Bihari László, a Zöld Pók Alapítvány munkatársa vall legújabb filmjük kapcsán:

Sokáig azt gondoltam, mennyire jófej vgyok, hogy vannak cigány barátaim. Mert úgy teszek, mintha mi egyenrangúak volnánk. Pedig ők cigányok. Most nem arról beszélek, hogy 12 éves koromban mit gondoltam, hanem hogy felnőtt koromban. Tehát azt gondoltam, hogy azért persze ők "csak" cigányok. Meg azt is, hogy vannak köztük, akik egészen olyanok, mint mi: azok voltak a barátaim. Pár éve kezdtem felfogni, hogy tulajdonképpen ez hogy is van valójában.

Tehát hogy nincs olyan, hogy a magyarok azok alapból "emberebbek", vagy többet érnek születésüknél fogva. Pedig nem kaptam rasszista nevelést. Hanem valami olyasmit tanultam gyerekkoromban, amit nagyon sokan gondolnak ebben az országban. Hogy van valami, amit nem illik kimondani, de mindannnyian tudjuk. Nekem ez volt az, amit nem mondtam ki, és magamnak se mondtam el. És ebből a sztoriból kilépni nem olyan, mint amikor az ember valami nemes cselekedetet hajt végre, hanem olyan, mint amikor rájön, hogy valamit rosszul tudott. És most azt érzem, hogy ezzel a történettel nem lehetek egyedül, amivel most nem magamat akarom mentegetni.

Inkább azt szeretném mondani, hogy ha ezt sokan gondolják így, akkor valszeg ennek köze lehet mindahhoz, ami a cigányok és a magyarok együttéléséről mondható. Ráismerek a saját korábbi érzéseimre, ahogy elnézem a mai viszonyokat.

Ettől a kis coming outomtól teljesen függetlenül csináltunk egy kisfilmet most nemrég ugyanerről a problémáról. Egy olyan magyar faluról, ahol már túl vannak ezen a felismerésen.