A GMO-fagyi visszanyal: a génkezelt haszonnövények – amelyeket évtizedeken át azzal az ígérettel erőltettek rá a gazdákra, hogy kisebb vegyszerfelhasználás mellett nagyobb termést érhetnek el –, kezdenek egészen másképp működni, mint a reklámokban. A gyakorlatban tapasztalt „kisebb termés – több vegyszer” modell nem igazán tetszik a termelőknek, ezért aztán a pórul járt parasztok most a géntechnológiai ipar óriásain, a Monsanto-n és társain akarják elverni a port.

Az évtized biotech-sztorijának színhelye Brazília, a világ egyik legnagyobb GMO-termesztője. A gyászos történetet immár a Reuters is felkapta, így a génmódosítási iparág eddigi legnagyobb kudarca alighanem napok alatt körbejárja majd a világot. Az előzményekről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a most tapasztalt hatást a nem az érintett cégek zsoldjában álló tudósok már az első szabadföldi GMO-kísérletek idején megjósolták. Számukra ugyanis már akkor nyilvánvaló volt, hogy mi fog történni, ha olyan növények kerülnek ki a földekre, amelyeket mesterségesen arra programoztak, hogy rovarölő toxinokat termeljenek a saját szervezetükben: az érintett növényekkel táplálkozó rovarok és egyéb kártevők néhány generáció múlva rezisztenssé válnak (ugyanúgy ahogyan ez a permetezéssel vagy por formájában kijuttatott mérgekkel szemben is megtörténik), és vidáman felfalják majd a „toxikus” haszonnövényeket, viszont ezeket a gondosan szelektált szuperrovarokat már nagyon nehéz lesz bármilyen hagyományos szerrel kiirtani. Ráadásul ezt a következményt nem csak elméleti prognózisok tartalmazták, hanem a 2008-ban az ENSZ közreműködésével elkészült IAASTD (Nemzetközi felmérés a mezőgazdasági tudás, tudomány és technológiák hatásáról a világ fejlődéséért) jelentés is, amelyről azt írta a korabeli sajtó: „Nem vált valóra az az ígéret, hogy a génkezelt haszonnövények termesztésével csökkenthető a vegyszerhasználat. Az egyik legnagyobb GMO-termesztőnek számító Argentínában például a génkezelt vetőmagok 1996-os bevezetése óta a hússzorosára nőtt a felhasznált glifozát (egy totális gyomirtószer, amelynek a génkezelt növények ellenállnak) forgalma, miközben a teljes növényvédőszer-piac is töretlenül bővült. Ráadásként a szabadföldre kikerült mesterséges gének megállíthatatlanul terjednek, és ma már sokkal több környezeti és gazdasági kárt okoznak, mint amennyi haszon a GMO-któl remélhető.”

A most Brazíliában észlelt hatások ehhez egészen hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem a gyomirtó- hanem a rovarrezisztensnek kikiáltott haszonnövények okozzák a bajt. Ez sem újdonság egyébként (lásd például A kukoricabogár rezisztenssé vált a Bt kukoricával szemben című tanulmányt), de az a nagyságrend, amelyben a dél-amerikai ország szembesül a problémával, mégis mellbevágó.

A főbűnüs, a géntechnológiai úton előállított ún. BT kukorica a Bacillus thuringiensis mérgező baktérium toxinjait termeli a szervezetének minden sejtjében. Ha a kukoricakártevő rovar belekóstol, elvileg hamarosan elpusztul. BT kukoricát négy multinacionális cég is gyárt: a Dow Agrosciences, a DuPont, Monsanto és Sygenta AG. A biznisz – nem utolsósorban a célországokat elborító reklámdömping miatt – a legutóbbi időkig virágzott, ám most homokszem került a gépezetbe: a kukoricamoly hernyói nem akarnak elpusztulni – úgy tűnik, kialakult bennük az ellenállóképesség a BT-toxinnal szemben –, és a gazdáknak folyamatosan permetezniük kell az elvben „gyárilag” (genetikusan) rovarmentessé tett táblákat, ami jelentős többletköltséget és terméskiesést jelent. Egy szezonban átlagosan három permetezésre van szükség azokon a táblákon, amelyeket azért vetettek be a méregdrága BT vetőmaggal, hogy ne kelljen permetezni. Hasonló ellenállóképesség egyébként korábban az USA-ban is kialakult, és a gyártó cégek ott is a gazdákat hibáztatták, mondván: nem tartották be a technológiai előírásokat (vagyis nem alkalmaztak vetésforgót, azaz minden évben génkezelt növényt vetettek).

A génmanipulált haszonnövények húsz éve kerültek ki a földekre, ám most az ünneplés helyett a problémák sokasodásáról szólnak a hírek. Közben azonban az érintett országok lehetetlen helyzetbe kerülnek: tele vannak a mérgeknek ellenálló szupergyomokkal és szuperrovarokkal, a hagyományos vetőmag-előállítái kapacitásuk viszont gyakorlatilag megszűnt, így nagyon nehezen tudnak leválni a GMO-król.

A géntechnológiai ipar válasza a jelenségre nem az önkritika, hanem a különféle méreganyagokat együtt termelő GMO-hibridek kifejlesztése (van már olyan kukorica, amely egyszerre hatféle méreganyagot állít elő), ám az előzmények alapján nyilvánvaló, hogy ezek is legfeljebb átmeneti megoldást jelenthetnek (ráadásul még drágábbak, mint a korábbi fajták). A brazil gazdák türelme viszont a jelek szerint elfogyott, és öt millió (!) szójatermelő pert indított a legnagyobb GMO-multi, a Monsanto ellen. 2012-ben már született egy elsőfokú ítélet, amely kétmilliárd dollár kártérítésre kötelezte a céget, ám tavaly egy fellebbviteli fórum elutasította a keresetet, igaz, az ügy ejtéséért cserébe a Monsantónak bele kellett egyeznie az árak jelentős csökkentésébe. Jelenleg több hasonló per is folyamatban van, és a végeredményre senki sem merne mérget venni, valószínűleg még a cég főhadiszállásán sem.

Az ügynek különös aktualitást ad az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásról (TTIP) zajló tárgyalás – amelynek egyik tétje, hogy a GM-növények gyakorlatilag korlátozásmentesen kerülhessenek be az európai piacra -, illetve a magyar mezőgazdaság dél-amerikanizálására látható késztetést érző Orbán-kormány sajátos pávatánca: kormányunk alkotmányba írta a GMO-mentességet, viszont a nemzetközi fórumokon támogatja a TTIP-t. Holott a brazil eset cáfolhatatlanul bebizonyította: aki a géntechnológiától várja az agrárgazdaság felvirágzását, annak annyi esze sincs, mint a kukoricamoly hernyójának.