2015 áprilisában, egy évvel az angol kiadás világsikere után végre magyarul is megjelenik Thomas Piketty könyve, A tőke a 21. században.  A könyv eddigi fogadtatása arra enged következtetni, hogy ez a felvetés a közgazdászok tudományos érdeklődésén túl a válság sújtotta középosztály társadalmi igazságosságról való gondolkodásával is találkozik. Márpedig az ő bevonásuk egy új, a neoliberális világrenden túli társadalmi vízió megalkotásába nem lehet közömbös azon véleményformálók köreiben, akik régebb óta tematizálják az egyenlőtlenségek kérdését. Éppen ezért érthetetlen és pikáns, hogy a könyvbemutató konferenciára 14.000 forint + áfa a belépő. Egy elfuserált könyvbemutató nem szabad, hogy elvegye a kedvünket attól, hogy elkezdjünk gondolkodni Pikettyről, Pikettyvel. Lássuk miért is.

Merényi M. írása.

Fotó: BBC

2015 áprilisában, egy évvel az angol kiadás világsikere után végre magyarul is megjelenik Thomas Piketty könyve, A tőke a 21. században. A kötet 8500 forintért lesz kapható, a megjelenést követően pedig a Kossuth Kiadó „elemző, értelmező konferenciára és kerekasztal-beszélgetésre” hívja a nagyérdeműt, amelyen Felcsúti Péter moderálása mellett többek között Bokros Lajos, Andor László és Ferge Zsuzsa beszélgetnek majd „a világban már vitákat kavaró, ellentétes érzelmeket kiváltó, a kapitalizmus közgazdaságtanának téziseit forradalmian új nézőpontból vizsgáló, elemző” könyvről.  A leírás szerint a tőkefelhalmozás, a vagyonosodás, az elszegényedés, az egyenlőtlenségek törvényszerűségeinek e történelmi tablója új dimenziókat nyit meg a gondolkodásban, amely „ezért kikerülhetetlen mindazok számára, akik érteni vagy újraértelmezni kívánják, miként jutottunk el a 21. századig.”

Ismerjük-e az egyenlőtlenségek hosszú távú mintázatát, amiről Piketty könyve szól? Nem mondom, fontos volna, hogy itthon is elinduljon a közös gondolkodás erről a kérdésről. A 21. századi Tőke eddigi fogadtatása arra enged következtetni, hogy ez a felvetés a közgazdászok tudományos érdeklődésén túl a válság sújtotta középosztály társadalmi igazságosságról való gondolkodásával is találkozik. Márpedig az ő bevonásuk egy új, a neoliberális világrenden túli társadalmi vízió megalkotásába nem lehet közömbös azon véleményformálók köreiben, akik régebb óta tematizálják az egyenlőtlenségek kérdését. Ha valakit valóban érdekel ez a kérdés és a Piketty-könyv farvizén evezve lehetőséget kap elképzelései megfogalmazására, akkor felettébb fontos volna, hogy ezt demokratikus módon tegye, a hogy jutottunk idáig kérdést saját szerepére is vonatkoztatva, röviden: engedje hatni a francia közgazdász által megnyitott távlatokat, ez felpezsdítené a nyilvános vitát. Éppen ezért érthetetlen és pikáns, hogy a könyvbemutató konferenciára 14.000 forint + áfa a belépő, mely ugyan a büféebéden túl tartalmazza a könyv egy (8500 forintos!) példányát, de puszta meglétével és azzal, hogy nevet, beosztást, cégnevet kell leadni a jelentkezéshez, egy bizonyos kört helyzetbe hoz az egyenlőtlenségről való véleményformálásban, másokat egyszerűen kizár. Ez a bejegyzés egy kedvtelen ajánló a könyv magyar kiadása elé.

A könyvet ugyanakkor nem féltem, joggal tarthatnak tőle itthon is. Piketty Tőkéje időszerű olvasmány, mely visszhangra találhat a mai magyar közvéleményben, a Piketty-hatás azonban nem magától értetődő: megeshet, hogy olyan égi jelenségként halad el hazánk felett, amit csak kevesen látnak, vagy úgy, mint Kun Béla repülőgépe Krisztinaváros felett, vagy az egyszeri szocialista-szabaddemokrata miniszter helikoptere: amit az emberek egykedvűen szemlélnek. Pedig volna miről beszélgetni az hazai egyenlőtlenségek kapcsán: például az egykulcsos jövedelemadóról, amit a kormányfő szíve szerint el is törölne. Vagy a brókerbotrányról, ami bepillantást engedett a járadékosok osztályának mindennapjaiba. Sokaknak szemet szúrtak a politikai osztály azon tagjai is, akik 40 éves korukra igen komoly egzisztenciát teremtettek maguknak pusztán a köz szolgálatából. Közben a kormány deklaráltan kettészakítja a társadalmat: Tellér Gyula mindebben a teljesítmény – hatalom - teljesítmény jótékony spirálját véli felfedezni, a „teljesítmény-nyújtó” társadalomrész megerősítését a régi rendszer koloncainak rovására. A magyar társadalom ellentmondásos elismerési - elosztási viszonyai azonban a kormányzati kommunikáció számára is gondot jelentenek, de vele szemben csak igen képlékeny, artikulálatlan igazságossági elképzelések állnak.

A keményen dolgozó kisemberekkel ugyanis meggyűlt a kormány baja, Tellér is leírja, hogy a polgári Magyarország és a dolgozó kisember nem azonos szintű elem, előbbi a közösség alapelve, ideológia, utóbbi csupán az új kihívásokra adott válasz. A polgár a kormány meritokratikus rendjében felette áll a munkásnak: polgár az, aki a munkaerején kívül valamilyen anyagi vagy szellemi tulajdonnal is szerzi a kenyerét. Az Alaptörvény úgy fogalmaz: „a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.” A munkaalapú állam és a fülkeforradalom elismerési rendszere tehát sérülékeny, az újraelosztás okozta új kihívásokra nem biztos, hogy örökké sikeresen adható a rezsicsökkentéshez hasonló eseti válasz. Egyre többször fordul elő, hogy a Fidesz által hangsúlyozott „teljesítményelv” közfelháborodást vált ki. Legutóbb a miskolci polgármester utasította el településén a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételosztási akcióját arra hivatkozva, hogy Miskolc gazdasági sikereivel szeretne a figyelem középpontjába kerülni, szemben a saját helyzetükön javítani nem képes településekkel.

Piketty könyve pont az ehhez hasonló elképzelések tarthatatlanságára hívja fel a figyelmet történeti elemzésével, globális adatokon bemutatva a kapitalizmus által teremtett egyenlőtlenségek káros hatásait. A magyar helyzet elemzését nagyon messziről kellene kezdeni, kinyitva ezt a politikai vitát, önvizsgálatot tartva, akár Piketty megfigyeléseinek hazai alkalmazhatóságát is problematizálva. Számomra azonban nagyon úgy tűnik, hogy az a neoviktoriánus, patrimoniális kapitalizmus, melynek kialakulásától a francia szerző óvva int, hasonlóságokat mutat a magyar esettel, amelyben saját önképével szemben nem az érdem szerint szerzett, hanem az öröklött, más tőkeformákból átmentett vagyonok hozhatnak gazdasági és politikai hatalmat. Az biztos, hogy sokan gondolják így, és ez a politikai szempont nem zárható ki a közgazdászok vitáiból, bármennyire is bíznak „társadalmi tudományuk csodahatásaiban”. Nem véletlen, hogy Piketty könyvének egyik következménye pont a mainstream makroökonómia szociológiájáról, módszereiről, kérdésfelvetéseiről való gondolkodás megindulása volt. Ehhez kapcsolódik ugyanakkor egy politikai vita is, mely az elvek és meggyőződések újragondolásáról és megalapozásáról szól, ez az, amit nem szabadna konferenciatermekbe zárni, büféebéd mellé száműzni.

Piketty könyvére nem alapozható minden érdem és teljesítmény-alapú rendszer elutasítása, de a létező rendszerek hosszú távú kritikája, közjó és egyéni önérdekkövetés egyensúlykeresése igen. Felvetései segíthetik elismerés és elosztás egy új, baloldali modelljének kialakítását, pl. az alapjövedelem gondolatának alaposabb megfontolását. A magyar társadalom elismerési és érdemviszonyainak távlatos újragondolása egy olyan kérdés, amelytől nemcsak a válság által összetört, középosztálybeli, szociáldemokrata szívek dobbanhatnak meg. Talán szóra bírhatók azok is, akikről egyelőre annyit tudunk: szerintük Orbán és köre nem érdemli meg hatalmat, de azt nem, hogy milyen modellben gondolkodnak, mit szegeznek szembe a munkaalapú társadalommal. Egy elfuserált könyvbemutató nem szabad, hogy elvegye a kedvünket attól, hogy elkezdjünk gondolkodni Pikettyről, Pikettyvel. Felfrissülés lesz.