Fotó: Telegraph

Lehet-e bármilyen aktualitása ma Magyarországon egy, a 20. század második felének angol baloldali gondolkodását meghatározó, idén elhunyt értelmiségi gondolatainak? A kérdés talán meglepő, de az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy egy vele foglalkozó, róla szóló film tükrében bemutassuk, mit lehet kezdeni ma a Stuart Hall által felépített gondolkodással. A film Gramsci egyik legtöbbet idézett - az értelem pesszimizmusáról és az akarat optimizmusáról szóló - mondatával zárul, amelynek második felét igazolódni láthatjuk Hall példáján, és talán a sok szempontból eredménytelen politikai tevékenysége ellenére megmaradó kedvessége és a nyugalma az, ami egy egészen különleges értelmiségi szerepmodellé teszi Hall életét azok számára, akik megkeseredés nélkül szeretnék kritizálni, vagy megváltoztatni a jelenlegi társadalmi viszonyokat.

Nagy Kristóf írása.

Lehet-e bármilyen aktualitása ma Magyarországon egy, a 20. század második felének angol baloldali gondolkodását meghatározó, idén elhunyt értelmiségi gondolatainak? A kérdés talán meglepő, de az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, mit lehet kezdeni ma a Stuart Hall által felépített gondolkodással. Mindennek az apropója a tavaly bemutatott, John Akomfrah által rendezett The Stuart Hall Project című dokumentumfilm, ami kizárólag archív felvételek segítségével rekonstruálja Stuart Hall életútját.

Stuart Hall 1932-ben született Jamaicában, és az 1950-es évek elején került Oxfordba, ahol kívülállósága révén az angol intellektuális és politikai világra kívülről és belülről is figyelő szerepbe került. Ahogy ő mondta, három hónap oxfordi lét meggyőzte őt arról, hogy ez nem az ő otthona. Életét és munkásságát is meghatározta önnön fekete, és ezáltal „más” léte. Hall az ’50-es években aktív szerepet játszott a nyugat-indiai diákok mozgalmában, de sosem akarta vállalni a „fekete ember terhét”, azt, hogy állandóan az egész emberfaj nevében beszéljen. A saját baloldalisága kontúrjainak élesítésében, ahogy a brit New Left megszületésében is központi szerepe volt az 1956-os magyarországi és szuezi eseményeknek, amelyek egy mindenfajta imperializmust elutasító, de közben konzekvensen baloldali állásponthoz vezették.

Hall 1960-ban a brit (és nem csak brit) baloldal mindmáig meghatározó folyóiratának, a New Left Review-nak lett az alapító szerkesztője, majd 1964-ben csatlakozott az akkor megalakult birminghami Centre for Contemporary Cultural Studies-hoz, és kutatásainak legfontosabb témájává a tömegkultúra és a szubkultúrák váltak. A rákövetkező évtizedekben Stuart Hall a brit szellemi élet meghatározó figurája lett, nem csak cikkei és tanulmányai, hanem a folyamatos tévés és rádiós jelenléte által is.

A ’80-as években Hall kutatásának és kritikájának egyik legfontosabb tárgya a thatcherizmus és annak a brit munkáspárt által való totális meg nem értése lett. Ez a kritika a rákövetkező két évtizedben evidensen kiterjedt a Tony Blair-féle harmadik út politikájára és a neoliberalizmusra is.

Stuart Hall munkássága izgalmas módon az aprólékos tudományos munkától a tudományos ismeretterjesztésen át a makro-szintű kiáltványok írásáig terjedt. Az utóbbi a New Left Review 1960-as bevezetőjétől a 2013-as Kilburn Manifesztóig sok helyen megtalálható az életműben. Ezzel Hall egy olyan újfajta közértelmiségi szerepet is megformált, amiben a precíz társadalmi elemzéseit jól érthető módon tudta kifejezni, és így közérthetően kritizálni is a fennálló rendszer(eke)t. Talán a tömegkultúrával való foglalkozás is könnyebbé teszi az ennek megfelelő nyelven való megszólalást, azonban a mai baloldali értelmiség szenvedésein (és ennek az írásnak a stílusán) is pontosan látni, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat.

Stuart Hall bizonyos módon egyfajta organikus értelmiségi modellt képviselt, amely nem független a társadalom elnyomott rétegeitől, hanem hozzájuk kötődve működik. Hall a saját pozíciójának kialakításához is a saját társadalmi csoportja helyzetének felismerésén keresztül jutott el. A saját gyarmati származása először az antiimperialista nacionalizmushoz vezette, majd később ebből nőtt ki a baloldalisága, sajátos marxizmusa. Ez erős párhuzamot mutat a Hall által sokat idézett és elemzett olasz kommunista-gondolkodó, Antonio Gramsci pályájával, aki szardíniai származása elnyomott pozíciójából jutott el az antiimperialista nacionalizmuson át a saját baloldali álláspontjáig.

A filmben is többször felbukkan, hogy Hall társadalomtudományi munkája és a saját társadalmi pozíciója kölcsönösen hatottak egymásra több szempontból is. Egyrészt faji szempontból, amit Hall egy interjúrészlete világít meg a legjobban: Nem vagyok liberális angol, mint te. A dolgok a fejem mélyén nem azok, amik a te fejed mélyén vannak. Az énem egy része az ültetvényről származik, abból az időből, amikor te birtokoltál engem.Másrészt gender szempontból: a filmből kiderül, hogy hogyan alakította át Hall saját házasságát a ’70-es évek feminizmusa. Harmadrészt a társadalmi hegemónia szempontjából nézve, ahogy Hall leírja, hogy a ’80-as évek Nagy-Britanniájában egy kicsit mindenki (így ő is) részese és alanya volt a thatcheri regresszív modernizációs projektnek, még ha öntudatlanul és a mindennapi létezés szintjén is. (A legutóbbi hivatkozás alatti írás mintájára talán érdemes lenne megpróbálkozni az Orbán-rendszer gramsciánus leírásával, még ha ez csak részleges sikerrel is kecsegtet.)

Fotó: Ceasefire

John Akomfrah filmje alapvetően Stuart Hall életének és gondolkodásának, de legfőképpen a létezésének a lenyomatát adja. Nem vállalkozik annak az analízisre, hanem az archív filmfelvételek használatával és Hall kedvenc Miles Davis számainak felhasználásával az ő pozíciójába helyezkedik bele. Mindezzel együtt a film nagyszerű, ám a kor társadalmi kontextusát döntően nagypolitikai eseményeken keresztül jeleníti meg, és Hallt körülvevő szellemi közeg csak néha-néha bukkan fel Richard Hoggart, vagy Raymond Williams személyében.

A film Gramsci egyik legtöbbet idézett - az értelem pesszimizmusáról és az akarat optimizmusáról szóló - mondatával zárul, amelynek második felét igazolódni láthatjuk Hall példáján, és talán a sok szempontból eredménytelen politikai tevékenysége ellenére megmaradó kedvessége és a nyugalma az, ami egy egészen különleges értelmiségi szerepmodellé teszi Hall életét azok számára, akik megkeseredés nélkül szeretnék kritizálni, vagy megváltoztatni a jelenlegi társadalmi viszonyokat.