A hétvégén tartományi választásokat tartottak Szászországban. A tartományi gyűlésből kiestek a liberálisok és a szélsőjobboldali párt, ugyanakkor először szerzett képviseletet a jobboldali-populistaként jellemzett AfD. Az alacsony részvétel és a „bevett” pártok népszerűségvesztése újból felidézi a politikából való kiábrándultságról, a választói fásultságról szóló vitákat. A feltűnhet, hogy az AfD kampányszlogenjei és -témái mennyire hasonlítanak a magyar kormánypártéra. Érdemes figyelni a németországi folyamatokra, hiszen jól példázzák, hogy a választók politikai passzivitása és fásultsága, másfelől a Brüsszellel és a pénzügyi rezsimekkel szembeni ellenszenv nem pusztán a magyar ellenzék tehetetlenségének és a választók orbáni „agymosásának” következménye.

Mikecz Dániel írása.

AfD.jpg

Fotó: VoxEurop

Vasárnap választásokat tartottak Szászországban, amelyen a legtöbb szavazatot ismét a kereszténydemokrata CDU kapta. A tartományi gyűlésből kiestek a liberálisok és a szélsőjobboldali párt, ugyanakkor először szerzett képviseletet a jobboldali-populistaként jellemzett AfD.

A választáson a kereszténydemokraták 39,4, a Balpárt 18,9, a szocdemek 12,4, az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) 9,7, a Zöldek 5,7 százalékát kapták meg a leadott szavazatoknak. Az öt százalékos küszöböt nem érte el, így kiesett a tartományi gyűlésből a liberális FDP és – hajszál híján – a szélsőjobboldali NPD is.

Az FDP és az NPD számára a tartományi gyűlésből való kiesés értelemszerűen források és pozíciók elvesztését is jelenti. Szászország a szélsőjobboldali párt számára egyfajta „Hochburg” volt 2004 óta, akkor érték el mindmáig legjobb tartományi választási eredményüket 9,2 százalékkal. Az FDP kiesése mélyrepülésük újabb állomása, miután a 2013-as szövetségi választáson sem érték el az öt százalékos küszöböt. Németország háború utáni történetében ugyanakkor most először fordul elő, hogy a liberális párt sem szövetségi, sem tartományi szinten nem tagja kormánykoalíciónak.

A választás nagy nyertese kétségkívül az AfD, amely az Európai Parlament után már egy tartományi gyűlésben is rendelkezik képviselőkkel, sikere pedig a szeptember közepén esedékes brandenburgi és türingiai választásokon sem kétséges. Ez további erőforrást és nyilvánosságot jelent a pártnak, ami nagyban elősegítheti, hogy bejuthassanak 2017-ban a Bundestagba. A párt az idei EP-választáson az eurózónából való kilépéssel, heves Brüsszel kritikával, a bevándorlás korlátozásával és a közvetlen demokrácia erősítésével kampányolt. Szászországban ezen a szlogenek mellett megjelent a családra való hivatkozás és a bankellenesség („Védőernyőt az iskoláknak a bankok helyett. A gyerekek a mi tőkénk.”) Az AfD szavazóinak mintegy harmada korábban a CDU-ra, 17 százalékuk a liberálisokra szavazott. Nem véletlenül nyilatkozta listavezetőjük Frauke Petry a választási eredmény nyilvánosságra hozatala után, hogy „sok hely maradt szabadon a CDU mellett”. Az AfD elsősorban a Merkel-kurzussal elégedetlen kereszténydemokratákat és a helyüket nem találó egykori FDP szimpatizánsokat kívánja megszólítani.

A nyár végi időpont, az esős idő is szerepet játszhatott abban, hogy rekordalacsony (49%) volt a részvétel, azonban a részvételi arány Szászországban 2004 óta folyamatosan csökkent. Az alacsony részvétel és a „bevett” pártok népszerűségvesztése újból felidézi a politikából való kiábrándultságról, a választói fásultságról (Politikverdrossenheit) szóló vitákat. Az euróválság menedzselése nyomán és az európai integráció következtében is erősödik az technokrácia szerepe, miközben a nagy néppártok (CDU-CSU, SPD) között – köszönhetően a 2005-2009 és 2013 óta újra fennálló nagykoalíciónak is – egyre inkább elmosódik a különbség. Ennek a következménye az is, hogy megjelennek olyan új szereplők, akik már nem tartják magukat a korábbi elitek között megkötött játékszabályokhoz, céljuk az „igazság” kimondása. Bár az AfD-t és más európai pártokat is előszeretettel illetnek a populista, illetve a protesztpárt jelzővel, megjelenésük és sikerük mögött valós választói igények állnak. Olyan választóké, akik közül többen szavaztak korábban a néppártokra, ezen utóbbiak tehát nem spórolhatják meg, hogy reagáljanak ezekre a kihívásokra.

A kedves olvasónak nyilván feltűnt, hogy az AfD fent idézett kampányszlogenjei és -témái mennyire hasonlítanak a magyar kormánypártéra. Sokat mond az is, hogy milyen kommentek érkeztek a Die Welt azon szerkesztőségi cikkére, amelyben a szerző Orbán Viktort Erdoganhoz és Putyinhoz hasonlítja, és megfontolásra ajánlja az európai konzervatívoknak, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból. A legnépszerűbb hozzászólások védelmükbe veszik Orbánt, bírálják az Európai Uniót és maguk is szkeptikusak a nyugati értékekkel szemben. Érdemes tehát figyelni a németországi folyamatokra, hiszen jól példázzák, hogy a választók politikai passzivitása és fásultsága, másfelől a Brüsszellel és a pénzügyi rezsimekkel szembeni ellenszenv nem pusztán a magyar ellenzék tehetetlenségének és a választók orbáni „agymosásának” következménye.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr766661087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.09.03. 14:06:10

Pozitív hír. Szükség van új erőkre mind bal-, mind jobboldalon.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.09.04. 06:37:48

A választók éppen hogy felébredtek az agymosásból
Felébredtek abból a ballibek által híresztelt, és tézisként kezelt mantrából, mely szerint az állam rossz tulajdonos.

Megjegyzem az elkótyavetyélt erőműveink, közműveink túlnyomó részét külföldi állami cégek vették meg.

A ballibekre egyre kevesebb fiatal szavaz.
Őket már nehezebb meghülyíteniük.

És ennek semmi köze se Orbánhoz, se a folyamatokhoz, hanem csak önmagukhoz, és azon nemzet ellenes tettekhez melyeket cselekszenek.

♔batyu♔ 2014.09.04. 08:45:04

Ez válasz arra, ahogy a valamikori kommunisták és anarchisták "zöldek" és "liberális" cimkék alatt USA támogatással hatalomra kerültek és persze azonnal elkezdték lebontani a demokráciát, továbbá kiszolgálni az USA és Izrael érdekeit.

Németországban veszélyesebb kifejteni a véleményed mint itt. Az ráadásul amúgy is a feljelentők országa.

A németek nyilván kezdik megunni, hogy a jólét mellett nincs szólásszabadság, az USA irányítja országukat, a polgári értékek (amit a németek nagy becsben tartanak és felemelkedésük is ezeknek köszönhető) a médiájuk szerint megvetendő.

"Populizmus" ahogy itt a blogger is írja és ez még egy enyhe liberális jelző.

♔batyu♔ 2014.09.04. 09:03:41

@♔batyu♔: Épp most olvastam egy interjút, az 50 körüli német hölgy azért költözött ide 10 éve, tanul magyarul és akar magyar lenni (magyar állampolgárságot szerezni), mert a németeknél a család valamiféle szitokszó, az öregeket bedugják az elfekvőbe, stb.

10 éve itt él, ráadásul lakóhelyén közösségi szerepet is vállal, a helyi kulturális társaság elnöke.

Sexual Harassment Panda 2014.09.04. 10:37:12

Nagyszerűek ezek a liberális èrtèkek, csak ùgy tűnik a rohadèk vàlasztòk nem szeretik.
Végül @a gondolkodni próbáló maxval birca: nek lessz igaza, Orbàn pèldakèp leez az euban 10 èv mùlva.

Blogger Géza 2014.09.04. 10:58:42

Korábban az volt a feladat (Magyarországon is és Németországban is), hogy kifejezett szélsőjobb pártot ne hagyjon megélni a jobbközép néppárt (CDU, MDF később Fidesz) tőle jobbra. Most a nem feltétlenül szélsőjobb, de euroszkeptikus választókkal kell hasonlót művelni. Már ha megy. Viszont mindkét országban látszik, hogy ez a helyzet tradicionális baloldal kárára megy, mert a jobbközép kormányerővel szembeni elégedetlenkedők nem feltétlenül oda fognak szavazni.

látens liberális 2014.09.04. 11:07:43

Egyre több embernek van elege az unijóból.Hiába mantrázza a " mértékadó és független" média, hiába a politikusok üres dumája az összetartozás érzéséről, a liberális kommentelők " segélyek nélkül éhenhalnánk" marhaságától, már nyugaton is egyre többen veszik észre, hogy az unijó nem más, mint multicégek szabad rablását segítő szervezet, aminek semmi köze a demokráciához ( Európai Bizottság!!!), emberi jogokhoz, meg a többi liberális süketeléshez.
Ha már a németeknél is egyre erősebb a E.szkeptikus párt, akkor bizony recseg a tákolmány alapzata.Mert az unijó nyertesei a németek.Hitler álma valósult meg az unijóval, fegyverek nélkül.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.04. 13:18:33

@látens liberális:

akkor is hülyeség, hogy jobboldali irányba mennek.
nyilván a baloldal nagyrésze is zsákutca, de attól még konzervatív-liberalizmustól jobbra nincs semmi érdemi, semmi.

huKKK 2014.09.05. 00:21:43

@♔batyu♔:
Az usa irányítja őket? Magukat sem tudják.
Mért pont a németeket tudnák?
süti beállítások módosítása