elválasztása. A gondolatok piacának szabadsága, az áruk és szolgáltatások, a tőke piacának korlátozása. Az értékteremtő tevékenység, a mindenféle munka értékének elismerése, a tőke értéknövekedésének bevonása a közösség gyarapodásába. És igen: a magyar történeti elbeszélés, a hagyomány újraírása, új álmok álmodása, a lehetetlennek látszó kísértése.

A magyar progresszió halálának és születésének története is Trianonnal kezdődik. Tudom: barátaim meg fognak kövezni, az ellenfeleim, na arra gondolni sem merek, a szomorúság, az öngyűlölet és kisebbrendűség kútjai feneketlenek.