Anyu rettenetesen kiakadt és elszomorodott. Azt mondja, nagy gáz lehet a korosztályommal, ha ilyenek, mint Áron, vászonra kerülhetnek. Én meg egy hete nem térek magamhoz. Mi, húszasok-harmincasok átmeneti időben születtünk, láttuk, ahogy a szüleink várnak valami jobbra, aztán csalódnak, mi meg már belenőttünk ebbe a sodródó, minden mindegy, lesz, ahogy lesz állapotba. Megfogadjuk, hogy hétfőtől változtatunk, befejezzük, elkezdjük. Aztán persze sose csináljuk. Anyuék meg csak nyelik a mi hülyeségeinket. Mennek bele a nyugdíjas évekbe, de még hajtaniuk kell, mert nincs melónk, vagy keveset keresünk, de szeretünk színházba meg moziba járni, meg a haverok ma este is meghívtak bennünket az Ankertbe. Nincs tanulság.

Mátyás Eszter írása.

Kép: Origo

Anyu rettenetesen kiakadt és elszomorodott. Azt mondja, nagy gáz lehet a korosztályommal, ha ilyenek, mint Áron, vászonra kerülhetnek. Meg hogy ők, régen, már tizennyolc évesen vagányabbak voltak, mint ezek a harmincasok a VAN-ban. Én meg egy hete nem térek magamhoz. Végre készült egy film rólam, a barátaimról, és anyuról meg apuról is.

Mikor Amszterdamban éltem (ahova kimentem, ahogy a főhős is Lisszabonba, nem csinálni semmit), ha honvágyam volt, megnéztem a Moszkva teret. Mert benne volt minden; az utcánk, a házibulik, jó szövegek, útkereső fiatalok. Imádtam, de nem rólam szólt. Kerestem magam benne, de nem találhattam, nem vagyok én igazi rendszerváltó gyerek. Egyedül a Csehszlovákiából importált macim az, ami abból az időből megmaradt. Ja, meg az égből pottyant mesék.

És ezzel nem vagyok egyedül. Az én generációm nem kacsint össze, nincs se 56’, se rendszerváltás, amit igazán a magunkénak tudhatnánk. Átmeneti időben születtünk, láttuk, ahogy a szüleink várnak valami jobbra, aztán csalódnak, mi meg már belenőttünk ebbe a sodródó, minden mindegy, lesz, ahogy lesz állapotba. Tökéletes jellemrajzot ad rólunk Áron a filmben, mikor az állásinterjún kérdezi a HR-es, mi a legjellemzőbb tulajdonsága. Tudatos. És mi a legkevésbé jellemző? Tudatos. Na, ezek vagyunk mi.

Elvégeztünk pár sulit, többeknek van diplomája, talán nyelveket is beszélünk. Dolgozunk, persze nem sok pénzért, váltunk, elmegyünk egy multinacionális céghez dolgozni, a meló szar, de elvagyunk vele, ha kérdezik, azt mondjuk, alles gut. A lakásunkat anyuék fizetik.  A barátainkkal szombaton bevetjük magunk a városba, végigjárjuk a szokásos helyeket, táncolni, bulizni nem megyünk, csak iszunk, vasárnap meg megpróbáljuk összeszedni az emlékeinket. És persze megfogadjuk, hogy hétfőtől változtatunk, befejezzük, elkezdjük. Aztán persze sose csináljuk.

Zajlanak körülöttünk az események: egyik nap tüntetünk a röghöz kötés, máskor az internetadó ellen. Mindegyiken részt veszünk, legalább van miről beszélgetni este a kocsmában. Többet ehhez nem teszünk hozzá, nincs is időnk ezzel foglalkozni, mert épp elhagyott a pasink, csajunk, vagy csak belezúgtunk valakibe, akit nem is ismerünk, vagy épp mélyen meg vagyunk bántva valamivel. Rajtunk van a világ fájdalma.

Anyuék meg csak nyelik a mi hülyeségeinket. Mennek bele a nyugdíjas évekbe, de még hajtaniuk kell, mert nincs melónk, vagy keveset keresünk, de szeretünk színházba meg moziba járni, meg a haverok ma este is meghívtak bennünket az Ankertbe, és tényleg, csak egy ötös kell, és visszaadjuk legközelebb. És mikor hirtelen mehetnékünk támad, és megvesszük apu kártyájára a repjegyet, akkor is csak a buksink simogatják, hogy n,a de fiam, mégis, mi a francnak mész ki,hát a semmit itthon is csinálhatod.

Mi viszont küzdünk ellenük, mert bele akarnak kényszeríteni bennünket az inges, nyakkendős, kiskosztümös valóságba. Amitől így, harminc felé is hideg ráz minket. És hisztériázva adjuk tudtukra, hogy mi akkor is elvisszük a lyukas pólónk, és csak azért is abban leszünk kinn, ha fene, fenét eszik is. Kinn meg persze hamar (a VANban túl hamar is), rájövünk, hogy ilyen erővel otthon is ámokfuthatnánk.

Nincs tanulság. Boldogság, viszont van. Végre valaki megfogott minket, kiemelt, bemutatott és foglalkozott velünk. Ez van, minden mindegy, nincsen más, csak jó. Meg valami furcsa és megmagyarázhatatlan.